„Kimondottan élveztem azoknak a jeleneteknek a megírását, amelyekben a rideg és félelmetes férfiközeget, illetve az ebből fakadó dinamizmust mutathattam be” – meséli Liziczay Melinda, aki Lizy Smith írói néven jelentette meg második regényét, a Trónkövetelőt. A Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent regény szerzője azt is elárulja, milyen építő kritikákat kapott előző könyvére, miben fejlődött a leginkább az elmúlt időszakban, hogyan segítették a bétaolvasók, és mi a titka az írásra felhasználható szabadidő tudatos beosztásának.
Ismét Peter Gressler a főhőse a regényének, aki már az első könyvében, a Profilózóban is bizonyított. Ezek szerint nem is kellett sokat gondolkodnia, csak folytatnia az első könyvet?
Azért nem volt ez ennyire egyszerű. A főszereplők adottak voltak, ami bizonyos szempontból megkönnyítette a munkát, hiszen már ismertem a személyiségüket és a motivációjukat. Ugyanakkor az, hogy pontosan mi történjen velük, és milyen új helyzetekben mutassam be őket az olvasóknak, sokszor okozott fejtörést. Különálló kötetként is olvasható, mégis talán még nagyobb volt a tét, hiszen a karaktereknek fejlődniük kell, miközben önmaguk maradnak.
Új regényének is összetett a története, sok benne az akció, kemény férfiak küzdenek, feltűnik egy elitéltekből álló kommandó, sorozatgyilkosság is történik benne, összeesküvés zajlik a háttérben… A főhős személyén kívül mi volt a kiindulópont, ahonnan elkezdte szőni a cselekmény szálait?
Fontos volt számomra, hogy ne csak hivatkozzak a támaszpotra és az elit egységre, hanem be is mutassam őket az olvasónak. Ezért a háttérben zajló összeesküvés szálait a támaszpont, az elítéltek és a börtönőrök mindennapjai köré építettem. Emellett tudatosan megfordítottam a hagyományos szerepeket: az erősnek és rendíthetetlennek tűnő karakter élete mélypontjával, félelmeivel és gyengeségeivel szembesül. Miközben azok lépnek elő hőssé, akiket a környezetük gyengének vagy jelentéktelennek tartott.
Mennyiben könnyítette meg a dolgát, hogy ez már a második regénye, és van tapasztalata az ilyen bonyolult, krimiszerű sztori összeállításában? Vagy minden történet másért nehéz?
Hát nem igazán éreztem, hogy könnyebb lett volna. Az első regényemben egy pszichopata gondolkodásmódját kellett megértenem és hitelesen ábrázolnom, ebben a történetben viszont egy nárcisztikus személy gondolataiba és érzelmi világába kellett belehelyeznem magam. Az események láncolatát úgy kellett felépítenem, hogy az apró részletek ne árulják el túl korán, mi zajlik valójában a háttérben, mégis a történet végére minden a helyére kerüljön. Még azok az apróságok is jelentőséget kapnak, amelyeket az olvasó elsőre talán nem tart fontosnak.
És milyen visszajelzéseket kapott a Profilozóra? Volt olyan kritika vagy észrevétel, ami segítette a következő történet megírásában?
Kaptam hideget-meleget, bár szerencsére a pozitív visszajelzések vannak túlsúlyban. A Profilozó bizonyos szempontból eltér a klasszikus krimik felépítésétől. A gyilkos elfogása után a történet nem ér véget, hanem tovább követi Peter Gressler sorsát, hogy a karakter méltó lezárást kaphasson. Természetesen kritikák is érkeztek, de nagyon hálás vagyok azoknak az olvasóknak, akik építő jelleggel fogalmazták meg az észrevételeiket. Ezek a visszajelzések segítenek abban, hogy még tudatosabban építsem fel a következő történetet, és jobban figyeljek azokra az elemekre, amelyek az olvasók számára különösen fontosak.
Az új regényében (is) kifejezetten kemény, sokszor rideg és félelmetes férfiközeget mutat be, akciófilmszerű történések között. Hogyan tudta ilyen jól beleélni magát ebbe a – mint azt kissé sztereotip gondolkodással vélhetjük – női lélektől távoli világba? Ez inkább kihívás vagy természetes gondolkodásmód volt az Ön számára?
Mindig is férfiak világában dolgoztam. Nőként műszaki területen kell helytállnom, amelyet nagyrészt férfiak uralnak. Emiatt ez a közeg egyáltalán nem volt idegen számomra, inkább ismerős. Nem a férfi karakterek gondolkodásmódjának megjelenítése jelentette a kihívást, hanem az, hogyan adjam vissza azokat a feszültségeket, hierarchiákat és konfliktusokat, amelyek ilyen közegben kialakulhatnak. A munkám során sok olyan helyzetet és karaktertípust ismertem meg, amit fel tudtam használni írás közben. Kimondottan élveztem azoknak a jeleneteknek a megírását, amelyekben a rideg és félelmetes férfiközeget, illetve az ebből fakadó dinamizmust mutathattam be.
Miben érezte a könnyebbséget a második regényének írása során? Mi az, amiben íróként fejlődött?
Talán ebben éreztem a legnagyobb fejlődést íróként. A párbeszédeket, a tagolást és a fejezetek kialakítását már sokkal ösztönösebben kezeltem, mint az első könyvemnél. Nem jelentett gondot elkerülni a hosszú egybefüggő szövegtömböket.
Az első könyve kapcsán készített interjúban arról beszélt, hogy legközelebb nem siet majd ennyire a kiadással. Mégis alig telt el háromnegyed év, máris itt az új, több mint 450 oldalas regénye. Ezek szerint gyorsabban ment (és bejáratott volt) már az írás és a kiadás folyamata, vagy megint „sietett” a kiadással?
Egyáltalán nem siettem a kiadással. Sokkal több időt szántam az ellenőrzésre, az átolvasásra és a kiadóval való egyeztetésre. Maga az írás folyamata is gördülékenyebben ment. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a második regény körülbelül fele már elkészült, amikor az első kötet megjelent. Így bizonyos értelemben a két könyv munkálatai párhuzamosan zajlottak.
Azt is jelezte, hogy az édesanyján kívül több előolvasót is szeretne felkérni, hogy véleményezzék a kéziratot? Sikerült találni bétaolvasókat? És adtak olyan tanácsot, ami hasznosnak bizonyult?
Ezen a téren már tudatosabban készültem, mint az első könyvnél. Édesanyámon kívül még két személy olvasta a nagyon nyers változatot, és az ő visszajelzéseik végigkísérték a teljes írási folyamatot. Miután összeállt a történet, további bétaolvasókat is felkértem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert segítőkész és tapasztalt olvasók véleményeztek. Rengeteg hasznos észrevételt kaptam tőlük, amelyek közül sokat beépítettem a kéziratba, és akadt olyan jelenet is, amelyet az ő meglátásaik alapján dolgoztam át.
Meséljen az időbeosztásáról! Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt megírni és kiadni a 450 oldalas regényt a munka és a hétköznapi teendők mellett? Van valamilyen titka, amit esetleg meg lehet osztani más kezdő írókkal?
Nyolc, de olykor akár tíz órát is dolgozom naponta, ezért a szabadidőmet mindig tudatosan megtervezem. Előre meghatározom, hogy az adott napon vagy héten milyen célt szeretnék elérni. Vannak olyan napok, amikor kizárólag az ötleteléssel foglalkozom, és mindent feljegyzek, még a legelvetemültebb ötleteket is. Így született például a főgonosz különleges órájának a motívuma, amely többször is visszatér a történetben. Azokat az ötleteket, amelyeket végül felhasználtam, külön listába rendeztem, és azt is jelöltem, melyik fejezetben jelennek meg. A teljes cselekmény ívét előre megtervezem. Bár írás közben akadnak kisebb eltérések, mindig ragaszkodom az alapelképzeléshez. Ehhez rendelem hozzá a fejezeteket, a szereplőket, azok tetteit és a párbeszédeket.
Ez a kötet is úgy fejeződik be, hogy simán lehetne folytatni. Várhatjuk Peter Gressler kalandjainak folytatását, vagy más irányba lép tovább?
Még nem engedtem el Peter Gressler karakterét. Azt is mondhatom, hogy már gondolkozom a folytatáson, ezért az olvasóknak egyenlőre nem kell búcsút venniük tőle.
