A pszichopaták azért igazán érdekesek, mert nem feltétlenül lógnak ki a „normális” emberek közül – vélekedik Bánkuti Judit, aki új regényében két ilyen személyiséget „ereszt” egymásnak. A Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent Látlak szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy miért izgatja annyira ez a személyiségvonás, mi az előnye annak, hogy kifejezetten rövid terjedelemben írta meg ezt a pörgős pszichothrillert, és miért nem hisz a folytatásokban.
Olivia és Walter a regénye két főhőse, két nagyon hasonló személyiségű (vagy inkább: hasonló személyiségzavarral élő) szereplő, akik drámai körülmények között kerülnek szembe egymással. Hogyan jött az ötlet, hogy ebből az alapból írjon pszichothrillert?
Mindig érdekeltek a rejtélyek és a krimik, a bűnügyek. De sosem az izgatott, hogy ki tette, hanem az, hogy miért. Ebből a szempontból számomra a pszichopaták a legérdekesebbek. Pszichopatákról már számtalan film és könyv készült, mindig valami sötét és visszataszító emberként bemutatva őket, mintha kilógnának a normális emberek sorából. Valójában egyáltalán nem lógnak ki ebben az értelemben. Engem az érdekelt, hogy ha két ilyen személy találkozik, mit kezdenek egymással. Hogyan változik meg a vadász/préda dinamika. Viszont azt mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy ez szórakoztató irodalom és nem szakirodalom, tehát a történet alakulása fikció.
Az érzelemmentesség, a rideg racionalitás áthatja a történet főszereplőit. Miért izgatja ez a személyiségvonás annyira, hogy rögtön mindkét oldalát meg akarta mutatni?
Az érzelmek nem valódi megélése és a racionális döntések ennek a személyiségtípusnak az alapjegyei. Meg akartam mutatni, hogy itt is vannak árnyalatok, nem lehet mindenkit azonnal felcímkézni. Magasan funkcionáló és beilleszkedni képtelen személyiségek is a pszichopátia tüneteit mutathatják. Ezek az emberek köztünk élnek. Vannak, akik felismerik a jeleket, és vannak, akik nem.
A Látlak tétje nem csupán az, hogy a rossz elnyeri-e méltó büntetését, hanem az is, hogy ugyanabból a nehéz személyiségből mit lehet kihozni. Az egyik egy sorozatgyilkossá válik, a másik családanyává. Hisz abban, hogy a genetikai örökséget felül lehet írni? Milyen személyes tapasztalatok vagy meggyőződések vezették arra, hogy ezt az üzenetet írja bele a regénybe?
A Látlak nem egy klasszikus krimi. Nincs benne az a fajta igazságszolgáltatás, ami egy bűnügyi regényben alap koncepció. Én ugyanannak az érmének a két oldalát akartam bemutatni. Hiszek benne, hogy a személyiség, bármilyen torzulással is rendelkezik genetikailag, a környezet hatására befolyásolható. Walter eleve egy nehezített pályán indult egy sorozatgyilkos apával, míg Olivia szeretetben és támogató környezetben nőtt fel. Nagyon fontos, hogy kinek-minek akarunk megfelelni, egy sorozatgyilkos apának vagy egy szerető, gondoskodó anyának. A környezet hatásáról a személyiségfejlődésre számtalan tanulmány foglalkozik, nem véletlenül.
Utánanézett, hogy a pszichológia mit mond erről a lehetőségről? Tudatosan felül lehet kerekedni a pszicho-, illetve szociopátián? Esetleg ismer híres embereket, akiknek Oliviához hasonlóan ez sikerült?
A pszichopátia és a szociopátia a pszichiátriában nem diagnózis, antiszociális személyiségzavarnak hívják a tünetegyüttest. A pszichopata és szociopata inkább kriminálpszichológiai és köznyelvi elnevezések. Nem gyógyítható abban az értelemben, hogy nincs olyan eljárás vagy terápia amitől hirtelen érzések ébrednek egy antiszociális személyiségzavaros emberben. Gyógyszerekkel az impulzivitást és az agressziót lehet csökkenteni, ezáltal magasabb önkontrollt elérni ezeknél a pácienseknél. Felülkerekedni nem lehet, viszont a legjobb példa arra, hogy egy életet le lehet élni úgy, hogy senkinek még csak halvány gyanúja se legyen egy ember pszichopatikus személyiségéről az Joseph James DeAngelo a Golden State Killer, aki 13 embert ölt meg, 50 nőt megerőszakolt tizenhat év alatt, miközben felesége, három lánya és unokái voltak, rendőrként dolgozott és egy külvárosban élt, ahol a szomszédok csak annyi negatívumot tudtak róla mondani, hogy néha indulatos volt és káromkodott. 72 évesen fogták el, egy régi ügy DNS mintája alapján sikerült őt beazonosítani.
Miért választotta a pszichothriller műfaját ehhez a történethez? Mik azok a sajátosságok, amik miatt használni tudta ezt a zsánert? És mik a kedvencei a műfajban?
Ha ezt a személyiségtípust egy romantikus komédiában boncolgattam volna, abba beletört volna a bicskám. A thriller-pszichothriller, alkalmas a rövid, feszes és fordulatos történetmesélésre, nem igényli a hosszas leíró részeket. A két kedvenc szerzőm ebben a műfajban Kiersten Modglin és Liv Constantine az ő könyveik a kedvenceim a műfajban.
Általában a hosszabb regényeknél szoktam rákérdezni a terjedelemre, de ez a kötet kifejezetten rövid, nem egészen 28 ezer szóból áll, ami egy átlagos regénynek nagyjából a fele. Ezek szerint inkább kisregénynek tekinthető a Látlak? És miért vette ilyen feszesre a cselekményt: ennyi volt benne, vagy kifejezetten a lényegre akart koncentrálni?
Szerintem egy történetnek nem a hossza, hanem a mélysége a lényeg, hogy meddig marad az olvasóval, miután a végére ért, ébresztett-e benne új gondolatokat és nézőpontokat. Ez a történet így kerek. Nem akartam mellékszálakkal feleslegesen felduzzasztani.
Véleménye szerint mi az előnye a rövidre fogott cselekménynek, és milyen hátrányokat jelenthet? Ön inkább az előnyöket vagy a hátrányokat érezte az írás során?
Az előnye egy rövidebb történetnek, hogy, pörgősen, a feszültséget és a figyelmet fenntartva lehet megírni. Praktikusan pedig a kisebb formátum lehetővé teszi, hogy utazás közben, strandon kényelmesen elfér a táskában. Hátrány lehet, ha nincs befejezve a történet, nincs elvarrva minden szál. Ez viszont egy 500 oldalas könyvnél is előfordulhat.
Mennyi ideig tartott a kötet megírása, és mi volt a legnagyobb nehézsége közben? Hogyan oldotta meg?
Régóta érlelődött bennem már ez a történet, és évek alatt sok jegyzetet készítettem, amiket felhasználtam az írás során, gyakorlatilag négy hónap alatt kész lett. Ha valahol elakadtam, félretettem az egészet és teljesen mással foglalkoztam. Aztán a karakterek életre keltek és vitték a történetet, néha nem is olyan irányba, amiben korábban gondolkodtam.
Van valami, amit már másképp csinálna, ha új regénybe kezdene?
Ezzel még nem foglalkoztam, majd amikor elkezdem az új regényemet kiderül.
A Látlak befejezése eléggé véglegesnek tűnik, ezek szerint nem tervezi folytatni? Esetleg készül valami más történet megírására?
Ez a történet ennyi volt, nem lesz folytatása. Nem hiszek a folytatásokban, valahogy mindig erőltetettnek és ötlettelennek érzem. Olivia hétköznapjairól nem akarok egy regényt írni, viszont egy másik ötlet kezd körvonalazódni bennem. De az egy teljesen más történet lesz.
