Így írjuk meg a regényünk első oldalát, hogy az olvasó ne akarja letenni a könyvet

Nemcsak az első mondatnak van (lehet) mágikus ereje, hanem egy könyv első oldala is kiemelten fontos. Ilyenkor dől el képletesen és valóságosan is, hogy – akár egy könyvesbolti böngészés során, vagy a barátunk könyvespolca előtt állva, esetleg a kedvenc kanapénk sarkában kucorogva – az első, rövid benyomás milyen hatással van ránk mint olvasóra. Magyarán: bevonz-e a regény, vagy néhány oldal után félretesszük azzal, hogy majd máskor folytatjuk (ami ismerve a mai ingergazdag környezetünket, jó eséllyel azt is jelenti, hogy: soha).

Éppen ezért figyelembe kell venni néhány szabályt, amelyeket követve – ha nem is üzembiztosan remekművet, de – olyan kezdést lehet írni, hogy azzal kedvet csináljunk az olvasónak a továbblapozáshoz. Hiszen ne feledjük: a borító, a cím és a borítószöveg tanulmányozása után nagy eséllyel ezt az oldalt fogja még a döntés előtt elolvasni. Alapszabályként mindenekelőtt szögezzük le, hogy szinte minden esetben jobb, ha nem ezzel kezdjük a könyvünk írását (bármennyire is az elején van), hiszen nagy valószínűséggel jobban fogjuk tudni, mi kell az első oldalakra, ha már egyben látjuk a történetet. Nézzük, milyen egyéb hasznos fogások vannak még, és mik azok, amiket jobb kerülni a könyvünknek ezen a stratégiailag fontos részén!

Nicsak, ki beszél?

A sokféle szempont közül a legtöbbször arra hívják fel a figyelmet hozzáértők, hogy mindenképpen érdemes ezen az első oldalon valahogyan bemutatni (bevezetni) a regény egy (két) kulcsfiguráját, főhősét, vagy azt a személyt, akinek a tolmácsolásában hallgatjuk majd a sztorit. Az olvasói azonosulást az segíti elő a legjobban, ha máris van valaki, akinek a történetébe bele lehet helyezkedni.

Hol járunk?

Fontos, hogy az olvasó rögtön tudja azt is, mikor és hol játszódik a történet (vagy legalábbis az egyik kulcsjelenete, ami ugyebár ez a nyitókép). Ha lehet, ne csupán szimplán egy dátumot és helyszínt adjunk meg, hanem nyújtsunk olyan támpontokat, amelyek segítenek kicsit „érezni” a környezetet. Legyen színe és szaga a történet kulisszáinak, a kávéháznak, a ködös utcának, a középkori falunak!

Alaphangolás

Mindjárt az elején adjuk meg az alaphangot, vagyis adjunk ízelítőt abból, stílusból, amelyben az egész regényt írjuk. Ha humoros a történet, akkor itt a lehetőség, hogy valami viccessel indítsunk, esetleg kialakítsunk egy olyan elbeszélői hangot, ami tele van szellemes és ironikus megfigyelésekkel. Ha thrillert írtunk, akkor már az elején próbáljunk baljós hangulatot teremteni – akár azon a helyszínen, ahonvá minden szál vezet majd.

Tegyük fel a kérdést!

Ha egy központi kérdés körül bonyolódik a történetünk, nem árt, ha már az első oldalon feltesszük – vagy legalábbis olyan szituációt teremtünk, amiből egyértelművé válik ez. Egy ilyen kérdésre (ami a ki a gyilkostól a miért boldogtalan X-en át a hogyan vágja ki magát ebből a csávából Y-ig sok minden lehet) bizonyára felkapja a fejét az olvasó, és – legalább egy ideig – velünk marad. Sokszor az is elég, ha már az elején kiderül, van valami, amit nagyon el akar érni a főhős – különösen, ha ez a valami elérhetetlennek tűnik.

Történjen már valami!

Tájleírás vagy filozófiai bevezető helyett egy váratlan, meglepő történés is behúzza az olvasót. Nem kell persze feltétlenül a legteátrálisabb, hatásvadászabb jelenetekre gondolni.

Elegendő lehet valami apróság is, amire felkapja a fejét az olvasó, valami nyugtalanító/vicces/meghökkentő.

A lényeg, hogy ez a valami mozgásban tartsa a történetet és cselekvésre késztesse a főhőst.

Lehetőleg kerüljük az első oldal(ak)on:

• a kliséket (mint például a reggel, ragyogó napfényben felébredő, vagy ellenkezőleg, másnaposan, az előző esti maradékokon átgázoló hőst);

• ne kezdődjön egy álommal a regény (amiről persze csak oldalakkal később, mire az olvasó már beleélte magát abba a világba, derül ki, hogy nem ez a valóság);

• ne akarjunk túl sok nevet, szereplőt bevezetni, mert úgysem tudja senki megjegyezni őket, főleg, ha marginális figurákról van szó: a kevesebb itt is több;

• ne történjen semmi undorító az első oldalon (például valami testnedvek, zsigerekkel vagy visszataszító állatokkal kapcsolatos), mert az undor olyan erős érzet, hogy aligha folytatja szívesen bárki is az olvasást – az ilyesmit, ha szükségesek, hagyjuk későbbre, amikor már kialakult a kötődés a szereplőkhöz;

• hagyjuk a tájleírásokat és időjárás-jelentéseket másnak, inkább állítsunk a középpontba egy emberpróbáló szituációt vagy ey viccesen esetlen karaktert;

• ne itt akarjuk elmondani a szereplők előtörténetét, a sztori történeti hátterét vagy más, a központi cselekmény szempontjából irreleváns részletet (bármilyen szépen kidolgoztuk is), ide keressünk izgalmas, eredeti, az érzelmeket megmozgató jelenetet;

Végül két jó tanács.

• Bátran írjuk meg a regényünk kezdő oldalait, csak hagyjuk nyitva a lehetőséget, hogy menet közben megváltozzon!
• Ne kezdjük az elején a regényünket! Nyugodtan vágjunk bele valahol a közepén, aztán ugráljunk, tetszés és ihlet szerint. Csak azért, mert az elejétől végéig szokták olvasni az emberek a könyveket, nekünk nem kell ezt ugyanilyen sorrendben megírni.