“Voltak időszakok, amikor egyszerűen nem tudtam írni”

“Minden fellelhető anyagot átolvastam, korabeli újságokat, a városi testület jegyzőkönyveit, melyekben például a város élelmezéséről is olvastam, vagy az újságokban a spanyolnátháról” – mesél az íráshoz szükséges történeti háttérmunka jellegéről Foglár Gábor, akinek most jelent meg Ítéletidő című regénye. A Könyv Guru kiadó gondozásában kiadott kötet szerzője az interjúban beszél a felvidéki magyarság évszázados dilemmájáról, a görcsös alkotás hátrányairól és hogy mennyire lehet történelemkönyvként olvasni történelmi regényét.

A 100 éve elszakított Felvidéken játszódik az Ítéletidő, amely két hivatalnok párhuzamos történetét vázolja fel, akiknek az ellenállás vagy behódolás alapdilemmájára kell válaszolniuk az életükben. Az utóhangban az olvasóknak feltett kérdést: “Én vajon mit csinálnék, ha
ez történne velünk (újra)?” – feltette önmagának is? Hogyan válaszolna rá?

Úgy érzem, ha valaki elolvassa ezt a regényt, és kicsit beleéli magát a szereplők helyzetébe, akkor elgondolkodik rajta: „Én mit csinálnék?”. Vagy épp azon gondolkodik el, jól döntött-e egyik vagy másik szereplő. Mindenképp le kellett pörgetnem magamban azt, hogy én miként viselkedtem volna ebben az időben. Úgy gondolom, minden viselkedésformát és lehetőséget megvizsgáltam és belefoglaltam a regénybe. De hogy én hogyan válaszolnék rá, az nehéz kérdés. Az ember hajlamos elhamarkodott válaszokat adni. Ha tényleg egy ilyen helyzetben lennék, tudnám, mit kell tennem. De addig, minden válasz csak találgatás és fikció lesz. Ha konkrét választ kellene adnom akkor azt mondanám: ellenállás.

Mit gondol, ennyi idő távlatából mennyit változott a felvidéki magyarság alapkérdése? Az Európai Unió és a 21. század kihívásai milyen új kérdéseket szülnek?

Az impériumváltás után, 1918-tól, majd 1938-tól egyre többen adtak hangot annak, hogy a Magyarországtól elszakított területen kialakult a “felvidéki szellem”. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a felvidéki magyarság már nem magyarországi, hanem az ő hazája már Szlovenszkó, vagyis a Felvidék. Ehhez az országhoz lojális és megbékélt már a sorsával. Bár az is igaz, hogy a felvidéki magyar lakta régiók soha sem voltak egységesek, így ez a kifejezés csak részben valós. Úgy gondolom, hogy

mi felvidéki magyarok egyre inkább eltávolodtunk attól az érzelmi világtól, ami még 100 évvel ezelőtt volt az emberekben.

A mai időkben már nem egy új állam alakulása a legfőbb kérdés, hanem az, hogy a meglévőben magyarok tudunk-e maradni, s hogy unokáink is magyarul fognak majd beszélni, vagy beolvadunk szép lassan.

Hogyan ötvözte a valóságot és a fikciót az Ítéletidőben? Mennyire lehet “történelemkönyvként” olvasni a regényét? Vannak esetleg családi vonatkozásai is a történetnek?

Dilemmában voltam, mennyire legyen tele történelmileg is élt személyekkel a regény. Végül is úgy döntöttem, a legfőbb szereplők, mint a polgármester, a jegyző, vagy az orvosok legyenek hitelesek, hisz az ő neveiket ismerjük. Nem szerettem volna azonban megsérteni a még élő leszármazottakat, így csak tárgyilagosan próbáltam bemutatni őket. Az események fő vonulata mind történelmileg hiteles, időrendi sorrendben halad, a forrásokkal igazolt eseményeket pedig sikerült a történetbe csempésznem. Tehát ha csak az idővonalat nézzük és a nagyobb történéseket, akkor igen, lehet történelemkönyvként is olvasni. Más kérdés a kitalált személyek kérdése. Nem volt forrásom olyan személyről, aki ténylegesen, közemberként élt ebben az időben a városban, nem éltek rokonaim, őseim sem a városban. Úgy gondoltam, hogy olyan személyeket hívok életre, akik szinte minden helyszínen ott voltak és első kézből láttak mindent. A két főszereplő és azok barátai teljes mértékben fiktív személyek, s szinte mindenki, aki velük kapcsolatba kerül. Leginkább arra törekedtem a regény megírásakor, hogy azt a légkört megteremthessem, amely az elképzelésemben élt a korról.

A kötet végén jelezte, hogy könyvtári, levéltári kutatásokat is végzett az írás előtt. Minek kellett utánanéznie, és nagyjából mekkora részét tette ki ez a munka az egész könyv megírásának?

Egy történelmi korba helyezett történetben mindennek a helyén kell lennie. S annak érdekében, hogy tényleg bele tudjam élni magamat is a történetbe, mégis elvonatkoztassak, minden fellelhető anyagot átolvastam. Korabeli újságokat, a városi testület jegyzőkönyveit, melyekben például a város élelmezéséről is olvastam, vagy az újságokban a spanyolnátháról. A könyv megírásának első fázisa tehát a kutatás volt, ami nagyjából 3-4 hónapot ölelt fel. Ezek a hónapok nem csak a kutatás miatt voltak fontosak, hanem azért is, hogy leülepedjen bennem minden, amit a korról olvastam.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a regény megírása során? Hogyan lendült át eze(ke)n?

Voltak időszakok, amikor egyszerűen nem tudtam írni. Hiába ültem a gép előtt, hiába néztem a jegyzeteimet, nem segített semmi. Ilyenkor nem görcsöltem rá, nem erőltettem, mert tudtam, hogy az nem az igazi. Ekkor mindig mással foglalkoztam: olvastam, filmet néztem, egyéb dolgaimmal foglalkoztam vagy épp a természetbe mentem, hogy feltöltődjek.

Tanári munkája mellett íjkészítéssel és bőrművességgel is foglalkozik. Mikor van ideje írni? És mi az, ami inspirálja, segíti az alkotásban?

Mivel több dologgal is foglalkozom, ezért be kell osztanom az időmet. Mindig érzem azt, hogy mi az, amivel épp abban a pillanatban foglalkoznom kell. Amikor megérzem azt, hogy írnom kell, akkor leülök és dolgozni kezdek. Ha ihletet kapok egy új fordulatra, akkor a jegyzeteimhez fordulok és oda írom le. Különleges rituálém nincs. Szerintem nem ezen áll vagy bukik egy történet. De ha valamit meg kellene említenem, akkor azt mondanám, hogy a teljes nyugalom az, amire szükségem van, ha írok.

Hogyan keresett kiadót a kötetének, és milyen tapasztalatokat tud megosztani ezzel kapcsolatban a hasonló műfajú regények íróival?

Az interneten keresztül kezdtem keresgélni. Amikor még csak készülőben volt a regényem, több kiadónál is érdeklődtem. Visszakérdeztek a terjedelemre, s mivel már akkor tudtam, hogy még a 200 oldalt sem fogja elérni, ezért erre hivatkozva elutasították az együttműködést. Ekkor kicsit elkeseredtem, s így kezdtem bele a regény megírásába. Amikor elkészült, újra próbálkoztam, és a Könyv Guru ajánlata volt a legszimpatikusabb. Érdeklődők voltak a kiadónál és érdekesnek találták a történetet. Nagyon gyorsan döntöttek a regény kiadásával kapcsolatban és én ennek felettébb örültem. Szeretem a gördülékenységet. A kommunikáció is megfelelő volt. A hasonló műfajú regényírók bátran keressék a kiadót. Minden szakmai kérdésben segítenek majd.