“A gondolatok, a szavak úgy követték egymást a fejemben, mintha egy filmet néztem volna”

“Nem gondolkodtam semmin, hogy helyes-e, szabad-e ilyet leírni, vagy mit szólnak azok, akik olvassák” – mesélte az írás közben átélt szabadságról Kozák Fruzsina, akinek nemrég jelent meg 500 oldalas első regénye, a Viking és tündér. A Könyv Guru kiadónál publikált kötet szerzője az interjúban mesél arról, hogyan talált időt kétgyerekes anyukaként, alkalmazottként, a házi munka mellett regényt írni, milyen mértékig volt hajlandó beépíteni a trágárságot a szövegbe, miért nem akarta megmutatni a szövegét még a legközelebbi hozzátartozóinak sem, és mi miatt lett a “küzdelem” a történet központi üzenete.

Regényének témája – a harcos és a tündér örök küzdelme, hogy az átkot megtörve egymásra találjanak – saját ötlet, vagy egy ősi metafora feldolgozása volt?

Saját ötlet. Nem merítettem sehonnan. Legalábbis tudatosan nem. Két kisgyerek édesanyjaként a mindennapjaim örömteli része, hogy sokszor a legváratlanabb pillanatokban kell meséket kreálnom. Így szerintem nem meglepő, hogy a regényem is egy mesével indul, ami aztán szerves részét képezi az eseményeknek.

És honnan jött a gondolat, hogy regénnyé formálja, ráadásul egy budai gimnázium közegébe helyezve, ezt a témát?

Az igazság az, hogy a sorrend éppen fordítva volt. Először megszületett a fejemben egy gimnazista srác története, akinek az élete váratlanul fenekestül felfordul. Komoly nehézségek állják az útját, de lelki erejének, kitartásának és akaratának köszönhetően harcosként küzd a problémákkal. Annak, hogy a történetnek legyen egy a középkorig visszanyúló misztikus szála, csak később éreztem szükségét. Egyrészt, mert szerintem az emberek hitelesebbnek és átérezhetőbbnek értékelik a dolgokat, ha látnak egy ok-okozati összefüggést. Másrészt pedig úgy éreztem, hogy rövid idő alatt ennyi nehézséggel szembekerülni, ahogy a főhősömmel történt, nem biztos, hogy reális. Valamivel indokolnom kell. Ekkor fordult meg a fejemben az átok gondolata. De hogyan kerüljön egy átok egy XXI. századi iskolás életébe? Nyilván úgy, hogy az már régóta él.

Milyen műfajba sorolná be Luca és Erik történetét? És alapvetően fiatal olvasóknak szánta, vagy más korosztályok számára is érdekes lehet?

A történet bekategorizálásán sokat gondolkodtam, végül azért soroltam az ifjúság irodalom / fiatal felnőtteknek szóló irodalom témakörbe, mert a főszereplők középiskolás korúak. Azonban az egyik fő vonala a történetnek az apa-fia kapcsolat alakulása. Ezen kívül az olyan problémák, mint a gyász vagy a depresszió kezelése, minden korosztály számára izgalmas és érdekes lehet, és az eddigi olvasói visszajelzések is ezt igazolják. Olvasták már a könyvet tizenévesek, családanyák és nagypapák is, és minden korosztálytól kaptam pozitív értékeléseket, aminek nagyon örülök.

A párbeszédekben igen plasztikusan idézte fel a fiatalok hétköznapi stílusát. Teljes mértékben realista akart lenni, vagy volt egy határ, amit nem lépett át szabadszájúságban, trágárságban? Mit gondol, egy regényben mennyire kell/lehet a hétköznapi beszédstílust a maga valójában rekonstruálni?

Természetesen volt határ, hiszen nem volt a célom a megbotránkoztatás. Azt gondolom, hitelesség szempontjából igenis elengedhetetlen, hogy az író az adott korosztályra vagy társadalmi rétegre jellemző kifejezéseket, szlenget, esetleg zsargont alkalmazza. Ha mindenki egyforma stílusban beszél egy regényben, akkor a karakterek szürkévé válnak. Ha egy 17 éves iskolás úgy beszél, mint egy 60 éves ügyvéd (és ezt nem indokolja semmi), akkor az olvasó érzi, hogy valami sántít. Ha nem is tudatosan, de nehezebben fog azonosulni a szereplőkkel, mert nem lesznek hitelesek.

Súlyos témákat érint a Viking és tündér, mint a zaklatás, a gyász, a kamaszszerelem, kapcsolat a szülőkkel stb. Mennyire volt nehéz ezeket íróként érzelmileg is feldolgoznia? És mit gondol, nem lesz túl nagy érzelmi hullámvasút az olvasóknak végigkövetni a történetet?

Nagyon erős érzelmi szálakkal kötődöm a történethez és a könyv főszereplőihez. Emiatt komoly érzelmeket mozgatott meg bennem minden, ami velük történt. Szó szerint velük sírtam, velük nevettem. Ez engem is meglepett, mivel ez az első regényem, és fogalmam sem volt, hogyan születik egy könyv, mi zajlik egy íróban, amíg a történetén dolgozik. Én olvasóként kimondottan kedvelem a mély érzelmeket megmozgató, nagy lelki küzdelmeket bemutató történeteket. Bízom benne, hogy sokaknak okoz majd pozitív élményt ez a hullámvasút.

Mi az a fő üzenet, amit át szeretne adni a Viking és tündér történetén keresztül?

A Viking és tündér kemény, nehéz és fájdalmas témákat is boncolgat, és mint ilyen, sok üzenet kiolvasható belőle. Ez sok esetben az olvasótól is függ, hogy éppen mit lát meg a történetben. A Viking és tündér minden főszereplője komoly lelki küzdelmen megy keresztül, melyek mindegyike hordoz bizonyos üzeneteket. A legfontosabb üzenet mégis talán az, ami az egész történetben végigkövethető: maga a küzdelem. Az akarat, a szándék a dolgok előremozdítására.

Az még nem elég, ha van célod, az úton el is kell indulni.

Hogy a kapcsolatok nem működnek, azokat működtetni kell, a karrierek nem épülnek, építeni kell őket, az eredmények nem születnek meg maguktól, kemény munkával meg kell dolgozni értük. És persze a pozitív gondolat ereje.

Tipográfiailag is játékos a könyv: dőlt betűs, és más színnel alányomott részek váltogatják egymást a normál betűtípussal. Mi volt a célja ezekkel az eszközökkel? Saját ötlete volt, vagy a szerkesztő javasolta ezeket?

Az igazság az, hogy a különböző betűtípusokat eredetileg azért alkalmaztam, hogy írás közben könnyebben, egyszerűbben eligazodjak a történetben. Volt, hogy visszaolvasva átrendeztem, átírtam bizonyos szakaszokat, és ilyenkor egyszerűbben átlátható volt ezzel a megoldással, könnyebben megtaláltam, hogy éppen hol tartok, vagy mit keresek. Amikor a kéziratot átadtam, úgy hagytam, mert tapasztalatlan voltam, gondoltam, majd a szerkesztő szól, vagy tesz valamit, ha ez így nem állja meg a helyét. De nagyon örültem, amikor így küldte vissza jóváhagyásra, mert gondoltam, ez az olvasónak éppúgy segítség lehet, mint nekem volt az írásnál. És úgy tűnik, valóban beválik, azóta többen is megemlítették már pozitívumként.

Első regénye közel 500 oldalas. Ilyen méretű szöveget tervezett megírni, vagy menet közben alakult a regény? És mennyi ideig tartott, amíg az ötlet megszületésétől eljutott a befejezésig? Milyen rendszerességgel dolgozott?

Nem terveztem semmilyen oldalszámot. A történet fő vonala megvolt, utána leültem, és teljesen belemerültem ebbe a világba. Nem figyeltem a terjedelemre, csak a cselekmények alakulása számított. Két kisgyerek anyukája vagyok, és alkalmazottként dolgozom. Család, háztartás és munka után ez volt a kikapcsolódásom, a hobbim. Késő esténként tudtam írni, amikor már minden napi teendőmön túl voltam és a gyerekek már aludtak. Általában maximum napi 1-2 óra írás volt tervbe véve, de előfordult, hogy annyira belemerültem, hogy hajnalban vettem észre, hogy “elfelejtettem” aludni. Nagy örömöt okozott nekem az írás, szerettem minden pillanatát. Nem terveztem regényt írni, így sokáig csak a fejemben volt a történet, ott formálódott a cselekmény. Viszonylag hosszú idő eltelt az első gondolattól addig, amíg leültem a gép elé, hogy megpróbáljam leírni. Nagyjából egy év alatt született meg a regény, az első gondolattól az utolsó leírt szóig.

Mi okozta az írás közben a legnagyobb nehézséget? Hogyan oldotta meg?

Nagyon különleges élmény volt számomra az írás, mivel ez az első könyvem, és fogalmam sem volt, hogyan születik egy regény. Meglepő volt a lendület, amivel a történet sodort. A gondolatok, a szavak úgy követték egymást a fejemben, mintha egy filmet néztem volna. Sokszor nem tudtam elég gyorsan írni, hogy mindent pontosan lejegyezzek, mielőtt a következő gondolat kisöpri a fejemből. Így is sokszor jártam úgy, hogy mire odaértem a gépeléssel, már kiment a fejemből, hogy pontosan mi volt a következő mozzanat, vagy milyen reakciója volt az adott karakternek. Többször éreztem úgy, hogy, amit végül le tudtam írni, az nem az igazi, valami frappánsabb volt korábban a fejemben. Ezért sokszor kapkodva igyekeztem követni az írással a gondolataimat. Nem törődve helyesírással, de még helytelen mondatszerkezettel vagy értelmetlen szóösszetétellel sem. Csak az volt a lényeg, hogy minél gyorsabban, minél többet le tudjak írni a gondolataimból, hogy ne vesszenek el. Aztán később visszatértem és javítottam a hibás szavakat, mondatokat.

Volt-e valamilyen segítsége munka közben (például valaki, akinek megmutatta a szöveget vagy részleteit, aki tanácsot adott, véleményt mondott)? Ha igen, változtatott-e valamit a tanácsok alapján?

Amikor elkezdtem írni a regényt, nem gondoltam rá, hogy valaha ki lesz adva. Nagyon sokáig még arra sem gondoltam, hogy megmutatom bárkinek. A családom előtt titkolni persze nem tudtam sokáig, hogy mivel foglalkozom ilyen sokat éjszakánként a gép előtt, de nem akartam megmutatni. Nem gondoltam, hogy elég jó, viszont érzelmileg nagyon mélyen kötődtem a történethez, a karaktereimhez, és az egész íráshoz. Féltem, hogy ha bármilyen negatív dolgot mondanak az írásomról, az nagyon rosszul esne.

Egy idő után viszont már úgy éreztem, hogy megbántom a szeretteimet, ha nem mutatom meg nekik.

De ekkor már a történet végén jártam. Tehát amikor kész lett, elküldtem édesapámnak és a férjemnek. Ők biztattak elsőként, hogy gondolkodjak el a kiadáson. Így tehát írás közben nem kértem ki senki véleményét, és nem volt tanácsadóm sem. Mivel lényegében magamnak írtam, mindent úgy írtam benne, ahogy jónak éreztem. Később, amikor a kiadás szóba került, megfogadtam az édesapám, a férjem és egy nagyon kedves barát tanácsát pár dologban, és ezek alapján történtek apróbb változtatások.

Van-e valami, amit másképp csinálna, ha most kezdhetne bele a regénybe (vagy egy újat kezdene írni)? Mik voltak a legfontosabb tapasztalatai a regényírás kapcsán?

Semmit nem csinálnék másképp. Az volt a nagy előnye ennek a regénynek, hogy teljesen szabadon, minden gátlás nélkül írtam, mivel nem gondoltam arra, hogy bárki el fogja olvasni. Nem gondolkodtam semmin, hogy helyes-e, szabad-e ilyet leírni, vagy mit szólnak azok, akik olvassák. Ez a fajta szabadság már nem lesz meg a következő regényeimben, hiszen amit ezután írok, mindig olyan gondolattal fogom írni, hogy van rá esély, hogy esetleg kiadom.

Hogyan tovább? Tervez egy új regényt, esetleg folytatást a Viking és tündérnek? Ha igen, hol tart a munkában?

Amióta az eszemet tudom, mennek a fejemben a “filmek”, történetek, sztorik, néha egy másik világban élek. Amióta a Viking és tündér megszületett azt is tudom, micsoda kivételes élmény írni. Igen, dolgozok új regényen. Több történet is van a fejemben, az egyiket elkezdtem megírni. A Viking és tündérnek viszont nem tervezek folytatást, úgy érzem, az így kerek.