Rajczi Regő szerzőnk az Indexen

Rajczi Regő Forrás: index.hu

„Már háromévesen tudtam írni, aztán ahogy nőttem, úgy kísért végig az írás szeretete. Eleinte verseket, később történeteket írtam, sőt néha még rajzokkal is kiegészítettem őket. Tavaly értem el azt a pontot, amikor úgy éreztem, az írásaim megérettek arra, hogy a közönség is olvassa őket. Nagyon mélyen átérzem a körülöttem zajló történéseket, és ki is tudom fejezni az elvont gondolataimat” – nyilatkozta a most 20 éves Rajczi Regő az Indexnek. A hírportálon megjelent cikkben kifejti egyebek közt azt is, hogy hogyan született meg első könyve, a Könyv Guru gondozásában megjelent Félhomályos karcolatok.

A szerzőről szóló írás itt olvasható el, a Félhomályos karcolatok pedig kapható a nagyobb könyvkereskedőknél, valamint kiadónk webboltjában kedvezményesen megvásárolható.

Címkézve: