Miért írjunk párbeszédet?

Egy izgalmas, gördülékeny történet elengedhetetlen részét képezik a párbeszédek. Rengeteg mindent el lehet mondani egy-egy dialógus segítségével – sokkal többet, mint a pusztán kimondott szavakat. A szereplők személyiségének, érzelmeinek bemutatása azonban nem is olyan könnyű feladat párbeszédek révén, sokat kell gyakorolni, hogy igazán természetesen szólaljanak meg a karakterek. Meg kell tudni találni az egyensúlyt, hogy a figurák ne legyenek feleslegesen szószátyárak, és ne csak “dekorációként” szerepeljenek a beszélgetések, hanem lényegi, a történetet előrevivő funkciójuk legyen. Éppen ezért egy regényírónak nem árt tisztában lenni, hogy pontosan milyen céljai vannak (lehetnek) a párbeszédeknek. Nézzük a legfontosabb funkciókat:

Személyiségábrázolás

A felhasznált szavak (szókincs) révén a dialógusok bármely leírásnál érzékletesebben mutathatják be a hősök személyiségét. Éppen ezért egyrészt fontos, hogy minden karakternek kialakítsuk a természetére, lélekállapotára jellemző szókészletet, az esetlegesen csak általa használt kifejezésekkel, és ehhez tartsuk is magunkat, magyarán ne fordulhasson elő, hogy pár oldal különbséggel hirtelen egészen más stílusban beszél valaki (hacsak erre dramaturgiai okunk nincs, mondjuk, hogy egy másik közegben, másképp szeretne feltűnni). Másrészt érdemes kis “szótárat” írni minden többet megszólaló szereplőhöz, hogy így is végiggondoljuk, milyen szavakat, kifejezéseket használ, miképp fejezi ki az érzelmeit. Ez a szótárkészítés azért is lényeges, mert ha nem figyelünk eléggé (vagy még gyakorlatlanok vagyunk), az egyes szereplők stílusa túlságosan is hasonlítani fog egymásra egy idő után, vagyis ránk, a szerzőre. Az önálló karakterek felépítése (jellemrajzzal, és a párbeszédben használt kifejezésekkel) segít elkerülni ezt a csapdát.

Feszültségkeltés

Nagyszerűen lehet használni a párbeszédeket arra is, hogy abban jelezzenek előre valamiolyasmit a szereplők, ami a későbbiekben fog megtörténni. Természetesen ne úgy beszéljenek valami jövőbeni eseményről, hogy pontosan elárulják a részleteket, hanem inkább felkeltve az olvasók érdeklődését. Például elhintve bizonyos jeleket, nyomokat, részleteket, amelyek alapján az olvasó aggódhat, kíváncsiskodhat, szoronghat mondjuk egy készülődő konfliktus vagy katasztrófa miatt. Ilyesmivel fokozni lehet a történet iránti kíváncsiságot, de érdemes csínján bánni vele, és csak olyankor bevetni, amikor valóban valami fajsúlyos eseményt akarunk ezzel felvezetni. De más eszközökkel is lehet feszültséget kelteni a párbeszédekben. Például azzal, ha minél rövidebbre, pattogósabbra vesszük az egyes megszólalók mondatait, vagy ha az egyik folytonos közbevágásokkal, esetleg ellentmondásokkal szakítja meg a másik gondolatait.

A cselekmény előre gördítése

Egy jókor érkező párbeszéd mozgásban tart(hat)ja a cselekményt. Ennek legjobb módja, ha a beszélgetésben kiderülő részletek a hőst közelítik vagy távolítják a céljától. Erre is érdemes tehát figyelni, amikor összeáll egy párbeszéd, hogy hacsak lehet, a benne foglalt (vagy csak gondolt) információk valamiképpen befolyásolják a köztes célokat vagy magát a végcélt. A legjobb dialógusok azok, amelyekben mindez csak kimondatlanul jelenik csak meg, és az olvasó később jön rá, milyen irányba adott lökést a cselekménynek egy adott beszélgetés. Továbbá azzal is előre tudják gördíteni a szereplők a történetet, ha valamit a párbeszédben “tesznek meg”. Például ott hoznak meg egy döntést, ott tagadnak meg valamit, ott egyeznek meg valamiben.

Információátadás

Ez tűnik a legkézenfekvőbbnek, mégis sokszor ezt a legnehezebb jól kivitelezni. Merthogy nincs annál unalmasabb és szájbarágósabb, mint amikor egy szereplő direktben elmond valami fontos tudnivalót a másiknak, amit egyébként már ő is tud, csakhát az olvasó még nem, ezért kell “ismertetni”.

Ilyenkor bizony kilóg a lóláb.

Ezekből születnek az “Amint te is tudod, …” kezdetű esetlen mondatok. Ha tehát fontos információt akarunk elmondatni a szereplőinkkel, az a minimum, hogy az egyikük számára újdonság legyen, amit a másik mond. Így könnyebben lehet őszinte, valódi kérdéseket is adni a másik szájába a dialógus során. Másrészt az is jó megoldás, ha egy beszélgetésben érvelni kell a résztvevőknek, például, mert nem értenek egyet valamilyen történés megítélésében. Ezzel a módszerrel sokkal életszerűbben lehet átadni az új ismereteket. És még egy fontos szabály: amit már elmondtunk párbeszédben, azt később ne akarjuk leíró részben is megismételni.