„Mindig is a „miért” foglalkoztatott a leginkább”

„Olyan ez, mintha mindig csak letolnánk a gazt fűnyíráskor, ahelyett, hogy a gyökerénél fogva rendesen kiirtanánk” – hoz hasonlatot a drogfüggőségre Mogyorósi Vivien, akinek első, Miután meghaltatok nélkülem című regényének hősei kábítószerrel élő kamaszok. A Könyv Guru kiadónál megjelent kötet szerzője az interjúban mesél a cím- és témaválasztás nehézségeiről, a takarítás közben született „legjobb ötletekről” és a kiadói hírlevelekre való feliratkozás hasznáról.

A Miután meghaltatok nélkülem című regénye egy depressziós, drogfüggő lány történetét meséli el, akinek az életét különféle tragédiák tették nehézzé. Hogyan született a regény ötlete? Teljesen fiktív a sztori, vagy esetleg feldolgozott benne megtörtént eseményeket, akár saját magával történteket is?

Maga az ötlet, hogy drogos kamaszokról írjak, akkor kezdett el megfogalmazódni bennem, amikor sorra olvastam a skandináv krimiket, köztük az egyik kedvenc szerzőm, Jo Nesbø regényeit, aki nem egy történetében foglalkozik kábítószerfüggőséggel. Emellett Irvine Welsh Trainspottingja óriási hatást gyakorolt rám, a kedvenceim közé tartozik a könyv az általa ihletett filmmel egyaránt. Azt hiszem, ők ketten együttesen szerettették meg velem a drogok világát. Rájöttem, hogy otthonosabban érzem magamat a sötét, elvont történetekben, mint a vidám hangvételűekben, és ennek a felismerésnek köszönhetően sikerült rálelnem a saját stílusomra is. Ezután kezdett el körvonalazódni a Miután meghaltatok nélkülem ötlete.

A történet eseményei egyébként teljes mértékben fiktívek, inkább az érzések leírása az, amelyek néhány esetben saját ihletésűek, de azok is minden esetben torzítottak.

Miként lehetne összefoglalni a regény üzenetét a kábítószerekkel, droghasználattal kapcsolatban?

Mindig is a „miért” foglalkoztatott a leginkább. Folyton azon kapom magam, hogy a megértés felől közelítek a kábítószerek felé, és a regényben is igyekeztem erről az oldalról megközelíteni a drogfogyasztást. Valójában az összes drogozó karakteremnek megvan a saját miértje, és úgy hiszem, hogy ez a való világban függőségtől szenvedő személyekre is egytől egyig igaz. Ezzel kapcsolatban arra próbáltam rávilágítani, hogy ítélkezés helyett inkább próbáljunk segíteni, és felismerni az okot, ami akár egy hozzánk közelálló személyt vezetett valamilyen függőséghez.

Ezen kívül minden esetben a valóságtól való menekvés a cél, ez szintén nincs másképp a regényben szereplő karakterekkel. Igyekeztem a mondanivalót abba az irányba is terelni, hogy az efféle időszakos élvezeteknek, megoldásnak tűnő menekülő útvonalaknak kivétel nélkül megvannak a következményei, és valójában nem szünteti meg az okot, amiért tudatmódosítóhoz nyúlnak. Olyan ez, mintha mindig csak letolnánk a gazt fűnyíráskor, ahelyett, hogy a gyökerénél fogva rendesen kiirtanánk.

Kiknek szól a Miután meghaltatok nélkülem? Hogy képzeli el az olvasóközönségét? Különböző korosztályú és élettapasztalatú emberek is megtalálják benne a maguk számára izgalmas réteget, vagy inkább ifjúsági olvasóknak szánja a kötetet?

Leginkább talán a saját korosztályomnak szól. Amikor először megpróbáltam becélozni az olvasóközönséget, azt mondtam, hogy a 18-25 éves korosztály az, akiknek ajánlanám. Plusz-mínusz néhány év. Szerintem egyébként ettől elrugaszkodva épp annyira tud azonosulni a regénnyel és a főszereplővel egy 14-16 éves lázadó kamasz, akit nem ért meg a világ, mint egy felnőtt, aki újra akarja élni kamaszkorának szabadságát, ahogy akár egy szülő is, aki nem érti, mi zajlik az éppen tinédzserkorban lévő gyereke lelkében. Ezenkívül úgy gondolom, hogy a szerelem, a barátság, esetleg a lelki gondok olyan örök klasszikusok, amelyekkel az ember bármilyen korban legyen is, képes azonosulni. Minden attól függ, hogy az olvasó éppen mit keres a regényben.

560 oldalas, nagyregény méretű szöveg lett a Miután meghaltatok nélkülem. Mennyi idő alatt született meg a történet szövege? Milyen nehézségeket jelentett egy ilyen nagy ívű történet megszerkesztése, összefoglalása?

Többször került átírásra, mire idén tavasszal végre megszületett a végleges szövege a történetnek, és nagyjából háromévnyi munkám van benne. Ha a legelső verziótól számolom, akkor pedig dupla ennyi, ugyanis én sok írópalántával ellentétben képtelen voltam elengedni az első, kezdetleges karaktereimet és történetemet. Valójában még mindig megtalálható benne a tizenhat éves önmagam, csak apró mellék-vezérszállá finomult a történet kapcsán.

A legnagyobb nehézség a két idősík összemosása volt, illetve, hogy úgy vezessem fel a történetet, hogy mindig csak épp elegendő információt ejtsek el, amik a végére – többnyire – teljes képet adnak a történetről.

A szöveg méretén, a történet összeszerkesztésén túl milyen egyéb kihívásokkal szembesült az írás során? Mi az, amit ma már másképp csinálna, ha újra kezdhetne írni egy ekkora regényt?

A legnagyobb kihívás az alapos kutatómunka volt, de ez volt az egyik legizgalmasabb rész is az írás folyamata során. Nem akartam hülyeségekkel traktálni az olvasóimat, hitelesen szerettem volna megírni a regényt, hiszen komoly témákat dolgozok fel benne. Ezenkívül rengetegszer kerültem olyan helyzetbe, hogy nem voltam biztos benne, hogy nem mondok saját magamnak ellent, mondjuk egy korábban már leírt, de elfelejtett mondatnak köszönhetően. Ez sok plusz időt vett igénybe, mire meggyőződtem egy igenről vagy egy nemről. Épp emiatt talán a cselekményvázlatot már nem fogom félvállról venni a jövőben.

Hogyan talált rá a talányos címre? Voltak korábban más változatok is? Mi vagy ki döntött emellett?

Nekem a címadás jelentette a másik legnagyobb kihívást. Már rég megvolt a teljes regény a fejemben (és a nagyja leírva is), amikor címről még csak halvány elképzelésem sem volt. Rengeteg regénycímet áttanulmányoztam, próbáltam rálelni az útra, ami a megfelelő cím kitalálásához vezet. Aztán leültem, és megpróbáltam egy-két szóban összefoglalni, miről is szól maga a történet. Ez a próbálkozás nem hozta meg a kívánt eredményt, úgyhogy nekiálltam mindenféle marhaságot leírni, amiknek némileg köze van a történethez. Erre a listára került fel a Miután meghaltatok nélkülem is, és utólag visszaolvasva jött az a fajta „Hoppá, ez nem is olyan rossz!” felismerés. Mivel úgy gondoltam, hogy tökéletesen tükrözi a főszereplőm élethelyzetét és érzéseit, ráadásul némileg elgondolkodtató is, emellett döntöttem.

Milyen munkamódszerrel dolgozik? Mikor talált időt az írásra? Milyen körülmények között tud a legjobban alkotni?

Jellemzően én az az otthonülős fajta alkotó vagyok. Számtalanszor próbálkoztam már vele, hogy kiültem valamilyen közösségi helyre, mert többfelől hallottam, hogy az milyen ihletadó, de nekem nem jött be. Nekem minden esetben idő kell ahhoz, hogy ráhangolódjak az írásra, és magára a történet hangulatára, és mivel folyton kizökkentett a környezet, ezek a próbálkozások rendszerint kudarcba fulladtak. Emiatt megmaradtam amellett a jól bevált szokásom mellett, hogy itthon, néma csendben, a laptopom társaságában írogatok, ha pedig valami extrábbra vágyom, közrejátszik a zene is – többségében rock, mert az megadja a kellő hangulatot. A Miután meghaltatok nélkülem-ben például konkrét jelenetek vannak, amelyeket zenére írtam meg, és ha nagyon erőlködnék, a fejezetek felét valószínűleg eltudnám nevezni dalcímekről. A regény első néhány oldalát viszont emlékszem, hogy egy őszi séta alatt vetettem papírra egy park padján meg egy felüljárón, tehát azért nem volt teljes mértékben sikertelen ez a fajta külvilágos próbálkozásom.

Ami az írásra szánt időt illeti, én képes vagyok mindent félrehajítani csak azért, hogy lejegyezzem az egy-egy történettel kapcsolatos gondolataimat. Sokszor takarítás, vagy utazás közben jönnek a legjobb ötletek, olyankor a telefonomba jegyzetelek, ha nincs más a közelben. Összesítve egyébként talán késő délután/kora este és reggel írok a legtöbbször.

Hogyan választott kiadót a kötetének? Van-e esetleg olyan tapasztalata ezzel kapcsolatban, amit fontosnak tart megosztani más, hasonló műfajú regénnyel kiadót kereső szerzőkkel?

Volt egy pályázat, amin tavaly elszerettem volna indulni, de végül letettem róla, mert nem lettem volna addigra készen a regénnyel. Néhány hónappal később, amikor épp abszolút nem foglalkoztatott a kiadatás gondolata, jött szembe velem az Ad Librum ifjúsági regény pályázata, aminek témáját úgy éreztem, mintha ráöntötték volna a regényemre. Gondolkodás nélkül küldtem be a jelentkezésemet a pályázatra, holott még mindig nem volt kész a regény, de nem bántam meg, mert végül így ölthetett könyvformát a Miután meghaltatok nélkülem.

Saját tapasztalatként azt mondanám, hogy kezdő íróként a pályázatokon való indulással vagyunk a legesélyesebbek arra, hogy megjelentessük a regényünket. Mostanában sorra futok bele az interneten pályázathirdetésekbe, amiknek témája elég széles skálán mozog. Szerintem, ha eleget böngésznek, előbb-utóbb rátalálnak a számukra megfelelőre. Erről jut eszembe: érdemes feliratkozni a kiadók hírleveleire, már ahol lehetséges. Én például így bukkantam rá a sajátomra.

Emellett szerintem tanácsos időt fordítani rá, hogy listát készítsünk azokról a kiadókról, akiknek illik a regényünk a profiljukba. Ezzel automatikusan ki tudja küszöbölni az ember a teljesen logikus, de annál kellemetlenebb és önbizalom rombolóbb visszautasításokat.

Van-e még tartalék a történetben? Készül esetleg folytatásra, vagy valami teljesen új történeten gondolkodik?

A regény vége valamilyen szinten függőre sikeredett, illetve maradtak elvarratlan szálak a történetben, amit nem volt lehetőségem kibontani, hiszen az, hogy két idősíkon játszódik, rendesen megtoldotta az oldalak számát. Emiatt maradt még mondanivalóm bőséggel, és tervezek neki folytatást. Ezt leszámítva persze új regényötleteim is vannak.