“Szerették, hogy »ki merem tenni a lelkemet«”

Egy év sem telt el, és a nagy médiaérdeklődést (is) kiváltó első naplóregénye után máris jelentkezett a folytatással Nagy Eszter. A Már megint… Naugye című új kötete kapcsán a szerzővel egyebek mellett arról beszélgettünk, mit jelent most számára a “naugye” kifejezés, mi lesz a sorsa azoknak a szövegeinek, amiket túl “önterápiásnak” ítél, mit szóltak a gyerekei a róluk írt részekhez, és mennyire lett rutinos nyilatkozó a sok rádiós és tévés szereplés nyomán.

A második kötete, a Már megint… Naugye még az önterápiájának a része volt, vagy már az írói munkássága bontakozott ki benne?

Mivel ez a kötet is egy naplóregény, így valamilyen szinten önterápia. Hiszen az, hogy az ember kiventillálja magából a történéseket, mindenképpen segít a feldolgozásukban. Viszont ezt a könyvet már tudatosabban írtam, ily módon akár már nevezhetjük az „írói munkásságom” bontakozásának is.

Hol tart most a “naugye” kifejezés értelmezésében – önmaga számára? Inkább a mindig is sejtett/várt rossza bekövetkeztét nyugtázza, vagy van benne remény és elfogadás is?

Csak remény és elfogadás van benne!

Hogyan tudná megfogalmazni az első és a második kötet közti különbségeket? Az írás közbeni lélekállapota változott, vagy íróként is másképp állt a szöveghez?

Az első kötet egy sokkal hosszabb időt ölel fel, ez a második viszont egy év alatt íródott. Nyilván a lelkiállapotom is változott, ahogy az életem, és én magam is. Az első könyv után lett egyfajta felelősség, hogy íróként is másképp álljak hozzá. Mindezt persze úgy, hogy az alapstílusom ne változzon.

A Covidról csak egy bekezdésnyit írt, más, nehéz témákról viszont hosszabban (például: “A homoszexuálisok és a negyven feletti egyedülálló nők természetes szövetségesek, mert mindketten megszokták, hogy (le)sajnálják őket.” aztán később a pedofiltörvénnyel kapcsolatban a másságról még többet is írt). Mennyire cenzúrázta a naplóban/blogban megfogalmazott gondolatait? Kellett-e kihagyni valamit, mert nem tartotta könyvbe valónak, vagy volt valamilyen válogatási szempont?

Mindig arról írok, ami foglalkoztat, és mindig annyit, amennyi „kikívánkozik” belőlem. A Covid kapcsán nem volt több mondanivalóm, ellentétben a másik témákkal, amiket említ. Azokról akár egy egész könyvet tudnék… Ha valamivel kapcsolatban nekiállok írni, akkor nem cenzúrázom, ez talán látszik is. Ebből a kötetből maradtak ki bejegyzések, amiket gondosan eltettem egy „top secret” mappába. Ezek leginkább azok az írások, amikkel sokadik átolvasásra arra jutottam, hogy inkább csak az önterápiám részei voltak, így nem tartottam a könyvbe valónak.

A gyerekeiről, anyai nehézségeiről is ír a kötetben. Ők is elolvassák a megjelent könyveit? Mit szólnak hozzá? Van olyan írónő, akinek a gyerekei ezt nem vették jó néven.

Az anyaság, a gyerekeim életem nagyon meghatározó részei! Egy naplóból ezért nem is tudnak kimaradni. A nehézségek sokkal inkább az életkori sajátosságaikból fakadnak, semmint a személyiségükből, így bátran mertem nyíltan írni a témáról. Természetesen még a kézirat beküldése előtt elolvasták, és a jóváhagyásukkal maradt a könyvben az őket érintő rész!

Legutóbbi beszélgetésünkkor, tavaly nyáron azt mondta, hogy viszonylag könnyen ír, de ebben a kötetben azért emlegetett ihlet nélküli időszakokat. Hogyan lendül át a nehézségeken? Tudja már, hogyan lehet segíteni az ihletet?

Szerencsés vagyok, mert továbbra is könnyen írok. Nem voltak túl hosszú ihlet nélküli időszakok, de amikor igen, akkor hagytam. Vagy, megírtam, hogy most éppen nem tudok írni. Látja, az is egy téma lett. Aztán egyszercsak megint beugrott valamiről egy „jó mondat”, ami köré felépült egy újabb bejegyzés.

Mit tanult az első kötetből? Mi az, amit emiatt változtatott meg a második írása közben? Mi az, amit tanácsként át tudna adni kezdő íróknak?

Alapvetően azt hiszem, bátrabb lettem. Ebben a kötetben kicsit mélyebbre merek menni, aminek biztosan köze van ahhoz, hogy az első könyvnek sikere volt. Szerették, hogy „ki merem tenni a lelkemet”.

Nem tudom, hogy az tanács-e, vagy csak egy észrevétel, de szerintem az olvasóknak a hitelesség a legfontosabb!

Milyen formában a legkönnyebb tartani a kapcsolatot az olvasókkal? Leszólítják esetleg az utcán vagy a boltban?

Nem, azért még nem rohamoznak meg az utcán „Naugye” rajongók! Egy eset volt – amit a második könyvben meg is írtam -, hogy a munkám közben egy hölgy előkapta a táskájából a könyvet, és megkérdezte, hogy ez én vagyok-e. Zömmel a social media felületein tartjuk a kapcsolatot, illetve most lesz az első könyvbemutatóm, és közönségtalálkozóm a szülővárosomban, amit nagyon várok már!

Sokfelé írtak az első Naugye kötetről, tévé- és rádióműsorokban is járt a napló bemutatása kapcsán. Mennyire lett rutinos nyilatkozó? Mit tanult a sajtó működéséből? Másképp fogja bemutatni a második kötetet?

Egészen elképesztő volt a hirtelen jött médiafigyelem az első könyvem megjelenése után. Nem számítottam rá, de nagyon boldog voltam! Nem tudom mennyire lettem rutinos nyilatkozó, inkább azt mondanám, hogy nem esett nehezemre beszélgetni rutinos műsorvezetőkkel! Egyelőre ott tartok, hogy nagyon örülnék, ha legalább ennyi helyen bemutathatnám a második könyvet is!

Múltkor az mondta, elképzelhető, hogy kipróbálja magát más műfajban is. Most, a második kötet végén a folytatást lebegteti. Mi a valószínűbb? És ha folytatja, van-e valamilyen új irány?

Most elég sok dolog van a fejemben a folytatással kapcsolatban, de még egyik sem forrta ki magát, úgyhogy még egy kicsit lebegtetek… Ha eljön az ideje, mindenképpen jelentkezem!