Írói tippek az ókorból: Marcus Aurelius módszertana
A kreatív írás nem új találmány, már az őseink sem csak akkor írtak, ha egy csatáról akartak beszámolni vagy a ludak számát írták össze. Az ókori rómaiak is tisztában voltak vele, hogy az önmagáért való írás pozitív hatású. A sztoikus filozófus, Epiktétosz például kijelentette, hogy akik csak a testüket edzik, azoknak a lelke nem fejlődik.
Néhány generációval később őt tekintette egyik tanítómesterének Marcus Aurelius, a híres császár.
Marcus Aurelius minden reggel naplót írt.
Tudatosan. Így írta le a gondolatait, mert azt tartotta, ha összeszeded a gondolataidat, akkor képes vagy őket forgatni magadban, és másokkal is meg tudod őket beszélni. Egyik nap például leírta magának figyelmeztetésként, hogy az emberek, akikkel aznap találkozni fog, hazugok, rosszindulatúak, buták, nem képesek megkülönböztetni a jót a rossztól. Így készült fel tehát az előtte álló napra, tervezett, és gondolkodott róla – hogy jobb döntéseket hozzon aznap, és jobb ember lehessen, átgondoltabban viselkedjen.
A naplóját magának írta.
Ez a nagy ember tisztában volt vele, hogy nem minden szavunk születik meg azért a papíron, hogy azt mások olvassák, hogy egy közönség előtt felvágjunk vele. Ezt magunknak írjuk, és sokszor mi sem olvassuk vissza – erre nincs is szükség. Ennek az írásnak lényege a fejünkben lévő zűrzavar lecsendesítése: ha azonosítjuk az elemeit, ha feldolgozzuk a problémákat, máris könnyebben látunk neki a napunknak és a ránk váró feladatoknak, nehézségeknek, tudatosan készülünk az örömökre.
Tudván, hogy a naplónk nem publikus, arra sem kell rágörcsölünk, hogyan írunk. Akárhogy írhatunk. Ha valakit tehát az tart vissza az írástól (akár a regényírástól, a szakmai szövegek írásától), hogy fél, nem elég tehetséges, nem ír elég jól hozzá, annak különösen jó gyakorlóterep a naplóírás. Ezt írjuk csakis az írás kedvéért, csak magunknak, csak amolyan spirituális napkezdési rituáléként! Ha tudjuk, hogy soha senki nem fogja olvasni, megszűnik az a gátlás, amit a szavak minősége miatt érzünk.
Ismétlés a tudás anyja.
Marcus Aurelius gyakran ismétli naplójában a legfontosabb gondolatokat, intelmeket. Ha ezt a kötetet könyvként olvassuk, ez érezhető. Ám ne felejtsük, ez nem könyv. Ez egy napló. És milyen jól tette Marcus Aurelius, hogy megismételte, ami fontos: az vésődik be igazán, amit többször hallunk, többször látunk – többször leírunk magunknak. Tehát kifejezetten jó tanács, hogy a naplónkban ismételgessük, ami fontos!
A naplóírás csökkenti a stresszt.
Azzal, hogy kiírjuk magunkból a gondolatainkat, segítünk magunkon. Ha a negatívakat írjuk le, azzal feldolgozzuk őket, ha a pozitívakat, azzal felnagyítjuk az örömünket és büszkeségünket. Jót tesz tehát a léleknek. Ha ráadásul kézzel írunk, lassan, papírra, akkor maga a tevékenység sebessége is lassítja a pulzust. Így lesz kiváló stresszoldó a naplóírás.
Marcus Aurelius azt mondja, azért nincs értelme mérgesnek lennünk a világra, mert a világ észre sem veszi: semmilyen hatást nem érünk el vele. Ilyen helyzetekben inkább forduljunk magunkba, és gondoljuk végig, mi mikor viselkedtünk így: mert valószínűleg megtörtént. Ez emberi.
Ha a dühünket papíron adjuk ki, annak nemcsak az az előnye, hogy feldolgozzuk, hanem az is, hogy nem öntjük rá a negativitásunkat senki élő emberre. Ha a naplónkba egyszer már leírtuk, hogy a munkatársunk vagy egy családtagunk megsértett valamivel, akkor ezt neki már nem kell elmondanunk. Bizonyára ő is megbánta azóta – felesleges feltépni a sebeket és negatív energiát kelteni. Csak azokat a problémákat beszéljük meg, amelyek előreviszik az adott emberrel való kapcsolatunkat!
Ráadásul ha egy ismeretlennel szemben érzünk dühöt, például a busz után futottunk, de a sofőr bezárta előttünk az ajtót és elhajtott – mi értelme ezt rázúdítani valakire? Ismerjük fel, hogy amikor ezt elmeséljük bárkinek, csak azért tesszük, hogy kiadjuk magunkból, és a másik ember empátiáját felkeltsük. De lehet, hogy ettől ő is kényelmetlenül érzi majd magát, soha nem tudhatjuk. Spóroljuk meg neki mindezt, az ilyen kellemetlen incidenseknek jobb helye van a papíron – itt azt is bevallhatjuk magunknak, ha mi is hibásak voltunk valamiben, például valójában nem is emiatt késtük le a céges megbeszélést, hanem eleve késve indultunk otthonról.
Írjuk le mások gondolatait is!
Egy külön cikket szenteltem a stílusfüzetnek. Nos, Marcus Aurelius is másolt ki idézeteket könyvekből, sőt, azt is lejegyezte, ha körülötte mások beszédében érdekes gondolatokat hallott (hallgatott ki), vagy ha másokkal beszélgetve hangzottak el izgalmas szavak, ötletek. Például a világgal szembeni harag értelmetlenségét Euripidésztől vette kölcsön!
Azért írta le ezeket, hogy jobban bevésődjenek, hogy amit fontosnak tart, azt használhassa is. Bizonyára ezeket a gondolatokat a beszélgetéseiben, a tárgyalásai során is visszhangozta.
Tegyünk fel magunknak filozofikus kérdéseket!
Marcus Aurelius sokat gondolkodott bizonyos témákon: megéri-e jónak lenni, vagy mi értelme, ha úgyis meghalunk, mi változást vihetünk végbe, ezek a változások fennállnak-e majd a halálunk után is? Marcus Aurelius úgy tartotta, jobb emberré válunk, ha elemezzük az életünket és utána a jövőben másképp cselekszünk, tudatosan vezetjük a napjainkat. A naplóírás tehát jobb embert farag belőlünk.
Összegezzünk is!
Akármikor írunk naplót, ne csak előre tekintsünk, hanem hátra is. Én magam hetente egyszer írok naplót, vasárnap délután szánok rá időt, hogy összeszedjem, mi történt velem a héten, mire szeretnék emlékezni. Általában azt írom, amit megerősíteni szeretnék, a pozitív eseményeket, nem térek vissza abba az állapotba, amikor valami stresszt okozott, hiszen ezt már feldolgoztam ott és akkor, nem kívánom újra átélni. Az örömteli pillanatokat azonban, a családdal és barátokkal töltött időt, a jó döntéseket, a büszkeséget – ezt mind szívesen élem meg még egyszer.
Seneca esténként írt naplót – ő kifejezetten azt kereste, mit tanult aznap, mivel lett gazdagabb, mit tehetett volna jobban. Mai kutatók is ajánlják, hogy legalább 15 percet töltsünk azzal minden nap, hogy naplózunk, hisz bizonyított, hogy azok az üzletemberek sikeresebbek, akik ilyetén módon végiggondolják a tevékenységüket.
Miért írjunk tehát naplót?
Marcus Aurelius célja a naplóírással egyértelműen az volt, hogy jobb emberré váljon. Ez remek cél számunkra ma is: a jó és rossz tulajdonságaink felismerése, az önismeret ma is hasznos. Mindennek két fronton is pozitív mellékhatása van a történeteinkre és szakmai anyagainkra.
Egyrészt jobban fogunk írni, hisz gyakorlás teszi a mestert.
Másrészt az önreflexióval, az önmagunkba mélyedéssel és a többiek indíttatásának elemzésével emberi jellemekkel foglalkozunk, indítékkal, okkal és okozattal. Mi más lehetne hasznosabb egy írónak, mint az, ha valódi személyiségek valódi motivációit elemzi?
Tehát naplóírásra fel!