5+1 tipp, hogyan írjunk érzelmekről

Valószínűleg kevés olyan könyvet olvastunk, amely semmilyen érzelmet ne váltott volna ki belőlünk. Nem csoda, hiszen az írók egyik legfontosabb törekvése, hogy az olvasók valamilyen formában azonosulni tudjanak a történettel, a szereplőkkel, ennek pedig a legfontosabb összetevője az érzelem. Bár kevés megfoghatatlanabb dolog is van, mint az emóció, mégis van néhány szabály, amelyek segítségével könnyebben lehet érzelmeket csempészni a regénybe. Ezek közül nézünk meg most néhányat:

Mi miatt aggódjon az olvasó?

Elsőként mindig ezt kell feltennünk magunknak, ha olyan történetet írunk, amellyel szeretnénk az olvasót érzelmileg “megfogni”. Mivel fog tudni érzelmileg azonosulni? Van olyasmi a főszereplő életében, amimélyen érintheti azt, aki megismerkedik a történetével? Ez lehet egy igazságtalanság, egy reménytelen szerelem, vagy egy erőteljes személyiségfejlődés. Szinte mindegy, a lényeg az, hogy adjunk érzelmi támpontot az olvasónak, mert enélkül csak átszalad a regényen, vagy rosszabb esetben fél úton leteszi.

Kötődjünk mi is a történethez!

Nehéz úgy másokra hatni, hogy minket magunkat hidegen hagy a sztori. Nincs mese, meg kell találnunk azokat az érzelmi pontokat, amelyek számunkra is fontosak, amelyek minket is megmozgatnak, különben hiteltelen, érdektelen lesz, amit írunk. Ha nehezen megy, akkor vagy nem jó a történetünk (legalábbis nem érdekel igazán minket), vagy nem gondolkodtunk még eleget a szereplőkön, cselekményen.

Adjunk fogódzópontokat!

Sokkal könnyebb azonosulni egy szereplővel vagy élethelyzettel, ha világos, hogy milyen érzelmek vezérlik a karaktereket. Éppen ezért minden jelenetrésznél gondoljuk át, melyik az a “fő érzelem”, amely kvázi irányítja a cselekvőt. Ha több szereplő is van a szobában/helyiségben/térben, akkor mindegyiknek lehet egy-egy ilyen vezérlő emóciója. Ha ennek (ezeknek) az elkülönítésében határozottak vagyunk, sokkal egyértelműbb helyzeteket tudunk majd teremteni, könnyebb lesz megkomponálni a jeleneteket, és az olvasó dolgát is jelentősen megkönnyítjük.

Kerüljük a melodrámát!

Magyarán: ne erőltessük minden áron az érzelmek ábrázolását, különösen az ellentétes érzelmekét, mert ez végül könnyen giccsbe hajlik. Ez főleg olyankor fordulhat mégis elő, amikor valódi érzelmi tartalom nélkül akarjuk beleerőltetni az emóciókat a szituációkba. Ezt a csapdát elsősorban azzal kerülhetjük el, ha már a regényírás elején belehelyezkedünk minden szereplőnk élethelyzetébe, “bőrébe”, és az ő személyiségükhöz megfelelő szituációkba, párbeszédekbe vezetjük őket.

Inkább mutassuk meg, mint magyarázzuk!

Ez az örök szabály itt is érvényes. Régen rossz, ha szájba rágósan próbáljuk az olvasóval érzékeltetni, hogy melyik szereplőnk mit érez. Ha nem tudjuk a párbeszédek, a gondolatai, a cselekedetei által világossá tenni, hogy éppen milyen lelkiállapotban van, akkor bizony újra kell gondolni azt a jelenetet. Az olvasó számára az a fontos, hogy maga is érezze adott esetben a karakter haragját, vagy a családi együttlét békéjét.

+1: A párbeszéd kulcsfontosságú

A kulcspillantokban a kevesebb több. Ez igaz a párbeszédekre is. Elég valószínűtlen, hogy a való életben a szereplők körbeülnének és megtárgyalnák, hogy ki mit érez. Éppen ezért mindig győződjünk meg, hogy az éppen megírt dialógusnak van értelme, egy valódi élethelyzetben is elhangozhatna. Nem kell ugyanakkor, hogy teljesen logikus is legyen, hiszen az érzelmek ritkán követik a logika szabályait. A lényeg, hogy – anélkül, hogy kimondanánk – kiderüljön belőlük, hogy a szereplők mit éreznek.

Borítókép: Ben White / Unsplash.com