5 apró döntés, amelyből nagy művek születhetnek

A zsenialitás sosem a reggeli kávéban, korai kelésben vagy épp egy kiadós ebéd utáni alvásban rejlik. A nagy művek megszületéséhez azonban elngedhetetlenek azok az apró napi megszokások, amelyek segítségével végig lehet haladni egy hosszú és fárasztó úton, és amelynek a végén, a kész regényben megcsillanhat a szerző zsenialitása. Bár ahány ház, annyi szokás, azért a leghíresebb írók napirendjét és szokásait átböngészve kitűnik, hogy a legtöbbjük tartotta magát 5 dologhoz. Talán számunkra is hasznos lehet tudni, mihez tartották magukat, hogy a lehető legjobban haladjon a munka.

Dolgozzunk minden nap!

Mint például Lev Tolsztoj, aki keményen elhatározta, hogy “minden nap írnom kell, kihagyás nélkül, nem annyira a munka sikere érdekében, hanem, hogy ne essek ki a rutinomból”. A Háború és béke szerzője ezért reggelente általában bekapott két lágytojást, majd egy csésze teával behúzódott a szobájába, és délután ötig ki sem mozdult onnan, csak dolgozott. De mások is kemények voltak e tekintetben önmagukkal, mint például Stephen King, akiről egy korábbi posztunkban írtunk.

A napi (vagy legalább minden másnapi) munka azért is fontos, mert a rendszeresség révén lekerül a vállunkról annak a súlya, hogy “egy nagyszerű, komoly regényt kell” alkotnunk. Ehelyett inkább csak egyik újabb nap következik, amikor megint el kell végezni az akkorra kiszabott feladatot. Ne fókuszáljunk túlságosan a végeredményre, inkább köteleződjünk el a rendszeres, napi munka mellett, mert ez váratlan eredményt fog hozni.

Kezdjük mindig a legfontosabbal – egy olyan helyen, ahol semmi sem zavar!

Érdekes megfigyelni, hogy a híres írók közül igen sokan kelnek korán, és amint lehet az íróasztalhoz ülnek, hogy a napjuk legproduktívabb első 3-7 óráját a kézirattal töltsék. Így tett például Jane Austen, a Büszkeség és balítélet, illetve az Értelem és érzelem szerzője, aki a

délelőttöt mindig a szalonban töltötte írással, míg az édesanyja és nővére mellett csendben kézimunkáztak.

De hasonló rutinnal dolgozott Charles Dickens is. Ő is általában 9-től alkotott egészen délután kettőig, amiko hirtelen felpattant, és három órát sétálgatott Londonban, miközben a regény további részletein törte a fejét.

Akárhogyan is, a tanulság ebből az lehet, hogy érdemes a nap első, legtermékenyebb óráit az alkotómunkára fordítani. Ehhez pedig nemcsak elhatározásra van szükség, hanem olyan döntésekre is, hogy például igyekszünk csendet, zavartalan körülményeket teremteni erre az időszakra, telefoncsöngés, internetezgetés nélkül.

Fizikailag is készítsük fel magunkat a szellemi erőfeszítésre!

Sok író sportol rendszeresen (Haruki Murakami japán író napi 10 kilométert fut, vagy elmegy az uszodába, Kurt Vonnegut pedig állandóan fekvőtámaszokat nyomott vagy felüléseket végzett). A szellemi munka ugyanis végső soron egyfajta harc is – elsősorban önmagunkkal. A lustaságunkkal, a félelmünkkel, hogy mások mit gondolnak rólunk, a napi feladatainkhoz való csalóka elköteleződésünkkel. Találjunk tehát egy rendszeresen végezhető fizikai mozgásformát, ami karban tart minket, ami felpezsdít, és segít átlendülni a hosszas szellemi munka monoton verklijén.

Legyen napi célunk!

Kevés olyan író van, aki hosszú távon tud alkotni előre kitűzött napi adag nélkül. A 19. század derekának leghíresebb és legtermékenyebb angol írója, Anthony Trollope állítólag írás közben nézte az óráját, és

15 percenként ellenőrizte, hogy sikerült-e a kitűzött 250 szót papírra vetnie.

Így nem csoda, hogy sikerült is karrierje során közel 50 regényt és színdarabot alkotnia. De sokan mások is meghatározott “kvóta” szerint dolgoztak, amelyről itt írtunk bővebben.

Bármekkora adagot is válasszunk, a legfontosabb haszna ennek a módszernek, hogy segít a beláthatatlanul nagy “művet” emészthető adagokra bontani. Ez pedig leveszi az állandóan nyomasztó terhet a vállunkról, hiszen csak a “megcsinálható” adagokhoz kell tartani magunkat. Gondoljunk csak bele: napi 500 szó nem is olyan nagy kunszt, de ha minden nap meg is írunk ennyit, akkor egy év alatt 182 500 szóval leszünk kész, ami nagyjából két regényre való szöveg!

Tartsunk rendszeresen szünetet is!

Nem elég a kitartás és a kemény napi munka, ha nem iktatunk be regeneráló, feltöltő, inspiráló szüneteket, könnyen elapadhat az alkotóerő. Mint említettük, Dickens délutánonként legalább három órákat sétált, hogy feltöltődjön. De a 2013-as irodalmi Nobel-díj nyertese, Alice Munro kanadai írónő is napi 5 kilométereket gyalogol, hogy kiszellőztesse a fejét. Simone de Beauvoir, a francia egzisztencialista, feminista írónő-filozófus délután 1 és 5 között (a délelőtti alkotást követően) a barátait ment meglátogatni, hogy beszélgessen, kikapcsolódjon.

Talán kár is sokat beszélni erről, a lényeg ugyanis, hogy akárcsak pár percet, de ha lehet, néhány órát mindenképpen kapcsolódjunk ki minden nap, hogy legyen lehetőség az új, kreatív ötletek megszületésére.

Borítókép: Danielle Macinnes / Unsplash.com