Nem szándékozott elsőre 600 oldalas regényt írni, de végül „magát alakította a cselekmény” – meséli P. Tóth Eszter, akinek nemrég jelent meg Az internátus – A lány, aki után csak a csend maradt című pszichológiai thrillere a Könyv Guru Kiadónál. A szerzővel arról is beszélgettünk, miért érdekes írói lehetőség anya és lánya sorsát párhuzamosan tárgyalni, mit tanít a regény a fiatalokhoz való hozzáállásról, és mit tanult íróként Faludy Györgytől és Friderikusz Sándortól.
Hogyan jött az ötlet, hogy egy gimnáziumban játszódó thrillert írjon? Mi volt meg előbb: a sárospataki helyszín, vagy a csavaros és titokzatos történet magva?
Mielőtt belekezdtem ebbe a történetbe, különböző feladatokat találtam ki magamnak, hogy gyakoroljam az írástechnikákat. Az egyik ilyen „feladat” adta az alapötletet, miszerint két régi ismerős, sötét múltat sejtető hangulatban találkozik egy gimnázium évnyitóján. Az egyik mint tanár, a másik mint szülő van jelen. Ebből a „feladatból” indult a történet.
Milyen esetleges írói előzményei voltak Az internátusnak? Nem volt nehéz egyből egy több mint 600 oldalas regénnyel megbirkózni?
Az évek során pár novellám megjelent antológiákban, de nagyobb lélegzetvételű szöveget még nem írtam ez előtt. Próbálkoztam, de nem tartottam őket elég jónak ahhoz, hogy megmutassam a világnak, egészen eddig a könyvig. Igazából nem gondoltam, hogy ilyen hosszú lesz. Ez nem direkt történt, csak így alakította magát a cselekmény.
Egy család két generációja körül forog a cselekmény. Miért volt érdekes írói lehetőség anya és lánya, Gina és Lina némileg párhuzamos, egymással összefüggő történetét feldolgozni?
Mert így érezhető, hogy mennyire valóságosak a hordozott és tudat alatt átörököltetett traumák. Láthatjuk, hogy a fel nem dolgozott események mennyire beleássák magunkat a viselkedésünkbe, olyan mélyen, hogy azt észre sem vesszünk magunkon, már csak az okozott sérüléseket látjuk a gyermeken.
A felnőtté válás, de az öröklődő traumák, a barátság, szerelem és a bűntudat is fontos szerepet kap Az internátus történetében. Mi az a vezérmotívum, ami úgy érzi, hogy a legfontosabb a regényben? Hogyan tudná megfogalmazni a regény legfőbb „tanulságát”?
Figyelnünk kell a fiatalokra, akkor is ha, mondani akarnak valamit, és akkor is, amikor nem merik azt a valamit elmondani. Figyeljünk, higgyünk nekik, és ne azt keressük, hogy ők esetleg hol hibáztak. Hanem a megoldást, hogy milyen módon tudunk nekik a leghatékonyabban segíteni.
Pszichológiai thriller a regény műfaja, de a kollégiumok, gimnáziumok világában játszódik. Milyen korosztálynak szól a nehéz témákat is feldolgozó történet: inkább a fiataloknak, vagy az idősebb korosztálynak?
Szerintem nincs korosztályos korlátozás. Fiatalok és idősek egyaránt tudnak azonosulni karakterekkel a történetben. Nem csak azért, mert az idősebbek is voltak egyszer fiatalok. Hanem azért is, mert szerintem mindenki rezonál arra az állandó izgalomra, hogy nem tolok-e el valamit a szülőségemben, ami megjelenik a regényben.
Miért a sárospataki református kollégium és gimnázium az egyik fő helyszíne a regényének? Van valami személyes kötődése hozzá?
Igen, én is oda jártam gimnáziumba. Nem ott érettségiztem le, de a gimnáziumi éveknek a fontosabb és jelentősebb időszakát ott töltöttem.
Milyen írói példaképei vannak? Kiknek a művei hatottak leginkább Önre, kiknek a hatását lehet esetleg felismerni a regényében?
Életem egyik legmeghatározóbb könyve Faludy György Pokolbéli víg napjaim című regénye, ami szinte kézzelfoghatóan bemutatja, milyen az ember, milyen az emberi élet. Hogy milyen könnyen változhatunk szörnyetegekké és áldozatokká is. Hogy milyen könnyű engedelmeskedve rosszat tenni, úgy, hogy a felelősség súlyát nem viseled. Hogy a méltóságot úgy is meg lehet őrizni, hogy közben a fizikai valód kiszolgáltatott. Ezeket a nehéz, ellentétes érzéseket úgy mutatta be az író, hogy még az élethelyezetek szagát is éreztem. Soha nem találkoztam még hasonlóval sem. A másik olyan könyv, aminek minden szavát ittam, Elliot Aronson A társas lény című szociálpszichológiai munkája. Zseniálisan leírja, hogy az emberi viselkedést nem lehet önmagában megérteni. Kell hozzá a társas környezet, más emberek jelenléte, a saját magunkról alkotott kép ismerete. Végül pedig Friderikusz Sándor Isten óvd a Királynőt! című könyve, ami Molnár Csilla 1985-ös magyar szépségkirálynő rövid és tragikus életét mutatja be, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történhet egy nagyon fiatal lánnyal, amikor hirtelen hatalmas nyilvánosság és elvárások közé kerül. Ez a történet inspirálta regényem őstörténetét is. Szóval írói példaképem nincs, nem is vagyok abban biztos, hogy hiszek a példaképek „mitológiájában”, de ezeknek a könyveknek és a mögöttük álló zseniális íróknak a szavai nemcsak a regényre, hanem egész létemre is hatással voltak.
A magyar ifjúsági irodalom egyik klasszikusa, Szabó Magda: Abigél című regénye is egy református leánykollégiumban játszódik. Találhat az olvasó párhuzamokat a nagyon más korban és cselekménnyel zajló Abigél és Az internátus között? Vagy szolgált az Ön számára bármiben előképként, ihlető forrásként?
Magyarországon szerintem nincs olyan író, olvasó, akire Szabó Magda rengeteg története közül legalább egy nem lett volna hatással. Egyik kedvenc regényem az Abigél, a lányomat is Abigélnek neveztem el, természetesen a regény hatására. A Régimódi történet színpadi feldolgozásától még mindig libabőrös leszek, ha rágondolok, annyira zseniális volt. De nem, nem gondolom, hogy a regényem kapcsolódna bármilyen szinten az Abigélhez. Jómagam is egy Református Gimnáziumba jártam, és jómagam is azokban a kollégiumokban éltem. Szóval inkább abból a hangulatból táplálkoztam.
Első regénye több mint 600 oldalas. Mennyi időt vett igénybe a történet megírása a kezdeti ötlettől a kézirat befejezéséig? És milyen módszerrel dolgozott: készített vázlatot, vagy inkább hagyta, hogy menet közben alakuljon a sztori?
Nagyjából öt év alatt készültem el. Minden részét legalább háromszor újraírtam. Nem hagytam abba addig, ameddig a képességeimhez mérten ki nem tudtam jelenteni, hogy jobban nem tudtam volna megírni. Nyilván ez nem indok erre a hosszú időre, de mentségemre szóljon, hogy közben nagyon kicsi gyerekem volt, és teljes munkaidős állasom. Ezek természetesen most is megvannak. Csak már a gyerek nem olyan kicsi… Vázlatom sajnos nem volt, mert nem voltam benne biztos, hogyan fogom befejezni.
Mi volt a legnagyobb nehézsége a munka során?
Valószínűleg az, ami társadalmunkban mindenkit érint: az idő hiánya.
Milyen tanulságokat vont le saját magának az írás és a könyvkiadás folyamatából? Mi az, amit másképp csinálna, ha új könyv írásába kezdene?
Annyira friss az egész, erre még nem tudok válaszolni. Most elkövetem az összes hibát, valószínűleg olyat is, amiről most még nem tudok, aztán majd később mély önvizsgálatot tartok, és rendszerezem mi volt a jó, és mi volt a rossz döntés.
Tervez egyébként új kötetet? Készül akár folytatással, vagy esetleg egy teljesen új történettel?
Természetesen. Az írás a mentális szabadságom. Azért csinálom, hogy a gondolataimat szabadon eresszem, ki tudják nyújtóztatni a „lábaikat” az egész napos koncentrált figyelem után. Úgyhogy igen, lesz másik könyv, de nem folytatás. Ezt a történetet elengedtem. Most már – remélem – másoknak segít kiszabadulni az egész nap koncentrált figyelem fogságából.
