Írói célszerszámok (2020): újabb 3+2 profi könyvíró program
A hagyományos szövegszerkesztők tudása hatalmas, mégsem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy összeállítsunk a segítségükkel egy valódi könyvet. Ezekben az ismert szoftverekben ugyanis hol több dokumentum között kell ugrálni, hol pedig olyan mennyiségű szöveget kell kezelni, aminek áttekintése meghaladja egy átlagember képességeit, és végeredményben a szerző könnyen elfeledkezhet szereplőkről, félbehagyhat cselekményszálakat, esetleg ellentmondásos döntésekre „kényszerítheti” a főhősét.
KönyvKiadása.hu – könyvkiadás, kéziratok értékelése és szerkesztése
Mindenképpen összetettebb, és az adott feladatra optimalizált programra van szükségünk ahhoz, hogy komolyan vehető történetet írjunk, összetett, több szálon futó, fordulatos cselekménnyel, amelyben „hús-vér”, jellemükben fejlődő szereplőkért lehet izgulni. De ugyanilyen „célszerszámmal” érdemes már akkor is dolgozni, ha egyszerűen csak egy logikus, jól strukturált ismeretterjesztő könyvet szeretnénk összeállítani.
Az ilyesmire alkalmas írói szoftvereket általában írók segítségével rakták össze, de legalábbis messzemenően figyelembe vették az ő igényeiket. Ezekben könnyű a szöveg strukturálása, a különböző fejezetek, ötletek, kutatási anyagok áttekintése, sorrendjük megváltoztatása, és fejlett eszközök segítenek a karakterek megformálásában, a köztük lévő kapcsolat tisztázásában, továbbá semmilyen problémát nem okoz a cselekmény céltudatos bonyolítása.
Könyv Guru ezúttal olyan alkalmazásokat gyűjtött össze és mutat be, amelyek minden írónak hasznára válhatnak alkotómunka közben. Vannak köztük fizetős, profibb programok, és ingyenes eszközök, találtunk a számítógépre letölthető alkalmazásokat, illetve olyat, amivel online, bárhol, bármikor dolgozhatunk. Némi angoltudást mindegyik használata feltételez, de általában intuitív, a számítógépet gyakorlottan kezelők számára különösebb problémát nem jelentő szoftverek kerültek be a válogatásba.
(Ez a cikk az eredetileg 2016-ban publikált, óriási olvasottságú poszt felújított változata.)
Független visszajelzést szeretnél szakértőtől? Kéziratok értékelése
1. Scrivener
Nincs könyvíró programokról szóló cikk az utóbbi évtizedben a Scrivener nélkül. Nem véletlenül, hiszen ez az egyik legösszetettebb – a felhasználók és kritikusok által leginkább dicsért – alkalmazás, amivel nem okozhat gondot egy összetettebb írásmű megalkotása – legyen az regény, forgatókönyv, egyetemi dolgozat, doktori értekezés, tudományos kutatás, memoár vagy épp ügyvédi dokumentum.
A program lényege, hogy bárki is üljön le eléje, képes legyen egy hosszú szöveget a lehető legészszerűbben tagolni, kisebb részekre, alegységekre, bontani, és azokat könnyedén átlássa, szerkeszthesse, strukturálhassa. Ennek érdekében a fejezeteket, az egyéb alegységeket (például jeleneteket), vagy épp az ötletmorzsákat, a kutatási jegyzeteket látványosan, cédulák segítségével jeleníti meg a Scrivener egy virtuális „parafatáblán”. Ezen minden önálló szerkezeti egységet szempillantás alatt át lehet tekinteni, illetve azonnal rendezgetni is.
A gondolkodást és a strukturálást segítő cédulanézet (vagy a vázlatnézet) segítségével egészen más rálátás nyílik a teljes (vagy félkész) szövegre, hiszen a cédulák jelezhetnek fejezeteket, jeleneteket vagy akár bekezdéseket is. A különböző rész(let)ek sorrendjén bármikor lehet változtatni. Ráadásul menet, vagyis szövegírás közben a bal oldali „iratgyűjtőben” szintén át lehet tekinteni a teljes könyvet – fejezetestül, jegyzetestül, kutatási cédulástul. A Scrivener egyik legnagyobb előnye ez az állandó lehetőség a fókuszváltásra: egy mozdulattal lehet váltani a nagy egész és a részletek között. Egyszersmind könnyen lehet összevonni, keresni, párhuzamosan szerkeszteni anyagrészeket.
A nagyobb szövegek menedzselését segíti, hogy írás közben szinte nem is kell az egérhez nyúlni, hiszen az Enter-t duplán megnyomva azonnal kiválaszthatjuk, hogy éppen mit is írunk: fejezet címét, jelenetet, szereplő nevét, párbeszédet stb.
További érdekesség, hogy miután szinte bármit lehet kulcsszavazni, meglepő és szokatlan szempontok alapján is végezhetünk kereséseket. Könnyedén megjeleníthetjük például mindazon jeleneteket, amelyekben két adott szereplő együtt jelenik meg egy bizonyos helyszínen. Ráadásul ezt a könyv különböző készültségi fázisaiban is elvégezhetjük, miután minden változatot külön menthetünk. De hasznos lehet az a lehetőség is, hogy egyszerre több szöveggel is lehet dolgozni, illetve, hogy a könyv megírásához szükséges minden háttéranyagot (jegyzeteket, képeket, hang- és videofájlokat, weblapokat stb.) egyetlen felületen lehet kezelni. Természetesen a Scrivenerben megoldható, hogy a szöveg írása közben ki lehessen zárni minden zavaró körülményt, és csak a legszükségesebbek látszódjanak a képernyőn.
Nagyon fejlettek a szűrői is a szoftvernek, és rengetegféle formátumba tudjuk menteni, publikálni az anyagainkat.
A hátrányok között említhető, hogy a program olyan összetett, hogy némi gyakorlatot igényel a használata. Továbbá az sem kedvező, hogy az új, letisztultabb változatot évek óta ígérgetik Windows-ra, ám jelenleg is csak egy (első látásra egyébként teljesen jól működő) bétaverziót lehet letölteni a honlapról. Aki a stabil változatot szeretné, annak egy retrós küllemü korábbival kell beérnie. Ráadásul – a 30 napos próbaverzió után – ezért is immár 17 ezer forintnak megfelelő összeget kell leperkálni.
(Pár ezer forinttal többért lehet megvenni a hasonló összetettségű WriteltNow programot, amit ugyancsak a legjobb írói szoftverek között szoktak emlegetni. Ennek a kinézete szintén a néhány évvel ezelőtti ízlést tükrözi.)
2. Novelize
Kizárólag online érhető el ez a szintén évek óta népszerű szoftver. A Novelize használatán viszonylag gyorsan el lehet igazodni, és onnantól intuitívabb is, mint a Scriveneré, ugyanakkor némileg szűkösebb a lehetőségek tárháza.
A lényeg, hogy itt is könnyen, egyetlen felületen lehet kezelni az íráshoz szükséges összes információt: a szereplők profiljait, a helyszíneket, a csoportokat, a dátumokat, a cselekmény szempontjából fontos kulcselemeket, a háttérjegyzeteket. Ezen kívül egyetlen egérhúzással lehet variálni a fejezetek, jelenetek sorrendjét, továbbá megtalálható az elkalandozást gátló nézet is, ami – tekintve, hogy írás közben is folyamatosan az interneten „lógunk” – meglehetősen hasznos funkció.
Sokaknak fog tetszeni, hogy minden jelenethez alapértelmezésben lehet az oldal alján jegyzeteket csatolni (menet közben felmerült ötletet, később megvalósítandó feladatot, megoldásra váró problémát stb.). Ezeket írás közben nem látjuk, viszont a nagyobb áttekintést segítő vázlatmódban igen, hiszen akkor van itt az ideje, hogy ilyeneken agyaljunk.
Az elmélyült munkát segíti, hogy a szöveg formázási lehetőségeit is csak akkor látja a szerző, amikor kifejezetten szüksége van rájuk. Az alkalmazásban – akárcsak az összes, komolyan vehető írói programban – be lehet állítani a szerzői célokat, vagyis, hogy naponta, hetente mennyit szeretnénk haladni (ezekről akár levélben is tájékoztat, vagy, ha elmaradtunk volna, motivál a folytatásra). Emellett az is hangolható, hogy a Novelize jelezze, mikor érjük el az előzetesen megcélzott terjedelmet. Ügyes megoldás, hogy a nem a mai, modern naptárat használó világokat építő szerzők könnyedén megalkothatják saját naptárrendszerüket.
Szimpatikus lehet az íróknak az is, hogy a Novelize három másodpercenként elmenti az aktuális állapotot, hogy semmi se vesszen el, ráadásul a véletlenül kitörölt részeket 30 napon belül, kérésre, visszakeresi. Manapság talán már kevesebben aggódnak a felhőben tárolt adatok biztonságáért, állítólag itt is a lehető legnagyobb biztonságban vannak, és cég a nála tárolt és készülő szövegek szerzői jogait kizárólag a készítők számára tartja fenn. Mindenféle formátumot felismer és enged feltölteni, a megírt szövegeket pedig egészben vagy részekben (akár csak a jegyzeteket) le lehet tölteni.
A Novelize másféle árpolitikával dolgozik, mint a Scrivener. A fejlesztésekért és a szolgáltatásért cserébe évi 45 dollárt kér (majdnem annyit, mint a Scrivener a teljes liszenszért), és az ingyenes, 17 napos próbaverzióba is csak úgy enged belépni, ha az érdeklődő előzőleg megadja a bankkártyája adatait.
3. The Novel Factory
Kezdőknek és haladóknak is ajánlják ezt az alkalmazást, amely egyesíti az előző kettő erényeit, amennyiben alkalmas teljesen online munkavégzésre, illetve le is lehet tölteni a számítógépünkre. Jól átláható felületen, célratörően segít szervezni és strukturálni a regényünket, akár a cselekményvázlat felépítéséről legyen szó, akár a szereplők megalkotásáról, a helyszínek kidolgozásáról vagy épp a jelenetek aprólékos megírásáról.
A szereplők karakterének kidolgozásáben különösen sokat segít a The Novel Factory. A cédulák jól követhetővé teszik a velük kapcsolatos alapadatokat, a hátterüket, a stílusukra vonatkozó megjegyzéseket, és a program egy alapos kérdőívvel is hozzájárul a jellemük minél koherensebb és árnyaltabb kidolgozásához.
A szoftver támogatja a különféle platformokon való alkotást, azaz akár telefonon, munkába utazva is dolgozhatunk a regényünkön. Ez ugyan nem tűnik túl profinak, ha komoly alkotómunkáról van szó, ám gondoljunk csak arra, hogy ez nem feltétlenül a szöveg bepötyögését jelenti, hanem előfordulhat, hogy mondjuk egy szereplővel vagy jelenettel kapcsolatos ötletünket kell feljegyezni. Ezekben az esetekben pedig kifejezetten hasznos lehet ez a funkció.
A The Novel Factory egyik erénye, hogy beépített modulok segítségével alkalmas arra, hogy lépésről-lépésre vezessen végig egy regény megírásán. A kezdő ötlet lejegyzésétől az első, pár mondatos vázlat megalkotásán és a szereplők felskiccelésén át egészen a cselekmény részekre és fejezetekre lebontott kidolgozásáig. Ez elsősorban kezdőknek lehet hasznos, de néha rutinosabb szerzők is örömmel vehetik, hogy így „fogják a kezüket”, és nem fenyeget a veszély, hogy elfelejtenek valamit.
Hab a tortán, hogy igen könnyen, és jól látható helyen lehet menteni a különféle szövegváltozatokat, ami nagyon megkönnyíti, hogy később átvegyünk egyikből a másikba részeket. Mondani sem kell, hogy jelzi a napi, heti célokat, méri a teljesítményt, és különlegessége, hogy önálló felületen lehet követni a kész kézirat útját: a különféle szerkesztőkhöz, kiadókhoz leadott példányok sorsát.
A 30 napos próbaverzió után (amihez csak egy egyszerű regisztrációra van szükség) nagyjából 10 ezer forintos áron juthatunk végleg a programhoz.
4. bibisco
Az előbbiekkel ellentétben a bibisco teljesen ingyenes, és immár Windows, Linux és MacOS operációs rendszereken is futtatható. Az alapokat ez az ügyes kis program is tudja gond nélkül, vagyis fejezetek, jelenetek alapján lehet felépíteni a regényt, segít összerendezni az ötleteket, gondolatokat, könnyedén lehet váltani a nézeteket. A történetet egyszerűen be lehet ágyazni a megfelelő földrajzi, időbeli és szociológiai környezetbe.
A bibisco egyik erőssége a karakterformálás, amit meglepően intuitív formában: egy interjú keretében vihet végig a regényíró. Ennek során a történet szereplőit a lehető legrészletesebben segít megrajzolni: a személyes adataiktól a kinézetükön, a szokásaikon és a gondolkodási jellegzetességeiken át társadalmi beágyazottságukig vagy a regény cselekményét megelőző életükig. Aki szeretne erős szereplőgárdát összehozni, fontos számára, hogy árnyalt, hús-vér karakterei legyenek, és biztos akar lenni abban, hogy átlátja a kapcsolataikat, a fejlődésüket, annak érdemes egy próbát tenni a programmal.
A bibisco ingyenességéhez hozzátartozik, hogy ha valaki a minden extrával felturbózott változatot szeretné használni, akkor a fejlesztő – egy bolognai úr – adományt kér a felhasználótól, igaz ennek összegét nem határozza meg. Cserébe viszont például a regény belső kronológiája szerint is át lehet tekinteni a szöveget, bekapcsolható a zavaró tényezőket kizáró mód, és könnyebb a keresés a regényben.
5. Squibler
Aki az ingyenességet és az egyszerűséget egyszerre választja, annak érdemes egy próbát tennie a Squiblerrel. Ennél egyszerűbben tényleg nehéz már írói szoftverhez jutni. Egy pár másodperces regisztrációt követően máris dönthetünk, hogy milyen szöveget akarunk alkotni, és ahhoz megfelelő vázakat kínál fel a program. A néhány alapvető regénystílus mellett non-fiction könyvekhez, tudományos munkához vagy forgatókönyvhöz is ajánl kiinduló alapokat.
Aztán egyszerű eszközökkel, mégis hatékonyan állíthatjuk össze a szövegünk alapvető építőkockáit. Tulajdonképpen itt lecsupaszítva találhatjuk mindazt, ami a szövegalkotáshoz szükséges: jegyzetek készítése és rendezése, valamint a történetnek a strukturálása (fejezetekre, alfejezetekre, jelenetekre, bekezdésekre) – csak a fantáziánkon múlik, mire használjuk. Azon egyébként jobban múlik, mint más programokban, mert itt a könyv felbontása teljesen ránk van bízva, sok esetben az alegységeket is nekünk kell kitalálnunk.
A szöveg írása közben minden szintén ugyanúgy megy, mint más szövegszerkesztőkben, vagy írói célprogramokban, egy mozdulattal válthatunk nézetet, bár arra az összetettségre és funkciógazdagságra semmiképpen se számítsunk, mint egy fizetős alkalmazásnál. A lényeg, hogy ha gyorsan el akarjuk kezdeni az írást, a Squiblernél nemigen találunk kézenfekvőbb eszközt, mert ezzel – mindenféle extrák nélkül – pillanatok alatt, hatékonyan csinálhatjuk azt, amit kell.
(Ez a poszt egy 2016-os, nagy sikerű gyűjtés felújított, átdolgozott, aktualizált változata.)
Borítókép: Patrick Fore / Unsplash.com
KönyvKiadása.hu – könyvkiadás, kéziratok értékelése és szerkesztése