“Valami mintha vezette volna a kezemet”

“Néha olyan gyorsan írtam, nehogy elfelejtsem, hogy utána alig tudtam elolvasni a saját írásomat” – meséli az élet- és hivatástörténetét feldolgozó kötet szerzője, Virágné Herbert Márta. A 46 év köszolgaként című, a Könyv Guru kiadó gondozásában megjelent írás szerzője az interjúban beszél az ápolói hivatás lényegéről, és kollégáinak a járvány alatti nehézségeikről is.

A koronavírus-járvány idején jelenik meg 46 évnyi ápolónői tapasztalatát összegző önéletrajzi kötete. Sajnálja, vagy örül annak, hogy már nem kell részt vennie ebben a küzdelemben? Hogy látja a volt kollégái helyzetét a mai nehéz időkben?

Az, hogy a kötet most jelent meg a koronavírus-járvány idején, merő véletlen csupán. Ha tudnék dolgozni, most is azt tenném az élvonalban, de sajnos fizikai állapotom nem teszi ezt lehetővé. Számomra a kollégák és kolléganők a mindennapok hősei, életüket kockáztatják nap, mint nap. Maximális tiszteletem minden dolgozónak!

A kötetben azt írja, hogy “nem a fejlődés felé, hanem a végső pusztulás irányába halad az ezer sebből vérző egészségügy”. Sőt, később még erősebben fogalmaz: “Magyarországon ma legális népirtás folyik”. Gondolja, hogy a mostani járvány változtat a szakma helyzetén valamit? És ha igen, milyen irányba?

A járvány annyiban változtatja meg az egészségügyben dolgozók helyzetét, hogy nagyobb erkölcsi megbecsülésben lesz részük, bár véleményem szerint ehhez anyagi megbecsülésre is (például 100°%-os fizetésemelésre) lenne szükség. Ha tegnap lett volna a napja, hogy megadják nekik, az is késő lenne!

Miért érezte úgy, hogy ki kell írnia magából az élete történetét?

Azért éreztem így, mert én a valóságban dolgoztam 46 éven keresztül, a valóságot pedig elkendőzték, a negatív dolgokat tilos volt kommentálni, ettől pedig háborgott a lelkem.

Kiknek szánja a könyvét? A családjának, ismerőseinek, vagy mások is tanulhatnak belőle?

Ha sikerült úgy megírnom, hogy mások is tanulhatnak belőle, akkor már megérte, elégedett leszek. A családom benne élt, ők látták az egészségügy helyzetét rajtam keresztül.

Mi az a legfőbb tanulság, amit ki tudna emelni a kötetéből? Hogyan foglalná össze az ápolói hivatás lényegét?

A legfőbb tanulság, hogy “mindig maradj ember az embertelenségben is”! Az ápolói hivatás lényege: az emberek nemre, hovatartozásra való tekintet nélküli, feltétlen szeretete. Az empátia, hogy úgy kezelje a beteget, mintha az édesanyja, a családtagja lenne. Az embert mint egészet gyógyítsa, testét és lelkét egyaránt!

Mennyi idő alatt vetette papírra a történetét?

Két év alatt.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a szöveg összeállítása során? Hogyan oldotta meg ezt?

Nem okozott gondot az írás, amikor jöttek a gondolatok, papírra vetettem őket, utána javítottam a hibákat. Valami mintha vezette volna a kezemet, néha olyan gyorsan írtam nehogy elfelejtsem, hogy utána alig tudtam elolvasni a saját írásomat.

Hogyan keresett kiadót a könyvének, és milyen tapasztalatot szerzett ennek kapcsán?

Nyolc-tíz kiadóhoz elküldtem a kéziratot, de leghamarabb Dr. Soós Gábor jelentkezett, pozitívan véleményezte, így őt választottam. Tapasztalatom nagyon nincsen, hiszen ez az első könyvem.