Krisz ötletei / Hogyan kezdjünk romantikázni?

Volt már téma az oldalon a könyvcím, a könyvborító, a fülszöveg – ezen kívül mi kell még ahhoz, hogy az olvasó, akinek felkeltettük a figyelmét, tényleg megvásárolja a könyvünket?

Igen: egy profi első bekezdés.

És mitől lesz jó egy regény kezdete? Attól, hogy azonnal behúzza az olvasót, nem hagyja, hogy elkalandozzon a figyelem. Nézzünk meg néhány ütős első bekezdést, és tanuljunk belőlük!

Ma kizárólag szerelmes történetek kezdeteit vizsgáljuk, de szó lesz még más zsánerek nyerő első bekezdéséről is. Az alábbi tippeket, sőt, a mondatok logikáját is nyugodtan használja fel az olvasó a saját szövegében – ne legyünk restek a legjobbaktól tanulni!

Elsőként nézzünk meg egy majdnem százéves szöveget:

 „Az intézet igazgatónője az ablaknál állott és lenézett a kertbe, ahol növendékei kart a karba fűzve sétálgattak, aztán újból odafordult vendégéhez – egy éltesebb hölgyhöz, aki élénk érdeklődéssel figyelt az igazgatónőre – és folytatta.” (Altay Margit: Némy)

Mitől jó ez a részlet?

Először is attól, hogy megtudjuk, kiről van szó, mi a helyszín, és a részlet még azt is sejteti, hogy milyen az időjárás, mert nem az udvarban, hanem a kertben járnak a lányok, ráadásul sétálgatnak: tehát ráérősen mozognak, biztos nem fáznak. Azaz: könnyedén el tudjuk képzelni a szituációt, mert kaptunk néhány fontos részletet.

Másodsorban azért érdekes a szöveg, mert egyből valaminek a közepébe csöppenünk bele. Az igazgatónő nyilván beszélget a vendégével, mégpedig nem valami unalmas témáról, hiszen a vendég élénk érdeklődéssel figyeli, valamint az ige: folytatta, is arra utal, hogy a történet már korábban elkezdődött, a kocka el van vetve. Az olvasó tudni akarja, mi is ez az érdekes beszélgetés, aminek az elejéről lemaradt.

Most nézzünk egy mai romantikus történetkezdetet:

 „Félelem és csodálkozás tükröződött Ed meleg, barna szemeiben, ahogy egymással szemben álltunk a kertben. Csak bámultam rá, szinte vibrálva a felháborodástól, aztán lassan visszahúztam a jobb karom.
– Tessék! – ordítottam, ahogy a Wedgwood Kutani Crane márkájú, tizenhét hüvelykes porcelántányér elszáguldott a pasi bal füle mellett és ripityára tört a kert falán.” (Isabel Wolff: Rescuing Rose)

Hű, egy veszekedés közepébe csöppentünk, azaz az akció közepébe. Ebben a részletben még nyilvánvalóbb ez a tény, mint a Némy esetében. A tányérhajigálás határozottan dinamikusabb cselekvés, mint a beszélgetés. Ha tehát kifejezetten lebilincselő kezdetre vágyunk, írjunk valami gyorsan lezajló és érzelemdús jelenetről!

Az egyik kedvenc könyvemből idézek:

„Ha elég magasra felugrott, Maddy Harvey látta, ahogy a buli vígan folyik tovább nélküle, abszolút figyelmen kívül hagyva a létszámhiány tényét. Nos, tulajdonképpen elég homályosan, mondhatni absztrakt formában látta csak mindezt – a fényeket a házban, a fákat a kertben, a partiarcok körvonalát, ahogy szobáról szobára mászkálnak vagy Kylie Minogue-ra rázzák magukat (azért erre, mert ez ugye minden életkorban csajos zene). Ez tuti nem történt meg soha Kylie-val.” (Jill Mansell: Falling for you)

Ez a részlet felkelti a kíváncsiságunkat. Az olvasó tudni akarja, Maddy miért az utcáról nézi a bulit, miért nem hiányzik senkinek, miért lát homályosan?

Ha erről a paragrafusról szeretnénk példát venni, írjunk olyan mondatokat, amelyekre az olvasó felkapja a fejét és azt kérdezi: na de miért? Dobjuk fel a labdát, de egyelőre ne kapjuk el: vagyis ne magyarázzuk meg azonnal, mi miért történik. Ebben a könyvben például

csak a második oldalon derül ki, hogy Maddy elvesztette a kontaktlencséjét.

Evezzünk kissé nyugalmasabb vizekre. Katie Flynn az egyik kedvenc romantikus íróm, mert olyan kedves és lélekmelengető mindaz, amit ír, hogy én már nem lennék meg nélküle. Nézzünk tőle egy regénykezdést:

 „1934. július
Hetty Gilbert lassan sétált végig a Szent Domingo úton, igyekezvén, hogy teljesen hétköznapinak és érzelemmentesnek tűnjön, de amikor a könyvtárhoz ért, nem tudta megállni, hogy ne nézzen fel az impozáns kapura, az aranyozott feliratra az óriási üvegpanelen. Gyakran nézegette ezeket az ajtókat; általában irigy tekintettel. Látta a nőket és férfiakat, ahogy ki-be járkálnak, megrakva könyvekkel, és rosszmájúan gondolt rá, mindez mennyire igazságtalan. A felnőttek miért kölcsönözhetnek könyveket, mikor nincs is rájuk igazán szükségük, és ezzel szemben itt van ő, akinek muszáj olvasnia…” (Katie Flynn: A Mistletoe Kiss)

Miért is jó ez a kezdet?

Egyrészt figyeljük meg az időpont megadását: ez ügyes eszköz nemcsak történelmi, hanem mai regényekben is. Nem csupán az adatot adja meg, amikor a történet játszódik, hanem hangulata is van. Hiszen olyan, mint egy napló, egy dokumentumregény, vagy éppenséggel egy bonyolult film.

Másrészt az olvasás szeretete, a könyvtár iránti rajongás a legtöbb olvasóban ott van, emiatt azonnal átérezzük a főszereplő kislány fájdalmát, hogy nem iratkozhat be könyvet kölcsönözni. Ha tehát pontosan tudjuk, ki a könyvünk célközönsége és már az első mondatban felvetünk egy olyan témát, amivel biztosan együtt fognak rezegni, nyert ügyünk van!

Vegyük viccesebbre a figurát:

„Nyilvánvaló, hogy Isten sosem volt befektetési bankár. Persze sok jó dolgot összehozott. Mint például Jimmy Choot és a cipőket. Vagy ott van, na ez aztán zseniális, Tom Ford és a Gucci. És nem baromi jó, hogy az emberi formának kétféle alakot is adott? Megalkotta Ádámot és Évát, hogy a szexet dicsőítsék… azt hiszem, ez a világ legjobb PR-kampánya.
Ez persze így kajak, de tényleg. Megemelem előtte a Philip Tracy kalapomat. De azért ha Isten befektetési bankár lett volna, nem kuszálta volna össze az időzónákat és nem kellene már hajnali 7 órára bejönnöm a munkahelyemre, hogy a Távol-keleti kollégákkal beszéljek.” (Helen Dunne: Trixie Trader)

Ez a könyv szó szerint letehetetlen. Máig emlékszem, hogy az Amazonon kezdtem el olvasni, és amikor a beleolvasó utolsó mondatához értem, szinte rosszul voltam a csalódottságtól, hogy vége.

Azonnal megrendeltem, és remegve vártam, hogy megérkezzen végre.

Amikor pedig ez megtörtént, eszelősen bontottam ki a csomagot és túrtam ki ezt a könyvet a többi közül, hogy máris olvashassam.

No de miért is?

Ez a kezdés azért szuper, mert a főhős rettentő szimpatikus. Látszik, hogy a könyv egy okos és vicces szereplőről szól, akinek ugyanakkor vannak hibái: például határtalanul sznob. Kész – ennyivel engem meg is vettek.

Nézzünk példát egy kicsit kendőzöttebb humorra:

„Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit.
– Kedves Bennet – mondta Mrs. Bennet férjének egy napon -, hallotta már, hogy Netherfield Park végre bérlőre talált?
Mr. Bennet azt válaszolta, hogy erről nem tud.
– Pedig így van – erősködött az asszony. – Mrs. Long az imént járt itt, és mindent elmesélt.
Mr. Bennet nem felelt.
– Nem is kíváncsi, hogy ki a bérlő?! – kiáltotta az asszony türelmetlenül.
– Úgyis tudom, hogy el akarja mondani, halljuk hát, nem bánom.” (Jane Austen: Büszkeség és balítélet)

… és ezt követően a férj tovább kérdezgeti asszonyát az új bérlőről.

Látjuk, hogy Austen első mondata humorosan ír le egy klisét, emiatt válik érdekessé. Az író még kicsit kibontja, mire gondolt, de nem magyarázza túl, helyette megszólaltatja a szereplőit.

És ez a párbeszéd úgy olvastatja a könyvet, hogy észre sem vesszük. Miért? Mert Bennet pontosan azokat a kérdéseket teszi fel nejének, amire mi is kíváncsiak lennénk, ha a szobában volnánk.

A klasszikus után nézzünk egy modern regényt:

 „Ugrásra készen állt. Egyik lába a korlátnak támaszkodott, a másikkal készült kilépni, majd ellökni magát. Finoman egyensúlyozott. Már kényelmesnek találta a feszültséget. Könnyű volt benne megkülönböztetni a combizmok keménységét a bordák alá szorult gyomor nyomásától. Pontosabban, már régen nem ugrott görcsbe a gyomra, csak az emléke maradt meg. Egy kis túlzással szinte várta az ugrással járó repülést.” (Cserháti Éva: Palackposta)

Mi adja itt az izgalmat?

Érdemes végigfutni a szóválasztáson: egyensúlyoz, feszültség, kemény, szorul, gyomor, nyomás, görcs. Ezek a szavak mind-mind feszültséget keltenek az olvasóban, ugye? Aki elolvasta a fülszöveget és tudja, hogy vitorlázásról beszélünk, az is dermedten figyeli: mi lesz itt? Hídról ugrik le, öngyilkos akar lenni? Mi ez, hol vagyunk? Az olvasó lelke azután áhítozik, hogy a feszültség oldódjon, a probléma megszűnjön. Az olvasó azt akarja, hogy az író biztosítsa: minden rendben van! És ezért a bizonyosságért bizony olvasni fog tovább.

A jó könyvek jó első bekezdésének sorát még hosszasan folytathatnánk, sok-sok jó kezdésből tudnánk még levonni új tanulságokat, hiszen az emberi elme végtelenül kreatív. Érdemes kiírni és elemezni kedvenc könyveink első sorait, elemezni a lebilincselőnek talált sorokat, pontosan miért is ilyen megkapóak!

Addig pedig használjuk ezeket a tippeket regényünk, könyvünk első bekezdésének megírásához:

1. Szerepeljen benne egy szereplő, mutassuk meg a helyszínt és az időpontot. Legyen azonnal elképzelhető, amit leírunk!
2. Kezdjük egyből a közepén. Ne egy beszélgetés, egy nap, egy mozdulatsor elejével kezdjünk, hanem a közepével.
3. Fokozhatjuk a hangulatot, ha ez a jelenet dinamikus, gyors, hirtelen, és rögtön érzelmeket mutat be és ébreszt (például veszekedés).
4. Írjunk le furcsa, megmagyarázhatatlan akciót vagy jelenséget. Az legyen a célunk, hogy az olvasó tudni akarja: miért?
5. Az időpont megadása ügyes eszköz nemcsak történelmi, hanem mai regényekben is.
6. Gondoljuk végig, ki a könyvünk célközönsége és már az első mondatban vessünk fel egy olyan témát, amivel olvasóink biztosan együtt fognak rezegni!
7. Legyen a főhős rettentő szimpatikus. Helyezzük el őt az olvasó szívében azzal, hogy csupa jó tulajdonsága mellett megvillantunk egy rosszat is.
8. Ha kedvünk lenne klisével kezdeni, fogalmazzuk ezt meg szokatlan és/vagy humoros módon.
9. Nem magyarázzuk túl, mire gondoltunk, helyette szólaljanak meg a szereplők.
10. Ha párbeszéddel kezdünk, az egyik szereplő pontosan azokat a kérdéseket tegye fel, amelyek az olvasó fejében is megfordulnak.
11. Fokozzuk a hangulatot a szóválasztással. Nézzük át az első bekezdést, hogy milyen hangulata van, illetve hogy mit akartunk elérni? Inkább negatív, inkább pozitív, vagy közömbös érzelmi töltetűek a szavak? Ha nem az a hangulat jön át, amit érzékeltetni szeretnénk, cseréljük ki a kilógó szavakat!

Bestseller első bekezdéseket kíván:

Nádasi Krisz

Ha kérdése vagy véleménye van, írja ezt meg nekünk az alábbi űrlap használatával!
https://form.jotformeu.com/jsform/60983837636369