„Előfordul, hogy megakadok, és nem tudom tovább fűzni a sorokat, akkor az egész versszak megy a kukába”

„Én még kézzel írok, és mindig van nálam toll és papír” – hangsúlyozza Szabó Angéla, akinek most jelent meg Mesél a nagyi című, gyerekeknek szóló kötete. A Könyv Guru Kiadónál napvilágot látott könyv szerzőjével arról is beszélgettünk, miért verses formában írta meg a kis mesés történeteket, miért akarta digitálisan és papír formátumban is kiadni a kötetét, és miért nem baj, ha a gyerekek belerajzolnak a könyvbe.

A borító alapján mesékre „számítana” az olvasó, de versek várják a kötetben. Hogyan születtek ezek a valóban meseszerű versek? Valóban a Nagyi mesélte/szánta őket egy konkrét unokának, vagy csak a forma kedvéért adta ezt a címet?

A címet nem én adtam. Még nem találtam megfelelőt, amikor a kiadóval felvettem a kapcsolatot, és amikor a szerződés tervezeten megláttam azt, amit a kiadó vezetője adott, beleszerettem – mármint a címbe. A könyv hátsó borítóján leírtam a címet, ami az agyamban volt. Verses mesék, mesés versek. Az unokámnak persze meséltem, de nem verses formátumban, azért nem megy olyan gyorsan a rímfaragás, mint amilyen tempóban várja az unoka a mese folytatását!

Sokféle téma elevenedik meg a rímek által: ház körüli és erdei állatok, betegség, tájleírás, játék, tanulás, barátság, irigység, öröm és bánat… Tudatosan válogatta ki ezeket, vagy ahogy az élet hozta őket? Ha tudatos volt, mi volt a szempont, miért pont ezeket a témákat dolgozta fel?

A versek válogatásában semmi tudatosság nem volt. Nem gondoltam arra, hogy egy tematika köré építsem az írásaimat. Talán tudat alatt pont arra törekedtem, hogy sokszínű tartalommal töltsem meg ezt a könyvet. Igen, ma már határozottan erre voksolnék!

Milyen korosztálynak szól a kötet? Készül esetleg idősebbeknek is mesekönyv?

Úgy tippelem, a 4-8 éves korosztályban lehet népszerű a könyv. Szóhasználatát, nyelvezetét úgy alakítottam, hogy megértsék. Persze ez csak az én véleményem, és ha arra gondolok, hogy milyen szívesen olvasom még ma is Weöres Sándor gyermekverseit, pedig lassan hatvan leszek… Ez nem biztos, hogy korfüggő. Felnőtteknek, és kifejezetten óvodásoknak szóló verseim is vannak, amelyek ovis rendezvényekre megtaníthatók az apróságoknak. Ezt az ötletet mástól loptam, hogy lenne rá igény… Ami pedig a kiskamaszoknak szóló verset illeti, hát, 3 gyerekem van, 2 unokám. Tapasztalataim szerint a kiskamaszokat a legnehezebb „megfogni” versekkel. Prózával inkább!

Minden verssor szigorúan rímel. Mennyire volt nehéz ezeket a rímeket összehozni? Volt, hogy megakadt valahol, mert nem jutott eszébe odaillő szó(fordulat)?

Mindig kihangsúlyozom, hogy a versek születésének minden pillanatát élvezem! Minden sora a szívemből jön! Természetesen előfordul, hogy megakadok, és nem tudom tovább fűzni a sorokat. Nem görcsölök rajta, akkor az egész versszak megy a kukába.

Tapasztalatai szerint a prózai vagy verses meséket hallgatják szívesebben az ebbe a korosztályba tartozó gyerekek? Miben más a hatása egyiknek és másiknak?

Nem tudom, hogy melyik műfaj jön be jobban a gyerekeknek. Én csak magamról tudom, hogy szeretem a verseket! De szeretem a jó regényeket is! Írok majd egy prózai mesekönyvet is, aztán elmesélem, hogy melyik tetszett jobban a csöppeknek.

Melyik a kedvenc verse és miért? Ez mikor és hogyan született?

Nem tudnék csupán egyetlent választani! Mindenképpen azok a versek állnak hozzám közelebb, amelyeket valódi történések ihlettek. Például a Csodálatos barátság, amelynek minden sora valóság! A 7 éves unokámról, és a barátnőjéről szól. Vagy az Amikor születtél, amit a második unokám születése indított. Vagy a Madáretető, amelyet tényleg Józsi készített el.

Mekkora részét tette be a kötetbe az eddig elkészült versei közül? Ha válogatni kellett a szövegek közül, milyen szempontok alapján tette?

Sok versem van. Jó a gyerekeknek írni. Átadni valami fontos mondanivalót, vagy szépséget, hangulatot. Nem válogattam. Ezek voltak a füzet elején. Talán fura… Aki nem hiszi, járjon utána! Szívesen megmutatom! Mert én még kézzel írok, és mindig van nálam toll és papír!

Ahogyan egy mesekönyvbe illik, színes illusztrációk is kísérik a szöveget. Ezeket ki készítette, és tudna esetleg mesélni a közös munkáról, a szöveg és a képek összhangjának megteremtéséről?

Az illusztrátor Nagyné Szunyogh Julianna, egy nagyon tehetséges festő. Számos díjazott munkája megtekinthető a Facebook-oldalán. Megéri benézni hozzá! Kiállítása is volt már, de vásárolni nagyon nehéz tőle. Nem akarja eladni őket… Nagyon könnyen ment vele a munka, egyetlen dolog volt, ami kezdetben megakasztotta kicsit. Azt kértem tőle, hogy ne törekedjen a tökéletességre!

Ha jól tudom, most csak digitálisan jelent meg a mesekönyv, de jövőre tervezi a papíralapú kiadást is. Milyen megfontolások alapján döntött így?

Tudom, a digitalizáció a jövő! De én még múlt századi vagyok, és bár használom a technika vívmányait, azért szeretem megfogni a könyvet! Lapozgatni, megszagolni, odaadni a gyerekek kezébe. Az sem baj, ha itt-ott belerajzolnak… Húsz év múlva az is csak szaporítja a szép emlékeket.

Készül esetleg további kötettel? Ha igen, azzal hogy áll, és mit lehet tudni a témájáról?

Mint már említettem, vannak még verseim, meséim. Huszonévesen jelentek meg az első írásaim, és azóta voltak jobb, rosszabb éveim, de a toll és papír tényleg mindig nálam van.