Így kerülhetjük el, hogy a regényünk hősei „egydimenziós” figurák legyenek
Ha olvastunk már olyan könyvet, amelynek főhőséért 100 oldal után sem tudtunk izgulni, esetleg nem tudtuk pontosan megmondani, milyen háttérből jön, vagy mik a legmélyebb meggyőződései, akkor nagy a veszély, hogy félretegyük a regényt. Nem csoda, minden olvasó arra vágyik, hogy életszerű karakterekkel találkozzon a történetekben, akikkel azonosulni tud, vagy legalább erőteljes érzelmeket váltanak ki belőle. Vagyis „háromdimenziós” hősöket akar látni, akiknek nem csupán a külső jellemzőit ismeri meg, hanem az érzelmeit, a gyengeségeit, a vágyait, a belső vívódásait, végső soron az erkölcsi személyiségét, és látja, ahogyan fejlődnek – akármilyen irányban. Nézzünk hat ötletet, amelyek segítségével hús-vér szereplőket leszünk képesek mi is teremteni.
Lepjük meg őket is, magunkat is
Mindenki kilép olykor abból a „szerepből”, ami a hétköznapi viselkedését jellemzi: a félénk mégis bátran kiáll önmagáért, a szívtelen gazembernek megesik a szíve valakin, a nagyszájú egyszer végighallgat valakit. Hozzuk olyan helyzetbe hőseinket, amiben megmutathatják, hogyan képesek kilépni a komfortzónájukból, és valami olyat tesznek, ami első látásra idegen a személyiségüktől. Sokoldalúbb személyiségnek fognak látszani, és az olvasó is kellemesen meglepődik.
Találjanak egy nagyobb célt
Az emberek többsége keres magának valami életcélt. Jó, ha van ilyen a főhősünknek is. Egy nehezebb választással szembesülve ugyanis így könnyebben hozhat meg olyan döntést, amit ugyan elsőre nehéz megérteni, ám egy nagyobb összefüggésben mégis értelmet nyer. Az efféle összefüggések pedig egyszerre megnyugtatóak és alkalmasak arra, hogy feszültséget keltsenek. Különösen, ha az a bizonyos döntés veszélyes helyzetekbe sodorja a szereplőt.
Lássuk az érzelmeket
Közhely, de igaz, hogy az érzelmek kihatnak a viselkedésünkre, meglátszanak rajtunk. Íróként azonban nem is olyan egyszerű, hogy láttassuk a szereplők érzelmeit. De gondoljunk csak arra, hogy ha vidám vagy boldog valaki, szívesebben öltözik más ruhákba mint a szürke hétköznapokon. És fordítva: egy pszichésen megterhelő, feszült szituáció kapcsán jobb, ha azt írjuk le, milyen repedezettre vagy véresre rágta a főhős a körmeit, mintha belső monológban rágnánk az olvasó szájába, mennyire nehéz most neki.
Jöhetnek a viaskodó érzelmek
Mindenki tudja, milyen ellentétes érzelmek, vágyak fűthetnek egy embert. Kimondhatatlanul kívánjuk az édességet, de akkor hogyan szabadulunk meg a felesleges kilóinktól. Jó lenne könnyen meggazdagodni és többé nem törődni a pénzzel, de hogyan tartjuk akkor magunkat az erkölcsi normáinkhoz. Minél jobban megmutatjuk a hőseink viaskodó érzelmeit, annál emberibbnek fognak tűnni.
Ássunk mélyre a saját érzelmeinkben
Még egy szó az érzelmekről. Sokat segít a szereplők reakcióinak hitelesség tételében, ha megkeressük magunkban a szóban forgó emóciók megfelelőit. Bizonyára mi is éltünk át már sok mindent (az örömtől a veszteségig), és ezek a tapasztalatok nagy hasznunkra lehetnek íróként is. Valami súlyos trauma éri a főhősünket? Keressünk hasonlókat a saját életünkben! Könnyen lehet, hogy nem ért minket olyan komoly veszteség, csak legfeljebb egy szeretett háziállat elvesztése, de az átélt érzelmek nagyon hasonlóak lehetnek, tudunk belőle építkezni, és máris hitelesebben leszünk képesek visszaadni azt, amin átment a regényünk szereplője.
Érzékeltessünk a szavak által
Nem meglepetés, hogy az embereknek nincs mindig a szívén, ami a száján. Magyarán néha mást mondanak, mint amit gondolnak. Kitűnő eszköz tehát, hogy a párbeszédek mellett megmutatjuk azt is, mit gondolnak közben a karakterek, hogy így keltsünk feszültséget, illetve érzékeltessük, milyen játszmák zajlanak bennük, hogyan manipulálnak, hogyan kerülnek ellentmondásba önmagukkal.