“Nem szabad halogatni, mert sosem lesznek ideálisak a körülmények”

Hogy lesz egy szövegíróból meseszerző? Miként válnak a házikedvencek mesehőssé? Mi az előnye a mesének a regényhez képest? Kell-e félni a szülőknek a modern, pörgős, szlengszerű nyelvezettől egy mesében? Mit adnak a tesztolvasók a történethez? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kapunk Halusz Lénával készült interjúnkból, akivel új mesekötete, az Állatkommandó. Langaléta Lajos esete kapcsán beszélgettünk.

Hogy születtek meg az elveszett zsiráf, Langaléta Lajos után nyomozó Állatkommandó tagjai: Melák, a nyomozókutya, Gizda, a kandúr-pandúr és Csúzli, a papagáj? Van esetleg alteregójuk a való életben is?

De mennyire! Kiskorom óta rajongok az állatokért, mindig körülvettek. A mese szereplőit is az állataim ihlették: van egy nagydarab, félelmetes ebem, aki bár ijesztő bír lenni, a légynek sem ártana. És enyém a világ leggizdább macskája, sosem hagy unatkozni, mindig megnevettet. A papagáj pedig okos is, laza is, kiválóan céloz a hátsójából, nem maradhatott ki a meséből.

Mennyit gondolkodott a mese szereplőinek beszélő nevein (Szikla Szilárd, Mini Cini, Husi Fusi, Fürge Ürge, Boa Bea, Púpos Panka, Randa Banda stb.)?

A nevek és a történet is mindig írás közben adja magát, amikor leülök írni, még nem tudom, mi fog történni és kivel. Nem szoktam rágódni a névadáson, legfeljebb akkor, ha több is eszembe jut.

És mi a mese eredettörténete? Honnan jött az ötlet, hogy állatkerti nyomozós mesét írjon?

Sosem gondoltam, hogy valaha mesét fogok írni. Azután egyszer csak kaptam egy felkérés egy nagy cégtől, hogy írjak nekik mesét az éppen aktuális promóciójukhoz, gyermekeknek készült termékekhez. Ez olyan jól sikerült, és annyira élveztem a meseírást, hogy elhatároztam, írok egy sajátot. Nem is egyet. Az idő-tényező is szerepet játszott ebben, mert egy mesét gyorsabb megírni, mint egy regényt, látom a végét.

A kutyám nagyon jó nyomkövető (hobbija a kisállatmentés), a macskám fáradhatatlan és pimasz, a papagáj pedig összefogja és istápolja az állatseregletet – az ő tulajdonságaikból adódott össze a meséhez a nyomozócsapat.

Minden jó mese tanítja valamire az olvasóit. Az Állatkommandónak hogyan tudná összefoglalni az “üzenetét”?

Lehet, hogy ebben a kérdésben kilógok a meseírók sorából. Nem volt előre megfontolt tanítási szándékom. Azt szeretném, hogy szárnyaljon csak szabadon az a gyermeki fantázia, pörögjenek a gondolatok, bővüljön a szókincs, és nevessenek minél többet. Szerintem a mese szájbarágás nélkül megüzeni, milyen fontos a barátság, a szeretet, az összetartás, az álmok valóra váltása.

Kifejezetten modern, szlengszerű az Állatkommandó nyelvezete. Törekedett erre, vagy csak így volt természetes? A nyelvezet mennyire határolja be Ön szerint a célközönséget?

Elsősorban Gizda, a vagány macsek nyomja a szlenget a mesében. Nem hiszem, hogy szülőként bármi kifogásolható lenne benne, hiszen nem trágár, nem pongyola, inkább pörgős és vicces.

Mi a története a kötetet kísérő kedves illusztrációknak? A meséhez születtek, vagy esetleg volt már valami belőlük korábban is, ami megihlette a szerzőt?

Sokáig keresgéltem olyan illusztrátort, akinek a stílusa passzolna a mesémhez. Mikor Szabó Kriszti rajzait megláttam, rögtön éreztem, hogy nekem ő kell. Nem is szóltam bele nagyon a figurák megszületésébe, csak az számított, hogy szeressem őket. Elolvasta a mesét, majd megrajzolta, szerintem szuper figurák lettek.

Jól látom, hogy két évtizede volt már egy másik regénye, amelynek középpontjában szintén állatok szerepeltek? Miért tartott ilyen hosszú szünetet a két kötet között?

Tulajdonképpen azóta is folyamatosan írok, csak nem könyvben öltök formát. Legalábbis eddig így volt. Szövegíróként dolgozok, időnként súrolva a szépirodalmat, máskor meg a reklámot. Hogy telt el a két könyv között 20 év? Jó gyorsan. Az ember mindig azt hiszi, hogy még van ideje, és majd a jövőhéten nekikezd a nagy műnek. Nem szabad halogatni, mert sosem lesznek ideálisak a körülmények. Ennyit azért tanultam a 20 évből.

Volt valami, amit az előző kötet tapasztalata alapján másképp csinált írás közben?

Az első könyvem főként játék volt a szavakkal, kihasználva a magyar nyelv gazdagságát. Inkább magamnak írtam nyelvgyakorlatként. A mesénél azért próbáltam visszafogni magam, és egyszerűbben fogalmazni, sallangoktól mentesen. Mentesebben.

Megmutatta-e valakinek a szöveget a kiadó előtt, és ha igen, változtatott-e valamit a véleménye alapján?

A családom az én legfőbb kritikusom. A szüleim, a testvérem. Szerencsés vagyok, mert kivételesen okos, művelt és olvasott emberek vesznek körül, akik ráadásul nagyon egyenesek és őszinték. A javaslatok egy részét megfogadom, a többit elfogadom. Ami jobbá teszi a történetet, a könyvet, azon szívesen változtatok, de ami ütközik az írói elképzeléseimmel vagy érzéseimmel, ahhoz nem nyúlok. De csak apróságokon változtattam. Ja és persze a lányommal is mindig elolvastatom, amit írok, bár ő már felnőtt, nem tartozik a mesék célközönségébe, de számít nagyon a véleménye.

Készül-e újabb kötetre, esetleg folytatásra az Állatkommandó szimpatikus szereplőivel? Ha igen, hogy áll vele?

Az Állatkommandót mesesorozatnak szánom, a második résszel hamarosan elkészülök, de a fejemben már ott van a harmadik és a negyedik rész is.