Ízelítő / Rejtőző kavicsok 2.

Nincs még meg az összes karácsonyi ajándék? Van egy ötletünk a fiatalabb korosztálynak. Kedvcsinálónak pedig egy részletet is hoztunk L. I. Lázár Rejtőző kavicsok című ifjúsági sorozatának második részéből.

---

3. Jágó

Lille csak turkált az ételben. Olyan ideges volt, hogy nem tudott enni. Még sosem fordult elő, hogy Praetor ne válaszolt volna az üzenetére. Közel négy órával ezelőtt küldte az elsőt, egy órával később a másodikat. Valami nem stimmel. Többször is hívta. Az első kettőnél kicsöngött, aztán csak a rögzítő jelentkezett. Ettől még idegesebb lett. Pont most teszi ezt vele? Tegnap este el sem akart menni, ma meg eltűnik? Miért? Vajon túl messzire ment? Igen, néha nem kontrollálta magát, de abban a helyzetben csak sodródni tudott a hullámokkal. Praetor érintései, olyan ajtót nyitottak ki a testében és a lelkében, hogy eszében sem volt megálljt parancsolni nekik. Sőt, ha a fiú nem állítja le, talán tovább is megy. Azóta sem érti, Praetor, hogy tudott annyira fegyelmezett lenni, hiszen ő is teljesen magánkívül volt. Állítólag a fiúk ilyenkor megvadulnak, és nem érdekli őket semmi. Állítólag a fiúk… Melegség öntötte el, ha felidézte a szemét. Úgy csillogott, mint a Vénusz. Ezért a képért megérte eddig húzni az érintést. De a legfontosabb, hogy a fiú képes volt magát tartani a fogadalmukhoz. Amit ő talált ki, de elbukik, ha Praetor nem ennyire erős. Lehet, hogy emiatt kerüli? Mert a kis Hófehérke nem is olyan fehér, mint amilyennek tűnik? Nem, az nem lehet! A kádban ugyan lerángatta Praetorról a pólót, viszont azt nem hagyta, hogy a fiú az övét is levegye. Vagy ez a gond? Teljesen összezavarodott.

– Édesem, te vagy Otelló? – észre sem vette, hogy az apja bejött a konyhába.

– Nem, én vagyok a mór, akit az a szemétláda Jágó teljesen behülyített, és féltékenységből megölte a szerelmét – fel sem nézett a tányérból.

– Néha a sors is képes behülyíteni minket, és úgy keveri a kártyákat, mint Jágó. Nem tudom, mi történt, de érzem, hogy kezdesz elborulni, és az sosem vezet jóra.

– Tegnap este… – megállt egy pillanatra; mégsem zúdíthatja az apjára a történteket.

– Csak nem aludt itt? – az apja mellé lépett, és finoman a vállára tette a kezét.

– Nem, dehogy! Tegnap… Olyan jó volt vele, apa… – fakadt ki Lille.

– El akarod mondani?

– Még nem tudom, nem dolgoztam fel…

– Jézusom! Akarom én ezt tudni? – kérdezte szinte magától – Ugye védekeztetek? Húúú, ezt, de nehéz volt kimondani… – az apja zavarában felnevetett.

– Nem! – Mindkettőjük szeme elkerekedett. – Azaz nem történt semmi! Vagyis történt, de nem feküdtünk le… Húúú, ezt, még nehezebb volt kimondani. – Ő is elnevette magát, majd felugrott, és átölelte az apját.

Kis idő után, Lille szinte lelökte az öregét az asztalhoz. Ömlött belőle a szó.

– Korábban azt hittem, azért meséltél a lépcsőről, mert azt akartad, hogy minél később feküdjek le valakivel – az apja összevonta a szemöldökét. – Jó, jó, bocs, a lányok már csak ilyenek, azt hiszik, az apjuk féltékenységből beszéli le őket a fiúkról. De most rájöttem, hogy lépcsőstől zseni vagy! Imádom! Megértettem, hogy milyen csodálatos tud lenni külön-külön az ölelés, a csók, a simogatás, csak időt kell adni nekik! Ez a legjobb tanításod, apa!

– Hohó! És a többivel mi lesz? – háborodott fel viccesen András. – Azok már mehetnek a levesbe?

– Nem, de most ez a legjobb! Tudod, nálam is van toplista!

– Nyugtass meg, hogy minimum százas… – mosolyodott el a férfi.

– Megnyugodhatsz! – Lille bekapott egy kenyérdarabot. – Olyan, de olyan büszke vagyok magamra, na, meg Praetorra, hogy ezt képesek voltunk megcsinálni!

– De ugye nem arra vársz, hogy kitüntesselek, mert nem feküdtél le két hónap után valakivel?

– Ő nem valaki, hanem Praetor, tudod…

– Ja, igen, a lábtörlőgyáros – nevetett az apja. – Meggondoltam magam, őt mindenképpen kitüntetem!

– Persze, őt igen. És ha ma nekem esik?

– Akkor kiherélem, és soha többé nem vállalok éjszakai műszakot! – Ezen már mindketten nevettek.

Lillének azonban hamar eszébe jutott a mai feketeleves, és elkomolyodott.

– Oké, nagy a lamúr, de mitől voltál úgy oda, amikor bejöttem? – az apja olvasott a gondolataiban.

– Eltűnt… – Lille olyan arcot vágott, mint egy megbántott kiskacsa.

– Mi az, hogy eltűnt?

– Írtam üzenetet, nem válaszolt. Hívtam, de azóta kikapcsolta a telefonját. Nem értem! Tegnap úgy szorított, hogy azt hittem, el sem enged. Erre ma…

– Nem bántottad meg valamivel?

– Nem! Amikor hazaért, olyan üzenetet írt, hogy most is bepárásodik a szemem tőle.

– Szeretem, ha mindent megbeszélünk, de azt az üzenetet nem biztos, hogy hallani akarom… – András megint fújt egyet.

Sosem gondolta volna, hogy bármilyen téma kellemetlen lesz neki, hiszen Lillével mindig barátként tekintettek egymásra. Főleg a felesége halála óta. Ez viszont egyre nehezebb. A szülő, az szülő marad, ismerte el szomorúan. Mindig megpróbálta függetleníteni magát az atyai szereptől, pontosan azért, hogy ne legyen elfogult vagy, hogy ne félelemből adjon tanácsokat. Most azonban egyre inkább érzi, hogy nem tud kilépni a szerepéből. Egy apa képtelen a lányával úgy beszélni a szexről, hogy közben ne jutna eszébe: valaki a dédelgetett Kavicsát teszi magáévá. Egyre jobban tisztelte Praetort, főleg, mert a lánya miatt képes volt lépcsőzni. Na, de akkor is! Ez már nem kézen fogós, csókolózós tiniszerelem. És ez nem féltékenység. Egyszerűen tabu. Apakarikás film. Még a gyermeke felügyelete mellett sem nézheti meg. Hogy mondja el ezt Lillának? Csalódna benne. Mindig megtisztelőnek érezte a bizalmát, s megpróbált a legjobb tudása szerint segíteni neki, de ezt az akadályt nem fogja átugrani. Összeszorult a torka. Bárcsak lenne a lányának egy józan gondolkodású barátnője, aki épkézláb tanácsokat tud adni neki, ha ő elbukik. Betti aranyos, kedveli, még a szeleburdiságát is, de Lillához kevés. Hirtelen eszébe jutott Anna…

– Apa! Nem is figyelsz rám! – Lille szája még kacsásabb lett.

– Bocsánat, tényleg elkalandoztam! Szóval, eltűnt… Valami hibádzik a történetben.

– Én is úgy érzem! Most mit csináljak? Gáz lenne, ha átmennék?

– Hűha… Talán nem, de azért tudod, hogy mi a véleményem azokról a lányokról, akik a fiúkon lógnak.

– Igen, tudom. Levegőt kell hagyni nekik, nem terrorizálni, nem hívogatni ötpercenként minden baromsággal, nem aludni náluk, ha kell, ha nem, nem féltékenykedni mindenkire, akivel beszélgetnek… – Lille úgy hadarta az intelmeket, mint más a tízparancsolatot. – Kihagytam valamit?

– Hát, elég sokat! A toplistádra dobhatnánk egy frissítést valamikor – András közben összecsomagolta a szendvicset.

Ma sem lesz könnyű éjszakája, egy szülés biztosan várható. Tegnap sem evett semmit, de mindig megnyugtatja a tudat, hogy van nála szendvics.

– Nem válaszoljuk meg helyette a kérdéseket, ez a legfontosabb! Hagyni kell, hogy ő válaszoljon, addig nem borulunk el! – folytatta ugyanazzal a hangsúllyal, mint a lánya.

– Mindig elfelejtem, pedig tényleg ez a legfontosabb. Már minden marhaságot összegondoltam… Azért tűnt el, mert messzire mentem, aztán meg azért, mert nem mentem elég messzire…

András úgy tett, mint aki keres valamit a hűtőben, közben behunyta a szemét, és erőt kért, hogy tudjon erről vele beszélni.

– Tényleg úgy tűnik, hogy szeret téged. Azt mondtad, nem feküdtetek le, akkor nem mehettél túl messzire. A lépcsőzésbe minden belefér, amivel nem ugrasz át fokokat. Ha nem tetszene neki ez az egész, akkor szóvá tette volna, vagy nem is megy bele, szóval, ez sem lehet magyarázat. Bár, ugye vannak olyanok, akik jobban szeretnek hazudni, viszont ő nem ilyen. Nem hiszem, hogy a mai eltűnése a tegnaphoz kapcsolódik. Ha igen, akkor jól benéztük, kislányom! De ne legyünk Otellók, várjuk ki a végét!

– Üljek itthon egész este és várjam, hogy mikor hív fel? Abba beleőszülök…

– Kicsit várj még, aztán döntsd el, hogy átmész-e. Sajnos, nekem mennem kell! Hívj, ha történik valami, de akkor is, ha nem.

– Ja, majd szülés közben tartja neked valaki a telefont, hogy a lányod sirámait hallgathasd. Elég lesz neked a vajúdó nőké.

– Ha nem tudok beszélni, akkor…

– Nem tudsz beszélni – fejezte be a szokásos mondatot mosolyogva Lille.

Az apja adott egy puszit a lánya homlokára, majd elindult kifele. Lille felkapta a szendvicset, odaállt az ajtó elé és várta, amíg az apja felveszi a cipőjét. Kicsi kora óta felváltva játszották ezt. Ha Lille ment el valahová, az apja állt az ajtóban, ha az örege, akkor a lány. Átadta a szendvicset, majd kinyújtotta a jobb mutatóujját, és odaérintette az apjáéhoz.

– E. T. haza… – mondták szinte egyszerre.

Imádta ezt a filmet. Évente újranézte, és mindig talált valami újat benne. De a kedvence a búcsújelenet maradt. Akkor értette meg a szeretet egyik fontos pillérét. Lehet, hogy elmegy valaki, lehet, hogy vissza sem tér, de ha igazán szerettétek egymást, mindig otthon lesz a szívedben és a fejedben. A bensőséges búcsút az ajtócsengő durva hangja zavarta meg. Összenéztek, mindketten reménykedve. Lille szinte feltépte az ajtót. Csalódottságában hang sem jött ki a torkán.

– Üdv, Bandi bá! Helló… – Krisz észrevette, hogy valamibe belezavart, és csak nézett egyikről a másikra.

– Szevasz, Kristóf! Bocs, nekem mennem kell, gyere beljebb! Lilla? – az apja próbálta felrázni a megnémult lányát. – Nem hívod be?

– Ja, igen! Gyere be! Szia, apa! Könnyű szülést!

– Neked meg türelmet! Hívj!

– Oké, puszi – motyogta Lille, és gépiesen becsukta az ajtót, majd bement a konyhába.

– Valami baj van? – kérdezte Krisz.

– Nem, nincs… Iszol valamit? Ez egy dedós hely, még dugi pia sincs…

– Narancslé van? – Lille bólintott, és elindult a hűtő felé.

Krisz nem sokszor járt eddig náluk, de úgy el volt foglalva a bánatával, hogy eszébe sem jutott megkérdezni, mit keres itt. Szerencsére a fiú ennél türelmetlenebb volt.

– Akkora hírem van, hogy behalsz! – mondta és felállt, hogy nagyobb hatást adjon a szavainak.

– Igen? – Ha nem Praetorról szól, akkor őt nem nagyon tudja megrázni.

– Kivel találkoztam? Na, kivel?

– Praetorral? – Lille reménykedve nézett a fiúra. Most vette észre, hogy levágatta a haját – Jé, neked rövid hajad van!

– Igen, de ez most nem érdekes. Tudom, hogy te csak Praetort látod mindenhol, de nem.

– Mondd már!

– A-nná-val – Krisz minden hangot külön kihangsúlyozott.

Lillének elkerekedett a szeme. Ez tényleg nagy hír!

– Hol? Mikor? – tért magához hirtelen. – Mondd már!

– Egy könyvesboltban, de nem ez a lényeg! Rövid a haja, először nem is ismertem fel. Aztán a mozdulatai és a szeme… Bakker, olyan boldog vagyok, hogy legszívesebben rohangálnék körbe, mint Flash.

– Nyugodj le, Barry Allen. Beszéltetek?

– Igen és úgy tűnik, hitt nekem!

– Mindent elmondtál? – húzta össze hitetlenkedve a szemöldökét Lille.

Amikor Praetor elmesélte neki a fogadásukat, nem hitt a fülének. Sokáig neheztelt a fiúra, de Kriszre egyenesen dühös volt. Aztán szép lassan lecsitult a dühe, és először Praetornak, majd Krisznek is megbocsátott.

– Igen… Azaz majdnem. A lényeget mindenképp. Ordítani tudnék örömömben! – Azzal odalépett Lilléhez, felkapta, és megforgatta a levegőben. – Hiányzunk neki, azt mondta, nincs olyan nap, amikor ne gondolna ránk.

Lille úgy meghatódott, hogy eszébe sem jutott tiltakozni. Boldogan ölelte át a fiút. Nevetve forogtak egy darabig, aztán Krisz óvatosan letette, ám még mindig fogta a lány derekát.

– Valami azt súgja, vissza fog jönni hozzánk, Lille!

– Istenem, de jó lenne! – A lányt is hatalmába kerítette a boldogság. – Hol lakik? Mikor találkozunk vele?

Krisz elkomolyodott egy pillanatra.

– Nem mondta meg, de jelentkezni fog, ezt érzem! Kristófnak szólított, Lille! Érted? Kristófnak!

– Ez igen! – Lille megsimogatta Krisz fejét – Akkor tényleg megbocsátott. Amúgy hiányzik a hosszú hajad, de ez is cool.

– Simogass még! Ezért megérte levágatni. – Krisz úgy dörgölődzött Lille kezéhez, mint egy macska.

Lille észbe kapott, és zavartan elindult a hűtő felé.

– Apropó, hol van Praetor? Küldtem üzenetet, hívtam is, de semmi!

– Te sem tudtad elérni? – pördült meg Lille – Kezdek aggódni!

– Nincs miért. Előkerül, ne aggódj! Nem drogozik, nem csajozik, nem lehet nagy gond – vigyorgott Krisz.

Lille gyomra megint görcsberándult. Elindult, hogy lehalkítsa a híreket. A zenét még elviselte, viszont a hírektől kirázta a hideg. Egyik megölte, a másik kirabolta, a harmadik csaltlopotthazudott… Az apja mindig elmondja neki azokat a híreket, amik érinthetik, a többi szerinte olyan szemét, amiről nem kell tudnia. Tényleg, miért érzik úgy az emberek, hogy tájékozottak, ha megtudják, hogy Piripócson kinyírtak egy öregasszonyt, Baktaházán egy aberrált megerőszakolt valakit, és így tovább. Ezek nem hírek, hanem népbutítás, siralmas reality show. A tömeg meg kukkol rendületlenül, és a fejét ingatva felkiált: micsoda világot élünk! Praetor nővére mesélte, hogy Amerikában a szenzáció aranyat ér, a többivel senki sem törődik. A CNN íratlan jelmondata is sokat elárul: Az a hír, amiről mi nem tudósítunk, meg sem történt. Milyen hiteles tájékoztatásról papol itt mindenki?

A szerkesztő már túl volt az egymondatos szalagcímeken, a híreket darálta.

Eldőlt, hogy a tragikus hirtelenséggel elhunyt amerikai magyar nagykövet helyét dr. Szebeni Balázs veszi át. A kormánypárti politikus és családja a jövő héten Washingtonba utazik…

Lille leblokkolt. Úgy zúgott a feje, hogy már a szerkesztő hangját sem hallotta. Megkapaszkodott a tálalóban. Mi van? Ez csak valami vicc lehet. Krisz is döbbenten ült egy darabig, aztán felállt, és odament Lille mögé.

– Te sem tudtad? – kérdezte szinte suttogva, mire Lille nemet intett.

A fiú óvatosan megfordította, és a fejét a két keze közé fogta. Eleredtek a könnyei, aztán görcsös sírásban tört ki. Krisz magához húzta. Neki is megtelt a szeme könnyel. Nem tudta, hogy mi hatotta meg jobban, a hír, hogy elveszíti a legjobb barátját, vagy a lány szenvedése. Vajon Praetor, miért nem mondta ezt eddig? Így már érti az eltűnését! De mit gondolt, hogy ez meddig maradhat titokban? Egyre erősebben szorította a lányt, mert érezte, hogy fogytán az ereje, s ha elengedi, menten összecsuklik. Körülnézett, majd vonszolni kezdte a nappali felé.

– Gyere, üljünk le – átölelte Lillét, és a hóna alatt erősen tartva kiegyensúlyozott vele a konyhából.

– Miért csinálja ezt velem? – ismételgette a lány.

Krisz odahúzta a fejét a mellkasához.

– Próbálj megnyugodni, kérlek! Nem tehet róla… Ez a rohadt politika – Krisznek felcsillant a szeme. – Várj! Az is lehet, hogy Praetor itthon marad! – Szerette volna hinni, hogy így van, ezért egyre jobban belelovalta magát. – Hallod? Lehet, hogy ő nem megy velük!

– Gondolod? – Lille szipogva ránézett, mintha megnyugodott volna egy kicsit, de még mindig reszketett.

– Felhívom, hátha bekapcsolta a mobilját! – A fiú felugrott, és azonnal hívta a barátját.

Rögzítő. A fene vigye el. Most mit csináljon?

– Lille – ismét a két keze közé fogta a lány arcát –, ha azt mondod, hogy kibírod pár percig, akkor átmegyek Praetorhoz, és megnézem, otthon van-e.

– Megtennéd? – Lille hálásan nézett a srácra.

– Már megyek is, de addig meg ne mozdulj! Elviszem a kulcsot, jó? Maradj itt szépen! – Kivette a kulcsot a zárból, és kiviharzott az ajtón.

Lille végignyúlt a kanapén. Reszketett mindene, és a sírást sem tudta abbahagyni. Nem mehet el! Most nem!

Krisz meg sem várta a liftet, hármasával ugrált le a lépcsőkön, majd átfutott a másik házba. Praetorék az elsőn laktak, pillanatok alatt az ajtóban állt. Megnyomta a csengőt. Valaki volt bent, ez tisztán hallatszott, de nem nyitott ajtót. Újra megnyomta a csengőt. Addig el nem megy innen, amíg ki nem nyitja. Léptek közeledtek, s az ajtó kis ablaka kinyílt.

– Csók! Pra… Márkot keresem.

– Nincs itthon… – mondta Praetor anyja zavartan. – Azt hiszem a barátnőjéhez ment.

– Az nem lehet! Onnan jövök!

– Akkor csajozik valahol – vágta rá a nő fintorogva.

– Csak viccel, ugye?

– Fiam, te jobban ismered Márkot! Nála ez megszokott! Na, megyek, mert sok dolgom van! – Már csukta volna be az ablakot, amikor Krisz egy hirtelen mozdulattal odatette a kezét.

– Várjon! Tényleg elmennek?

– Ezt honnan tudod? – kérdezett vissza a nő.

– Most mondták be a hírekben…

– Igen. És nem kell ebből temetést csinálni, mert Márknak is így lesz a legjobb. Sok lehetőség tárul ki előtte.

– Ő is így gondolja? – Krisz egyre dühösebb lett, nem tetszett neki a nő stílusa.

– Igen, kifejezetten örül neki!

– Aha… Jó… – Krisz fújt egyet – Ha hazajönne, mondja meg neki, hogy Lille nagyon kiborult, ezért ott maradok vele, amíg jön… Csók – válaszra sem várva elfordult, és leszaladt az emeletről.

Ciki, nem ciki, legszívesebben leütötte volna a barátja anyját. Ez a nő olyan, mint egy kőszikla. Szegény Praetor! Vagy lehet, hogy nem is kéne sajnálnia? Ha tényleg csajozik valahol, akkor tuti, hogy megveri. Ezt nem teheti Lillével. Végre talált magának egy rendes lányt, akivel szeretik egymást, akkor miért forr a vére? Ja, igen, azért, mert Lille valami elvarázsolt mese mögé bújva, nem fekszik le vele. Praetornak meg kell az orgazmus, mint egy falat kenyér. Ha most összefutna vele, kérdezés nélkül behúzna egyet neki.

Lille összekuporodva sírt a kanapén. Krisz hozott egy pohár vizet, segített felülni, és megitatta a remegő lányt.

– Nincs otthon senki, sajnálom!

– Nem értek semmit! Miért nem mondta el?

– Lehet, hogy ő is most tudta meg, s kesereg valahol – Krisz szerette volna, ha így van.

– Tényleg? – Lille szinte könyörögve nézett rá.

– Csak ez lehet! – nyugtatta meg Krisz. – Mit szólnál, ha itt maradnék? Én is ki vagyok, nincs kedvem hazamenni.

– Jó lenne – dőlt vissza a párnára Lille. – Egyre rosszabbul érzem magam. Hányingerem van, szédülök…

– Ez csak az idegesség, lassan megnyugszol. Vagy legalábbis remélem…

– És fázom is! Hoznál a szobámból egy takarót?

– Igen, máris!

Krisz pillanatok alatt megtalálta a plédet, ráterítette a lányra, és simogatni kezdte a hátát.

– El fog menni… – motyogta Lille, de úgy vacogott, hogy a fogai is összekoccantak.

– Még nem dőlt el, várjuk ki, amíg ő mondja ezt, oké? – Krisz még sosem érzett ilyen sajnálatot. Úgy simogatta a lány hátát, mint az anyák a gyermekükét. – Felhívom apámat, hogy nem megyek haza.

Az örege először nem értette, hogy hol van, és miért marad, de nem volt türelme magyarázni, gyorsan összegezte, hogy Lillénél van, s ha úgy alakul, itt is alszik, aztán letette a telefont.

Lille a takaró alatt is vacogott. Mit csináljon? Felhívja Bandi bát? Nem, még belezavar egy szülésbe. Anna… de jó lenne tudni a számát! Most azonnal idehívhatná. Nézte a vacogó lányt, aztán gyorsan lerúgta a cipőjét, bebújt mögé, és óvatosan kintebb tolta. Lille egy pillanatra ránézett, nem értette, hogy mi történik.

– Bocs, de nem nézhetem, ahogy vacogsz. Hátha fel tudlak melegíteni…

A lány erőtlenül hagyta, hogy Krisz magához húzza. Jól esett a melegsége. Egy idő után a remegése is abbamaradt. Már csak a könnyei folytak.

– Mi lesz velem nélküle? Azt nem élem túl…

– Én is ezt mondtam Annának, mire azt válaszolta, hogy az ember túlélő fajta…

– Igen, apám is ezt fogja mondani. Az idő a legjobb gyógyszer, de én nem akarok gyógyszert… – Lille megint zokogásban tört ki. – Egyedül maradok…

– Dehogy! – simogatta meg a fejét Krisz. – Tudom, hogy ez most nem vigasztal, de mi itt leszünk neked.

– Köszönöm! – Lille hátranyúlt, és megfogta a fiú karját.

A keze hideg volt, Kriszt mégis melegség öntötte el. Milyen finom az érintése… Már a konyhában is érezte ezt, amikor a lány átölelte. Maradj már, csitította magát, ez tiltott terület. Csak Praetor jönne már! Még közelebb vackolódott a lányhoz. Kifejezetten jó érzés volt. Küszködött egy darabig a gondolataival, de azt végül magának sem vallotta be, hogy tulajdonképpen örülne, ha a barátja ma nem jönne…

 

Praetor kinyitotta a szemét. Először azt sem tudta, hol van. Megpróbált felülni, viszont a feje visszahúzta az ágyra. Miért fáj ennyire a bal halántéka? Megtapogatta. Ja, igen, mintha nekiment volna a falnak. Lassan kezdett összeállni a kép. Felült az ágyban, majd óvatosan felállt. Szédült egy kicsit, de a vaksötét jobban zavarta. Odabotorkált az ablakhoz, és elhúzta a sötétítőt. Vajon hány óra? Nem találta a telefonját. Csak nem hagyta kint Málnánál? Nem, beugrott, hogy a kocsiban megnézte. Kinyitotta az ajtót, és egyensúlyozva elindult a konyha felé. Milyen szag ez? Pirítós? Este?

– Jó reggelt! Jobban vagy? – kérdezte az anyja különösebb aggódás nélkül.

– Milyen reggel? – Praetor felnézett az órára. Hetet mutatott.

– Szombat reggel. Jó nagyot aludtál.

– Mi van? Most viccelsz? – Praetor nem hitt a fülének.

– Persze, abszolút vicces kedvemben vagyok! Azt sem tudom, mit csináljak, pakoljak, vagy téged kúráljalak, nem állok le poénkodni…

– Miért nem keltettél fel hétkor? – Praetor egyre idegesebb lett.

– Összehoztál magadnak egy agyrázkódást, nem emlékszel? Örültem, hogy alszol.

– Hol a mobilom? – Praetor kissé felemelte a hangját.

– Ne kezdj háborogni – állította le az anyja. – Telefon, mindig csak a telefon! Kihoztam, hogy tudj pihenni.

– Lemerült?

– Nem, kikapcsoltam. Annyit csöngött, hogy képtelen voltam tőle végezni a dolgom.

– Anya, úgy oda vagy! Csak pakolnod kell! – Praetor töltött magának egy kis kávét. – Különben meg, ha ennyire mélyen aludtam, nem kellett kúrálnod engem, legalább ezzel ne vádolj…

– Egyre szemtelenebb vagy, ez kezd elviselhetetlen lenni!

– Te meg egyre immúnisabb… Szinte észre sem veszed, hogy létezem…

– Kiteszem a lelkem érted, és én vagyok immúnis? – csattant fel az anyja. – Nem én vagyok az, hanem a barátnőd, akit istenítesz.

– Hogy jön ide Lille? – Praetor összevonta szemöldökét. Nem szeretett az anyjával vitatkozni, mert az mindig képes volt akkorát rúgni belé, hogy abból koldult napokig. Megijedt. Vajon, most mi következik? – Amúgy hagyjuk, nem érdekes!

– Dehogynem érdekes! A glóriás Lilléd annyira elszomorodott, hogy azonnal magához rendelte a barátodat egy kis vigasztalásra…

– Anya, ne akarj bántani, csak mert ideges vagy az utazás miatt!

– Még hogy én vagyok ideges! Te vagy kiakadva! Kit sajnálsz itt hagyni ebben a koszfészekben? A kis lotyó barátnődet vagy az országos haverodat, aki épp vigasztalja?

– Ne lotyózd, kérlek… – sziszegte a fogai között Praetor. – Melyik barátomról beszélsz?

– Kristófról! Még ide is jött bejelenteni, hogy a lánynál van, ezért ne nagyon zavard őket.

Praetor egyre jobban szédült. A fejfájása elviselhetetlenné vált. Nem tudta, hogy higgyen-e az anyjának. Lehet, hogy csak szórakozik vele. Felkapta a telefonját, bekapcsolta, és azonnal hívta Kriszt. Rögzítő. Kikereste a vonalas számukat. Krisz apja a harmadik csörgésnél vette fel a kagylót.

– Jó reggelt, Márk vagyok! Kristóf felébredt már? – Praetor közben az anyját figyelte, aki ellenségesen mosolygott.

– Szia, nem, nincs itthon. Nem teljesen értettem az este, valami olyasmit mondott a telefonba, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, akkor egy lánynál alszik, talán Lillét mondott, igen, Lille…

– Köszönöm, viszlát!

Praetor legszívesebben földhöz vágta volna a mobilját.

– Na, mit mondtam? – kérdezte az anyja ironizálva. – Vádold csak az anyádat, de én mindig az anyád maradok, s nem holmi cafka, aki állítólag annyira szeret, hogy a haveroddal vigasztaltatja magát.

– Hagyd abba, anya! Már eleget beszéltél! – kiáltott rá Praetor, és kiment az előszobába.

Az anyja sóhajtott egyet. Életében először érezte, hogy túl messzire ment. De akkor is jobb lesz így. Annyira oda van a barátaiért meg ezért a lányért, hogy még képes itthon maradni. Azt nem engedheti! Körömszakadtáig küzdeni fog, hogy velük menjen.

Praetor körül már forgott a világ. Nem számít, ha elájul, akkor is átmegy Lilléhez. Ennek utána kell járnia. A gondolatai össze-viszsza cikáztak. Mi történhetett? Lille nem olyan… Tegnapelőtt este, amikor összebújtak, úgy érezte, hogy végre hazaért. De nem tudta kimondani, mert Lille megelőzte. Egyben voltak, főleg lelkileg. Az nem lehet, hogy egy olyan este, és egy olyan üzenet után lecseréli Kriszre. Teljesen összezavarodott. Valaki mondja meg, hogy mi a fene történt?! Krisz miért számolt be az anyjának, hogy nála lesz? És miért mondta az apjának, hogy Lillénél alszik? Ez nem lehet igaz. Volt már hasonló élménye egy lánnyal. Egyik nap térdre borult előtte, s kijelentette: Te vagy álmaim hercege, másnap meg egy másik sráccal ment moziba. Nem, Lille nem… Vajon megbántotta valamivel? Túl messzire ment? Na, igen, az a vizes póló teljesen feltüzelte. Le akarta rángatni a lányról. De csak azért, mert ő is lehámozta róla az övét. Lille viszont nem hagyta. Igen, de előtte meg a lány volt teljesen beindulva. Ha akkor nem állítja le, akkorát szeretkeznek, hogy a föld is beleremeg. De leállította. Vajon ez a gond? Már nem tudott gondolkodni. A lépcsők összemosódtak előtte, így inkább lifttel ment fel.

Odalépett az ajtóhoz; már épp emelte a kezét, hogy csöngessen, amikor meghallotta Lille hangját. Minden erejét összeszedte, és leszaladt a fordulóig.

– Apám igencsak meglepődne, ha itt találna! – hallotta Lillét az ajtóból.

– Nem hiszem, szerintem bír engem – mondta Krisz. Praetort kirázta a hideg ettől a csevejtől.

– Lehet, de nincs hozzászokva, hogy egy fiú itt alszik. Köszönöm, Krisz! Főleg, hogy melegítettél egész éjjel, különben kockára fagytam volna – Lille nevetése döfés volt Praetornak. Lecsúszott a földre, ezt állva képtelen végighallgatni.

– Bármikor kandallóskodom, csak szólj! És azt se feledd, hogy én mindig itt leszek neked! Na, gyere, hadd öleljelek meg.

Praetor kilesett a fal mögül. Bár ne tette volna. Lille még a szemét is behunyta az öleléskor. Már nem csak a feje fájt elviselhetetlenül, hanem a szíve is. Ha nem látja, el sem hiszi. A barátja és a szerelme… Együtt aludtak, most meg a szeme láttára ölelkeznek az ajtóban. Kandalló… Az üzenetben mi is volt? Igen, radiátor. Lille radiátort akart, mert fázott a hideg víztől. Egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Nem, nem ájulhat el, valahogy haza kell mennie. Kinyitotta a szemét. Minden összemosódott körülötte. Valahogy le kell jutnia. Keze lába remegett, de megpróbált felállni. Feltámolygott az emeletre, és beszállt a liftbe.

Fogalma sem volt, hogy ért haza, de amikor az anyja meglátta az ajtóban, azonnal hívta a mentőket. Ezt még hallotta, aztán sötét; elvágták a filmet…