Ízelítő / A Szektor krónikái
Könyv Guru ezen a héten K. Grein & A. Decker most megjelenő A Szektor krónikái – Felbukkanás című kötetéből hozott el egy részletet ízelítőül.
„Két író két története ugyanazon univerzumban, melyek különböző helyekről indulnak, de egyre inkább összefonódnak.
A 26. században az emberek lakta öt csillagrendszer összefoglaló neve a Szektor, amiben az évszázadok során három nagy frakció alakult ki: A földi központú Unió, a Kereskedelmi Szövetség, és a független Barnard-csillagrendszer.
Az Alfa Centauri rendszerben, az Olümposz bolygón, a gigantikus Stormville kolónián egy diákfiú furcsa emberfeletti képességeket vesz észre magán, és új érzékeinek köszönhetően olyasmire bukkan, amiről álmodni sem mert…
Máshol a Szektorban, egy kalandvágyó űrutazó egy hiperhajtómű baleset után az Olümposz körül keringő űrállomáson köt ki, de az igazi megpróbáltatásai még csak ezután kezdődnek…
Milyen titkokat rejt Stormville városa és az Olümposz bolygó körül keringő űrállomás? Milyen kalandokba keveredik az űrutazó és a diák? Vajon kik figyelnek fel rájuk és mi köti össze sorsukat?”
Glam pár másodpercre elvesztette az eszméletét a becsapódás erejétől. Amikor magához tért, fájdalom járta át a testét. Felnézett, de amint meglátta a két őrt, szörnyű félelem töltötte el.
– Most mi lesz? Meg fognak ölni! Ezek nem viccelnek! – gondolta rémülten. Legszívesebben elmenekült volna, ha tud, de nem látott kiutat. Az ajtó, amin bejött, túl messze volt, nem tudná elérni az őrök előtt, a mögötte lévő folyosó pedig zsákutcába vezetett. Eluralkodott rajta a pánik. A két fekete ruhás is észrevette, hogy már magához tért.
– Nézd csak! – mondta a nő. – Magához tért. Kitartóbb, mint gondoltam.
– Elintézem. Kiköszörülöm a csorbát, amit az előző hibám okozott – mondta komoly hangon a férfi.
– Nagy hőstett lesz egy félholt fiút agyonverni, gratulálok – mondta cinikusan a nő, amitől a másik csak még idegesebb lett.
A férfi lassan sétálni kezdett Glam felé, robotkarját jobbra-balra lengetve. Minden egyes lépés mintha kétszeresére növelte volna a nyomást a diákon, aki egyre jobban érezte, hogy innen nem jut ki élve.
– Mit is gondoltam… Nem vagyok jobb egy átlagos diáknál, aki öntelt és beképzelt lett némi sikerélménytől! – szidta magát gondolatban, miközben a férfi már csak néhány lépésre volt tőle.
– Az energiaelosztó rendben, másképp akarják elintézni őket. Siess! Kifutunk az időből – a férfi a Glam zsebéből érkező hangra, egy pillanatra megtorpant.
– Szóval nem vagy egyedül. Nem baj. Legalább nem fogok unatkozni. Amint végeztem veled, majd eljátszadozom a haveroddal is! – mondta gonosz mosollyal az arcán a fekete ruhás férfi.
Glamnek eszébe jutott, miért is jöttek ide, és hogy nincs egyedül. Ez már valamennyire kitisztította az elméjét, de a fenyegetés, ami jelenleg az egyetlen ember ellen irányult, akit a bizalmasának nevezhetett, hihetetlen haragot ébresztett benne. Lassan felállt, próbálta aktiválni az erejét, remélve, hogy az elnyomja a még mindig testét zsibbasztó fájdalom egy részét.
– No, lám csak. Fel tudtál állni? Helyes! Unalmas lett volna egy fekvő, magatehetetlen alakot eltaposni – szólt oda fenyegetően a férfi.
A nő közben a háttérből figyelt, készen arra, hogy szükség esetén közbeavatkozzon, mint egy perccel ezelőtt.
A fiú újra előhozta az erejét, látta, amint a férfi mozgása lassul. Most azonban dühös volt, s a megmaradt fájdalmat elfelejtve rárontott a még felé sétáló őrre, aki ugyan egy pillanatra meglepődött, de gyors ellentámadást indított a robotkezével.
Glam ügyesen kikerülte a számára lassan mozgó kart, majd ismét a férfi mögé került. Ütni készült, de ösztönösen agyába villant az előző, hasonló eset, ezért leguggolt, és hátralökte magát, épp elkerülve a mögötte álló nő csapását, aki most a társát találta hátba teljes erejéből.
A férfi Glamhez hasonló módon a zsákutcában lévő falnak repült, majd összeesett. A nő megfordult, látszott a düh az arcán.
– Te kis senki, hogy képzeled?! – üvöltött a diák felé, miközben nekirontott.
Az első támadás elől könnyen elugrott a fiú, de hirtelen egy jóval gyorsabb csapás követte az előzőt, szintén a robotkarral, ami
oldalba találta, majd pár levegőben való pörgés után Glam berepült azon a vékony fémajtón, ami előtt a két őr állt.
– Láttad ezt, kölyök? – kérdezte a nő, amint belépett utána a nagy tanácsterembe. – Ilyet tud az, aki teljesen kihasználja egy robot végtag emberfeletti erejét és gyorsaságát! – tette hozzá, mikor már a földön fekvő, a fájdalomtól remegő fiúhoz lépett. – Most pedig dögölj meg!
Egy gyors ütést indított a nő a fémkarjával. Látszott, hogy minden erejét és gyűlöletét beleadja ebbe a csapásba. Glam is látta ezt a nő dühtől eltorzult arcán. Tudta, ha ez eltalálja, akkor neki vége. Minden erejét összeszedve és a túlélési ösztönének hála el tudta lökni magát a földön, éppen eléggé, hogy a műkéz a földbe csapódjon, átütve a padlót. Szikrák röpködtek, úgy tűnt, a kar is megsérülhetett, és be is szorult a deformálódott fémlemezek közé.
Glam felállt: amint körülnézett, látta, hogy a terem üres, nem itt vannak, akiket keresnek. Ránézett a még mindig dühös nőre, aki próbálta a kezét kiszabadítani. A képessége még működött, ennek köszönhette az életét is. Tudta, ha most lekapcsolja, már talán nem lesz képes újra aktiválni a sok sérülés miatt.
– Várj csak, te kis szemét, mindjárt megkapod a magadét! – mondta a padlón térdelő nő, de mire felnézett a mondata végén, a fiú már nem volt ott.
Glam még eljutott a lépcsőig, de ott már nem bírta tovább. Ereje elszállt, összeesett a fájdalomtól. Utolsó csepp erejével elővette a kommunikátorát a zsebéből.
– A… hetedik… tiszta… – mondta a szerkezetbe, miközben levegő után kapkodott.
A szerzőpárossal készült interjú itt olvasható.