“Mindig meg is leptük egymást, hogy mit talált ki a másik”

“Az igazi kihívás egy sci-fi esetében egy olyan világ megteremtése volt, ami összességében egyedi és izgalmas, de ugyanakkor megtartja a realitás szabályait” – foglalja össze a tudományos fantasztikus történetírásról vallott nézeteit K. Grein, aki szerzőtársával, A. Deckerrel most jelentette meg A szektor krónikái – Felbukkanás című regényt. Az Ad Librum Kiadónál publikált – és április 4-én bemutatásra kerülő – kötet szerzői a páros interjúban elmondják, miért és hogyan választottak írói álnevet, miért helyezték a 26. századba a regény cselekményét, melyik klasszikus sci-fik hatottak rájuk és hogy személy szerint hisznek-e abban, hogy az embernek sikerül megvetnie a lábát a Földön kívül is.

Laikusként azt gondolnánk, hogy valaki vagy azért ír sci-fit, mert izgatja egy különleges, nem létező világ megteremtésének és működtetésének a kihívása, vagy pedig azért, mert a létezőtől nagyban különböző keretek között olyan történetet, tanulságot tud elmondani, ami egyébként nem lenne lehetséges. Önöket mi motiválta, hogy sci-fit írjanak?

A. Decker: Szerintem egy sci-fi világba könnyebben beleélheti magát az olvasó. Nekem például mindig is tetszett benne, hogy a kitalált technológiák vagy egyéb képességek többé-kevésbé meg voltak magyarázva a világ működésén belül – igyekeztek logikát vinni bele. Ezért próbáltuk mi is úgy megalkotni, hogy úgy érezzük, 500 év múlva talán tényleg lehetne akár ilyen világ is. Illetve úgy gondoltuk, hogy az ötleteink jobban illenek egy jövőben játszódó történetbe.

K. Grein: Tulajdonképpen mindkét ok igaz egy kicsit. Mindenképpen próbáltunk egy minél jobban kidolgozott és különleges világot teremteni, amiben több témában is akartunk történeteket és tanulságokat átadni, de én ezt magában még nem nevezném „kihívásnak”.

Ha feladjuk a jelen kor korlátainak figyelembevételét és egy fiktív világot teremtünk, amiben bármilyen elméletet és eszközt elhelyezhetünk, akkor a science fictionből végül is a fikció részt fedjük le. Egy fantasy világ is lehet különleges, kidolgozott és működő, amire bőven vannak példák, talán jelenleg a leghíresebbnek a Warcraftot mondanám, amiből lehet találni számtalan játékot, könyvet és már filmet is. Hatalmas tudásbázis van mögötte és rengeteg aprólékos esemény és kidolgozott karakter alkotja hosszú történelmét, de el tudnánk képzelni mindezt a jelenünk alapján, mint egy valós világot?

Az igazi kihívás szerintem egy sci-fi esetében, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megírtuk ezt a könyvet, az egy olyan világ megteremtése volt, ami összességében egyedi és izgalmas, de ugyanakkor megtartja a realitás szabályait. Mi is próbáltunk minél jobban a jelenből kiindulva egy hihető jövőt felfesteni, amiben a technológiák és eszközök kifejlesztése mögött ésszerű és szükséges okok állnak, miközben minél több meglepetést is belecsempésztünk ebbe a jövőképbe.

Ha lehet valamelyest számszerűsíteni: A szektor krónikái – Felbukkanás megírása során mi tartott tovább, a 26. századi világ megteremtése, vagy magának a cselekménydús történetnek a megalkotása? Mi volt az új világ megalkotásában a legnehezebb?

A. Decker: Először a világot gondoltuk ki, a főbb pontoktól egészen a kis részletekig. Már ez önmagában igen inspirálónak bizonyult, így a cselekmény megírása már „jött magától.”

K. Grein: A legelején mindenképpen a világ megalkotása vitt el sok időt. Mi, mikor és miért történt, milyen események láncolatával jutottunk el a könyvbeli jelenbe és mi is az alaphelyzet, amiből a főbb szereplőink kiindulnak. Végül is egy teljes idővonalat építettünk fel a mostani jelen és a történetünk elejét jelentő jövő között. Ezen felül fontos volt bizonyos alapszabályok lefektetése, amiket betartunk a történet során: technológiák, helyek, politikai szövetségek és csoportok, fontosabb személyek, űrutazást érintő megkötések, stb.

K. Grein
K. Grein

Természetesen mindeközben már alakult a cselekmény is, de végül is az alapszabályok és a helyzet „bebetonozása” után tértem át én is nagy erővel erre az oldalra. A történetnél külön kellett figyelni a kettőnk cselekményének összehangolására és hatásaira is, úgyhogy ez is mindenképpen sok munkát igényelt, de szerintem teljesen jó hangulatban telt ez az idő és élveztem az egész folyamatot. Összességében igaz, hogy a világ folyamatosan bővült a könyv története során is, de úgy érzem a kezdeti időbefektetés után maga a cselekmény volt az, amire főleg fókuszáltunk és ez még azóta is tart! Ami a legnehezebb részt érinti mindebből, az talán a teljes szinkronizáció volt a több szálon futó cselekmény, a világunk szabályai és a saját szabadidőnk között.

Történetüket a 26. századba tették. Miért ilyen távol a jelentől, miért nem, mondjuk 200 év múlva? Mi az, amihez 5 évszázadnyi időnek kell eltelnie, hogy megvalósulhasson?

A. Decker: A legtöbb sci-fiben véleményem szerint túl optimista a fejlődés sebessége. A jelenlegi fejlesztések ütemét figyelembe véve kidolgoztunk egy idővonalat, és úgy alakult, hogy ahol mi szeretnénk megírni az első történetet, az a 2500-as évekre tehető, mivel mindenképpen szerettünk volna csillagközi utazást is beletenni, és szerintünk ahhoz kb. ennyi időre még szükség van. Azt találtuk ki, hogy a mostani fejlődési sebesség egyre lassulni fog az évszázadok során, kulturális változások és egyéb okok miatt.

Ahogy a valóságban is, elméletben gyorsan megjelenhetnek új ötletek, találmányok; de mire megvalósulnak és elterjednek, az sokkal több időbe telik.

K. Grein: Talán ez volt az első nagy dilemmánk! Kezdetben rengeteget gondolkoztunk, hogy mégis mennyire kéne a jövőben játszódnia a történetnek. Nagyjából felépítettük, hogy milyen eseménysorozat fog eljuttatni minket abba a korba, amikor a könyv története játszódik, majd az egyes történéseket elkezdtük sorban elhelyezni az idővonalunkon. Valahol ennél a pontnál jutottunk el oda, hogy sok általunk ismert sci-fi nagyon „optimista” a jövőt illetően. Hihetetlen technológiai és társadalmi fejlődések történnek meg sokszor évek vagy évtizedek alatt, amikor az emberi történelmet figyelembe véve hasonlóan nagy átalakulásokhoz évszázadok vagy éppen évezredek kellettek. A legfőbb befolyásoló tényezők számomra talán az emberi természet és az űrben lévő hatalmas távolságok voltak, hogy erre a körülbelül 500 éves időszakra szükségünk lett, ahhoz a ponthoz, ahol a történetünk elkezdődik.

Személy szerint mennyire hisznek abban, hogy az emberiség képes lesz komolyabban megvetni a lábát a Földön kívül – akárcsak egy Mars-kolónián?

A. Decker: Biztos vagyok benne, hogy egy nap sikerülni fog.

K. Grein: Személy szerint hiszek az emberi ötletességben és túlélési képességben. Ez nagyban befolyásolja a történetünket is. Nézzük csak meg, mi mindenre voltunk képesek a Földön és a világűrben is jelenleg? Városok, űrutazás, internet, gyógyszerek, stb. és persze ott van a negatív oldal is: háborúk, a környezet rombolása, túlnépesedés és így tovább. Végül azonban az emberiség mindig megtalálta, hogy hogyan tud túlélni ezen a bolygón, így miért ne tudná ugyanezt megtanulni máshol is? Miért ne tanulnánk meg, hogyan tudunk eljutni távoli világokba is? Hiszem, hogy képesek vagyunk ezekre is.

Miben különbözik az Önök története más sci-fiktől? Van esetleg valami, amiben úgy vélik, hogy újat tudtak hozni a sci-fi irodalomba?

A. Decker
A. Decker

K. Grein és A. Decker: Mint korábban is említettük, talán a legnagyobb előnynek az izgalmas történet, érdekes karakterek és a realitás kombinációját tudnánk kiemelni. Mindent megtettünk, hogy egy olyan világot teremtsünk, ami tele van általánosságban és általunk is kedvelt elemekkel, valamint saját ötleteinkkel egy olyan környezetben, amit el lehetne képzelni egy tényleges jövőképként.

Nemrég indult honlapjukon sem árulják el polgári nevüket. Ez mennyire titok, és hogyan választottak írói álnevet?

K. Grein és A. Decker: Alapvetően úgy gondoltuk, hogy a polgári neveink eléggé átlagosak és nem igazán “izgalmasak” egy írónak. Ezen felül, ha hosszútávon eljutnánk odáig, hogy a könyv eléggé sikeres lesz és esetleg külföldre is eljut, akkor jobbnak ítéltünk egy-egy álnevet. A polgári személyünket nem mondanám éppenséggel titoknak, ha valaki kicsit szemfüles, akkor a könyvünket kézbe véve is rá fog jönni. Az álnevek egyébként régi internetes nick-nevekből jöttek.

A főszereplők különös, emberfeletti képességei emlékeztetnek a mostanában igen népszerű szuperhősökéire. Ezek a képregényhősök is hatottak a regényükre?

A. Decker: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A másik nagy hatás a japán képregények (mangák) felől érkezett. Mindezek mellett azért igyekeztünk egy saját verzióval előállni, aminek magához a világhoz hasonlóan szintén van egy kidolgozott, természetszerű rendszere.

K. Grein: Ennek a regénynek az alapjait már nagyon régóta terveztük (kb. 8-9 éve), amikor a képregényfilmek még csak elkezdtek népszerűbbek lenni, de már korábban is találkoztunk ezzel a műfajjal, úgyhogy természetesen volt hatása ránk, ahogy sok másnak is. Én szeretem ezeket a filmeket és a képregényeket is, de ugyanakkor nem jellemző rájuk az a fokú realitás, amit próbáltunk elérni a Szektor krónikáival, úgyhogy nem mondanám, hogy kifejezetten ezek szolgáltak alapjául a történetnek és a világnak, de itt-ott felfedezhetők egyes jellemzőik.

A tudományos-fantasztikus irodalom ismerői számára a műfaj mely nagy műveihez tudnák hasonlítani a saját regényüket? Volt, amelyik megihlette Önöket?

K. Grein és A. Decker: Sok sci-fi film és sorozat, animációs sorozat, könyv és számítógépes játék volt, ami hatással volt ránk és megkedveltette velünk ezt a műfajt. A nagy franchise-ok közül talán a Star Wars és a Star Trek volt, ami minket különösen megfogott. A Star Wars a történetvezetésével, kidolgozott karaktereivel és nagyszabású sztorijával fogott meg leginkább. A Star Trek a részletes világgal és a rengeteg meglepő, ötletes és tudományosan alátámasztott technológiájával. Az előbbit inkább közelebb érezzük egy űrben játszódó fantasy-hez, míg az utóbbi már a realisztikusabb, „valódi” sci-fi a számunkra. Mindkettőt szerettük, de teljesen más stílusúak, ahogy a Szektor krónikái esetében sem tudnánk azt mondani, hogy az egyikhez vagy a másikhoz hasonlít jobban.

A műfaj mely szerzőit/műveit érzik közel magukhoz, illetve melyekre tekintenek példaként?

K. Grein és A. Decker: Számunkra nincs kifejezetten egy szerző vagy egy konkrét mű, amire azt mondanánk, hogy „Na ez az, ami igazán jó és kitűnik a többi közül!” Általában az egész világ fog meg minket, amit teremtenek, de sok esetben ez azt is jelenti, hogy több könyvről, filmről vagy sorozatról beszélünk, ami ugyanazt a világot veszi alapul és sokszor több szerző/rendező dolgozik ezeken.

Nehezen tudnánk egy konkrétat kiválasztani ezekből a világokból, inkább azt mondanánk, hogy soknak volt direkt vagy indirekt hatása a könyvünkre és ezen világok nem is mindegyike kimondottan sci-fi, de hogy párat említsünk a már elhangzottakon kívül: könyvek terén Stephen King Setét torony sorozata, filmsorozatokból a Battlestar Galactica, japán animációs sorozatokból (anime) a Dragon Ball Z, számítógépes játékokból pedig a Mass Effect világa.

Lényegében, nem mondanánk hogy egy konkrét könyv, szerző vagy karakter lett volna, ami kifejezetten megadta azt a lökést, ami a könyvünk elkészüléséhez vezetett, inkább az élmények összessége inspirált minket.

Mindkettejüknek A szektor krónikái – Felbukkanás az első kötete, sőt, mint írják, bár régen akartak írni, de külön-külön nem tudták rávenni magukat az írásra. Hogyan jött az ötlet a közös könyvre és miért volt ez a lehetőség inspirálóbb, mint ha önállóan írtak volna regényt?

K. Grein és A. Decker: Ahogy említettük már, 8-9 éve kezdtünk el együtt dolgozni ezen a világon, de maga az írási vágy már szinte az általános iskolai időkig visszavezethető. Próbálkoztunk kisebb történetekkel, de valahogy egyiket sem éreztük igazán jónak vagy különlegesnek. Akkoriban nem öltünk volna bele annyi időt egy világ felépítésébe, amennyinél már elégedettek lettünk volna az eredménnyel, inkább a karakterekre és kisebb eseményekre összpontosítottunk.

Később kiderült, hogy mindketten hasonlóan foglalkoztunk már így tudat alatt komolyabban a könyvírás elkezdésével és mindketten kicsit másképpen közelítettük meg a dolgot, de önmagunkban nem éreztük elég jónak magunkat ahhoz, hogy belefogjunk. A kettőnk ötletei végül összeálltak egy közös világgá és úgy gondoltuk, hogy ezzel már érdemes lenne foglalkozni, úgyhogy nekiláttunk a részletek kidolgozásának, majd saját karaktereket helyeztünk el ebben a világban és elkezdtük a Felbukkanás kötetet már tiszta célokkal, hogy mi is lesz a főbb eseményszál.
A kettőnk ötletei és az egymással szembeni pozitív visszajelzések, valamint építő kritikák szerintem sokban segítettek minket egy mindkettőnk által kiválónak ítélt könyv megszületésében.

Két egybefonódó történetből áll össze a regény. Hogyan hozták a közös művet létre, milyen munkamódszerrel dolgoztak? Nem okozott gondot a közösen teremtett világot önállóan működtetni? Mit kellett egyeztetni, megbeszélni a munka során?

A. Decker: Miután kész volt a Szektor kidolgozása, mindketten elkezdtük az írást, különböző helyszínekről indulva, nagyjából egy időben. Innen aztán végig nyomon követtük, melyikünk melyik napnál tart (pl. 2508. március 3.) és a végén ezek alapján raktuk össze a regényt, hogy hol legyenek a váltások. Amikor valamelyikünk haladt, akkor azt utána hamar meg is mutatta a másiknak. Ezzel a módszerrel mindig meg is leptük egymást, hogy mit talált ki a másik, mert addig direkt nem árultuk el egymásnak. Ez is nagyban hozzájárult a haladáshoz, illetve ahhoz, hogy könnyedén bele tudjuk írni a két szál hatásait egymásra menet közben.

K. Grein: A könyv elkezdése előtt sokat töprengtünk ezen, hogy mégis hogyan lehet ezt összehangolni, karbantartani és ellentmondások nélkülivé tenni. A sikerhez kulcsfontosságú volt a szoros együttműködés, vagyis minden megírt és kitalált ötletet megosztottunk egymással és elmondtuk, hogy milyen jó és rossz dolgokat látunk benne, majd átbeszéltük és módosítottuk az érintett dolgot, ha szükséges volt.

A könyv megírása során voltak kifejezetten „önálló” szálon futó események, ahol nagyobb volt az írói szabadság mindkettőnk oldalán, de attól még figyelembe kellett vennünk a másik történetét és a világ szabályait. Egyes részek azonban teljes együttműködést igényeltek, ami sokszor azt jelentette, hogy közösen írtuk meg az adott részeket, figyelembe véve, hogy például épp melyikünk karakterének kell reagálnia a történésekre. Például a karaktereink közti párbeszédek amolyan reális oda-vissza játékot jelentettek, ahol mindig ad hoc reagáltunk az aktuális helyzetre, mint egy valós beszélgetés esetében. Nem mondom, hogy egyszerű volt az írás és ötletelés ilyen fokú koordinációja, de mindenképpen nagyon élveztem!

Előfordult-e, hogy megakadtak valami miatt, esetleg ki kellett segíteni a másikat? Hogyan lendültek túl az ilyen nehézségeken, és mit gondolnak egyébként az írói görcs/válság megoldásáról?

A. Decker: Az első könyvnél még nagyon nagy volt a lelkesedés, így nem történt különösebb elakadás. Inkább rám kellett néha várni, hogy a cselekményem odaérjen időben, ahol K. Grein tart, hogy ő is tudja folytatni az övét.

K. Grein: Szerintem ez nagyon fontos téma! Én úgy tapasztaltam, hogy úgy általában, nemcsak az írás területén, az embernek szüksége van visszajelzésekre, amik megerősítik, hogy amit tesz, az tényleg jó és érdemes-e ugyanígy folytatnia, ahogy eddig vagy talán változtatnia kell valamin. Ez különösen jelentős faktor, ha valami olyasmit csinál az ember, ami némileg privát szférát érintő kérdés és számomra az írás is ilyesmi. Sokak számára már egy könyv/film, stb. témája vagy műfaja is döntő, függetlenül a tényleges tartalomtól, így íróként is nehéz jó célközönséget keresni, akiktől előzetesen lehet véleményt kérni az ügyben, hogy érdemes-e komolyan foglalkozni az írással.
Ezen a téren nagy segítség, ha ketten vagytok és egymással tudtok konzultálni, elmondani, hogy a másik írásában szerintetek mi miért jó és min kéne esetleg változtatni és mi okból. Tulajdonképpen egymást motiváljuk.

Mennyire volt nehéz elsőkötetes sci-fi-szerzőként kiadót találni? Milyen tapasztalatokat tudnak megosztani a kiadókeresés folyamatából?

A. Decker: Igazság szerint a kézirat első változata már 2008-ban, főiskolás korunkban elkészült. Kiadókat csak az interneten kerestünk, és akikkel úgy éreztük, hogy akár ki is adhatják a regényünket, felvettük a kapcsolatot. A dolog pénzügyi része volt főleg az akadály, így csak idén sikerült megvalósítani a kiadást, mikor már mindketten évek óta normális állással rendelkezünk.

K. Grein: Ez a folyamat eléggé sok fázisban zajlott le a mi esetünkben. Először azt hittük, hogy a kiadók alapvetően nyitottak mindenféle új író műveire, amit valamilyen szinten megszűrnek és ha eléggé jónak találják, akkor eljutunk a kiadásig. Gyorsan rájöttünk, hogy tulajdonképpen kétféle kiadóba botlottunk, olyanokba, amelyek kifejezetten ismert és „bejáratott” írókkal dolgoznak, és olyanokba, amelyek mindenre nyitottak, és inkább új és még ismeretlen írók műveivel foglalkoznak.

Nagyjából két éve jelentkeztünk is pár kiadóhoz az utóbbi kategóriából, de valahogy komolytalannak tűnt a hozzáállásuk és amit kínáltak nekünk. Persze lettek volna jobb konstrukciók, de azok hatalmas pénzbeli követelményekkel rendelkeztek, így jegeltük a témát.
Végül tavaly vettük elő újra, miután újra átnéztük a könyvet és még itt-ott minimálisan módosítottunk/javítottunk benne és most sikerült egy olyan opciót találnunk a lehetőségek között, ami megfelelő volt számunkra is.

A köteten I-es sorszám van. Ezek szerint tervezik a folytatást? Milyen irányba mennek tovább?

A. Decker: Igen, szeretnénk folytatni a történetet. Habár a könyv fő szálai lezárásra kerülnek önmagában is, egy folytatásban nagyobb betekintést nyernénk a világ működésébe, és a főszereplőink is tovább fejlődnének, új kihívásokkal kerülnének szembe.

K. Grein: Igen, sőt annyira tervezzük, hogy már előrehaladott állapotban van a második kötet. Mindenképpen egy legalább 4-5 könyvből álló sorozatra gondolunk, ami folytatólagosan követi a történéseket a Szektorban.

(A borítókép a kötet címlapjának részlete.)

Aktív Szerző könyvkiadási program az Ad Librumnál