Hogyan írjunk párbeszédet valaki más szavaival?
Minden egyes ember egyedi – nemcsak külsejében és viselkedésében, de a szavaiban is. És ez azt jelenti, ő maga egyféle. Pontosan olyan, mint saját maga. El tud képzelni más embereket, akik másképp öltöznek, másképp reagálnak, más az érzelmi világuk – de nem tud leképezni egy olyan embert, aki másképp beszél: egy másik szókészlettel, egy másik nyelvtani szabálykészlettel.
És ez baj?
Ha párbeszédet írunk, akkor igen.
Ugyanis minden szereplő, aki megszólal, a szerző nyelvén beszél, az ő szókincsét használja.
Ráadásul a szerző által érthető és kívánatos mondattant, szósorrendet, ragozást alkalmazza. Márpedig milyen izgalmas is az, amikor a szereplők valóban másképp beszélnek, ha egyedi a hangjuk, ha csupán az alapján megkülönböztethetőek, amit mondanak!
Lehet különböző a szereplőink beszéde?
Lehet. Érdemes is rá odafigyelni, hogy az adott szereplő milyen ember, hogyan viselkedik abban a szituációban – és ebben benne van az is, hogyan beszél. Minden szereplőről meg tudjuk állapítani, hogy inkább rövid vagy hosszú mondatokat használ, kérdez-e vagy válaszol, a stílusa mennyire igényes, milyen és mennyi különleges, ritka szót használ, használ-e indulatszavakat, van-e szavajárása. Ha tudatosan írjuk meg a párbeszédeket, akkor az egyes szereplők által kimondott mondatok különbözőek lesznek.
Mivel lehet még különbözőbbé tenni a párbeszédet?
Szeretnék mutatni néhány eszközt, amivel izgalmasabb lesz nyelvileg a novellánk vagy regényünk.
- Hallgatózás
Amikor vannak körülöttünk emberek, figyeljünk a beszélgetésükre! Hallgatózni ugyan nem illik, ám íróként feladatunk: az olvasóink éppen azt szeretik, ha a történeteinkben megtalálják magukat. Tehát ha a buszon, parkban, kávézóban, strandon, boltban, étteremben két ember beszélget, hegyezzük a fülünket, és ha elkapunk egy-két érdekes mondatot, írjuk le! A saját családunkban és baráti társaságunkban is tegyük ezt meg. Az így kapott mondatok, beszélgetésfoszlányok szájába adhatók egy bizonyos szereplőnek, vagy akár új novellát, regényjelenetet inspirálhatnak. (A személyi jogokra természetesen figyeljünk!)
- Mások által kihallgatott mondatok használata
Az interneten is találunk olyan gyűjteményeket, ahol valaki más a fenti tevékenység eredményeképp hallott mondatokat teszi közzé.
A Molyon van egy remek zóna a könyvesboltban és könyvtárban hallottaknak itt.
Szintén izgalmas az utcán hallott mondatok zónája.
Az Instagramon egy-egy mondatot találsz itt.
Utcán felvett riportokat elfogadhatunk hitelesnek, de arra nagyon figyeljünk, hogy a filmek, színházi előadások (illetve könyvek stb. írásos anyagok) szövege már nem az a nyers élőbeszéd, amit keresünk!
- Játsszuk el!
Megkérhetjük a párunkat, szülőnket vagy gyerekünket, segítsen egy párbeszéd megírásában úgy, hogy elmagyarázzuk neki az alapinformációkat, és hogy milyen szereplő helyébe képzelje bele magát, valamint ezzel a párbeszéddel mit szeretnénk elérni – azután játssza el velünk az adott párbeszédet. Például legyen az apám a professzor, aki az egyetemen megbuktat, ha a beadandómnak nincs értelmes célja.
Érdemes olyan szerepet kiosztani az ismerősnek, ami illik hozzá. Ne feledkezzünk el az alapokról sem: a női ismerős női szerepet kapjon, a férfi pedig férfit, a húszéves fiatalt, a nagymama idős szereplő szerepét.
- Írassuk át!
Van olyan barátunk, aki szívesen ír? Neki küldjük el a novellánkat, regényrészletünket, azt kérve, hogy a megadott szereplő által mondottakat fogalmazza teljesen át: a tartalom, a mondanivaló maradjon, de a választott szavak és mondatok különbözzenek, írja oda azt, amit ő mondana ebben a helyzetben. A jelentése legyen ugyanaz, mint például a „Nem lehetséges” ugyanazt jelenti, mint a „Szó sem lehet róla”, csak éppen teljesen más az érzelmi töltöttsége, a hangulata.
Mások mondatait elemezzük is! Mi miért mondanánk azt másképp? A szórend más? Az őáltala választott szavak miben térnek el a mi szavainktól? Ha találunk bármi szabályt, akkor ennek a szereplőnek a továbbiakban építhetünk új mondatokat!
Illusztráció: „JR eavesdrops with subtlety” by theogeo is licensed under CC BY 2.0.