Hogyan mentsük meg félbehagyott kéziratainkat?

1852 egyik téli estéjén Nyikolaj Gogol jól befűtött a kandallóba – a Holt lelkek című trilógia második kötetének kéziratával. Az első kötet sikere után súlyos alkotói válságtól szenvedő, a szöveggel sokat küzdő orosz író ráadásul akkor már harmadszor semmisítette meg a tíz évvel korábban kezdett mű folytatását. Ezúttal a döntése véglegesnek bizonyult, mivel Gogol pár nappal később – szinte orvosai keze között – elhunyt, a világ pedig sosem ismerte meg a háromkötetes ciklus kétharmadát.

A tragikus történet csak egy példa arra, milyen okok vezethetnek egy kézirat “elsüllyedéséhez”, ami bizony minden íróval előfordulhat. Alighanem mindenkinek vannak az íróasztalfiókjában, vagy a merevlemeze egy eldugott mappájában olyan próbálkozások, komolyabb szövegtorzók, amelyek egykor nagy lelkesedéssel elkezdett regénynek indultak. Milyen okok állhatnak a félbehagyott szövegek hátterében, és főleg mit kezdhetünk ezekkel az írásokkal, hogy akár újjá is szülessenek?

Miért marad torzóban?

  • Az egykor zseniális ötletről menet közben kiderül, hogy mégsem annyira falrengető, magyarán nincs benne annyi (akár tartalmilag, akár a szereplők fejlődése szempontjából), hogy nagyot szólhasson az olvasók körében
  • A történet valahogy megfeneklik, ahelyett, hogy egyre jobban előrehaladna (elfogy az írói “puskapor”)
  • A szereplők nem elég érdekesek, vagy rosszul irányítottak, így egyre érdektelenebbek lesznek
  • Érzelgőssé és túlírttá válik a történet
  • Az előző könyvünk sikere olyan lelki nyomás alá helyez, hogy képtelenek vagyunk ennek megfelelni, úgy érezzük, nem tudjuk ugyanazt a szintet megugrani
  • Egy sokkal ütősebb és eredetibb ötlet született meg bennünk, ezért inkább azt valósítjuk meg
  • és még számos más, például magánéleti vagy egészségügyi ok is lehet a leállás hátterében

És mi van, ha mégsem olyan rosszak?

Könnyen lehet, hogy ha egy kicsit foglalkozunk azonban ezekkel a mostani állapotukban kiadásra, megírásra nem méltó alkotásokkal, akkor mégiscsak jó művek születhetnek belőlük. Érdemes időnként friss szemmel bekukkantanunk a félbehagyott írásokba, hátha meglátjuk, mi volt a hiba bennük, és lehet javítani rajtuk. Ha azóta írtunk más regény(eke)t, bizonyára fejlődtünk íróilag, tehát elvileg könnyebben ismerjük fel a hibákat és a javítási lehetőségeket, nem igaz?

Hogyan nyúljunk a fiókba?

  • Először is azt vizsgáljuk meg, milyen volt az eredeti ötlet, a sztori alapja? Ha azzal nem volt olyan óriási baj, értsd: még ma is szívesen olvasnánk erről egy regényt, akkor érdemes alaposabban átvizsgálni a szövegünket
  • Lehet, hogy csak egy másik látószöget kell alkalmaznunk, esetleg egyes szám harmadik személy helyett egyes szám elsőben írjuk meg a történetet (itt írtunk arról, milyen személyben írjunk regényt)
  • Vizsgáljuk meg alaposan a szereplőket, könnyen lehet, hogy változtatni kell rajtuk, esetleg kihagyni egyiket, másikat
  • Olvassuk újra a regény kezdését. Nem csak a 3. fejezetben kezdődik valójában a sztori? Ha igen, ne habozzuk kihúzni az első két terjengős leírásokat tartalmazó fejezetet
  • Hogy indul a szöveg? Milyen az első mondatunk (első oldalunk)? Nekünk lenne kedvünk egy így kezdődő regényt továbbolvasni?
  • Nézzük át a fő konfliktust, vajon nem ült-e le valahol, nem futott bele egy zsákutcába? Lehet, hogy csak egy kicsit kéne csavarni rajta, hogy izgalmasabb legyen, vagy épp ellenkezőleg, leegyszerűsíteni, mert túlságosan kacifántos
  • Amúgy is érdemes lehántani és kihagyni minden olyasmit, ami nem tartozik a történet fő csapásához. Ne fitogtassuk a tudásunkat unalmas mellékszálakkal, ne fárasszuk az olvasókat felesleges szereplőkkel, bravúros, de hosszadalmas leírásokkal!
  • Irtsuk a közhelyeket, kliséket, felesleges szavakat, túlságosan választékos jelzőket! Könnyebb lesz a szöveg befogadása
  • Biztosan jól választottuk meg a terjedelmet? Elképzelhető, hogy amit mi vaskos regénynek gondoltunk, csak egy ütős novella, kisregény, annak viszont nagyon is jó. Ha így áll a helyzet, ne habozzunk tömören újraírni mindent!
  • Milyenek a párbeszédek? Hagyjuk ki a felesleges visszakérdezéseket, köszönéseket, életszerűtlen fordulatokat, redundáns elemeket! Olvassuk el hangosan, hogy halljuk, ha papírízűek a dialógusok. (itt írtunk korábban az életszerű párbeszédek írásának titkairól)

Ezeket végicsinálva, biztosan találunk értékelhető dolgokat a félbehagyott kéziratunkban, és ha nem is születik meg belőlük a következő bestseller, egyrészt sokat tanulhatunk ebből a szerkesztési folyamatból, másrészt lehet, hogy új ötletünk születik általuk, esetleg valamit (mondjuk egy fejezetet) mégiscsak tudunk használni belőlük. Kidobni vagy törölni meg ráérünk, már csak azért is, hogy ne járjunk úgy, mint Gogol.

Borítókép: Aneta Foubikova / Unsplash.com