Mester Györgyi: Vanda

A szolgáltatóval konkrét okból vette fel a kapcsolatot. Új előfizetésre akart szerződést kötni, hogy vidéki házában több TV csatorna legyen fogható, és a bővebb választékkal, esős napokon, könnyebben elüthesse az időt.

Szentül meg volt győződve róla, mindezt személyesen a legjobb intézni, hiszen mi lehet biztosabb annál, mint amikor ügyfél és ügyintéző, szemtől szemben állnak egymással, bármilyen kérdés feltehető, megválaszolják azonnal, továbbá valamennyi aprócska részletet ott, helyben, tisztázni lehet.

Az ügyintézővel nem is volt semmi gond. A bájos, fiatal lányka készséggel válaszolt minden érdeklődő kérdésére, gyors volt, hamar túljutottak a nehezén. Sőt, kifejezetten pozitívan értékelte, hogy a szolgáltató munkatársa felhívta a figyelmét, ha összetett csomagot rendel meg – TV, vonalas telefon, internet -, kedvezményes előfizetésre szerződhet.

Az ügyintézés záróakkordjaként rögzítették, hogy – előzetes terepszemlét követően -, a szolgáltató munkatársai kimennek a helyszínre, és még akkor is eldöntheti, kéri-e az esetleges falfúrással járó vezetékek, antenna beszerelését a házába, vagy eláll a megrendeléstől.

Esze ágában sem volt. Hiszen nem azért járt utána. Na, meg hosszú távon mindenkinek kell egy jó programválaszték a TV-n, illetve, a szinte már mindennapos létszükségletet jelentő internet.

Ehhez képest, két héttel később levelet kapott, amelyben kerek perec közölték, az ő ingatlanában nem valósítható meg a kért szolgáltatás.

Sehogy sem értette: végül is, nem vályogházban lakik, körötte mindenkinek van parabola antennája, ráadásul a szomszédai is – előzetes kutakodása nyomán tudja -, ugyanazzal a szolgáltatóval állnak kapcsolatban.

Nem hagyta annyiban. Bement újra a kirendeltségre tisztázni, mi a szerződésbontás valódi oka, hiszen az a küldött értesítésből valójában nem derült ki.

A kedves, bájos ügyintéző azonnal utánanézett, majd elmagyarázta, az internet – a környéken működő hálózat leterheltsége miatt – tovább már nem bővíthető, és mivel a megrendelt „csomag” egyik eleme nem volt megvalósítható, az egész szerződést felbontották.

Újra megállapodtak. Csak a TV szolgáltatást kéri, de azt most már biztosan. Fixálták a vezetékek beszerelésének időpontját is, napra, órára pontosan.

Másnap délelőtt megcsördült a mobilja. A szolgáltató egyik munkatársa volt, aki azért hívta, hogy telefonon is megerősítsék, mikor mennek a helyszínre munkatársaik beszerelni a vezetékeket. Fontos, kiemelt kuncsaft lehetek én a szolgáltató számára, ha ennyit foglalkoznak velem – konstatálta elégedetten. De most legalább végérvényesen mindent tisztáztunk, a téma nem téma többé.

Nem is gondolta volna, mekkorát tévedett.

Még aznap, két órával később, újra megszólalt a mobilja. Éppen vezetett, de félreállt és felvette. Megdöbbenve hallotta, hogy a hívó fél „nem ér rá”, a türelmét kéri, majd bejelentkezett a már ismert szolgáltató egyik ügyintézője, és udvariasan megkérdezte, miben segíthet.

De hiszen nem is én hívtam magukat! Mit akarnak még?!

Már személyesen és telefonon is egyeztettünk a beszerelés időpontjáról. Az ügyintéző erre valamilyen kódot kért, amit ő – lévén, hogy nem tervezte magával hordani a szerződést -, nem tudott megadni, aztán hamarosan le is tette a telefont, mert látta, nem egy hullámhosszon vannak a szolgáltató munkatársával.

Két óra múlva újra megcsördült a mobilja. Egy automata női hang, Vanda jelentkezett be, akit – korábbi telefonos ügyintézéseiből – már ismert. Na, még ez is! Most meg az automatát uszították rá!

Vanda első kérdése az volt: ügyet szeretne intézni a szolgáltatóval? Kérem, hogy „igennel” vagy „nemmel” válaszoljon. Ő erre egy dühös „nemmel” reagált, és letette a készüléket.

De Vanda nem hagyta magát. Egy órával később újra felhívta.

Vanda vagyok. A megrendelését szeretné pontosítani? Kérem, „igennel” vagy „nemmel” válaszoljon.

Nem – vágta rá ő, szinte azonnal. Nem és nem, ismételte meg még néhányszor. Nem voltam elég világos?” – és ismét letette.

A következő hívás pár óra múlva futott be. Csak azért vette fel, mert a „privát szám” kijelzés miatt, nem tudhatta, valójában ki keresi. Akár fontos hívásról is szó lehet.

Vanda vagyok – hallotta újfent. Segíthetek Önnek a már megkötött szerződésével kapcsolatban? Kérem, „igennel” vagy „nemmel” válaszoljon.

Igen – válaszolta erre ő, a maga számára is merőben váratlanul. Megerősítem, hogy igen, hagyjon békén.

A negyedik hívásnál elhatározta, kifejezetten goromba lesz. Ha már a hívást úgyis „rögzítik”, valaki végre vegye észre, hogy a helyzet már kimeríti a zaklatás fogalmát. Aztán, amikor felvette, mégis, szó nélkül tette le a telefont. Ebből is érthetnek – gondolta.

Ötödszörre Vanda akkor hívta fel, amikor a barátnője leparkolt a kocsijával a ház udvarán, kiszállt, és csókra nyújtotta az ajkát. Furcsa lett volna nem felvenni a csörgő mobilt, ezért fogadta a hívást, remélve, értelmes beszélgetésben lesz része.

A kihangosított telefonból a következő hallatszott: Vanda vagyok. Szeretne az ügyben egy személyes találkozót? Kérem, válaszoljon…

És akkor a barátnője szakított vele.