„Talán a legnagyobb tévedés, amikor Boncza Berta mindennapi halandónak van beállítva”
„A kutatók réme a teljes adathiány. Ezeknél sajnos nincs mit tennünk, időlegesen el kell engedni a dolgot, várva a jobb napokra” – meséli Nagybaczoni Molnár Ferenc, egyebek mellett milyen nehézségekkel szembesült, amikor megpróbálta feltárni Csinszka, azaz Boncza Berta családfáját és személyiségét. A kötet minden akadály ellenére nemrég megjelent az Ad Librum Kiadónál („Sorsom kiktől örököltem?” Boncza Berta [Csinszka] származása, rokonsága és személyisége). A szerzővel egyebek mellett arról is beszélgettünk, hogy miben kellett kiigazítania a Csinszka-kutatásnak a valósággal olykor köszönőviszonyban sem lévő állításait, ő maga milyen (távoli) rokonságban áll a híres múzsával, hogyan jellemezhető Boncza Berta személyiségének különleges kisugárzása, és milyen falakba ütközött a kiadási folyamat során.
Boncza Berta rokonaként vállalkozott ennek a kötetnek az összeállítására. Milyen rokonságban áll Csinszkával? És mikor/miért merült fel Önben, hogy szükség lenne erre a kötetre?
Boncza Bertának két elsőfokú unokatestvérén kívül (közülük ifj. Török Károly egyben a nagybátyja is volt) nem voltak közeli rokonai, és ezen unokatestvéreknek sem lett gyermeke. Ezért nagyszüleinek testvéreitől levezethető utódok váltak legközelebbi rokonaivá. Magam is ilyen leszármazott vagyok.
Apai ágú nagyapám nagyanyja, Szőkefalvi Nagy Rozália, első unokatestvére volt Boncza Miklósnak és Törökné Boncza Bertának, vagyis a szülők rokonházassága következtében Boncza Berta apjának és nagyanyjának ugyanúgy. Ezáltal nagyapám, ifjabb Boncza Berta harmadfokú unokatestvére lett, de mivel Berta egyúttal harmadfokú nagynénje volt, vérségi egyezés mennyiségi tekintetében, a csucsai várkisasszony kvázi másodfokú unokatestvéreként könyvelhető el. Ehhez jött még – XVIII. századra visszamenően – a Komjátszeghy-ek révén köztük lévő távoli rokonság. Boncza Berta és családtagjai, az ilyen közelségű rokonok közül őt ismerték a legjobban, emellett Boncza Miklós támogatását is bírta. A Bonczák leginkább a Szőkefalvi Nagy ágról lefutó rokonokkal tartottak kapcsolatot. A Boncza rokonság nálunk gyakran napirendre került családi beszélgetésekben, ami már gyermekkoromtól felkeltette érdeklődésemet irántuk, továbbá – merthogy sok könyvünk volt, a Bertával foglalkozó irodalom némely kötetét ugyancsak korán forgatni kezdtem. Az érdeklődés később is fennmaradt, és miután történetkutatással (ezen belül családtörténettel is) foglalkoztam, itthoni vagy erdélyi levéltárakban végzett kutatásaim során – ahol az őket érintő csekély forrásanyag megengedte – igyekeztem a Bonczákra figyelmet fordítani.
A folyamat annak felismeréséhez vezetett, hogy Boncza Bertát és családját érintő irodalom, jócskán gondokkal terhelt.
Egy családtörténeti könyv készítésének terve velük összefüggésben régóta születőben volt, ám a Bonczáknál, adathiány miatt sokáig nem lehetett folyamatos leszármazást felállítani, így a könyv egyre késett. A végső elhatározás nyitányát Boncza Berta és Hollós Ilona énekesnő rokoni viszonyának megírása jelentette, öt évvel ezelőtt egy erdélyi folyóiratban. Akkor döntöttem el, hogy legalább részben végére próbálok járni a hiányzó adatoknak, és ha másképp nem, egy nagyobb tanulmány formájában egybefoglalom a meglévő eredményeket. A tanulmányból aztán előbb egy füzetszerű kiadványra, majd eközben mikor a rám mosolygó szerencsével olyan dokumentumokra bukkantam, hogy egybe lehetett fűzni a Boncza-genealógiát, valamint az anyagot kiegészítettem Berta személyiségének kérdésével, a mostani terjedelmesebb könyvre való nőtte ki magát. És minthogy eddig érdemben a kérdéssel még egyetlen kutató sem foglalkozott, valamint a tárgykörben felszínes munkák is nyilvánosságra kerültek, a megjelentetés sem tűrt halasztást.
A könyv első fele Boncza Berta családfájának feltárása. Mi az, ami ezekből a családtörténetekből a legfontosabb újdonság lehet az érdeklődő nagyközönség vagy a kutatók számára?
Szinte minden újdonság. Gyakorlatilag semmit nem tudtak-tudnak a Boncza család múltjáról és a többi felmenőről, vagy az a kevés amit tudnak, jórészt téves, amit uralnak a Boncza Berta sajnos nem eléggé helytálló – nagyanyjától is befolyásolt – visszaemlékezéseiből kiragadott és tovább ferdített részletek, meg hát a szóbeszéden nyugvó, légből kapott elemekkel tűzdelt híresztelés. Nem ritkán szakemberek is beérik ennyivel.
Miért lehetett ilyen fontos múzsája a múlt századelőnek Boncza Berta? Mi lehetett a személyiségében, ami miatt költők, festők rajongtak érte, és megihlette őket?
Minden a személyiségének és szellemiségének tudható be, amit csak tovább fokozott puszta jelenlétének bűvkörbe ejtő hatása. Rendkívüli teremtmény volt, különös lelkülettel, egyedülálló kisugárzással, egyfajta nehezen leírható varázslatosság birtokában, melyek által inspirálóan hatott környezetére, elsősorban művészi vénájú házastársaira. Nagyszerű gondolatokat ébresztett, kiváló alkotásra sarkallt. Viszont irigyei is akadtak pontosan ugyanezért, meglehet akkor, ha éppen kikerültek személyes hatóköréből.
Tudjuk, hogy Boncza Berta több művészeti ágban is kipróbálta magát, mégsem alkotásairól lett híres. Mi lehetett az oka, hogy inkább inspirációs forrásként emlékezünk ma rá?
Inspiráló hatása erősebbnek bizonyult, mint alkotótehetsége, aminek gyakorlatba ültetéséhez nélkülözte a kitartást. Kivételes lénye volt, ilyen habitussal ritkán ajándékoz meg a sors vagy a gondviselés földi halandót, nem is tudnék hirtelen más hasonlót említeni. Ellenben művészi tehetsége és íráskészsége nem volt egyedülálló, hiszen sok tehetség élt még rajta kívül. Bár ez nála nem tudatos választás lehetett, a sors hozta így, vagy inkább az eleve elrendelés.
Könyvének egyik fontos állítása, hogy Boncza Berta „az angyalokkal volt valami atyafiságban”. Össze tudná röviden foglalni, hogy mit ért ezalatt? Miben mutatkozott meg Boncza Berta „angyalisága”?
A szóösszetétel Gárdonyi Gézától származik, aki vélhetően egy pap beszédéből kölcsönözte. Gárdonyitól meg én vettem át, mert találó kifejezésnek mutatkozott Bertára nézve. Az angyaliság egyrészt a „földi” dolgokhoz, az általánoshoz, másfelől az emberekhez történő szellemi-lelki viszonyulásában fogható meg, és éppúgy a rendkívüli személyiség összetevője, mint a szóba került egyéb lelkületi tényezők. De cselekvéseinek nagyobb hányadát ugyanúgy a lelki determináció, ha tetszik, angyali késztetés vezérelte. Esetében az angyaliság – leegyszerűsítve – evilági érzelmeken (szerelem, gyász, testiség), és a felesleges, kisszerű jelenségeken való felülállást, továbbá jótékony hatóerőt jelentett, ami részéről együtt járt a magasabb rendű megnyilvánulások előtérbe kerülésével. A forrás pedig, akár misztikus, akár genetikai természetű legyen is (ezt teljes bizonyossággal nem tudhatjuk), a magasabbrendűségi állapotba jutást biztosította Bertának. Emellett, vagy ezzel összefonódva, persze ott lappangott benne az esendő, kétségekkel és hétköznapi gondokkal viaskodó leány illetőleg asszony, fizikai valósága.
A mellékletek között számos levelet, visszaemlékezést is közre ad. Ezek közül mi az, amit Ön publikál elsőként? Miben gazdagíthatják ezek a Csinszka-kutatást?
A mellékletekben szereplő főleg részleges vagy kivonatos leveleket túlnyomórészt már publikálták, újdonság esetleg a csoportosításban van, miszerint Boncza Berta személyiségének és kifejezőkészségének megvilágítását szolgálják. Első közlésnek számíthat Berta két gyermekkori levele apjához (legalábbis nem találkoztam máshol ezekkel), de csupán érdekességként kerültek a kötetbe, nincs különösebb jelentőségük. ifjú Török Károly három levele Ady Endréhez, bár megtalálható Belia György három kötetes levélgyűjteményében, kevesek előtt ismert. Ezek egyikében, Ady számára – de mindenki számára is – tanulságos példát hoz fel, amikor a költő Tisza-ellenes versének megjelenését követő felzúdulás valódi okáról ír (a szent dugóhúzó esete). Azonban a negyedik levél (Ady Lajoshoz) mindenképpen újdonság. Lehet, hogy ismerték néhányan, de mély hallgatás övezte, nyilvánosságot eddig biztosan nem látott. A rövid levél némiképp más fénybe helyezheti Márffy Ödön és Boncza Berta viszonyát, vagy az Ady-jogok körüli perpatvar egyes körülményeit.
A bevezetőben és a kötetben több helyütt is említi, hogy sok tekintetben tévesek vagy felületesek voltak Boncza Bertával kapcsolatos korábbi ismeretek. Tudna néhány példát hozni arra, amit rosszul tudtunk/tanultunk eddig Csinszkáról?
Elsősorban a családi-családtörténeti vonatkozásokat említeném. Se szeri se száma az apját, anyját, nagyszüleit, nagynénjét érintő tévinformációknak, egy részük magától Bertától és nagyanyjától ered, amit sokszor duplán kifordítva adnak tovább. Például a szolgadiákból nagybirtokossá avanzsált Boncza Miklós (egyik sem volt). Vagy a falusi tanítótól a jogtanácsoson át, a jószágigazgatóig terjedő skálán mozgó nagyapa, Boncza Elek (ügyvéd volt) fantáziakálváriája, akit az 1848-49-es forrongások idején feleségével, Szőkefalvi Nagy Jozefával együtt úgy „gyilkoltak meg”, hogy egyikük sem volt jelen (egyikük jóval a forradalom előtt, másik a bukás után halt meg), és közel sem gyilkosság, hanem betegség következtében hunytak el. Vagy a bágyoni nagybácsi, aki se bágyoni, se nagybácsi nem volt, és a szintén bágyoni események, amelyek nem történtek meg. Ezek mostani cáfolata, a leszármazási anomáliák megszüntetésének egyik kulcsa is lett. A csucsai kastély elő- és utóéletéhez szintén van valamelyes hozzátennivaló. Ami pedig közvetlenül Bertához köthető, az a személyiségének leegyszerűsítő kezeléséből eredő téves megállapítások sora, ami egyik oldalon a nem túl okos, de rafinált bakfistól, a férfifaló, és őket kihasználó élveteg perszónáig terjed, míg a másik térfélen a gyermetegen túlidealizált, szüntelenül mindenkibe ájulásig szerelmes hősnő képe van preferálva (miközben egyszer sem volt szerelmes vagy ostobán érzelgős). És vannak a kettő közti átmenetek is. Megint más oldalt képez, de nem hiányozhat innen a felnagyított árvasági apakomplexus, mint összes érzelmét és tetteit meghatározó tényező. Ezenkívül, mind Adyval, mind Márffyval fennálló – egyikkel sem felhőtlen – kapcsolatának értékelésében is szép számmal találni tévutat járó gondolatokat.
Egyes narratíváknál a hibátlan Ady és a hűséges ápoló Berta derűs együttlétére szűkül a házasság, Márffyra pedig még a gyanú árnyéka sem vetülhet, annyira megfelel a tökéletes hitvestárs eszményképének. Azonban itt-ott feltűnik ellenpárjuk, a határtalanul durva, erőszakos, követelődző Ady, a megalázott, lelkileg és fizikailag bántalmazott, háttérbe szorult Bertával egyetemben.
Az egyik leglényegesebb komponens, az őket egymáshoz kötő lelki-szellemi kapocs, inkább csak a komolyabb írások sajátja. Márffy pedig, úgy tűnik nem egészen az volt, aminek be van állítva. Talán a legnagyobb tévedés, amikor Berta mindennapi halandónak van beállítva, és az indokoltnál nagyobb mértékben átlagemberi reakciókat vagy tulajdonságokat párosítanak vele.
Sokféle adalékkal gazdagította új könyvében a Csinszka-szakirodalmat. Melyik adalékra a legbüszkébb? Melyikre volt a legnagyobb szükség?
Családtörténeti vonalon a Boncza família évtizedek óta megoldatlan leszármazási hézagainak, és –akaratán kívül – Bertától is közvetített félrevezető információk nem teljes, de a várakozásokhoz képest mégiscsak eredményes kiküszöbölése töltött el, nem annyira büszkeséggel, mint inkább megelégedéssel. Boncza Miklós és ifj. Török Károly eddig szinte ismeretlen életmenetének összeállítása sem sorolható a csekélységek közé, valamint Berta személyiségrajzához és megfelelő helyre tételének folyamatához, remélhetőleg szintúgy adtam valamit. Legnagyobb szükség a könyv egészére volt, sok fontos részletet egybefogva.
Mennyi időt szánt a kötet összeállítására? Milyen jellegű kutatómunkát kellett végeznie hozzá?
Eleinte néhány hónap alatt szándékoztam elkészíteni, utána mint lenni szokott, az előre nem látható korlátok és váratlan fejlemények miatt néhány év lett belőle. Négy év telt el, de a korábban végzett adatgyűjtés, további kutatásokat igényelt, és a négy évbe ennek időtartama is beletartozott, valamint közben három-négy hónapig más jellegű írásokkal voltam elfoglalva. A kutatás erdélyi és budapesti (állami és egyházi) levéltárakban, könyvtárakban, tulajdon könyvgyűjteményemben, internetes adatbázisokban és Erdélyben fekvő terephelyszíneken zajlott, egy-két magánszemélytől is szereztem be dokumentumokat. A saját családi történetek és adatok pedig eleve adottak voltak, igaz meg kellett szűrni őket.
Mi volt a legnehezebb a munka során? Előfordult, hogy megakadt valahol? Esetleg nem tudott beszerezni egy információt, forrást? Hogyan lendült át ezeken a nehézségeken?
A levéltári kutatások egyre körülményesebben végezhetők, régebben sokkal egyszerűbb volt mindez, és ez a kutatás rovására mehet. Nagy türelmet és kitartást követel, amiért is elmélyültebb vizsgálódást egyre kevesebben végeznek. Ez viszont a kutatásmentes kutatásokat erősíti fel, mint például az „oral history” irányzat, amely kiegészítő forrásként némelykor hasznos lehet. A szóbeli közlés esetleges, valóságtartalma ritkán ellenőrizhető. Volt, hogy elakadtam, ugyanis a szimpla adatgyűjtés csak kezdőlépése a teendőknek, rendszerezésével, feldolgozásával lehet haladni tovább, keresni és látni kell az összefüggéseket, fontos a logikai szemlélet, az egész folyamat magasabb szintű belátási képességet, továbbá általános és speciális történelmi ismereteket igényel, amelyek alkalmazása újabb meg újabb utánajárást, ellenőrző köröket tesz szükségessé. Az akadályok többnyire leküzdhetők. A kutatók réme a teljes adathiány. Ezeknél sajnos nincs mit tennünk, időlegesen el kell engedni a dolgot, várva a jobb napokra. Ilyenkor közvetett jelzésekből vagy másodlagos forrásokból kíséreljük meg összerakni az adott problematikus állagot. Ilyen terület a Bonczákkal összefüggésben a Szőkefalvi Nagy család egyik nemzedékénél Berta dédapjának kiléte (aki az én szépapám apja is), amelyet nem tudtam megnyugtatóan tisztázni. Amennyiben ez sem visz előbbre, feltételezésekre vagy valószínűsítésekre hagyatkozunk, ami megint csak megalapozott pilléreken épülhet fel. Nem egyszer megesett, hogy pár hiányzó adatért „átugrottam” Erdélybe, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, vagy környékükre. Volt, hogy hiába mentem, az adat nem került elő.
Hogyan talált kiadót a kötetének? Nem fordult meg a fejében, hogy ezt a témát valamelyik irodalomra szakosodott kiadónak is felajánlja?
Előző könyveim kiadását végző cégek vagy egyesületek sorra megszűntek, ilyen szempontból nem jöhettek szóba. Másfél éve, a könyv nagyjából háromnegyedének elkészültekor, megbeszéléseket tartottam egy szakirányú kiadó munkatársával, akivel korábbról ismertük egymást. Érdekelte a tárgykör, de pár hét múlva, értesített, hogy ebben a formában mégsem vállalkoznak rá, mert a tartalom és a kritikai hangvétel ütközne a náluk már foglalkoztatott szerző érdekeivel. Esetleg ha változtatnék rajta… Nem akartam változtatni, mert ez a lényeg elvesztésével járt volna. Másik kiadó szintén hajlott a megjelentetésre, ők viszont nemsokára felszámolták magukat. Erdélyi kiadás lehetősége is felmerült bennem, de a távolság és a várható egyéb akadályok miatt elvetettem a gondolatot. Egy év múlva, mikor befejeztem a könyvet, ismét a kiadás került előtérbe. Ekkor régi ismerősöm a kötetlenebb kiadók meglétére hívta fel a figyelmemet, és példaként éppen az Ad Librumot hozta fel, melynek nevével már azelőtt is találkoztam.
Van-e esetleg olyasmi Boncza Bertával kapcsolatban, amit nem tett be a kötetbe, akár terjedelmi okok miatt, akár más megfontolásból? Esetleg készül ezeket kiadni egy további kötetben?
Jelen célirányban nem maradt ki fontosabb tartalmi összetevő. Természetesen a bővítések kapuja mindig nyitva áll. Menet közben mérlegeltem a kritika alá vett egynémely kulturális termékek és jelenségek leírásának az adott szövegkörnyezetben tartását, de a Csinszka-irodalom oly szegényes ezirányú kínálattal rendelkezik, hogy Berta és az olvasók érdekében, kihagyásuk vétek lett volna. A Boncza Bertához köthető események különféle vonatkozásainak írásba fektetését kétségkívül sok szempont lehetővé tenné, ám erre nézve nincs határozott elképzelésem. Talán, bizalmasabb ismerőseit-barátnőit is ideértve, kapcsolat-létesítéseinek indítékait, és e kapcsolatok működtetési késztetéseit lenne érdemes – akár viszonossággal – behatóbban feltárni.