Kell-e gonosz a regényembe?
A legtöbb igazán jó regényben van egy olyan szereplő, aki a főhőst akadályozza a céljának elérésében. Abban a céljában, ami a regény dramaturgiai konfliktusát képezi. Ami a lényeg. Ezt a szereplőt hívom ellenlábasnak. Az angol nyelvű megfelelője alapján nevezik ezt a szereplőt antagonistának, és mivel a hőssel megy szembe, antihősnek is – azonban az antihős szót arra a főszereplőre is használjuk, aki nem heroikus. Így maradjunk az ellenlábasnál!
Miért jó, ha van ellenlábas a regényünkben?
A történetünk arról szól, hogy van egy hősünk egy feladattal, és ennek megoldása során akadályokkal kerül szembe. Teljesen nyilvánvaló hát, ha ez az akadályozás abban is megjelenik, hogy embereket teszünk a főhős útjába. Az emberi akadály azért nagyon jó, mert sokkal veszélyesebbnek tűnik, mint a tárgyi, vagy mint a fogalmi akadály.
Gondoljunk bele egy szituációs játékkal. Képzeljük el, hogy a főhősünk nem tud elindulni a munkahelyéről a reptérre, hogy elbúcsúzzon a párjától, mert valami akadályozza, egészen pontosan…
Melyik veszélyesebb az alábbiak közül?
- Hirtelen nem találja a telefonját. Hogyan hívjon így taxit?
- Nem biztos benne, mikor indul a repülő. Vajon a felszállás időpontja a 7 óra, vagy neki akkorra kell kiérnie?
- Odalép hozzá a főnöke, és megkéri, kísérje el az irodájába.
Az első veszély, az „A” egy tárgyhoz kapcsolódik, a „B” egy nem kézzelfogható probléma, azaz fogalmi szinten jelent nehézséget. Mind a kettőt meg lehet oldani azzal, hogy a főhős gondolkodik, és kitalál egy megoldást. De a „C”? A személyhez fűződő akadály esetében nem tud megoldást, merthogy ez a másik embertől is függ!
Miért legyen a hős ellen az ellenlábas?
Ha látom, a hősöm mit akar elérni az életben, akkor már azt is sejtem, ki lesz az, aki őt majd akadályozni fogja ebben – és miért és hogyan.
Az ellenlábas – sarkosítva – kétféle lehet. Egyrészt lehet valaki olyan, aki szívből utálja a hősömet, és eldönti, hogy keresztbe tesz neki valahogy. Ez a fajta ellenlábas azért izgalmas, mert ilyenkor kitalálhatok egy múltbéli drámát: azaz hogy miért is utálja ennyire a hőst? És jól elnyújtva csepegtetem majd ezt a tudást az olvasónak, mindig homályban hagyva valamennyire, hogy tekerje csak előre a filmet, a széke szélén ülve izgatottan várja a történet végét, amikor majd minden kiderül.
A másik fajta ellenlábast nem érdekli a hősünk. Csak azért száll szembe vele, mert ugyanazt akarják (például megvenni egy adott házat), vagy éppen az ellenkezője igaz: teljesen mást akar, az ő célja az, hogy ne valósuljon meg az, amit a hősünk tervez (például ne legyen tüntetés – a tüntetést a főhős szervezi). Itt az lesz izgalmas, hogy egymásra talál-e a két szereplő (nemcsak romantikus értelemben, lehet ez két rivális cég vagy nemesi család is). Ennél a fajta regénynél arra figyeljünk, hogy ne engedjük az ellenfeleket kibékülni, csak a könyv végén. És persze az sem baj, ha nem békülnek ki. Az író döntse el!
Ezen a két alapfajtán túl persze vannak bonyolultabb figurák is. Például amikor a hős egy bűnöző, akkor az ellenlábas lesz a jófiú. Vagy amikor a hős butaságból ragaszkodik valamihez, és az ellenlábas a bölcs, aki segíteni szeretne, persze a hős akarata ellenére.
És ha nincsen ellenlábas?
Ha úgy érezzük, a történetünkben nincsen ellenlábas, mert a főhős mondjuk általában a háború, a viharok, a kormányzati bürokrácia ellen küzd, vagy egyszerűen csak versenyt fut az idővel, akkor is jó ötlet ennek arcot adni. Keressünk egy tábornokot, egy értetlen járókelőt, egy hivatali tisztviselőt, aki megtestesíti a főhős elleni erőket, adjunk neki némi személyiséget!
Az ellenlábasunk értünk harcol: segít nekünk, hogy jobb legyen a regényünk!