„Amire szükségem van az életben, az végig megvolt, a többit pedig nem érdemes erőltetni”

„Bizonyára szokatlannak tűnik, hogy a mai világban valaki golyóstollal ír regényt hagyományos füzetbe, de én csak így voltam biztos a dolgomban” – meséli Balogh Szilárd, milyen rendhagyó módszerrel készült három kötetesre duzzadt regénye, a Hajnalig, amelynek most jelent meg a II. része. A Könyv Guru Kiadó gondozásában napvilágot látott regény szerzője arról is beszélt az interjúban, hogy miért a XVIII. fejezettel kezdődik az új könyve, hogyan segítette az írás egyenesbe jönni a saját életével is, milyen történetszálakat hagyott ki a kéziratból, és tervez-e újabb regényt írni, miután hat évet „élt” a Hajnalig történetével, szereplőivel.

Nem egészen egy évvel ezelőtt beszélgettünk, a Hajnalig első részének megjelenése alkalmából. Ezek szerint minden a tervek szerint haladt, ha most jelent meg a trilógia második része. Elégedett ezzel? És azzal is elégedett, ahogyan az olvasók fogadták az első részt?

Hogy őszinte legyek, a tavalyi év eléggé zaklatottan telt el ebből az egészből kifolyólag, mert még nem is fogtam fel igazán, hogy könyvet írtam, ráadásul az meg is jelent. Mindeközben hónapokat töltöttem a számítógép előtt a II. kötet tartalmát olvasgatva, így jóformán erre fókuszáltam leginkább, noha júliusban tartottunk egy könyvbemutatót a Hajnalig I. apropóján a városomban, Temerinben. Azon az estén az összes birtokomban lévő példány elkelt, ami jó érzéssel töltött el. Érdekes, hogy csak ez év elején, amikor már a Hajnalig II. megjelenésének dátumához közeledtünk, tudatosodott bennem, hogy hamarosan már két könyvem lesz, így most duplán van okom jókedvűnek lenni.

Milyen visszajelzéseket kapott? Volt esetleg olyasmi, aminek hatására valamit változtatott a második részen?

Nem kaptam annyi visszajelzést, mint reméltem, de ami jött, az mind pozitív volt, úgyhogy ennek örülök. Azonban semmilyen vélemény sem befolyásolhatta a történet menetét, hiszen minden jelenet okkal íródott és a sorrendjünk is indokolt. Aki csak az első kötetet olvasta, nem láthatja tisztán a cselekményt, tehát nem lehet alapozni a véleményükre, ugyanakkor bízhatnak bennem, hogy a történet végére teljesen összeáll majd a kép.

Erre szokták mondani irodalmi berkekben, hogy „in medias res”, azaz a dolgok közepébe vágva kezdődik egy regény, ahogyan a Hajnalig II. indul, rögtön a XVIII. fejezettel. Fel tudná röviden eleveníteni, miért ilyen direkten folytatja a történetet, mintha csak az előző oldalon hagyta volna az olvasó a könyvet?

Számomra tényleg úgy volt, hogy az előző oldalon hagytam abba. Azt hiszem, már egy éve is említettem, hogy a füzetek is épp annál a résznél teltek meg, ahol egy-egy kötet befejeződik – mintha előre tudtam volna… A Hajnalig II. első oldala a harmadik füzet – összesen hat van – első oldala is egyben. Úgy véltem, mindez túlságosan klappol ahhoz, hogy bármit is változtassak rajta. Feleslegesnek és túl szájbarágósnak tartottam volna egy esetleges előszót, ami az első kötet rövid összefoglalóját tartalmazná. Véleményem szerint sokkal izgalmasabb így, hogy az összes fő- és mellékszereplő rögtön ott van a település központjában augusztus 28-án, a falunapon, s ki az ünnepi szentmisén vesz részt, ki pedig már az ezt követő motorversenyre készülődik…

Nem fél, hogy azok, akiknek csak a II. kötet kerül a kezükbe a boltban, nem fogják elvinni a pénztárig a kötetet, mert nem értik, hogyan kezdődhet így egy könyv?

Abból indultam ki, hogy egy történet második része alapból nem lehet érthető az első nélkül, vagyis semmi különös nincs abban, hogy a Hajnalig II. látszólag furcsa módon kezdődik. Őszintén szólva azt remélem, hogy akinek megakad a szeme ezen a könyvön, az érdeklődni fog az első kötet iránt is. Idővel kiderül, hogy a számításaim beigazolódnak-e…

Említette azt is, hogy kicsit a saját életének nehézségeit is beledolgozta a Hajnaligba. Most hogy látja: segített az írás? Változott az élete azáltal, hogy a szereplők révén kimondott olyan dolgokat, amik fájtak, vagy változtatásra szorultak? Magyarán: működött terápiás eszközként az írás?

Kijelenthetem, hogy a három kötet közül ez a második a legszemélyesebb, ezen belül is a XXIII. fejezet, amelynek egy rövid részlete ráadásul igaz történet. Amikor Norbi egy vidéki szórakozóhelyen megismerkedik Anabellával, az 2017 őszén valóban megtörtént, pontosan úgy, ahogy le van írva – csupán a hölgy nevét változtattam meg. Ugyanakkor fontos tényeket közöl a fejezet utolsó néhány oldala, amikor Norbi Olivérrel, majd Ákossal beszélget, végül pedig saját jövőbeli énje jelenik meg neki gondolatban. Már négy évvel ezelőtt kezdtem magam jobban érezni, amikor elkészültem az eredeti kézirattal, de a továbbiakban még hosszú ideig ingadozott a hangulatom, előbb a szöveg legépelése, később pedig a könyvkiadással kapcsolatos hiányos ismereteim miatt. Most viszont tényleg azt mondhatom, hogy

fizikailag és pszichikailag is sokkal jobb formában vagyok, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.

Az utóbbi hónapokban azt vettem észre, hogy a környezetemben levő emberekkel is sokkal jobban kijövök, mint korábban – a rokonságban és a munkahelyen egyaránt. Persze továbbra is rengeteg rejtély maradt számomra az élettel kapcsolatban, többek között, hogy miként lehet elnyerni egy nő szívét, de már nem foglalkozom ezekkel. Rájöttem, hogy amire szükségem van az életben, az végig megvolt, a többit pedig nem érdemes erőltetni – éppen ezért szórakozóhelyen sem voltam már három éve. A legrövidebben úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy a ,,problémák” maradtak, egyedül a hozzáállásom változott. Mindez azonban nem sikerült volna a Hajnalig nélkül.

Az előző beszélgetésünk során azt mondta, amikor szövegszerkesztővel leírta a kéziratot, először sokat változtatott rajta, majd mindent kitörölt, és újra beírta, de szigorúan csak azt, ami a füzetben szerepelt, az első változatot. Mivel majdnem egy éve volt az első kötet megjelenése után, így sem változtatott az eredeti szövegen? Ugyanazt látja az olvasó, ami első ihletre megszületett?

Előfordultak olyan szavak, kifejezések, melyeket nem tartottam odaillőnek, így ezeket mással helyettesítettem a gépelés idején. Volt, hogy itt-ott egy fél mondatot is átfogalmaztam, de a szöveg tartalmán ez nem változtatott. Így tehát nem mondhatom azt, hogy a kiadott könyv szóról szóra megegyezik az eredeti kézirattal, viszont a cselekmény, a jelenetek sorrendje, az összes párbeszéd mind ugyanolyan, ahogy a füzetekbe le lett írva. Mint már tavaly is említettem, korábban rengeteg felesleges résszel egészítettem ki a történetet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mindjárt az elején rétestészta módra elhúztam az 1975-ben játszódó Bevezetőt, a IV. fejezetben túlságosan belemélyedtem az autótuningolásba, a Karaokeban a kelleténél sokkal többet foglalkoztam a fellépőkkel, Darvas urat pedig egy olyan nyomon idítottam el, amiről rögtön tudtam, hogy nem fog vezetni sehova. Továbbá képes voltam kreálni egy jelenetet, amiben Eszti megismerkedik a fiújával és csak később jutott eszembe, hogy amikor szeptemberben Tímea találkozik Dáviddal – a második kötet közepén -, majdhogynem ugyanazt a párbeszédet bonyolítják le. Az italgyárból kekszgyár lett – később persze ezt is ,,visszacsináltam” -, ahol Norbi egy hosszú és fárasztó monológot ad elő Timinek arról, hogy milyen volt számára ott dolgozni. Ezen kívül felturbóztam az esküvőt, valamint a XV. fejezetben az erotikus részt. A legégetőbb probléma mégis az volt, hogy Norbi karaktere sokkal ügyetlenebbre sikeredett a változtatások által, mint amennyire a regény ezt megkívánta volna. Lényegében az egész olyan lett, mint az eredeti mű egy gyengére sikeredett paródiája és fogadni mernék, hogy a Kiadó el sem vállalta volna a megjelentetést. Ez lenne az oka, hogy végül szigorúan ragaszkodtam a hat füzet tartalmához.

És a harmadik részen sem változtatott? Az is változatlanul fog majd megjelenni?

Éppen a napokban kezdtem el elemezgetni a leendő harmadik kötet tartalmát, ami valóságos felüdülés számomra, ugyanis a regénynek ezen részébe már két és fél éve bele sem néztem, így kicsit szinte nekem is újszerűnek hat, amint olvasom. Az előző kérdésre adott válaszom itt is érvényes: amennyire csak lehet, a szöveg megmarad eredeti formájában. Viszont a Hajnalig III.-ban több olyan dologgal találkozhatunk majd, amelyekben nincs személyes tapasztalatom – verekedés, lövöldözés, robbantgatás, rombolás -, így kénytelen voltam a fantáziámra hagyatkozni, és itt előfordulhatnak kisebb korrigálások, ugyanis szeretném betartani a fizika törvényeit, de a szöveget olvasva kiderül majd, hogy erre szükség van-e egyáltalán. Azt hiszem, annak idején sikerült úgy megfogalmaznom mindent, hogy talán eltekinthetünk ezektől a változtatásoktól.

Az egész szöveg több éve készen van. Ha ma kezdhetné újra, mit csinálna másképp? Akár a történet alakításában, akár a munkamódszerben…

Akárhogyan is nézem, nem találok semmit a történetben, amit most vagy bármikor a későbbiekben másképp csinálnék. A regény írása közben mindig csak az adott jelenetre koncentráltam, nem törődve azzal, hogy mit írtam le addig, valamint, hogy milyen irányba tart az egész. Aztán a végére érve azt láttam, hogy lett egy mese, amelybe minden belekerült, amiről beszélni szeretnék, anélkül, hogy túltárgyalnám ezeket a témákat. A munkamódszeren sem változtatnék. Bizonyára szokatlannak tűnik, hogy a mai világban valaki golyóstollal ír regényt hagyományos füzetbe, de én csak így voltam biztos a dolgomban. Na meg persze hat évvel ezelőtt nem volt munkám, ergo a számítógép akkor elérhetetlen luxus volt számomra, bár amúgy sem tartom elég megbízhatónak. Ugyanakkor tisztában voltam a ténnyel, hogy napjainkban

egyetlen kiadó sem állna szóba velem, ha bekopogtatnék hozzá 900 oldalnyi kézzel írott szöveggel a kezemben.

Ezért lett a köztes megoldás, hogy a füzetekből másoljak Word-dokumentumba. Képzeljék el, mihez kezdtem volna, ha nincs kézzel fogható formája a regénynek, viszont az írásom egy része – vagy az egész – ,,köddé válik”, csak mert anyagi helyzetemből kifolyólag be kellett érnem egy rosszabb minőségű, netán kissé már elavult számítógéppel.

Bár még a harmadik rész nem jelent meg, de esetleg gondolkozik már azon, hogyan tovább? Belekezd (vagy talán már bele is kezdett) egy újabb történetbe? És ha igen, mit lehet tudni róla?

Mát többen is megkérdezték tőlem, hogy gondolkodom-e egy újabb történeten, én pedig mindig azt válaszoltam, hogy a Hajnaligban pont az volt a jó, hogy nem kellett gondolkodni rajta. Az a körülbelül másfél év, míg az eredeti kéziraton dolgoztam, valóban eddigi életem legszebb időszaka volt, mégis kezdem úgy érezni, hogy ez egy befejeződni kívánkozó fejezet. Már tavaly is – amikor a most megjelent kötet tartalmát elemeztem – eléggé lehangolónak találtam a számítógép előtt ülni, a pár négyzetméteres szobában, szívesebben lettem volna inkább valahol a szabadban. 2017-ben kezdtem el írni a regényt és most kissé úgy érzem magam, mintha hat évnyi alvás után most kezdenék ébredezni. Szeretnék visszatérni a ,,valós életbe”, elképzelhető, hogy két-három év múlva levizsgázom kisrepülőgépre, ez a dolog néhány hónapja kezdett el foglalkoztatni. Egyébként még 2021-ben részt vettem egy egyhónapos nevelőszülői tanfolyamon, de be kellett látnom, hogy erre még nem állok készen. Talán még erre is visszatérek idősebb koromban, bár sok esélyt nem látok rá. Másrészről pedig úgy érzem, hogy egy teljesen új történettel elárulnám a Hajnaligot az összes szereplővel együtt és ez nem lenne helyes. Timi, Norbi és Uruguay minden lakosa egy életen át elkísérnek majd, bármivel is foglalkozom a jövőben, de persze most még nem tartunk itt. Hiszen, a történet legnehezebb része még hátravan…

Egy nagyon drámai pillanatban ér véget a második rész (amit természetesen nem árulhatunk el az interjú olvasóinak), az ember szinte a körmét is lerágja, hogy megtudja, miért alakultak így a dolgok. Meddig kell várni az olvasóknak, hogy megtudják a folytatást? Mikor jön a harmadik rész?

Az idei év az előzőekhez hasonlóan még a Hajnalig jegyében fog telni, ősz végéig szeretném kétszer átelemezni a történet utolsó harmadát, hogy aztán novemberben a Kiadó megkezdhesse a szerkesztést. Ha tehát továbbra is minden gördülékenyen halad, 2024 elején a Hajnalig III. is megjelenik.