„Hatalmunkban áll változtatni, javítani az életünkön”
„Nem varázsszer, nem egy mesebeli misztikum, hanem egy olyan eszköz, amely elérhető, fájdalommentes és a mellékhatásoktól is mentes” – vallja a tarot-ról Horváth Krisztina, aki miután megalkotta saját kártyalapjait, akkor jött rá, hogy könyvet kellene írnia azok használatáról. Így született a most a Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelenő Életre tanít a tarot, tarot-ra tanít az élet című kötet, amelynek szerzőjével arról is beszélgettünk, miért kezdett foglalkozni a tarot-val, kell-e feltétlenül hinni ebben olvasóként, mire való egyáltalán a jóslás, és hogy kerül az ő paklijába 23. és 24. arkanum.
Bevezetésként kérem, igazítsa el a laikus olvasókat! Lehet hallani „tarot-ként” és „tarokként” is a kártya nevét. Melyik mit jelent, mikor használják és mi a különbség az egyik, vagy másik szóhasználat között?
A tarot kártya egy kártyatípus, amelyet leggyakrabban jóslásra, önismeretre szoktak használni. Az általánosan elterjedt, ismert verzió két részből áll, 22 darab nagy arkánum és 56 darab kis arkánum alkotja. Vagy csak a nagy arkánumokat használják, vagy a teljes paklit. Ezzel szemben a tarokk egy kártyajáték-típus, amelyet tarot kártyával játszanak. A játékhoz a teljes csomagot, mind a 78 lapot használják.
Sok tarot-könyv jelent már meg magyarul. Miért érezte úgy, hogy szükséges egy újabbat írnia?
Elsősorban saját kártyát szerettem volna alkotni. Egy olyan kártyát, amelynek a lapjai azt tükrözik vissza, ahogy én látom a tarot-t. Amikor elindult az első próbálkozás erre, akkor lett világos, hogy szükség lenne leírás is a kártyákhoz, hogy aki korábban nem foglalkozott vele, de megszólítják a képek, annak is használható legyen. Aztán rájöttem, hogy nem tudok olyan könyvet írni, ami csak kulcsszavakat tartalmaz útmutatónak, azt kevésnek éreztem. Az motivált, hogy megmutassam azt a viszonyt, ahogy én vagyok a tarot-val. Mert ez egy olyan barátság, ami bárkinek lehet, csak nyitottság és őszinteség kell hozzá. Őszinteség magammal, bátran felvállalni magam előtt, hogy valójában mit miért teszek, mire vágyok, mitől félek, és akkor valahogy élesebben látom a kirakást, jobban fogom az intuíciókat, megérzéseket, olvashatóbb az üzenet, amit a tarot-kirakás tartalmaz.
Miben különbözik az Ön könyve a korábbiaktól?
Én azt vallom, hogy nem tudom megtanítani a tarot-kártyát. Egy élet kevés lenne akár egy lapnak is a tanításához. Én úgy tanultam a legtöbbet, hogy éltem, megéltem és felismertem, éppen melyik kártya minőségét tapasztalom, vagy mondjuk úgy, melyik kártya tanít éppen. A megélésben sokkal több tudás van, mint amit éppen aktuálisan az elménkkel felfogunk, megértünk vagy tudatosítunk. De ebből a tudásból bármikor a felszínre jön a szükséges információ, amikor egy kirakás felett ülünk. Azokat az állapotokat, megéléseket szerettem volna leírni, amelyeken keresztül tanultam és jelenleg is tanulok. Magamról, az életről, a tarot-ról és nem mindig ebben a sorrendben. Erős eltérés a korábbi könyvekhez képest, hogy a 23. és 24. nagy arkánummal is foglalkozom mélyebben. Erről a két lapról nagyon kevesen tesznek említést, nem is igazán ismert a két lap. A pakliban is megjelenik a két kép, sőt hozzájuk tartozó kirakások is kerültek a könyvbe.
Az előszóban írja, hogy húsz éve vette az első tarot-pakliját. Miért érezte akkor úgy, hogy szüksége van egy ilyen kártyára?
Mindig is vonzottak az ezoterikus dolgok, emiatt időnként magam is eljártam olyan segítőkhöz, akik ilyen módszerekkel, eszközökkel dolgoztak. Mindenki azzal kezdte, hogy nekem semmi keresnivalóm ott, mert ehhez én is értek. Egy darabig tapogatóztam, sok mindent kipróbáltam, de nem találtam, hogy mi a nekem való. Aztán egy nap valaki a kezembe adta a tarot-kártyáját és mondta, nézzem meg és beszéljek róla. Azonnal ismerős és otthonos volt a helyzet, éreztem, hogy megtaláltam, amit kerestem, és nagyon erős volt a bizonyosság, hogy ezzel nekem meg kell ismerkednem. Ma már körülbelül 40 különböző tarot-kártyám van, nagyon szeretem mindet, felváltva tanulmányozom és használom őket. Mindegyik kártya más oldalát emeli ki a tarot-kártyának, más szimbólumokkal dolgozik, mindig lehet belőlük tanulni.
A kevésbé képzett olvasónak lehet olyan érzése, hogy a tarot hasonlít egy valláshoz? Igaz az, hogy a kártya valójában egy hitrendszer, világnézet megjelenése?
Keretrendszernek tartom én magam is, egyfajta életszemléletet, világnézetet ad, ha valaki komolyan használni kezdi. Vallásnak semmiképp nem tartom. Sőt, az én véleményem szerint a tarot egy olyan keretrendszert ad, amely bármely vallás iránymutatásával harmóniában van. Természetesen itt nem a szélsőséges megélésekre gondolok, hanem az alaptanokra. Magyarázza a világot, de nem hitbeli, vallásbeli alapokon, sokkal inkább egyfajta logikus rendszerként tekintve a világot. Semleges, nincs jó vagy rossz. Minden kártyának van pozitív és negatív megélése és rajtunk múlik, hogyan dolgozzuk át magunkat a negatívból a pozitívba.
Kell-e hinni a tarot-ban és az általuk megjelenített szimbólumokban, világban, hogy valaki olvashassa az Ön könyvét? Milyen élménye lehet annak, akinek a számára idegen a kártyakirakás, jóslás világa?
A tarot-ban nem kell hinni. Sem akkor, mikor olvassa valaki a könyvemet, sem akkor, mikor épp kirakást elemzek neki. Abban kell hinni az olvasónak, hogy bármire képes, hogy a vágyai megvalósíthatóak, hogy az élet alapvetően biztonságos és jó. A könyv és a kártya abban segít, hogy egyrészt éles tükröt mutasson a valóságról, másrészt pedig tisztán láthatóvá tegye az utat, amelyet bejárva eléri a vágyait és a legjobbat tudja megélni az életből. Tapasztalja meg, próbálja ki, de ne higgyen benne.
Mi szüksége van egy embernek a jóslásra? Mi az, amit hozzáad az élethez? Mennyiben lesz boldogabb, sikeresebb, kiteljesedettebb az élete annak, aki figyel a jóslatokra?
Ha valaki a jóslatokból kifelejti azt a részt, hogy neki mit kell beletennie a folyamatba és csak arra figyel, hogy mit érhet el, és azt sült galambként várja, akkor csalódásokból és elégedetlenségből lesz több. Ha valaki tudomásul veszi, hogy az életben nem bábfigurák vagyunk egy táblán, ahol előre megírt forgatókönyv szerint zajlik az életünk, hanem ott a lehetőség szinte mindenre, csak rajtunk múlik, akkor egy fantasztikus eszköz az élethez. Vargabetűkből kevesebb lesz, tudatosságból több, az önismeret fejlődik, könnyebb az út. Nem varázsszer, nem csodaszer, nem egy mesebeli misztikum, hanem egy olyan eszköz, amely elérhető, fájdalommentes és a mellékhatásoktól is mentes. Fejleszti a saját magunkkal való kapcsolatot, növeli az elfogadást és a belső békét.
Mit gondol, kik lesznek a könyvének az olvasói? Milyen életkorú, milyen világnézetű olvasókra számít?
Ezen korábban nem gondolkodtam. Ha abból indulok ki, hogy most milyen korú, világnézetű emberek érdeklődnek nálam a tarot iránt, akkor 19-73 éves korig, nők és férfiak vegyesen. Akiket érdekel, hogyan tudnak hatni az életükre és nem csak sodródni és várni akarnak. A könyv egyébként bárkinek lehet érdekes, aki meg akarja érteni magát, a körülötte levőket, a világot, akinek megnyugvást ad, hogy mások is éreznek úgy, ahogy ő, felmerülnek a fejében olyan kérdések, ami neki.
Mi az a legfontosabb üzenet, amit számukra szeretett volna a könyvében átadni? Mit jelent, hogy „Életre tanít a tarot”? Hogyan változhat meg a világszemlélete annak az olvasónak, aki elmerül a könyv leírásaiban és a kártya világában?
Senki nincs egyedül és nincs menthetetlen helyzet és minden okkal történik, a fejlődésünkért és azért, hogy az életünk rendben legyen. Lehet, hogy az emberi szem számára látható világban egyedül vagyunk néha, történnek fájdalmas, gyötrelmes dolgok. De léteznek erők, energiák, elvek, alkotók, mesterek, hívjuk őket bárhogy, akik ezt az élet nevű csodálatos dolgot megalkották. S ennek a megismerése, megértése mentén bármin tudunk változtatni, bármire tudunk hatni és meg tudunk érkezni azokba a pillanatokba, amelyek tényleg boldoggá tesznek, és hatalmunkban áll változtatni, javítani az életünkön. Mindezt úgy, hogy az élet ebben a támogatónk, a barátunk.
Miért csatolnak egy pakli kártyát is a könyvhöz? Nem lehetne csak a könyvben közölt képek segítségével közelebb vinni az olvasókhoz a tarot világát, és ha tetszik neki, akkor venne egy paklit?
Az egyik ok a történetükből fakad, eredetileg csak a kártya lett volna, a könyvet a kártya alkotási folyamata indította el, szorosan összetartoznak. A másik ok, hogy nagyon más élményt ad a kézbe fogott kártya, mint egy könyvbeli illusztráció. Más gondolatokat indít el, más mélységekbe visz el. A pakliból lehet húzni egy kártyát, azon lehet elmélkedni, ki lehet próbálni a könyvben levő kirakásokat vele. Reggel a kávé mellett húzni egy kártyát és kicsit átgondolni, mit is jelent ez a lap, melyik életterületen hangsúlyos most ez a működés? Így hozzátesz a könyvhöz, gyakorlatiasabbá teszi.
Milyen alkotói folyamat során születtek meg a kártyaillusztrációk? Mennyit kellett változtatni az alkotó eredeti tervein, hogy megfeleljenek az Ön elképzeléseinek?
Ez egy teljesen közös munka volt. Minden kép készítése közben folyamatos volt a kapcsolattartás. Van olyan kép, mely úgy készült, hogy elkapta az ihlet Gio-t (G. Németh Jánost), és egyszer csak kaptam egy lenyűgöző rajzot. Van olyan kép, amelyik úgy készült, hogy én elmondtam milyennek látom, ő pedig formába öntötte, szinte tökéletesen visszatükrözve, amit mondtam. Van, amelyik a készülés közben alakult át, formálódott. Nagyrészt kézzel rajzolt alapok, némi digitális utómunkával. Szoros együttműködés volt, ami időnként komoly egyensúlyozást igényelt, hogy a grafikus és megrendelő kapcsolata ne menjen a közben kialakult barátság rovására. Az alkotó számára új feladat volt, szeretettel csinálta, s közben hasonló belső utat járt meg, mint én. Egy merőben új tarot-kártya megalkotása igazi beavatás önmagunk legbelsőbb világába.
Mi az oka annak, hogy a kötet szinte összes illusztrációján megjelenik a világűr, a csillagok? Ez a misztikum kifejeződése, vagy van valami más oka is?
G. Németh János rajzain megjelenik időnként ez a világűr, a csillagok, ez stílusbeli sajátosság, ami mögött ott van az, hogy számára a végtelen és a mindent átható erő, energia, alkotói minőség szimbóluma. Az én életemnek pedig fontos helyszíne az egyiptomi sivatag, ahol a szabadban töltött éjszakán valami nagyon hasonló égboltot lehet látni, hullócsillagokkal. Az egy olyan tér, ahol minden tisztább, érthetőbb, egyértelműbb, pont úgy, mint egy kirakás felett ülve.
Mennyi időt vett igénybe a kötet megírása? Milyen nehézségekkel szembesült a könyve írása közben? Hogyan lendült át rajtuk?
Két év volt. Hol egy önismereti tréningnek, hol egy hosszú vajúdásnak éltem meg. Nem vagyok író, nem tudom hogyan kell írni. Csak akkor megy, amikor megjelenik az ihlet és jönnek a mondatok. Az ihletett állapothoz azonban át kellett verekednem magam az adott lappal kapcsolatos félelmeimen, blokkjaimon, illetve azon a gátláson, hogy amit leírok, az nem csak a kártyát teszi láthatóvá, hanem engem is. Hol barátokkal beszélgetve, hol a tarot-val beszélgetve dolgoztam ezeket ki magamból. Könnyített a helyzeten az is, hogy az írással párhuzamosan készültek a kártyák is, így sokszor egy-egy kép elkészülése lendített át a holtponton vagy egy inspiráló beszélgetés a képalkotóval. Illetve a rengeteg séta. Amikor belül már végképp elakadtam, akkor a két kutyámmal elindultam és róttam a köröket az utcán vagy a természetben.
Milyen tervei vannak a továbbiakra? Tervez esetleg valamilyen folytatást a könyvnek („haladók” számára például)? Vagy egy másik témát dolgozna fel?
Ez a könyv helyzeteken, érzelmeken, pillanatokon keresztül mutatja meg a tarot-t. Szeretnék egy olyan könyvet, ahol a saját történetüket mesélik el a kártyák. Az egy másik mélység, másik nézőpont, ami kiegészíti, kibővíti azt, amit ez a könyv ad.
Az Életre tanít a tarot, tarot-ra tanít az élet megvásárolható a Libri és a Líra bolthálózatában, valamint a Bookline-on és ebook formátumban is.