Hogyan győzzük le a félelmeinket memoárírás előtt?

Mindenkiben munkál a vágy, hogy nyomot hagyjon a világban, átadja az életének legfontosabb tanulságait, megörökítse mindazt az örömet és/ vagy szenvedést, amelyen keresztülment. Csakhogy nem mindig könnyű belevágni egy élet leírásába. Hol a rengeteg élmény súlya nyomasztó, hol a feltárulkozástól ódzkodunk, hol a még élő „szereplők” véleményétől félünk, de lehetséges, hogy az aggaszt: nincs gyakorlatunk az írásban. Könyv Guru segít tisztázni ezeket a félelmeinket, és ad néhány tanácsot, hogyan kezdjünk bele úgy az önéletírásunkba, hogy be is fejezzük.

Mindenekelőtt érdemes listákat készítenünk, amelyek öszeállításakor a következő kérdésekre keressük a választ:

• Melyek azok a történetek, amelyek rendszeresen előjönnek bennünk, akár kellemesek, akár rossz emlékűek?
• Mi az, amiről úgy érezzük, mindenképpen el kell mondani
• Mi akadályoz meg ebben minket?

Ez utóbbi kérdés feltárása különösen fontos, hiszen sokféle okból vonakodhatunk az írás elkezdésétől, még akkor is, ha a lustaságot most nem számítjuk. Oka lehet ennek a szégyen érzése, a mások ítéletétől való félelem, de az is, hogy nehéznek tűnik elmondani az igazságot az átéltekről, arról, amit magunknak vagy másoknak tettünk.

De gondoljunk csak arra, hogy az önéletírás hozzásegíthet minket önmagunk mélyebb felfedezéséhez. Alkalom lehet arra, hogy értelmet találjunk mindannak, ami történt. Az írás, azáltal, hogy segít tisztázni a gondolatainkat és (egykori vagy jelenlegi) álmainkat, az önismeret egyik kitüntetett terepe.

Ha már ezen a felismerésen túl vagyunk, hátravan még egy másik gát. Amit ugyanis az eszünkkel tudunk, azt sokszor nehéz megértetni az érzelmeinkkel, hiszen

a legtöbben folyamatosan igyekszünk óvni magunkat egy (újabb) sérüléstől, fájó kritikától.

Ne feledjük, ez utóbbi önmagunkra is vonatkozik, hiszen sokan saját legkíméletlenebb kritikusaik. Erről a „belső kritikus hangról” érdemes meghallgatni egyébként más, híres írókat is…

A tamáskodásnak ezt az állapotát legjobban azzal lehet megtörni, hogy elkezdünk írni. Akármit. Naplót, verset, napi néhány gondolatot. Minden alkalom, amikor rávesszük magunkat, hogy írjunk, bátorságot ad, és egy idő után – megtalálva a saját hangunkat – el tudjuk már majd képzelni, hogy nagyobb lélegzetvételű szövegnek is nekiveselkedjünk. A lényeg, hogy fenntartsuk a folyamatosságot és a gyakorlatot.

Ezt követően kezdhetünk koncentrálni a valódi munkára, a memoárra. Ez sem éppen könnyű, de kezdjük kicsiben. Idézzünk fel néhány emléket, és írjuk le. Ez majd bátorságot ad, és később elhelyezhetjük a nagy egészben. Észre fogjuk venni, hogy minél többet foglalkozunk vele, annál több emlék merül fel, és ha listát vagy kronológiai vázat készítünk róluk, akkor könnyebben megtaláljuk majd, hova kerüljenek. Arra is figyeljünk, hogy próbáljunk egyensúlyt teremteni a derűs és a komorabb, fájdalmasabb emlékek között, ne csupán egyféle hangulatú legyen a történetünk.

Érdemes a leírt szöveget egy ideig pihentetni, olyan értelemben, hogy ne mutassuk meg másnak. A túl hamar jövő kritikák gyorsan elvehetik a kedvünket a folytatástól, ráadásul nem árt tudni, hogy a rokonok, barátok mindig kicsit másképp élik meg ugyanazokat a történteket, más a viszonyuk az egyes eseményekhez. Minél tovább védjük a kreatív énünket, annál biztosabban el fogunk jutni az írás végére. És akkor már nyugodtabban, magabiztosabban oszthatjuk meg a kész írást azokkal, akiket érint. Vagy rögtön mehetünk a kiadóhoz.

Összefoglalásképpen néhány ötlet a félelmek legyőzéséhez, és a memoárírás elkezdéséhez:

• Készítsünk listát arról az öt dologról, amiről a leginkább félünk írni.
• Mindegyikről írjunk 3 percig szabadon, mindenféle elvárás nélkül. Mi történik, ha leírjuk róluk a saját igazságunkat?
• Készítsünk listát azokról a titkokról, amelyekről még nem tudunk írni.
• Szedjük össze, mit mondhatnak mások ha tényleg leírjuk, amit érzünk vagy igaznak tartunk.
• Készítsünk listát életünk 5 legjobb emlékéről.
• Minden héten válasszunk belőlük egyet, és írjunk róla egy 500 szavas dolgozatot.
• Ne lankadjunk az írásban. Keressünk valakit, akivel megoszthatjuk az írásainkat, és rendszeresen küldjük el neki. A baráti támogatás nagyon fontos ebben a szakaszban.