Egy folytatás megírását befolyásolhatja, hogy mit szóltak az olvasók az első részhez, de ő azokra hallgatott inkább, akik azt állították: kötelező olvasmánnyá kellene tenni – meséli Amy Saltz, hogy milyen motivációt merített a The Game 2. – Sárkánylélek című kötete megírásához. A Könyv Guru Kiadónál megjelent kötet szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy miben lépett előre a második kötet írásakor, figyelt-e arra, hogy a folytatás önállóan is olvasható legyen, miért tudja életszerűen ábrázolni a hősök belső vívódásait, és miért nem ír még mindig vázlatot a regényeihez.
Amikor 2024 végén a The Game első kötete kapcsán beszélgettünk, azt ígérte, a következő évben már az olvasók kezében lesz a folytatás. Mi jött közbe, hogy csak majdnem két évvel később jelent meg a The Game 2?
Eredetileg tényleg úgy terveztem, hogy a következő évben kiadatom, hiszen 2024-ben már egészen jól álltam vele, viszont őszintén bevallom, hogy kicsit megfutamodtam, mert elég lassan jöttek a visszajelzések az első kötetről, valamint közbejött egy több hónapos továbbképzés is, ami az összes szabadidőmet felemésztette.
Hogyan fogadták egyébként az első kötetet az olvasók? A kötet végén azt írja, hogy sok pozitív visszajelzést kapott. Kapott esetleg olyan építő kritikai megjegyzést is, amit meg tudott fogadni a folytatás megírásakor?
Elég sokféle kritikát kaptam. Voltak olyanok, akiknek annyira izgalmas és tanulságos volt, hogy néhány nap alatt kiolvasták. Viszont volt aki csak az első 30 oldalig jutott, mert nem robbant fel benne semmilyen bomba…
Azok közül, akik végigolvasták, a legtanulságosabb visszajelzés az volt, hogy a könyv nagyon hirtelen vált át fantasyba, és míg az eleje szépen kidolgozott, az utolsó fejezetek néhol már olyanok, mintha Tik-Tok videót néznének, vagyis nagyon gyorsan váltakoznak a témák és néhol könnyű elveszíteni a fonalat. Nagyon meglátszik rajta, hogy az elejét még egyedülállóként írtam, a végére pedig már két rosszul alvó gyermek boldog anyukája lettem és teljesen felpörgött az életem. Dominik és Hiro éjszakai edzéséhez is innen jöttek az ötletek és a tapasztalatok. Valamint az általam kitalált érzékeny lelkű, nyers húst evő, néhol emberi formában, néhol angyali formában feltűnő sárkányok világának leírását is többen hiányolták, ezért éleztem ki rá jobban a második részt.
A visszajelzések közül azoké esett a legjobban, akik határozottan állították, hogy be kéne vezetni kötelező olvasmánynak. Az egyik oldal azért, mert maga is került már hasonló helyzetbe, mint Hiro a történet elején és tudja milyen rossz érzés. A másik oldal pedig azért, mert emberekkel, illetve gyerekekkel dolgozik vagy dolgozott, és úgy látja, a könyv hasznos élettapasztalatokat ad át az olvasóinak.
Miben lép tovább a The Game 2 – Sárkánylélek az első kötetnél – a történetvezetés, a szereplők jellemábrázolása vagy a konfliktusok terén?
A Legyél Te is Szuperhősben megismerhetjük a The Game világát, szereplőit, hátterüket és képességeik egy részét. A második részben folytatódnak tovább az első rész eseményei. Kezdetben a régi szereplőkről tudhatunk meg többet, felszínre kerülnek eltitkolt gyengeségek és erősségek, előtérbe kerül Dominik, az új iskola és az új szereplők. A konfliktusok átlépnek egy magasabb szintre, ahol már nemcsak a saját, hanem mások életéről is gondoskodniuk és dönteniük kell. A második kötet feldolgozza az elmúlás fájdalmát, az eltitkolt szerelmet és azt, hogy sokszor a legkilátástalanabb helyzetekből is van kiút, ha eléggé makacsan ragaszkodunk az életünkhöz.
Az első kötetet intuitív módon írta, különösebb vázlatkészítés nélkül. Itt változtatott ezen a módszeren?
Valamelyest igen, mert több különböző szálon, de egy idősíkon kellett egybevágnia a cselekményeknek és ehhez szükséges volt a történések nyomonkövethetősége, de a könyv nagy része még így is intuitív módon íródott.
Hogyan működik a számítógépes játékok, a különböző világok, a szuperhősség metaforája az új kötetben? Van ebben valami változás az előzőhöz képest?
A második kötet már nem fókuszál arra, hogy az élet egy játék, hanem a már meglévő alapszabályokra épít. De metaforaként még mindig szerepelnek benne utalások. Például a szereplők az életben felmerülő akadályokat nem problémaként, hanem játékbeli küldetésként kezelik. Minél magasabb szinten van valaki, annál több feladatot kap és annál több bajba jutott embertársának tud segíteni, persze, csak ha akar. A könyvben szereplő tanárok is többször azonosítják a lelki problémákat a számítógépekre megírt programokkal, amiket csak ki kell javítani vagy felül kell írni. A történetben szereplő speciális iskola is erre épít és ezt a tudást használja, arra, hogy a diákjainak segítsen megismerkedni a saját belső irányítójukkal és elkezdődjön az igazi játék és mindenki a helyére kerülve a saját küldetését végig vigye. Változás az első kötethez képest, amiben eddig csak szó volt különböző világokról és az őket összekötő kódrendszerről, hogy a másodikban a főszereplő, Hiro már testközelből megismerheti ezeket. Szembesül azzal is, hogy azok a szabályok, amelyek a Földön tökéletesen műkődtek, egy távoli pályán érvényüket vesztik.
Mennyire volt szempont írás közben, hogy olyanok is megérthessék a történetet, akik az első részt nem olvasták? Egyáltalán: lehet önállóan olvasni a The Game 2-t?
Igazából egyáltalán nem volt szempont, hiszen az eleje közvetlenül az előző kötethez kapcsolódik. Szerintem, ha valaki külön olvasná, sok minden ködös lenne számára. Persze ebből is tanultam, és a következő résznél már figyelni fogok arra, hogy önállóan is olvasható legyen.
Mit tapasztalt: könnyebb megírni egy második részt (mert már ki van alakítva az a világ, amelyben játszódik a cselekmény), vagy éppenséggel nehezebb (mert már nagyobbak a külső és belső elvárások, nehezebb megugrani újra azt a szintet, mint az első résznél)?
Az a helyzet, hogy nagyon sokáig csak magamnak írtam hobbiból. A mai napig így vagyok vele, ha nem szeretném, nem csinálnám. Természetesen nagyon érdekel az olvasók véleménye, és ha építő kritikát kapok, legközelebb odafigyelek, hogy ne kövessem el még egyszer azt a hibát, de nem szoktam magam az elvárásokkal stresszelni. Tudom, hogy lesz olyan, akinek nem tetszik és lesz olyan, akinek annál inkább. Nem lehet mindig mindenkinek megfelelni. A második kötetben egyébként az egyetlen nehézséget Lisa karakterének megformálása jelentette, elég sokat küzdöttem vele, mire sikerült annyira beleélni magam, hogy elfogadható legyen, de szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni a belőle.
A szövegben több ízben is ábrázol lelki folyamatokat, belső konfliktusokat, a szereplők őrlődését. Mit tanácsol kezdő íróknak, hogyan érdemes ezeket a vívódásokat úgy megjeleníteni, hogy ne száraz leírásként, hanem organikusan, párbeszéd vagy cselekmény részeként elevenedjenek meg?
Ez egy nagyon érdekes és összetett kérdés, hiszen én is kezdő írónak érzem magamat és úgy gondolom rengeteget kell még tanulnom. Egyrészről rólam tudni kell, hogy régen rengeteg mangát olvastam és animét néztem, mert a nyugati világból jövő filmek, sorozatok már nagyon kiszámíthatóak és unalmasak voltak számomra. Szerintem ezekben a művekben látható lelki vívódások ivódtak be a tudatalattimba és írásnál tudattalanul is használom a saját karaktereim lelki folyamatainak ábrázolásában. Másrészről rendkívül érdekel, hogy egy adott szituációban mi játszódik le egy emberben, ezért sok pszichológia könyvet olvastam és rengeteg videót hallgattam ebben a témában. Szoktak is szeretni a munkatársaim, amikor megmagyarázom nekik, hogy az a „kedves” másik ember miért úgy szólt, ahogy. A válaszuk általában mindig ugyanaz: „Ne akarj mindent megmagyarázni, attól, hogy neki gondjai vannak, még nem kellene így viselkednie másokkal!” Ilyenkor viszont mindig el kell ismernem, hogy tulajdonképpen igazuk van. Harmadrészt, amikor írok, mint egy filmet elképzelem magam előtt az eseményeket és igyekszem minél részletesebben beleélni magam és átadni az olvasóknak. Azonban, ha tanácsot kellene adnom talán azt mondanám, hogy olvasson és tanulmányozzon organikusan megírt műveket, mert ezek tudattalanul is beivódnak az emberi elmébe. Valamint érdemes egy kellemes zene mellett elképzelni a cselekményt, a párbeszédeket és elhatározni, mit is szeretnénk elérni az írásunkkal. Aztán aludni rá egyet, hogy legyen ideje az agyunknak megoldást találni az adott feladatra.
A kötet végén beharangozta az újabb folytatást. Mikorra várható? És abban milyen irányba kíván továbblépni?
A harmadik kötetet úgy terveztem, hogy teljesen külön lehessen olvasni. Abban az időben játszódik, amikor Hiroék közel három évre elhagyták a Földet. A főszereplők újak lesznek, de mellékszereplőként előkerülnek régi karakterek. Azt szeretné bemutatni, hogy Gora gonosz lényei milyen alantas módszerekkel csalják csapdába és állítják a saját oldalukra vagy, ha ez nem sikerül, hogy veszik ki a talajt a lábuk alól már tinédzser kortól kezdődően. Valamint előtérbe kerülnek a pszichés betegségek és kiváltó okaik. Most nem merek dátumot ígérni, mert ez egy kicsit nehezebb téma, mint az eddigiek, és nagyobb odafigyelést igényel, de mindent megteszek, hogy mielőbb befejezzem és az olvasók kezébe kerülhessen.
