A Könyvutca blog írása a Félhomályos karcolatokról

“Rajczi Regő 19 éves, a tanulás mellett, szabadidejében ír és zenél, a Visage Models Hungary modellje – olvasható a verseskötet

Olvas tovább

“Nem volt más célom, mint hogy nyilvánosságra kerüljön az Üzenet”

Üzenet, csodabogárság, transzcendencia, megkövezés, közreműködő – néhány címszó, amely jól jellemzi Teofilos Miklós, alias Konkoly Miklós új, Háborúság és békesség című kötetét, és az arról folytatott beszélgetést.

Olvas tovább

Mester Györgyi: A kézfogó

Már december óta tervezték az eljegyzést, mégis kihúzták egészen tavaszig, abból a megfontolásból, hogy ha már karácsonykor nem tartották meg

Olvas tovább

“Az olvasást is meg kell szerettetni a felnövekvő nemzedékkel”

Unokáinak mondott meséit foglalta össze Kulcsár Dezső a Hová, hová, kis rókák? című kötetében. A szerző szerint a mesék fő üzenete az összetartás és a nagylelkűség erényeinek hangsúlyozása, no meg az, hogy a mai, mindent átható vizualitás mellett szükség van még a képzelőerő fejlesztésére.

Olvas tovább

“Engem is meglepett, hogy egyszerre angolul kezdtem írni”

Festményeket, verseket és prózai szövegeket is tartalmazó rendhagyó kötettel jelentkezett Sue Kis-Jókai Szakall. A szerzővel beszélgettünk az írás és a festészet egymásra hatásáról, az angol szövegbetétekről és arról is, hogy miért kell ismerni az olvasóinak az “örök láng vivője” kifejezést.

Olvas tovább

Mester Györgyi: Láncreakció

A harmincéves Aranka ritkán futott össze nyugdíjas korú szomszédasszonyával, mivel nagyon más volt az életritmusuk. De ha mégis, sosem mulasztották

Olvas tovább

Czine Vanessza: Bűnös vonzalom

Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Erre épül Czine Vanessza: Bűnös vonzalom című kalandregénye, amely a Könyv Guru kiadásában jelenik

Olvas tovább

“Attól „valódi”, hogy nem is igen csiszolgatok rajta utólag”

A magyar Bridget Jones naplójaként reklámozzák Nagy Eszter új kötetét, a Naugye című naplóregényt. A szerző a megjelenés alkalmából beszélt a regény formálódásáról, az élőbeszédszerű stílus “valódiságáról” és arról is, hogy miért érdemes bízni a kiadó ítéletében.

Olvas tovább

Teofilos Miklós: Háborúság és békesség. Három eljövendő beszélgetés

A Könyv Guru gondozásában megjelent regényben leendő hősünk, John T. B., az ötvenes éveit immár magányosan taposó, középtermetű, kopaszodó New

Olvas tovább

“Amikor nem jött az ihlet, nem erőltettem”

Amikor gyerekkorában vissza kellett vinni a könyvtárba a kedvenc mesekönyvét, inkább írt egy mesét magának – meséli Lily Defiant, alias Fodorné Lengyel Zsuzsanna, akinek most jelent meg első kötete, egy fantasy-tündértörténet, az Egan krónikák. Az interjúban szó esik íróinév-választásról, bűnről és bűnhődésről, valamint arról, miért szereti annyira a párbeszédeket.

Olvas tovább