7 tanács, hogyan rázzuk gatyába az elkészült kéziratot

Az íróknak szóló egyik régi szabály, hogy ne szerkesszék a szöveget írás közben. Magyarán ne azon görcsöljenek menet közben, hogy ezt vagy azt milyen j-vel írják, vagy hogy visszatérjen minden elíráshoz, vesszőhibához, hanem használja ki az ihletett pillanatokat, és minél gördülékenyebben írja a történetet. Eljön azonban minden könyv életében a pillanat, amikor lezárul az írás folyamata, és – még a kiadónak leadás előtt – át kell nézni a kész szöveget. Na, ilyenkor van szükség arra, hogy az író egy kicsit szerkesztőként nézzen rá a könyvére, és végezzen el pár alapvető javítást, amelyektől sokkal leadhatóbb lesz a kötet, nem utolsósorban pedig eközben kiszűrhet olyan hibákat, amelyeket maga sem olvasna szívesen más könyvében. (Ez a lépés is beletartozik abba a hét alapvető tanácsba, amelyeket minden kezdő lelkére kötnek, és amelyekről ebben a posztunkban írtunk összefoglalóan.)

Pihentessük a szöveget

Mindenképpen szükséges az írás befejezése után hagyni pár napot, akár több hetet is arra, hogy leülepedjék a szöveg bennünk. Foglalkozzunk mással, sőt az sem árt, ha olvasunk többféle könyvet is ez alatt az idő alatt. Ez az idő szükséges ahhoz, hogy kellő távolságot vegyünk, és minél frissebb, „kívülállóbb” szemmel olvassuk majd újra a szöveget. Ha ez sikerül, biztosak lehetünk benne, hogy rengeteg mindent veszünk észre, a nyilvánvaló (mondjuk a szövegszerkesztő által is kiszúrt) hibákon kívül.

Olvassuk fel a szöveget

Ez bizony kemény diónak látszik elsőre, de nehéz felmérni, milyen nagy hatása lehet a hangos olvasásnak. Sokkal könnyebben feltűnnek a nehézkesen vagy sután fogalmazott mondatok. A párbeszédek valódi párbeszédekké válhatnak, és kiderül: működnek-e valóban, vagy csak könyvízű panelekből állnak. A legjobb, ha egy családtagot, barátot kérünk meg, hogy ő olvassa fel nekünk, bár ennyi időt kérni valakitől nagy áldozat. És higgyük el, mindenképpen megéri a fáradtságot!

Keressük a mumusokat

Mindenkinek vannak olyan szavak, kifejezések az írásában, amelyeket rendszeresen – és a szükségesnél alighanem jóval többet – használ. Ezekkel nemcsak az a baj, hogy sokszor használjuk őket, hanem az is, hogy a mieink, és korántsem biztos, hogy a hőseink szájába is illenek. Van, akinek különféle töltelékszavakra áll rá a keze, van, aki szóvicceket rak be, és van, aki modoros kifejezésekkel próbál „írónak látszani”. Akárhogyan is, a lényeg, hogy próbáljunk ezekre rákeresni, amiben segít az, ha már tudjuk, miket használunk gyakran, de egy felkért külső olvasó is hamar kiszúrja ezeket néhány fejezet után. Ha megvannak (egyes szerkesztőprogramokban van szógyakoriság-számoló, és a Wordhöz is lehet ilyen kiegészítőt telepíteni), akkor gondoljuk át, hogyan lehetne a kontextusnak megfelelően helyettesíteni őket. (Arról, hogy a szövegben szűrjük ki a helyesírási hibákat, azért nem írunk külön, mert egyrészt ez alapszintű kötelesség minden író számára, másrészt a hibák jó részét – a külön és egybesíráson túl – kiszűri egy jó szövegszerkesztő program helyesírásellenőrző funkciója.)

Töröljük a dupla szóközöket

Apróságnak tűnhet, de nagyon gyakori, és a tördelésnél elég bosszantó hiba, ha dupla szóközt teszünk a mondatok vagy bekezdések végére. Ezt mindenképpen érdemes kiszűrni, a szövegszerkesztő Keres/Csere funkciójával könnyen megtehető. De az sem árt, ha a szövegszerkesztőben bekapcsoljuk a bekezdés-jelet, mert az megjeleníti szóközöket is, így könnyebben feltűnnek, ha nem rendszeresen tettük be ezeket.

Ellenőrizzük a központozást

A felesleges szóközökön túl a szerkesztők az amatőr központozási hibákra is felhúzzák a szemöldöküket. A kihagyott vesszők, pontok, a kötőjelek gondolatjelek helyett, az idézőjelek következetlensége (például a második elhagyása), a felkiáltójel helyett pont használata (például párbeszédben) mind olyan bakik, amelyek könnyen kiszűrhetők egy kis nyelvérzékkel, ám a munka hevében szintén könnyen kimaradnak. Ezeket azonban egy nyugodt újraolvasással nagyrészt pótolni lehet.

Formázzunk egyszerűen és következetesen

Közkeletű tévedés, hogy a szöveget úgy kell tördelni, mintha nyomdakészen szeretnénk leadni. Erről szó sincs, a kiadót elsősorban az érdekli, hogy egységesen és minél egyszerűbben legyen formázva egy szöveg. Ezt azt jelenti, hogy 12-es, Times New Roman betűtípussal a legjobb dolgozni (vagy ebbe áttenni a szöveget, amikor már elkészültünk vele), a címek és alcímek lehetnek stílusba téve, de igyekezzünk minden mást normál betűtípusban leadni, és csak nagyon indokolt esetben használni a dőlt vagy vastag betűtípust. A bekezdések első sora kis behúzást kaphat, hogy jobban áttekinthető legyen, de utána ne hagyjunk helyet. A margót 2,5 cm-esre hagyjuk mindkét oldalon, szúrjunk be oldalszámozást, és legyen elől tartalomjegyzék, viszont képeket ne tegyünk a szövegbe. (Erről bővebben itt írtunk.)

Ne szerkesszük túl a könyvünket

Mindezekre a feladatokra ne szánjunk túl sok időt sem! Nem az a cél, hogy újraírjuk az egész regényt, sem pedig, hogy a hibák javítgatásával hónapok menjenek el. A középút a helyes irány, vagyis hogy pár órás munkával (az egész regény újraolvasásán túl) kellemesen olvasható, a zavaró hibáktól mentes, egységes szöveget adhassunk le a kiadónak, amit aztán nem dob a papírkosárba csak azért, mert hemzsegnek a helyesírási hibák a henye kéziratban. Természetesen, ha az újraolvasás során felfedezünk olyan problémákat, amelyek a szöveg tartalmával kapcsolatosak, ellentmondások, értelmetlenségek, akkor azokat ezeken túl is fontos kijavítani, de egy ilyen átolvasás így is, úgy is szükséges a leadás előtt.