Hogyan olvassunk rossz (és jó) könyveket?

Könyvet íróként nem csupán szórakozásból, hanem egyszerre tanulási céllal is olvashatunk. Jó gyakorlat, ugyanis a rossz és jó könyvekből egyaránt tanulhatunk.

Hogyan tanuljunk a rossz könyvekből?

Ha nem tetszik nekünk, amit olvasunk, akkor álljunk meg és gondolkodjunk el rajta. Mi nem tetszik? Mi okoz diszkomfortérzetet?

Az egyik ok lehet az értékkülönbség. Ha a cselekmény úgy zajlik, vagy egy szereplő úgy cselekszik, hogy azzal emberként nem értünk egyet, mert más az értékrendünk, attól még nem biztos, hogy a könyv rossz. Egy háborúról szóló könyvet lelkileg nehezebben emésztünk meg, mint egy vidámparkban játszódó, humoros kalandregényt. Egy bántalmazó szereplőről nehezebb olvasni, mint egy kedves, empatikus, motivált szereplőről. Ilyenkor az a kérdés: indokolt ez a fordulat, indokolt a szereplő viselkedése? Ha nem, akkor megtaláltuk a diszkomfort valódi okát, és máris látjuk, hogy milyen hibát nem akarunk elkövetni a saját regényünkben.

A másik ok a logikátlanság. Bármilyen jellegű is ez a hiba, tehát akár a cselekményt, az egyik szereplőt, vagy a környezetleírást stb. érinti, lehet, hogy nem tudjuk azonnal megmondani, mi az ok, csak a kényelmetlen érzés van meg bennünk. Ilyenkor továbbolvasás helyett jó ötlet gondolkodni a történeten, és kifejezetten azt keresni, mi nem volt logikus.

Vannak helyzetek, amikor azonnal látjuk, mi a gond. Ha a főszereplő eddig barna hajú volt, és hirtelen meglebben a szőke haja, rögtön látjuk, hogy ez logikai hiba. Vagy ha egy párbeszéd elvileg két ember közt zajlik, de az író elvesztette a fonalat, és az egyik szereplőnek két egymás alatti sort is adott – és ettől mi úgy érezzük, hárman beszélgetnek.

Ezekből a hibákból látjuk, hogy például írjuk le magunknak külön a szereplők kinézetét, hogy mindig legyünk vele tisztában, barna vagy szőke-e, és a párbeszédeket mindig nézzük át azzal a szemmel, egyértelmű-e, ki beszél.

A rossz könyvekből tehát könnyebb tanulni, mert érezzük, amikor baj van, és ha ilyenkor megállunk és elemezzük az olvasottakat, valószínűleg meg is találjuk.

Hogyan lehet tanulni a jó könyvekből?

Ha jó könyvet olvasunk, ha képtelenek vagyunk letenni egy könyvet, akkor ennek az okát sokkal nehezebb megtalálni. Nehezebb a titokról fellebbenteni a fátylat, hisz magával ragad bennünket a sztori. A jó könyvekből bizonyos elemek analizálásával tanulhatunk.

  1. A hűha-pillanatok.

Amikor elámultunk, hogy hű, micsoda fordulat történt, akkor ezt jegyezzük le. Fontos ugyanis maga a fordulat, de még inkább az, hogyan jutottunk el ide. Hogyan érte el az író, hogy logikus legyen ez a lépés, mégis kiszámíthatatlan? Milyen információmorzsákat ejtett el, amiből ez született?

Ha ez egy szép mondat, egy jó leírás, egy megkapó párbeszéd, akkor ezt másoljuk ki a könyvből, és olvasgassuk, keressük meg benne az érzelemkeltő szavakat, nézzük meg a mondatok szerkezetét, keressük meg, mi a titka, mitől működik. Például van a főnevek előtt melléknév? Ritka az a melléknév? Az ige megszemélyesíti a tárgyat?

  1. A szereplők viselkedése.

Egy jó könyvben a szereplők hitelesen viselkednek, már az első perctől megelevenednek. Nézzük meg, mivel éri el ezt az író! Hogyan említi meg a főszereplőt legelőször? Milyen körülmények közt mutatja be? Mit mond a kinézetéről, a viselkedéséről? Milyen igékkel jellemzi a mozdulatait? Milyen szavakat ad a szájába? Adjunk választ rá, hogyha mi pontosan ezekkel az eszközökkel mutatnánk be a főszereplőnket, ilyen lenne az eső fejezetünkben, akkor milyen lenne.

  1. A cselekmény alakulása.

Vizsgáljuk, mennyire igaz a könyvre, hogy jó és rossz események felváltva követték egymást. Jónak érezzük azt a könyvet, amiben a hőssel felváltva történnek jó és rossz dolgok, miközben összességében közelebb kerül a céljához. Ezt a jelen hős hogyan kivitelezte? Hol vannak a könyvben nagyobb ugrások, ahol valami nagyon jó, illetve nagyon rossz történik vele? Milyen jellegű fordulatok? Lehet ez megszokott bonyodalom – de az író nagyon jól írta meg, vagy más maga a bonyodalom is lehet érdekes, szokatlan.

  1. A világ.

Nézzük meg, milyen a főhőst körbevevő világ. Mennyire részletesen ír róla a szerző? El tudjuk képzelni a tájakat, szobákat? Ha igen, melyik leírása erős? Elemezzük ezeket a mondatokat szóról szóra, mivel éri el. Mennyi környezetleírást alkalmaz? Ez mennyire képi? Inkább azt mutatja, hogyan néz ki a környezet, vagy információt ad például a múltról?

  1. A párbeszédek.

Érdekes kifejezetten azt figyelni, hogyan beszélnek egymással a szereplők, vizsgáljuk meg, hogyan kérdeznek és hogyan válaszolnak. Milyen a konfliktus? Hogyan vitatkoznak és veszekednek? Mennyire értenek egyet? A barátság és szerelem szövődését is figyeljük meg a párbeszédben. Ezt akkor érezzük, amikor a szereplők megnyílnak egymás előtt, és elárulnak magukról bármit, amit a másik fél nem tud. Hol vannak ilyen pontok a könyvben? Mennyire mennek mélyre ezek a beszélgetések?

  1. A nézőpont.

Bizonyos könyveknek a nézőpont a különlegessége, illetve az író különösen jól kezeli. Például észrevehetjük, hogy azonnal rezonálunk az E/1. számban mesélő főhősre (E/1-ben a főhős mesél: én idementem, én mondtam). Keressünk érdekes szavakat, fordulatokat a szövegben, mivel éri el az író, hogy ennyire behúz minket a szövegbe! Vagy például mindentudó narrátor van? Milyen gyakran ugrik egyik karakter fejéből a másikéba? Hogyan? Milyen egyéb eszközöket használ, például kijelent-e általános igazságot, vagy belemegy-e egyszerre mindenki fejébe? Keressük kifejezetten a narrátori leírást, miben sajátos az írói hang. Elemezzük a szavakat: mennyire ritkák, érzelemkeltőek, esetleg sok a hangutánzó szó vagy a melléknév.

A jó könyveken akár menet közben gondolkodjunk a fenti kérdések szerint, de mindenképpen érdemes a könyv kiolvasása után feltenni őket. Visszaolvasva a könyvet, sok kérdésre választ fogunk kapni, és ha látjuk a konkrét esetre vonatkozó jó példát, máris beépíthetjük írói eszköztárunkba!

Nádasi Krisz író, szerkesztő