“Megkönnyebbülés volt a családomról és az ifjúkoromról írni”

“Rájöttem, hogy korábban kellett volna műfajt váltanom” – vallotta meg Gráf László akadémikus, Széchenyi-díjas biokémikus, amikor új könyvéről, az életének első felét bemutató Kaland és tudomány kapcsán kérdeztük. A Személyes történelem kiadónál megjelent kötet szerzőjével az interjúban egyebek mellett beszélgettünk az ’56 utáni autóstoppos útjairól, a borító szimbolikájáról, és hogy mennyire kell érteni az olvasóknak a kémiához, hogy megértsék a szakmai részeket.

Sok tucatnyi tudományos publikáció után mi vitte rá, hogy egészen más műfajú könyvet írjon? És kiknek szánta a kötetet?

Éppen az, hogy a pályám során túl sok tudományos cikket írtam. Ez utóbbiba is bele lehet fáradni. Rájöttem, hogy korábban kellett volna műfajt váltanom.

Akadémikusként, megbecsült tudósként mennyire esett nehezére könnyed családi történeteket írni, és bohó vagy akár intim fiatalkori élményekről mesélni?

Megkönnyebbülés volt a családomról és az ifjúkoromról írni. Ehhez nincs semmi köze annak, hogy korábban tudománnyal foglalkoztam. A tudomány területén is, de az úgynevezett könnyebb műfajokban is lehet nagyot alkotni. Mindkét síkon erre törekedtem.

Sokat járta a világot abban az időben, amikor kevesen mehettek még Nyugatra. Mi volt az, ami életre szóló tapasztalatként megmaradt ezekből az utakból?

Aki nagyon akart Nyugatra menni, annak sikerült. Mielőtt még tudománnyal foglalkoztam volna, néhány évvel 1956 után, már két hosszú autóstoppos útat tettem meg Európában. Hogy mi az életreszóló tapasztalata ezeknek az utaknak, nos az, hogy szép és izgalmas a nagyvilág.

Az írja, hogy 1973-ban, amikor hazatért az Egyesült Államokból, nem merült fel Önben, hogy “hazámban nem leszek képes hasonló tudományos teljesítményre. Emlékeztetnem kell azonban arra, hogy 1973-ban még nem tátongott akkora szakadék az amerikai és magyar tudomány között, mint ma.” Csak pénzkérdés, vagy valami más oka(i) is van, hogy ma ilyen nagy a különbség a tudományos lehetőségek között?

A helyzet az, hogy 1973 körül még nem volt akkora a technikai különbség Kelet és Nyugat között. Később felgyorsult az iram, s ha ez hasonlónak is tűnt a két blokkban, a Nyugat előnye egyre nőtt. Példaként említem az űrkutatás alakulását. Hogy ez pusztán pénzkérdés-e? Nem csak az. A tudományos műhelyek, egyetemek és az intézetek átszervezésével lehetne javítani például Magyarország kutatási pozicióját.

Életének első 35 évét meséli el a kötetben. Miért döntött úgy, hogy itt lezárja a történetet?

Azért, mert ez első 35 évvel sok minden lezárult az életemben. Másrészről úgy ítéltem meg, hogy a rövidebb történeteket szívesebben olvassa a digitalizát világban élő olvasó.

És dolgozik már a folytatáson? Ha igen, mikorra tervezi a befejezését, kiadását? Nem tart attól, hogy a külön kiadott kötetekből a másodiknak már kevesebb figyelem jut?

Igen, már írom a második kötetet. Azt, hogy ez utóbbinak mekkora figyelem jut majd, csak az első könyv iránti érdeklődés alapján tudom megbecsülni. A könyvet elsősorban szűkebb környezetemnek írom. Csak remélem, hogy a tudományos pálya iránt érdeklődő diákok is elolvassák majd.

A kötetben felidézi legfontosabb szakmai felfedezéseit is, mégis összességében csupán pár oldalt szán a szigorúan szakmai résznek. Mennyire kellett erőt vennie magán, hogy ne írjon többet is a tudományos kérdésekről? Milyen mélységű kémia tudást vár el az olvasóitól?

Azt gondolom, hogy a gimnáziumot végzett olvasók meg tudják érteni a leírásaimat. Ennél magasabb képzettségű olvasók találnak maguknak magasabb szintű kémiai és biokémiai irodalmat. Remélem persze, hogy tetszik majd nekik is a stílusom, amely az egyszerű emberi dolgokra és a tudományos munka nehézségeire és örömeire arányos hangsúlyt helyez. Nem pusztán ismeretterjesztő könyvet akartam írni. Inkább egy életfilozófiát. Ezt a filozófiát röviden talán úgy lehetne összefoglalni, hogy

az élet szépségeit családot, szerelmet, barátságot, a világ tájait, természetet, kultúrát, és tudományt, amennyiben ez lehetséges, hasonló mértékben kell élvezni.

Mire utal a címlapon látható, templom és akadémia között egyensúlyozó tudós képe?

Ezt a rajzot, amelyet Szücs Édua művésznő készített, Karinthy Frigyes „Cirkusz” című novellája ihlette. Karinthy egy művészről ír, aki szeretné a cirkusz porondján eljátszani a kedvenc szonátáját. A cirkuszigazgató azonban ehhez nem járul hozzá. Így aztán a művész megtanul egy hagyományos cirkuszi mutatványt, kifeszített kötéltáncon biciklizik. Aztán váratlanul előhúzza a hegedűjét, és eljátsza végre a szonátát. Az én értelmezésem az, hogy a tudományhoz sem elég könyveket olvasni, kalandokba is bele kell menni.

Hogyan gyűjtötte és állította össze az anyagot a visszaemlékezéséhez? Készített az írás előtt jegyzeteket? Volt esetleg naplója, amit felhasználhatott? 

Az ember a régi élményeire emlékszik a legjobban.. A Kaland és tudomány töréneteit emlékezetből írtam.

Mely emlék(ek) felidézése ment a legnehezebben, és miért?

Nem vettem észre, hogy bármely emlékemre nehezemre esett volna a visszaemlékezés. Arra azonban azóta rájöttem, hogy számos releváns emlékemet kifelejtettem a történetből. Az évszámokat azért ellenőriztem.

Milyen munkarendben írta a kötetét? Mennyi időt vett igénybe az ötlet megszületésétől a kézirat lezárásáig?

Nem volt különösebb munkarendem. Az ötlet, hogy írjak, egyik napról a másikra jött. Attól kezdve naponta írtam néhány órát. Egy éven keresztül.

Tudományos világlapokban is publikált, az önéletírását mégis egy viszonylag kis kiadónak adta. Hogyan talált rá, és milyen tapasztalatokat tud megosztani a hasonló műfajban alkotó szerzőtársaival?

Megvallom, az Ad Librum Kiadó a második volt, amelyikkel próbálkoztam. Az első, nagy kiadó indok nélkül elutasított. Aztán megnéztem a kínálatot az interneten. Ez volt az első volt a sorban, amelyiknek írtam. Ezidáig nagyon elégedett vagyok a munkájukkal.