Hányféle témája lehet a visszaemlékezésünknek?

Hajlamosak vagyunk a visszaemlékezés kapcsán egy dologra asszociálni: az életünk történetére. Pedig mennyivel gazdagabb ez a műfaj a puszta önéletrajznál, esetleg események naplószerű felidézésénél – ahogyan ezeket a kérdéseket korábban már érintettük itt és itt is! A jó memoár döntően egy szempontot, eseménysort, vonulatot emel ki az életünkből, és erre fókuszálva dolgozza fel a múltunkat, pontosabban annak csak egy fontos részét. Könyv Guru ezúttal azt veszi végig, milyen (főbb) alműfajokra bontható a visszaemlékezés, életünk mennyiféle története válhat memoárrá.

A felsorolt témák nemcsak azért érdekesek, mert a visszaemlékezések sokszínűségére hívják fel a figyelmet, hanem azért is, mert segítenek jobban meghatározni, mi is a valódi témája a memoárunknak. Ha ugyanis sikerül az elején pontosan meghatározni, az életünk melyik eseménysorát, tapasztalatát akarjuk összefoglalni ebben a formában, sokkal olvasmányosabb, összeszedettebb, dinamikusabb írás fog születni.

* * *

• Celebek, sportolók, közéleti személyiségek, színészek vagy politikusok visszaemlékezései
  Vagyis mindazok az emberek, akik közfigyelmet érdemelnek vagy kapnak, magyarán valamilyen szempontból híresek. A felsorolás természetéből fakadóan a témák igen különbözőek lehetnek, mindenkinek a saját kiválasztott életszakasza, de még különbözőbb lehet az írások értéke. Hiszen egy valóságshow-szereplő tündöklése (és bukása) alighanem egészen más súlyú, mint egy politikus pályájának története vagy egy köztiszteletben álló sportoló karrierjének felidézése – a nehéz és a szép pillanatokkal együtt. A legjobb írások ebben a műfajban nagyon hamar történelmi forrássá nemesednek.
• Úti visszaemlékezés
  Amint azt múltkori posztunkban kiemeltük, a jó úti visszaemlékezés nem csupán élmények, tájak, emberek, kalandok élvezetes bemutatása, hanem elsősorban az író személyes benyomásait, hangulatait, gondolatait állítja az előtérbe. Az út, ahogyan az utazóra hatott – azaz, miként változtatta meg hogyan a külső, meglátogatott táj-vidék-ország a “belső” világot. A téma lehet egy egzotikus táj vagy egy különleges kultúra felkeresése, netán egy ismert világ felfedezése új szemszögből. A lényeg, hogy ne útikönyvet írjunk!
  
• Spirituális memoár
  Ez is út, csak kizárólag a szerző bensőjében zajlik – az önmagunkhoz visszatalálás útja, vagy Istenre (vagy más spirituális tekintélyre) való rátalálás sztorija. Lehet egy megtérés vagy megvilágosodás története, ahogyan mi éltük át. A hangsúly a benső tapasztaláson van, ami ugyan első látásra könnyűnek látszik, de valójában sosem könnyű lelki folyamatokról hitelesen beszélni. Különleges, az előző típussal vegyes formája lehet például egy zarándoklat feldolgozása (mondjuk az El Caminóé). Ez utóbbit lehet ketten is írni, nem egy példa van rá, hogy házaspárok járják végig, és közösen jegyzik az útról készült könyvet.
• Vallási szélsőségből való menekülés története
  Az előző pont speciális változata az a fajta megvilágosodás, amit egy szélsőséges vallási közösség (szekta) vonzásából való megszabadulás során élhet át az ember. Az előzővel ellentétben itt általában dominálnak az ambivalens érzések, a keserűség, a kiábrándultság. A személyiségi jogok esetleges megsértése miatt érdemes elgondolkodni azon, ne változtassunk-e meg bizonyos neveket.
• Függőség(ről való leszokás) története
  Szintén szélsőséges, de már a betegség kategóriájába tartozó speciális helyzetben van a függőségek poklát megjárt ember (drog, alkohol, szerencsejáték, szex, stb.). Minél sötétebb helyzeteket élt meg a szerző, annál nagyobb a katarzis a megszabadulása láttán. Az őszinteség ebben az esetben különösen fájdalmas lehet, de megéri, mert legalább annyira növeli a szöveg hitelességét.
• Betegség / gyógyulás története
  A függőségekhez hasonlóan egy komoly betegség is sokat alakíthat az azt átélő (túlélő) személyiségén (egy daganatos betegség, egy balesetből fakadó rokkantság elfogadása, stb.). De nemcsak ezért lehet érdekes az olvasóknak egy ilyen történet, hanem azért is, mert hasonló helyzetbe kerültek ők vagy a rokonaik, és ilyenkor reményt adhat egy másik ember sikeres gyógyulása, sokat lehet tanulni a megküzdési stratégiáiból. Minél súlyosabb a betegség, annál hatásosabb a sikeres gyógyulás folyamata, de sose feledjük: az olvasók kevésbé az alkalmazott terápia vagy a választott orvos nevére kíváncsiak, mint inkább a közben lezajló lelki folyamatokra, a gyógyulásba vetett hit megszületésére, a hozzátartozóinkkal és magunkkal való kapcsolatunk változására.

 

• Gyászfeldolgozás
  Örök téma a gyász megélése és feldolgozása, mégis mindenkinek személyes az ezzel kapcsolatos története. Különösen fájdalmas a gyerek vagy fiatal házastárs elvesztése (ha lehet egyáltalán összehasonlítani a lelki kínokat egy-egy haláleset kapcsán). Érdekessé és érzékletessé lehet tenni egy ilyen memoárt, ha felidézzük az elvesztett személlyel kapcsolatos emlékeinket, a kapcsolatunk szép időszakait, hogy az olvasó még inkább részt tudjon venni a gyászunkban. A feldolgozás leírt folyamata igencsak különböző tud lenni attól függően, hogy a haláleset után mennyi idővel rögzítjük emlékeinket, tapasztalatainkat. Ugyanakkor nem feltétlenül jobb a hamarabb megírt visszaemlékezés, mert a megküzdés fázisai jóval gazdagabbak, árnyaltabbak évtizedes távlatból.
• Egy válás története
  Ez is gyász, ez is feldolgozás, még ha a volt társunk életben maradt is. És a lelki fájdalmak is ugyanúgy fájnak, mint a fizikaiak. Kérdés: mit tanultunk a hibáinkból, a naivitásunkból, a megalázottságunkból – vagy a másiknak okozott fájdalomból? Egy válásból jobb emberként kijönni és új társra találni: ez sokaknak az álma. Ha a mi történetünk ilyen, érdemes csak erre fókuszálni.
• Felfedezés / kaland
  Ez tulajdonképpen az úti memoár kategóriájába tartozik, de annál még izgalmasabb történet. Valamilyen valódi expedícióé, akár az életet is kockára tevő kalandé, mint amilyenek például extrém gyalogtúrák, magashegyi csúcsok meghódítása, különleges sportok különleges helyszíneken. Aki ilyet él át (és túl), az bizonyosan nem hétköznapi ember, ezért feltehetően érdekes, hogy mi hajtotta, miért vett részt a kalandban, hogyan élte meg a veszélyes szituációkat, miben kellett változnia a túlélés érdekében.
• Kivonulás a civilizációból
  Egyre népszerűbb ez az alműfaj, miután sokan döntenek úgy, hogy kiszállnak a modern fogyasztói társadalmak taposómalmából, és megpróbálnak természetközeli életet élni – mondjuk egy tanyán, távol a „civilizált” városi közegtől. Különfélék a motivációk egy ilyen gyökeres lépés megtételéhez, és mindig izgalmas, hogy miként találja meg valaki a helyét, a boldogságát a nomád körülmények között. Jót tesz a történetnek, ha a szerző plasztikusan tudja ábrázolni a kontrasztot a korábbi életéhez képest, illetve, ha a hétköznapi küzdelmein keresztül képes beszélni a kételyeiről, az esetleges kijózanodásáról, „új emberré” válásáról.
• Gasztronómiai kalandozás története
  Sajátos, de szintén divatos kategória a gasztronómiai kalandozás. Érdemes figyelni arra, hogy egy ilyen memoárt semmiképpen se tévesszünk össze a recept- vagy szakácskönyvvel. A különleges ízek megismerése is az emberről szól, a lényeg itt is az újdonság hatása az emberre.
• Szerelem, romantika, kapcsolat
  Sok korábbi alműfajnál kellemesebb és hálásabb az érzelmi „utazások” felidézése. Egy szenvedélyes szerelem, egy életre szóló társ megtalálása, egy titkos kapcsolat állomásai egyszerre lehet izgalmas és tanulságos az olvasóknak. Különösen, ha kiderül az is, miként fejlődött az ember- és önismeretünk a kaland során. Mivel ezek sok esetben a szakítás, a csalódás révén alakul, ne feledjük el ezeket sem megemlíteni.
• A család vagy egy barátság története
  Amennyire hálás, annyira kényes is a téma, legalábbis a családunkról szóló visszaemlékezés elkészítése. Kézenfekvő ugyanis, hogy elcsússzon a szöveg az életrajz vagy családtörténet irányába, ami ugyan nem feltétlenül baj, csak akkor, ha valóban memoárt akarunk írni. A megoldásban segíthet, ha olyasmit keresünk témának, ami valóban egy történeti ívbe tartozik (mondjuk a családunk története, amíg felneveltük a gyerekeket, vagy egy különösen nehéz időszakot mesélünk el, ami összekovácsolta a családunk tagjait).
• Karriertörténet
  Tipikus téma, elsősorban sikeres emberek számára. Az önmagunk túlzott (és emiatt visszatetsző) fényezését elkerülendő nem árt némi önirónia a múlt felidézése során, és jót tesz a szövegnek, ha be tudjuk mutatni a szakmai működésünkön túli személyiségünket, nehogy túlságosan „egydimenziósnak” tűnjünk. Kifejezetten érdekes, mi több, forrásértékű lehet, ha a személyes karrierünk fejlődését egy cég történetébe ágyazva tudjuk feleleveníteni. Ezzel ugyanis színes, fordulatos, emberi sztorivá válhat a többnyire a sokszor meglehetősen száraz cégtörténet is, egyszersmind pedig olyan események, tények maradnak fenn az utókorra, amelyeket nem feltétlenül rögzítettek volna a vállalatnál.
• Háború / fogság / különleges történelmi időszak feldolgozása
  Végül, de nem utolsósorban említjük az egyik legizgalmasabb alműfajt. Ide nem csak a holokausztmemoárok vagy az 1956-os visszaemlékezések tartoznak, hanem sok más történet is, amikor a szerző valahogyan kapcsolatba került a „történelemmel”. Lehet ez egy Afganisztánban járt katona sztorija, a rendszerváltást valamilyen érdekes pozícióban megélt ember emléke vagy egy gazdasági válságot a saját szemszögéből bemutató munkás visszatekintése. A történet ezekben az esetekben általában olyan erős, hogy magától „vezeti” a szerző tollát, de azért érdemes ügyelni arra, hogy ne vesszünk el a történelmi események felidézésében, hanem hagyjunk időt és helyet a saját érzéseink, küzdelmeink, reflexióink bemutatására is.

* * *

Az itt a teljesség igénye nélkül felsorolt alműfajok természetesen sokszor nem tisztán jelennek meg, hanem – amint arra egy-két esetben utaltunk is – keverednek az írásokban. Ilyen, világszerte ismert „kevert” műfajú visszaemlékezés például az Ízek, imák, szerelmek kötet, Elizabeth Gilbert utóbb meg is filmesített önéletrajzi ihletésű regénye, amely egyszerre úti és spirituális memoár. A keveredés persze nem baj, ellenkezőleg, érdekesebbé, komplexebbé teszi a történetet (lásd karriertörténet). Más kérdés, hogy túlzásba sem jó vinni a műfaji tobzódást, mert ha mindent bele akarunk írni, egy idő után életrajzzá „laposodik” a történetünk.

A lényeg minden esetben a tapasztalat, a tanulság, ami megváltoztatott valamit bennünk. Az őszinteség, csipetnyi önirónia és személyes hangvétel mellett elsősorban ezektől lesz jó a memoár, akármilyen részét is dolgozzuk fel az életünknek.

 

Ha Önt érdeklik a memoárok, szeretné elkészíteni a saját visszaemlékezését, akkor olvassa el a témában írott további tanácsadó cikkeinket is:

10 ok, amiért mindenkinek meg kellene írnia a memoárját
Kit érdekel az életem, avagy miért írjunk mégis memoárt?
Krisz ötletei / Memoár 1.: Tényleg megírjam az élettörténetem?
10 szabály, amit minden memoárírónak be kéne tartani
6 szempont, amiért a memoár nem tévesztendő össze a naplóval
3+1 tipp, hogy miként kezdjük a memoárunkat
Krisz ötletei / Memoár 2.: Hogyan kezdjek neki az élettörténetemnek?
Hogyan készítsük el a memoárunk idővonalát?
Krisz ötletei / Memoár 3.: Mitől lesz kapós az élettörténetem?
Egyes szám hányadik személyben írjak magamról?
7 ötlet, hogy lebilincselő útirajzot készíthessünk
Múlt vagy jelen? 5 ötlet memoárszerzőknek az igeidők használatához
Videón a teljes könyvheti kerekasztal-beszélgetés a memoárról