Decens Recenzens / Gyerekek a családi traumák idején
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyereket? – Válás és gyász a családban
Jeges C. Eleonóra*
Már a cím önmagában erős érzéseket váltott ki belőlem: együttérzést a kiszolgáltatott felé, de egyben dühöt is a felelőtlen viszonyulások miatt. De mitől lesz egy gyerek kiszolgáltatott? A gyermek gondoskodásra, szeretetre, törődésre, szülői megtartásra predesztinált. Ha ezektől megfosztják, bizony, lelki törést szenved. Ezek a törések történhetnek rossz döntések következtében, vagy a sors által, ha egy közeli hozzátartozó távozik az élők sorából. Ezekről a nehéz pillanatokról mesél el történeteket Singer Magdolna könyve.
Amikor kezembe vettem a könyvet, kíváncsi voltam, miben lehet ez más a többi veszteségről szóló írásnál? Singer Magdolna az életben megélt történetekből ad ízelítőt.
A legjobb tanácsot mindig az életből vehetjük. Nem kellenek hozzá elméletek, magasröptű viták.
A főszereplők gyerekek vagy felnőttek, akik visszatekintenek gyermekkorukra, a megélt veszteségeikre. Ha már történetként olvashatjuk a megélt tapasztalást, addigra azok megformáltak lesznek, láthatóvá válnak az ok-okozatok, beindulnak az érzések, az indulatok, a szomorúságok, és láthatóvá válnak a küzdelmek. Ráeszmélünk, hogy van újrarendeződés. Egy valóságos, az olvasót érzékennyé tevő könyv ez, amelynek elbeszélő stílusa könnyed, olvasmányos, érthető.
Az első részben a válást és annak hatását, megélését tárgyalja a könyv, míg a második részben a halál utáni gyász időszakra, annak nehézségeire fókuszál. Mindezt a gyerekek perspektívájából olvashatjuk, értelmezhetjük és érezhetjük át.
Bármilyen simán is történik egy válás, nem kímélhetjük meg a gyereket attól, hogy ne éreznék meg a veszteség fájdalmát. Gyakran adódik erre példa a munkám során is. Bármennyire is lezajlottak a válások, helyükre kerültek az érzések, kialakultak az új helyzetek, a hozott problémában mégis előjönnek a válás körüli nehézségek, elakadások. Nehezített a pálya, amikor a szülő pszichológiai rendelőbe viszi a saját gyermekét, hogy a lelki életével a pszichológus foglalkozzon, mert ő maga erre képtelen. Félmegoldás ez ugyan, de a szülőben ott a felismerés – akár tudatosan, akár tudattalanul -, hogy a saját dühével, saját fájdalmával, saját kétségbeesésével van elfoglalva válásának folyamatában. A gyermeke fájdalma, ha megjelenik is, nem csökkenti a szülő feszültségét. Sőt, inkább növeli, mert tehetetlennek érzi magát a helyzetben. Saját bizonytalanságát a gyermeke is átveszi.
A könyv kérdések formájában veti fel, hogy mi befolyásolja a válásból származó veszteségélmény mélységét. Például a gyermek életkora. A válás bejelentésének körülményei. Az újonnan kialakult környezet érzelmi biztonsága. Az új társak, új testvérek összeférhetősége egymással. Felmerül a gyerekben az is, vajon lesz-e saját ideje azzal a szülővel, aki elköltözött tőlük? Ha új családot alapítana a szülő, osztozkodni kell-e a saját szülőjén a hozott testvérekkel? A gyerek akkor válik kiegyensúlyozottá a válás után, ha a szülei emberi hangon tudnak egymáshoz szólni, és szülőként tudnak együttműködni az ő érdekében.
A kötetből az is kiderül, milyen fontos a gyerekkel való valós kapcsolattartás a másik szülőnek. Ennek a kapcsolatnak a valódisága, a hitelessége a fontos. Mihelyt csak a bírósági döntés miatt történik a találkozás, máris okafogyottá válik, és színjátékba fordul. Ha a távol lévő szülő, betartva ígéretét, erőt és energiát fektet abba, hogy a gyerekével kialakuljon egy kapcsolat az “új otthonában”, sokkal elviselhetőbb a válással járó bűntudat feloldása. Hiszen
a gyerekek leginkább úgy élik meg a válást, hogy őt hagyták el és nem az anyjukat vagy apjukat.
Magukat hibáztatják, ettől lesz bűntudatuk.
A lecsendesedett vihar után kellő odafigyeléssel a családi kapcsolatok átrendeződnek, de nem szűnnek meg. Jó irányba terelhetők, ha szem előtt tartják a gyerek érdekét!
Más utat jár be az, aki nem a válás, hanem a halál miatt veszíti el közeli hozzátartozóját, legyen az szülője, testvére, gyermeke. Mi lehet ilyenkor a kapaszkodó? Hol a segítség? Hogyan lehet segíteni? A megszólítottak arról számolnak be, ahogyan a környezet nem ismerte fel a bennük zajló fájdalmat, és elbagatellizálták annak jelentőségét. A történeteket olvasva az a kérdés fogalmazódik meg: mi kell ahhoz, hogy meghallgatni és meghallani is tudjuk őket? Mi adhat erőt a fájdalom elviselésében? Van, akinek az összekapaszkodás az életben maradt hozzátartozóval, van, akinek a fájdalom megosztásának lehetősége ad segítséget, megerősödést. A sokkban, a fájdalomban hogyan, miként lehet jelen lenni segítőként?
Történetek, érzések, élmények kavarognak bennünk a könyvet forgatva.
Nem lehet nem szeretettel befogadni a könyvet. Egyszerű és összetett, olvasmányos és egyben megrendítő. Kérdések merülnek fel. Hol választ kapunk rájuk, hol az erőt ismerjük fel, hol a hidat láthatjuk meg segítő és segített között.
A gyászoló gyerekek többsége nem kapja meg a kellő figyelmet és érzelmi támaszt – a szülőtől, mert benne van a gyászban, más akár képes lenne támogatni, de nem ismeri a módját… Amint egy megrendítő visszaemlékezésben olvashatjuk: „Visszakanyarodva apa halálához, nem tudom mi a gyász, a családom nem gyászolt. Anya helyében beszéltem volna róla, még ha fáj is. Egy gyerekért felelősséget kell vállalni, nemcsak fizikálisan, hanem érzelmileg is, tehát az lett volna a minimum, hogy velünk is elbeszélget, megkérdezi, mit érzünk, mi zajlik bennünk.”
De találkozunk olyan történettel is, amelyben a felnőtt számol be arról, hogyan hatott már felnőtt életére a feldolgozatlan gyász. „A trauma értékké transzformálódott bennem, feldolgozatlannak tűnő veszteségeim gyógyító forrássá váltak, olyan áldás, amelyből másoknak bőven jut. A fájdalomból erő lett.”
Hogyan lehet tovább élni az életet, új értelmet, célt találni, újrarendezni a viszonyokat és viszonyulásokat a veszteségek után? Ezekre a kérdésekre teszi érzékenyebbé az olvasót Singer Magdolna könyve.
* A szerző gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus.
Ha máskor is szeretne hasonló értékelést olvasni, iratkozzon fel Könyv Guru hírlevelére!