Lapmargó / Felháborodási képesség
Ferge Zsuzsa: Nem cserélek elveket – Életút-beszélgetések.
Készítette Weiler Katalin
Munkával ünnepelték a szociálpolitika – hangozzék bármily furcsán is: – nagyasszonyának április végi 85. születésnapját. A nemzetközi konferenciával megtisztelt Ferge Zsuzsa maga is előadója volt a „Merre tart az európai szociális modell?” című eszmecserének. Előadása félreérthetetlen politikai fricska volt: a Széchenyi-terv bűvszavával trükköző kormányzat adóreformnak keresztelt intézkedéssorozatának abszurditásait éppen a névadó progresszív adópárti elképzeléseivel szembesítette. S ha már Széchenyi István terítékre került, a professzorasszony nem állta meg, hogy ne citáljon tőle egy manapság szelíden hangzó, mégis kőkemény figyelmeztetést: „Ha a hatalmon lévők vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen…”
„A felháborodási képességem olykor írásban is talál utat” – magyarázta a professzorasszony 2015 nyarán az őt megszakításokkal másfél évtizede kitartóan faggató tanítványának, Weiler Katalinnak. A vele készült életút interjú záróbeszélgetése előtti hetekben ugyanis Ferge nyílt levelében nevezte „a lehető leginkorrektebb eljárás”-nak a Központi Statisztikai Hivatal azon bejelentését, hogy megszünteti a létminimum-számítást, merthogy – nem függetlenül a politikai nyomástól – „megijedtek” attól a valóban riasztó ténytől, hogy Magyarországon „a mélyszegénység küszöbe alatt már négymillióan vannak”.
Ha nincs küszöb, akkor, értelemszerűen, alatta sem lehet senki.
A problémának az ötvenes évek logikája szerinti megoldása késztette megszólalásra Fergét, s alighanem ez a megőrzött felháborodási képessége is szerepet játszhatott abban, hogy az „életút-beszélgetések” végül is még az életében megjelen(het)tek. Amikor ugyanis 2005-ben nagy nehezen rávette magát (mondhatjuk persze azt is, hogy engedett a szelíden makacs erőszaknak) és megengedte, hogy „Kati” bekapcsolja a mikrofont, elöljáróban kikötötte, hogy az elhangzottak legfeljebb a halála után kaphatnak nyomdafestéket.
Korántsem azért, mert bármi titkolnivalója lett volna, hanem mert – s itt következzék egy hosszabb idézet – „az ember egyszerre él a történelemben, a politikában, a családban, a szakmájában, a szenvedélyeiben (ha épp vannak). Nagyjából egyidejűleg adódhatnak, aztán meg különböző ritmusban változhatnak az életét is befolyásoló találkozások, élmények, olvasmányok, utazások, betegségek, nyereségek és veszteségek. Más a történés, és más az, ahogy átélem, ahogy feldolgozom, ahogy elraktározom, ahogy az emlékeimben torzítom. Mindez együtt elbeszélhetetlen, és – ha csak nem igazi író írja – érdektelen is.”
Az érvelés hibátlan logikájú ugyan, mégis sántít. A látványos, olvasmányos cáfolatát éppen a Nem cserélek elveket kötet adta. Sokak nógatására ez a vérbeli tudós, aktív civil és velejéig polgár öntudatú ember ugyanis tavaly megváltoztatta eredeti döntését. Így a két asszony társalgó-műhelyéből kikerülhetett egy olyan lehengerlően tiszta logikájú, a legtudományosabb kérdéseket is közérthetően tálaló, egyenes beszédű szöveg, amely nem kiált „igazi íróért”, anélkül is érdekfeszítő, tanulságos… és a további jelzők halmozásától el is tekintek.
Ha nem hiszik, olvassanak utána!
Ha máskor is szeretne hasonló értékelést olvasni, iratkozzon fel Könyv Guru hírlevelére!