„Mint minden történetemet, ezt is megálmodtam”

Egy ötvenes éveiben járó férfi is nyugodtan elolvashatja a romantikus tiniregényt, ha másért nem, a nosztalgiázás kedvéért – véli Borza V. Eszter, akinek most jelent meg Camp-Feszt című regénye, egy trilógia nyitókötete. A Könyv Guru kiadó gondozásában napvilágot látott történet szerzőjével beszélgettünk álmokból születő regényekről, trilógiaszerkesztésről, írói könyvmarketingről és arról, miként küzd az ellen a sztereotípia ellen, hogy „egy írónak kevés a barátja”.

A koronavírus-járvány idején nem könnyű fesztiválokat szervezni. Ez is befolyásolta, hogy a Camp-Feszt témájául egy különleges, fesztivál-jellegű tábort válasszon, mintegy kitörésként, vagy már korábban megszületett az ötlet?

Jobban belegondolva teljesen jogos a kérdés. Egyébként a járványideje alatt jött maga a regényötlet, de egyáltalán nem volt köze a bezártsághoz vagy a koronavírushoz. Mint minden egyes történetemet, ezt is megálmodtam, itt viszont inkább csak jelenetek voltak meg. És azt, hogy ez egy fesztivál-jellegű tábor legyen, jóval a koronavírus-járvány előtt álmodtam meg. Ez elégé furán hangzott, de tényleg megálmodtam.

Mi a közös a főszereplőben, a befelé forduló, a bulikat és piálást utáló, sorozatfüggő Sophie-ban és a szerzőben? Milyen személyes élmények ihlették a regény témáját?

Sophie kinézetre egyértelműen az ellentétem – kezdve azzal, hogy a százhatvan centije mellett, a száznyolcvanötöm nevet –, de belsőre sem mondanám az ikremnek. Egyáltalán nem vagyok befelé forduló, kifejezetten szociális embernek tartom magam. A bulikat, a társaságot, a jó hangulatot én szeretem, sorozatokra pedig nincsen időm és igényem. Viszont a lány arroganciája, makacssága, humora és szarkazmusa teljesen az enyém. A gondolkodásmódját nehéz nyilatkoznom, mert a regényben megjelenő konfliktusok túlnyomó többségében nem értettem vele egyet. Ezek ellenére semmilyen nehézséget nem okozott az írás. Sophie karakterét hamar megtaláltam, mind fejben, mind lélekben, így könnyű volt az ő szemszögéből írni.

A saját életemet nem keverem bele az írásba, úgyhogy nincsen személyes élmény, ami bármit is ihletett volna. Úgy vagyok vele, ami velem történik meg, az az én magánéletem, a regényeim viszont az agyam szüleményei, és a kettőt nem szeretném keverni. De ha nagyon szeretne valaki kötözködni, akkor annyit bevallok, hogy itt tudtam a legjobban hallatni a hangomat, tizenötévesként.

Kizárólag nemzedéki (Y/A) regény a Camp-Feszt, vagy esetleg ajánlja más korosztályoknak is? Hogyan „adná el” például a könyvét egy ötvenes éveiben járó férfinak?

Szerintem egyik regény sem korhoz kötött. Hiszem azt, hogy egy idősebb korosztály is ugyanúgy tudja élvezni az ifjúsági regényeket, mint egy fiatalabb. Végül is, az érettebb korosztályoknak ez egy jó visszaemlékezés lehet, nosztalgikus hangulatba hozva ezzel őket, míg a fiataloknak egy könnyed kikapcsolódás. Úgyhogy igen, ajánlom, ha még a poénok esetleg nem is jönnek be, akkor abban reménykedem, hogy a fesztivál hangulata megragadja őket is.

Egy trilógia első részeként jelentette be a Camp-Fesztet. Miért vállalt rögtön ilyen sokat: annyi az ötlete, hogy egy kötet nem elég hozzájuk, vagy úgy gondolja, hogy egy sorozattal lehet igazán megfogni az olvasókat?

Őszintén szólva is-is. A Camp-Fesztet elsőnek csak egyetlen regénynek terveztem, viszont az utolsó száz oldal írása alatt tudatosítottam magamban, hogy mindenképpen szeretném tovább vinni a karakterek életét és a cselekményt. Azért döntöttem így, mert nagyon megszerettem a szereplőket, illetve továbbálmodtam a történetüket és nem hagyhattam magamban azokat a gondolatokat és ötleteket. Az olvasói nézőpontból pedig magamból indultam ki: én jobban szeretem a könyvsorozatokat, mint az egyrészes, „esti olvasmányokat”. Meg hát, a Camp-Feszt befejezése még szerintem is folytatásért kiált.

Mennyivel bonyolultabb egy háromkötetes regényt megtervezni, mint egy „szimplát”? Egyébként pedig hogy készült a regénye: alaposan megtervezte, vagy inkább ösztönösen írta, ahogy jöttek a gondolatok?

Az első kérdésre, sajnos, nem tudok válaszolni. Sosem terveztem háromkötetes regényt, hiszen eredetileg csak egyrészesnek terveztem a regényt, aztán pedig nem két, hanem egy folytatást terveztem. Csak miután befejeztem a folytatást, az után realizáltam, hogy túl hosszú egy regénynek, így kettőt csináltam belőle. A folytatást pedig egyszerre terveztem meg, hiszen egy regénynek terveztem azt is, így még azt se tudom megmondani, hogy két regényt milyen tervezni. Pedig én egy nagyon szervezős-tervezős ember vagyok, így a Camp-Fesztet is kutatómunka és tervezés előzte meg. A terv nem lett túlzottan aprólékos, de nem is volt összecsapva.

A közösségi média révén sokkal könnyebb manapság könyveket reklámozni. Be fog szállni a regénye marketingkampányába? Milyen csatornákon és kiknek fogja ajánlani?

Természetesen be szeretnék szállni. Mindig is vonzott az Instagramon folytatott élet, így ott biztosan fogom, de már régen szemezek a Tiktokkal és a Facebookal is. Twitteren is szívesen lennék aktív, illetve egy saját blogot is el tudnék magamnak képzelni. A fő célközönség természetesen a tinédzserek lesznek, de ismerem magam annyira, hogy tudjam, néhányszor biztos meg fogom egy-egy poszttal célozni az idősebb korosztályt is.

Iskola mellett hogyan jut ideje az írásra? Hogyan osztja be a tanuló- és az alkotóidőt? Egyáltalán: mennyi ideig tartott a több mint 400 oldalas regény megírása?

A Camp-Feszt pont szerencsésen jött ki, hiszen azt egy nyár alatt írtam meg. Elkezdtem május végén és augusztus közepén fejeztem be, vagyis szűk három hónap alatt. Iskola mellett kifejezetten nehéz jól beosztani az időt, hiszen nemcsak az írásra és a tanulásra, de a barátokkal és a családdal együtt töltött időre is gondolni kell. Illetve azt a sztereotípiát elszeretném eloszlatni, hogy „egy írónak kevés barátja van, mert nincsen rájuk ideje”, ami természetesen biztos igaz, de az én esetemben szerintem nem. Kifejezetten sok barátom-ismerősöm van, és próbálok minél többet lenni velük. Például sokszor előfordul, hogy miközben írok, egy barátnőmmel beszélgetek Facetime-on. Öt perc alatt elmondja, vele mi történt, én is, aztán ő olvas, én írok. A barátom pedig addig vagy játszik, vagy elmegy edzeni. A többiekkel tudok az iskolában találkozni, vagy akár utána, úgyhogy nem lehetetlen küldetés ez, csak energiát kell rá szánni, az idővel pedig nehezen, de lehet spórolni. Viszont suli alatt a tanulmányaimat helyezem előtérbe. Akkor inkább tanulok, és nem fogok kiakadni, ha este nem jut időm az írásra. Olyankor általában a szombati napjaimat szoktam végigírni – ami minimum nyolc órányi írást jelent –, illetve, mivel kolis vagyok Budapesten, így van két-két órányi vonat-időm is, amikor szintén tudok írni. Nehéz beosztani az időt, nem lehet rá konkrét táblázatot csinálni, de azért kell egy séma, amit könnyebb követni és hozzá is szokik az ember.

Milyen nehézségekkel szembesült az írás során? Hogyan lendült át rajtuk?

Visszagondolva még engem is meglep, hogy nem volt nehézségem. Se az idővel, se a karakterekkel, se az ihlettel, se a kutatómunkával, tényleg, semmivel! Lehet, hogy ez egy burkolt jel volt, hogy megéri végigcsinálnom.

Mennyit és miket szokott olvasni? Kikre tekint úgy, mint akik formálták a stílusát?

Senkire sem tekintek stílusformálóként. A kevés időmnek köszönhetően viszont nem sokat tudok olvasni. Ennek az az oka, hogy írói szemmel olvasok, ami kicsit sem nyújt kikapcsolódást. Nagyon szeretem a pszichológiai témájú könyveket, a horrort, a thrillert, a krimiket, de igazából minden mást is, ami nem ifjúsági irodalom. Sokáig próbálkoztam azt is olvasni, de teljesen el kellett engednem, mert nekem az nem megy. Az idővel pedig szeretnék kezdeni valamit, mert egyébként én nyugodtan tudok olvasni akkor is, amikor írok, nem zavar be a gondolataimba, csak akkor sincsen időm, meg amúgy sem.

Hogyan választott kiadót elsőkönyvesként? Milyen tapasztalatai voltak e téren?

Nekem kifejezetten könnyen ment. Nem fogok hazudni, beírtam a Google-ba, hogy könyvkiadás, és végignéztem az összes linket, amit csak kiadott. Ezek lényegében mind kiadók voltak. Mérlegeltem, majd elküldtem a regény szinopszisát azoknak, amelyeknek tetszett a munkássága. Három kiadónak küldtem el, kettő jelzett vissza, szerencsére pozitívan, onnantól pedig az ajánlatok alapján döntöttem.

Hogy áll a folytatásokkal? A kötet végén annyit elárul, hogy a második rész a suliban fog játszódni, de van-e még valami, amit szabad már tudni a szereplők jövőjével kapcsolatban? És mikorra tervezi az új részeket?

A folytatások már régen készen vannak. Amint befejeztem a Camp-Fesztet, rá két hétre már el is kezdtem írni a folytatást. Nagyon nem szeretnék sok mindent elárulni, de azért annyival kiegészíthetem, hogy nagyon nem az iskolai élet, és az ott történt dolgok lesznek a lényegesek, az inkább csak a bevezető. És hogy mikorra tervezem? Amikorra az olvasóim kérik.