A regény világában a házasság szent és sérthetetlen, ugyanakkor fő konfliktusforrás is – magyarázza az Üres kézzel című romantikus fantasy szerzője, Vincent Phillips. A könyv Guru kiadónál megjelent kötet írójával arról is beszélgettünk, hogy miért íródott 12 éven át a történet, mi volt igazán izgalmas számára a történet választott műfajában, hogyan születtek a szereplők különös nevei és a saját írói álneve, és honnan merített a legtöbbször ihletet az íráshoz.
Bár nem feltétlenül ezzel kellene kezdeni, de rögtön azon akadt meg a szemem, hogy első regényét több mint 700 oldalasra írta. Így is tervezte, vagy csak „megszaladt a tolla”? Nem vált egy idő után túlságosan nagy méretűvé (kezelhetetlenné?) a szöveg?
Nincs mentségem – megszaladt a tollam! Nem volt terv a fejemben a terjedelemre vonatkozóan. A történet határozta meg, ami alapból hosszú és cselekménygazdag, illetve az, ahogy az idő múlásával egyre barázdáltabban, részletesebben írtam át az eseményeket. Miután elkészültem, magam is igyekeztem faragni a terjedelmen, tehát a kész szöveg valójában az eredeti ötleteimnek csak a fontosabb hányadát tartalmazza végül. Természetesen ettől valóban nehezen kezelhető volt, de mivel szeretem ezt a történetet, nem okozott valódi nehézséget olvasgatni és igazítgatni. Továbbá sokat köszönhetek feleségemnek, aki gyakorlatilag tartalmi szerkesztőként egyenesítette a történet görbeségeit.
Hogyan született meg Aren és Thiera története? Milyen ihlető ötlet volt a kiindulópont? És mikor/miért érezte úgy, hogy ebből mindenképpen regényt kell írni?
Érdekes módon az érettségire készültem, mikor a történettel foglalkozni kezdtem. Tinédzserként persze foglalkoztatott a szerelem gondolata, és mivel akkor még párkapcsolatom sem volt, valahogy így éltem ki a vágyam iránta. Tulajdonképpen egész életemben kreatív voltam, már korábban is elkezdtem kéziratokat írni a legapróbb gondolatfonalamból is, ezúttal viszont úgy éreztem, ezt az egy gondolatfonalat nem lehet csak az én fejemben vagy az én polcomon hagyni. Ezt láttatni kell a világgal, hátha értéket tudok vele teremteni, élményt tudok adni más embereknek.
Szerelem első látásra, féltékenység, ármány, hatalomvágy, hazugság, politikai érdekszövetségek, bosszú, nemeslelkűség, hősiesség, hűség – sokféle érzelem és értékválasztás csap össze az Üres kézzel című regény szövevényes cselekményében. Mi az, ami ezek közül a legfontosabb volt az Ön számára? Mi érintheti meg leginkább az olvasót?
Számomra az a legfontosabb, ahogy a regény világában a házasságról vélekednek. A mai világban teljesen természetes, hogy egy házaspár elválik és új életet kezd. Leandriban hallatlan. A házasság véglegessége egyszerre szent és sérthetetlen, ugyanakkor épp vezérkonfliktus. Tudom jól, hogy semmi sem fekete és fehér, a házasság is lehet rossz, és ezt a regény is tükrözi. Egy olyan világot kívántam bemutatni, ahol ennek a meghatározó döntésnek viszont van súlya, és ennek megfelelően cselekednek.
Az eddigi olvasói beszámolóim alapján úgy néz ki, hogy Drimacus lesz mindenkinek a kedvence, de szerintem olvasóként különleges élmény lehet Harke személye. Ő a nagybetűs ellenlábas, és félreértés ne essék, nem egy követendő példa, de céljai tiszták és emberiek. A figyelmes olvasó rengeteg hangsúlyos értéket fedezhet fel minden egyes szereplő jellemében, még Harke esetén is. Egy ilyen világban elmerülni, vagy akár elmenekülni jelen világunkból, kifejezetten üdítő, még számomra is olvasóként.
Milyen módszerrel dolgozott: készített vázlatot a cselekényhez, vagy hagyta, hogy a történet alakítsa önmagát? És mennyi időt vett igénybe, hogy felépítse Leandri és a regényben feltűnő más országok képzeletbeli világát?
Két külön folyamatot lehet elkülöníteni: mikor a regény alapját alkottam, és mikor azt jelenlegi formájára átírtam. Cselekménylistám sosem volt. A fejemben volt egy kép, hogy honnan indulok, hova akarok eljutni, és ennek az útnak milyen állomásai vannak. Ezt annak idején leírtam valahogy. Évek teltek el, és közben időről időre elővettem a kéziratot, és itt-ott módosítottam rajta. Nem kevesebb, mint tizenkét év telt el az első sorok és a végleges kézirat között, de végérvényesen az utóbbi két év volt igazán számottevő, mikor gyakorlatilag újraírtam a teljes kéziratot. Érettebben, más ötletekkel, a Sarló-öböl színesebb, részletesebb átgondolásával nekiestem, és a történet gerincét leszámítva mindent lecseréltem. Akik esetleg a regény folytatását várják, azokat megnyugtatom: az előző két év munkáját elnézve a következő regényemre nem kell majd tizenkét évet várni.
Hogy jött az ötlet, hogy romantikus fantasyt írjon? Miért ezt a műfajt választotta? Mi ennek a különlegessége ennek a zsánernek?
A szerelem a szén egy igazán jó történet kohójában! Véleményem szerint az embernek elsődleges feladata életében, hogy párját megtalálja, és mint ilyen, a legfőbb indok arra, hogy bármit is tegyünk. Egy karakter úgy fog kimozdulni a komfortzónájából, ha azzal elérhet valamit – és mi lenne értékesebb trófea, mint az az ember, akivel boldogan élheti le élete hátralévő részét? Regényemben két olyan férfi csap össze, akik képesek megmozgatni a legtávolabbi szálakat is, hogy elérjék céljukat, és közben szerintem senkiben sem merül fel a kérdés: de minek?
A fantasy pedig lehetőséget teremt arra, hogy szabaddá eresszem kreativitásom, olyan társadalmat, rendszereket, szokásokat alakítsak, vagy akár állatokat és növényeket hozzak létre, amik a valóságban nem léteznek. Különben hogyan lehetne viharrigó, aki oda-vissza képes levelet postázni? Szigorúan elzárkóztam a varázslástól, minden, ami a regényben történik, valóságszerű, erre kimondottan odafigyeltem. A fantasy köntösét inkább színes ceruzaként alkalmaztam.
Különös nevek sorjáznak a történetben: Aren, Thiera, Harke, Quantas, Drimacus… Hogyan születtek a szereplők és helyszínek nevei? Volt valami szisztémája erre, vagy csak ahogy eszébe jutottak?
Többnyire a latin illetve görög nyelv ihlette nevek szerepelnek a regényben. A regény leand férfinevei gyakran „-en”, „-in”, „vagy „-us” végződésűek, de ez az ulys férfinevekre már nem igaz. Ez abszolút tudatos. De minden szabály úgy jó, ha vannak kivételek, példának okán az egyik főszereplő neve, ami azért Thierát nem téveszti meg. Más egyéb szisztémám nem volt azt leszámítva, mintsem olyan nevet választani, ami jól cseng, legördül a nyelvről. Olvasóim majd eldöntik, ez mennyire bizonyult sikeresnek. Édesanyám bizonyára vitatná ezt a kijelentésem!
És a saját írói álneve? Azt hogyan választotta? Miért döntött úgy, hogy nem a saját neve alatt jelenteti meg a kötetet?
Fejemben élt egy furcsa utópisztikus látkép, hogy a főnököm besétál a könyvesboltba, és elcsodálkozik, mikor a nevemmel fémjelzett, 700 oldalas regényt lát – ez meg micsoda? Persze nem az lenne az elsődleges problémám, hogy emiatt esetlegesen fejmosást kapnék, hanem ilyen körökben nem szívesen terjesztem, hogy írtam egy regényt. Óhatatlanul megváltoznának olyan emberi kapcsolataim, amikre nem szeretnék hatást gyakorolni. Leginkább azt szeretném elkerülni, hogy olyan „ismerőseim”, akiket hosszú ideje (vagy soha) nem érdekeltem, hirtelen érdeklődni kezdjenek irántam. A könyv egyébként sem a nevemtől lesz élmény az olvasó számára. A választás viszont szorosan összefügg a nevemmel, de mégsem lehet rá egyértelműen következtetni belőle.
Honnan származik a regény címét is adó gondolat: „Üres kézzel a dolgok csak jobbra fordulhatnak.” Tényleg családi örökség, mint azt a regény sugallja? És miért ilyen fontos ez a gondolat Önnek?
Erőt meríteni a veszteségeinkből. A jót látni akkor is, amikor borúsak a kilátások. Az ember sokkal többre képes, ha van hite. Húzhatunk egy laza párhuzamot Rejtő Jenő Tigrisvér című regényével, ahol a főhősnek semmiféle tigrisvére nincs, de a tudat teljesen kifordítja őt önmagából, és páratlan képességekre tesz szert általa. Rengetegszer fordul az elő, hogy valaki képes lenne egy akadályt megugrani, csak nincs mögötte hit vagy akarat. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy egy megugorhatatlannak látszó akadályt valaki ledönt, pusztán azért, mert elhitte, hogy képes rá. Nehézségek mindenkinek akadnak az életében, és mindennél fontosabb, hogyan reagálunk ezekre. A regény alapgondolata segít a hitünket és lényünket megfelelő irányba terelni – mikor látszólag nincs kiút, próbáljunk utat törni! Akit semmilyen módon sem lehet eltéríteni a céljához vezető útjáról, az el fogja érni azt a bizonyos célt. A gondolat, akárcsak a regény jelentős része, saját életfilozófiámnak vetülete. Családi vonatkozása nincs, ami a jelent illeti. Aztán a jövőben lehet, hogy a gyermekeim meríteni fognak belőle. Az mindenképpen büszkévé tenne.
Mennyi időt vett igénybe a több mint 700 oldalas regény megtervezése és megírása? Mikor volt ideje írással foglalkozni a hétköznapi teendői mellett?
Hogy ténylegesen mennyi időt fordítottam a tizenkét év alatt a megírással, nehéz lenne megbecsülni. Voltak napok, hogy 6-7 órán keresztül koptattam a billentyűzetet szünet nélkül. Mégis, a megtervezés, az ötletelés volt talán a nagyobb feladat. Szerencsére gondolkodni bármikor lehet. Érdekes módon számomra a hosszú autóutak voltak a leggyümölcsözőbbek. Gyakran annyi ötletem volt egy-egy utazás során, hogy alig győztem fejben tartani mindet mire hazaértem! Írni pedig csak akkor lehet, ha már az ötlet megvan – időt pedig mindenki arra szorít, amire szán. Család, munka mellett is mindig találtam rá időt, semmit és senkit nem kellett elhanyagolnom. Azért szegény feleségemet néha őrületbe kergetem azzal, mikor szellemben képtelen vagyok kilépni a regény világából!
Mi volt a legnagyobb nehézsége írás közben? Hogyan oldotta meg?
Egyszerűen szólva – saját magam. Van egy kikapcsolhatatlan maximalizmus bennem, ami nem engedi, hogy olyat vessek a papírra, amit majd később tiszta fejjel rendesen átírok. Mindent rögtön elsőre akarok tökéletesen megírni, és persze ez nem sikerül, de cserébe emiatt lényegesen lassabban haladok. Ezzel a problémámmal még mindig küzdök, nem találtam rá tartós gyógyírt, de szerencsére a regényírás nem versenyfutás. Azért igyekszem!
Aren és Thiera – talán nem árulunk el titkot – végül révbe érnek, de vajon itt véget ér a gondosan felépített világ története is? Magyarán: szándékozik folytatni a sztorit? Ha igen, milyen irányt vesz a történet? Vagy más regényen töri már a fejét?
Kettejük története ezzel a regénnyel érdemben lezárult, de az élet nem áll meg a Sarló-öbölben! Már dolgozom a folytatásregényen, melyről annyi ízelítőt elárulok, hogy ezúttal négy szemszögből bontakozik elénk egy történet, köztük Aren és Thiera két gyermeke révén. Nagy kihívás, de ezúttal már egy kész regény tapasztalatával, okosabban esek neki. Szóval találkozunk tizenkét év múlva! … vicceltem!
