Mit tanít a pszichológia minden írónak?

Szerencsés, ha egy író ösztönösen tud alkotni, és úgymond csak lejegyzi a fejéből kipattanó ötleteket, gondolatokat, történeteket. A munka azonban egyrészt korántsem mindig ilyen felhőtlenül egyszerű (sokaknak, sokszor meg kell küzdeni az ihletért), másrészt az ösztönös tehetséget is érdemes megtámogatni némi tudással, emberismerettel. A regények ugyanis elsősorban emberekről, kapcsolatokról szólnak. Ahhoz tehát, hogy jól és jót írjunk, nem árt ismerni, hogy mit mond az emberrel foglalkozó tudomány az emberi viszonylatokról, érzelmekről, mozgatórugókról. Nem szükséges persze komoly pszichológiai stúdiumokba kezdeni mielőtt belefognánk egy regénybe. Vannak azonban olyan alapismeretek, amelyeket érdemes tudatosítani, hogy minél életszerűbb történeteket formáljunk. Nézzünk ezúttal 5 olyan fontos „emberismereti” tudnivalót, amire a pszichológia tanítja az írókat!

Nincs jelen múlt nélkül

Anélkül, hogy elmerülnénk a különféle pszichológiai iskolák és elméletek sűrűjében, annyit mindenki képes belátni, hogy a múlt meghatározó fontosságú minden ember életében (jelenében). A gyerekkor, a kamaszkor, az első munkahely és szerelem, a szülőkkel való kapcsolat, a felnőtté válás (és bennük a sok öröm vagy éppen a traumák) alkotják egy ember történetét. Mindez pedig döntő befolyással van arra, mit, miért és hogyan tesz. Az első megfontolandó pszichológiai ismeret tehát az, hogy aki érdekes, életszerű, háromdimenziós karaktereket szeretne alkotni a regényében, az vegye a fáradtságot, és ismerje meg (értsd: dolgozza ki) a szereplői háttértörténetét, a sikereikkel és kudarcaikkal együtt, hogy megérthesse, miként viselkednek (viselkednének) egy adott szituációban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeket a háttértörténeteket bele is kell írni a történetbe, de tudni mindenképpen kell, hogy egyetlen figura se „lógjon a levegőben”.

Mindannyian félünk valamitől

A félelem az egyik legősibb ösztön, és ha jól belegondolunk, mindenkiben megtalálható: mindenki fél valamitől. És ez nem csupán a való életben van így, hanem nyilván a regény világában is. És korántsem csupán a tériszonyra vagy a pókokra kell itt gondolni. Rengeteg „hétköznapi” félelem létezik (az elutasítástól, az egyedülléttől, a kudarctól stb.), amelyek át meg átszövik az emberi kapcsolatokat, és igen sokféle cselekedetet motiválnak. Ha sikerül felfedeznünk a szereplőink „életében” ezeket a legbelsőbb félelmeket, máris könnyebben mozgatjuk őket a regény lapjain, olyan univerzális mozgatórugó(ka)t találunk a tetteik hátterében, ami sokkal érthetőbbé (következésképpen: hitelesebbé) teszi a reakcióikat.

Célt ne tévesszünk

Szintén egyetemes lélektani igazság, hogy mindenkinek kell egy cél az életében, tudnia kell, merre is tart. Ez a szükséges feltétele, hogy értelmét lássuk az életnek, hogy haladni, fejlődni tudjunk. Nem szükséges különösen nagy fantázia, hogy belássuk: íróként is arra kel törekednünk, hogy a karaktereinknek legyen célja, ne csak tébláboljanak a regényben. Ugyanez igaz – kicsit másképp – az olvasóra is. Nem akarnak olyan figurákról olvasni, akik nem tudják, merre tartanak. (Hacsak épp nem erről szól a történet.) Ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy érthetők legyenek a döntéseik, a választásaik – még akkor is, ha, amit tenni akarnak, valójában a legrosszabb ötlet, amit kitalálhattak…

A változatosság gyönyörködtet

A személyiségben is. Igaz ugyan, hogy a pszichológia azt tanítja, hogy az ember személyisége viszonylag változatlan az élete során, de azért tudjuk – saját tapasztalatból is -, hogy mindenki képes alkalmazkodni a környezetéhez. Egy alapvetően befelé forduló, csendes személyiség is válhat hirtelen a társaság középpontjává egy új, kedvező környezetben. Ugyanígy idézzük csak fel, hogy olykor bizony meg szoktunk lepődni a barátaink, kollégáink viselkedésén – ahogyan egyszer-egyszer ők is a miénken. Vagyis íróként figyeljünk arra, hogy efféle meglepetéseket tartogassunk az olvasók számára is, akik arra vágynak, hogy összetett, érdekes, emberi karakterekkel találkozzanak a regényünkben. Természetesen nem komplett személyiségváltásokról van szó, hanem olyan meglepő reakciókról, amelyek még beleférnek (és főképp érthetőek) az adott szituációban.

A változás is gyönyörködtet

Növekedés és változás. Két kulcsszó a pszichológiában, amelyeknek minden egészséges embert jellemezni kell(ene). Nem az imént említett hangulatváltásokról van itt szó, hanem arról a jelenségről, hogy a személyiség változik az átélt tapasztalatok hatására: a kudarcok és sikerek formálják a hozzáállását a feladatokhoz, problémákhoz, a szenvedésből hol alázat, hol kitartás, hol elkeseredés fakad, képes átértékelni a gondolkodását a körülmények nyomán. Ilyesmi teszi „életszagúvá” a szereplőinket, ezért elengedhetetlen, hogy egy író figyeljen arra, mikén fejlődnek a szereplői. Gondoljunk csak bele kedvenc regényeink kapcsán, hogyan alakult a főszereplő és más karakterek gondolkodása, hozzáállása az első oldalakhoz képest. Ezt kell nekünk is szem előtt tartani a saját hőseink megrajzolásánál!