Bill Gates harmadik élete

Informatikai karrierje után, és jótékonysági tevékenysége mellett újabban nagy hatású recenzensként éli ki magát a Microsoft egykori alapítója, a multimilliárdos Bill Gates – írja a The New York Times. Erre a jelenségre legutóbb a Richard Nixon elnök figuráját „empatikusan” megrajzoló amerikai biográfus, Evan Thomas figyelt föl, miután Gates december eleji, lelkesült recenziója után a szokásosnál jóval többen gratuláltak neki. A saját bevallása szerint évente 50 könyvet (a szépirodalomtól a tudományos ismeretterjesztőkön át az életrajzi, orvosi vagy a fenntartható fejlődéssel foglalkozó munkákig) elolvasó milliárdos néhány éve kezdte személyes könyvélményeit a blogján megosztani, mondván: gyerekkora óta szereti tudását olvasással bővíteni, és az így szerzett ismereteit másokkal megosztani.

Mint az amerikai lapnak adott interjújában Gates elmondta, recenzióit igyekszik olyan információmorzsákkal megtölteni, amelyek hasznára lehetnek a konkrét könyvet végül el nem olvasóknak. Az írások többsége egyébként kifejezetten pozitív hangvételű, mivel „felesleges bárki idejét azzal fecsérelni, hogy elmagyarázzuk neki, miért nem kéne untatnia magát egy könyv elolvasásával”.

Akárhogyan is,

a Microsoft-alapító figyelme önmagában óriási ingyenreklám bármelyik könyvnek és szerzőjének.

 

Erre kezdenek rájönni a kiadók, bár a The New York Times írása alapján úgy tűnik, eddig nemigen sikerült befolyásolni. Gates ugyanis – elmondása szerint – a kötetek kiválasztásában saját ízlésén és érdeklődésén túl leginkább a feleségére, Melindára és a barátaira hallgat. Ha pedig valami tetszett neki, igyekszik beszerezni az író más műveit is, illetve megajándékozza a kötettel néhány barátját. És persze nem utolsósorban ír a blogjában néhány elismerő mondatot a műről.