Krisz ötletei / A halogató kismajom
Egy TED előadáson mesélt valaki arról, hogy
a halogatás olyan, mintha egy őrült majom lakna az agyunkban:
ha van valami határidőnk, amit távolinak érzünk, ez a kismajom felkapja a fejét, és azt mondja: hé, haver, van még egy heted a leadásig, figyelj, menjünk már el inkább sörözni egyet! Azt is mondja, ne szórakozz, az a határidő este 6, még nyugodtan elolvashatod azt a cikket az Indexen! Aztán amikor az idő délutánba hajlik, a kismajom egyszer csak bepánikol. Mivel érzi, hogy az ő hozzáállásával nem érhető el az eredmény, fogja magát és lelép a színről – ekkor engedi csak meg, hogy a feladatainkkal foglalkozzunk.
Azt hiszem, a legtöbb olvasó jól ismeri ezt a kismajmot – mindig inkább azt a feladatot végezzük el, ami nem tűr halasztást; aminek nincs határideje, azt szeretjük félretenni. Hiszen tényleg ráérünk erre még.
Ez a baj az írással: a legtöbbünk számára nincsen határideje.
(Aki leszerződött egy könyvre, annak van, így neki kicsit könnyebb a dolga, mert a határidő közeledtével eltűnik a halogató kismajma, de a többieknek nem adatott meg ez a luxus.)
Mit tegyünk hát, ha szeretünk ugyan írni, de nem érezzük a sürgetést?
Kézenfekvő a gondolat, hogy elhitessük a kismajommal: márpedig az írás nem munka. Próbáljuk meg, hogy bebeszéljük magunknak, az írás bizony a legszuperebb kikapcsolódás, és ha nem kellene befejezni, amit a főnöknek ígértünk, vagy megcsinálni mindazt, amit a család kért, akkor bizony azonnal leülnénk és írnánk. Dédelgessük magunkban ezt a gondolatot addig, amíg be nem ivódik és érzünk lelki éhséget az írásra. Vegyük rá a halogató majmocskánkat, hogy sörözés és a hírek olvasgatása helyett a könyvírásra buzdítson minket, mint szabadidős tevékenység!
Ezzel együtt is előfordul, hogy amikor leülünk írni, megtorpanunk.
Az írás ugyanis félelmetes feladat, az első dolog, ami eszünkbe jut majd, az lesz: biztosan képes vagyok erre? tudok egyáltalán írni? elég jól írok? Erre különböző válaszokat adhatunk magunknak. A legjobb, ha valóban hiszünk benne, hogy sikerülni fog, de ez nem mindig van így. Nyugodtan valljuk be magunknak, ha félelmeink vannak. Lehet, hogy nem írok csodálatosan, de élvezem, tehát írni fogok. A legnegatívabb gondolatainkat is fogadjunk el, tehát ha eddig mindenki csak szidta a szövegeinket, bármit is mutattunk bárkinek: oké; amit írok, egyelőre csak nekem tetszik, de szeretek írni, és a gyakorlással fejlődni is fogok!
Ha megfogalmaztuk a választ a kételyeinkre, még mindig lehet, hogy az írás helyett kieszelünk valami pótcselekvést, mert valahol nagyon mélyen nem bízunk még eléggé magunkban. Amikor érezzük, hogy nem az írással foglalkozunk, mert már az írásidőnk ketyeg, és kétszer voltunk mosdóban és ittunk vizet meg főztünk teát, kiválogattuk a kedvenc tollainkat és ceruzáinkat, de még egy szót sem írtunk le, az legyen vészjelzés!
Mi ilyenkor a teendő?
Valószínű, hogy fehér papír szindrómánk van, azaz a teljesen üres lap láttán fogott el bennünket a kétségbeesés. Amint ezt tudatosítjuk, nyert ügyünk van! Máris tehetünk ellene, ha tudjuk, mi a baj.
A legjobb ilyenkor a vázlattal foglalkozni.
Ha még nem kezdtük el, itt az ideje! Ha már vannak jegyzeteink, nézzük át és egészítsük ki! A tervezés is írás, nemcsak a fogalmazás, és meghozza a kedvünket a regény elkezdéséhez, folytatásához!
Segíthet az is, ha számítógép helyett papíron kezdjük el a szöveget: választhatunk egy egészen kicsi papírt is, amit nem ijesztő teleírni.
Nincs meg a jó kezdőmondat? Nem baj. Kezdjük most úgy a történetet, hogy:
„Ez a történet úgy kezdődött, hogy…”
vagy:
„A történet főszereplője X.Y., aki…”
vagy:
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…”
és írjunk a történet főszereplőjéről vagy a háttérvilágról, az előzményekről. Ez a szöveg a későbbiekben nyilván nem lesz a regényünk része, de legalább szó kerül a papírra, azaz eredményt érünk el, és ez önbizalmat ad, ellazulunk és egyre közelebb kerülünk az érdemi részhez is.
Nem az elkezdés, hanem a folytatás nehéz?
Arra is van egy nagyon jó tippem. Ahol éppen tartunk a kéziratban, üssünk két entert és a szöveg vége mögé írjuk le, mik a következő lépések, események. Így ha elővesszük a kéziratot és a végére tekerünk, pontosan tudni fogjuk, hogyan is akartuk folytatni, nem a fehér lap fogad minket. Amikor pedig abbahagyjuk az írást, jegyezzünk le néhány további ötletet, hogy amikor legközelebb megnyitjuk a dokumentumot, ugyanúgy várjanak ránk az ötletek! (Aki füzetben ír regényt, az használhat post-it cetliket.)
Ne hagyjuk, hogy a halogató kismajom ne engedjen minket a regényünk közelébe!