Mi hasznom származna abból, ha megírnám a memoáromat?

Előbb vagy utóbb mindenki számára eljön a pillanat, amikor úgy érzi, szeretné örökül hagyni mindazt, ami értékes, fájdalmas, izgalmas, szép vagy fontos volt az életében. Elképzelhető, hogy megriadunk az emlékek felidézésétől, hiszen ez a munka olykor nehéz és fájó is lehet (arról, hogy ezt a félelmünket hogyan győzhetjük le, ebben a posztunkban írtunk részletesebben). De az is lehet, hogy kételkedünk abban, egyáltalán megéri-e a befektetett munka, kíváncsi-e rá(m) valaki, jó-e bárkinek is, ha feldolgozom az életem. Ez a poszt abban segít, hogy megértsük, miért hasznos a memoárírás, milyen sokrétű előnyök származhatnak belőle elsősorban önmagunknak, de a szükebb és tágabb környezetünknek is. 9 érv kezdő memoárszerzőknek.

Ha tudni akarjuk, kik vagyunk

Az emlékek sokszor zavarosak és nehezen követhetők. Ha csak a fejünkben élő emlékeink alapján tudjuk, hogy kik vagyunk, az énkép nem egyszer összekuszálódik, „lyukas” lesz, egyes történések aránytalanul nagy súlyt kapnak, más, fontos emlékek viszont elsikkadhatnak. Ha viszont írásos formába öntjük, és végiggondoljuk, rendszerezzük őket, összekötjük a családtagjainkkal, a származásunkkal, akkor sokkal világosabb lesz az identitásunk is, jobban fogjuk látni, kik vagyunk ma.

Történetmesélést tanulunk

A történetmesélés készsége nem adatott meg mindenkinek, pedig sokan áhítoznak rá. Azzal, ha megtanuljuk elmesélni a saját történetünket, nagyon sokat fejlődünk, ráadásul egy olyan terepen, ahol otthonosan mozgunk. Ez hozzásegít minket, hogy más történeteket is jobban tudjunk majd elmesélni (akár íróként, akár társasági emberként), nem mellesleg a memoárírás munkája rákényszerít, hogy rendezzük a gondolatainkat, és egyértelműbben, tisztábban tudjuk kommunikálni is azokat.

Élő kapcsolatot teremtünk

Az írás minden esetben kapcsolatteremtés. Önmagunkkal és a szöveg olvasóival. Az önmagunkkal való kapcsolatról már esett szó, de egy memoárnál nagyon fontos azt a kapcsolat, ami az olvasókkal szövődik. Merthogy sok esetben elsősorban hozzánk közel állók fogják majd kezükbe a szöveget, rokonok, régi barátok, munkatársak. De akár idegenek is. Egy ilyen mű pedig általában összehozza az érintetteket, akár azért, mert régi emlékeket idéz fel (amelyekre a szerző nem vagy nem úgy emlékezett), akár pedig mert olyasmik derülnek ki, ami a közös múlt révén új szintre emelheti a kapcsolatot. Bár a felidézés olykor fájó lehet (és nem is mindent muszáj leírni, bizonyos esetekben tisztelettel kell lenni mások érzékenységére), de szép és tartalmas beszélgetések alapját, megújuló barátságok kezdetét jelentheti egy jól sikerült emlékirat.

Megosztjuk, ami fontos

Az életkor előrehaladtával egyre több a tapasztalat, és gyakran egyre kevesebben kíváncsiak rájuk. Pedig milyen jó érzés az utánunk jövőknek kicsit egyengetni az útjukat, rájuk bízni azokat a tudásokat, élettapasztalatokat, amelyekről úgy érezzük, könnyebbé teszik az életet. Egy memoár (feltéve, hogy nem túl szájbarágós, bölcselkedős) remek lehetőség ezeknek a fontos örökségeknek a megosztására.

Generációkat kötünk össze

Ha mi kíváncsiak vagyunk a nagyszüleinkre, akkor jó eséllyel az unokáink is kíváncsiak lesznek ránk. De ha nincsenek is gyerekeink, az ilyen szövegek szép kapcsolatot teremtenek a különböző generációk között. Önmagában már az, hogy a fiatalabbak látják, hogyan ápoljuk a korábbi generációk örökségét, hogy mennyire tudatosak vagyunk ebben, sokat adhat a világnak. Gazdagítja a kultúrát, gazdagítja a családi rendszereket, és segít majd, hogy a fiatalabbak is jobban megérthessék majd magukat, ha egyszer elkezdenek foglalkozni ezekkel a kérdésekkel.

Szabadulunk a múlt béklyóitól

Azzal, hogy leírjuk (sőt: kiírjuk magunkból) a múltbéli veszteségeket, árulásokat, megbánásokat, bűntudatot és fájdalmakat, nagyon jót teszünk magunkkal. Olyan feldolgozási – talán mondhatjuk: terápiás – munkát végzünk el, aminek következtében megszabadulhatunk a minket a múltban tartó béklyóktól. Ezek ugyanis a felejtéssel legtöbbször nem oldhatók meg, csak a feldolgozás és a megbékélés által.

Szokkássá tesszük az írást

Annak, aki nem szokott hozzá a rendszeres íráshoz, eleinte kemény munka rávenni magát. De megéri! Ennek az új szokásnak a kialakítása rengeteg előnnyel jár, sokféleképpen lehet hasznosítani, a karrier- és kapcsolatépítéstől a hobbin át az írói alkotómunkáig.

Megőrizzük a szellemi frissességet

Az írás komoly szellemi kihívást jelentő tevékenység. Persze ezt nem elriasztásképpen írjuk, de valóban meg kell küzdeni a jó minőségű szövegért. Az ilyen aktív tevékenységek viszont nagy hasznunkra vannak, javítják a szellemi képességeinket, a figyelmünket, karban tartják a memóriánkat, sőt jótékony hatással vannak az idegrendszerünkre, az agysejtjeinkre is.

Értelmet kutatunk

Ha körbenézünk a világban, látjuk a rengeteg érdekes és „fontos” embert a szűkebb és tágabb környezetünkben, könnyen eláraszthat az az érzés, hogy miért lenne bárki is kíváncsi a mi történetünkre. Ez a kérdés igencsak elbizonytalaníthat, de talán ez az egyik legjobb érv amellett, hogy meg kell írni a memoárunkat. Hiszen azáltal, hogy végiggondoljuk és mások számára is élvezetesen leírjuk a történetünket, kénytelenek leszünk kikeresni az életutunknak az izgalmas, érdekes részeit, és a végén teljes bizonyossággal fogjuk már tudni, hogy miért kellett megírni ezt a szöveget. Nem mellesleg talán ahhoz is közelebb fogunk jutni, hogy miért érdemes élni.

Borítókép: Laura Fuhrman / Unsplash.com