Nem az olvasók hibája, ha nem értik a tudományos ismeretterjesztő könyvet – hangsúlyozza Kertész Viktor matematikusprofesszor, aki négy év alatt a negyedik kötetét adja közre ebben a műfajban. A végtelen megszelídítése – Kísérlet a felfoghatatlan megragadására című, az Ad Librum Kiadónál megjelent könyv szerzője arról is beszél, hogy miért fontos foglalkozni a végtelennel, mi okból fogta rövidre ennek a „végtelen” témának a kifejtését, miért nehezebb ismeretterjesztő könyvet írni, mint tudományosat, és miért nem veszi zokon, ha nem olvassák tömegek a könyveit.
Nem mondhatni, hogy könnyű témákat választ könyveinek, de ezúttal a végtelennel talán a korábbiakat is felülmúlta. Miért ez az emberi ésszel és képzelőerővel elképzelhetetlen, felfoghatatlan téma került most a fókuszba?
Utólag nem tudom visszaidézni, hogy jött elő bennem, hogy erről írjak. Írás közben rácsodálkoztam arra, hogy egyik oldalról valóban „emberi ésszel és képzelőerővel elképzelhetetlen, felfoghatatlan téma” ez, másik oldalról mennyire emberi, az evolúció ezt mennyire mélyen belénk égette. Vajon mi ennek az oka?
Lenyűgöző, ahogyan még abban az egyszerű matematikai igazságban is, hogy 3+4=4+3, ki tudja mutatni, hogy ott rejlik a végtelen. Ezt nyilván mindenki felfogja, de a későbbi matematikai, halmazelmélet levezetéseket már nem biztos, hogy követni tudják. Mi az a legfontosabb gondolat, amit a végtelennel kapcsolatban szeretett volna az olvasó „lelkére kötni”?
Hú, hát lenne ilyen „legfontosabb gondolat”? Ehhez át kell gondolnom: mi is játszódik le bennem, amikor írok. Nem hiszem, hogy bármit, bárkinek a lelkére szeretnék kötni. Inkább én magam csodálkozom rá, meglepődöm, elgondolkodom, sokszor lelkesedem, és mindezt szeretném érthetően megosztani.
Tud példát hozni arra, hogyan befolyásolja a végtelen-képünk a hétköznapi életünket és gondolkodásunkat? Miért fontos egyáltalán, hogy ezzel a kérdéssel tudatosan foglalkozzunk?
Kíváncsiság. Egyszerűen kíváncsi vagyok, minden érdekel, és szeretem megérteni, illetve megpróbálom megérteni a dolgokat, jelenségeket. Azt remélem, hogy sok kíváncsi társam van, akiknek talán felkelti az érdeklődését ez a téma. Nem az volt a motivációm, hogy ez jó lesz valamire.
Nagyon sok ismeretet oszt meg a könyvében a művészettörténettől a filozófián át a halmazelméletig, sokszor lexikoncímszó-szerű tömörséggel. Nem érzett kísértést arra, hogy egyes részeket „mesélősebben” is kifejtsen, különösen a művészettörténeti részeknél, ami, ha jól tudom, igen közel áll Önhöz? Miért döntött mégis e forma mellett?
Nagyon jó kérdés, és biztos igaza van. Valahogy, valamiért korlátozni akartam a terjedelmet. Utólag, amikor kézbe vettem a könyvet, rádöbbentem, hogy bizony, lehetett volna egy kicsit terjedelmesebb. És bizonyos részeket „mesélősebben”, hosszabban is tárgyalhattam volna.
Szembeszökő az is, hogy a könyvében másfél oldalt szentel a vallások és a hit végtelenfelfogásának ismertetésének, miközben a természettudományos megközelítés ennél nagyságrendekkel nagyobb teret kap. Azért a vallások mélyebben foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Matematikusként, mérnökként úgy érzi, hogy túlságosan megfoghatatlan a spirituális megfogalmazása a végtelennek, vagy más oka volt, hogy ezt az aspektust csak érintőlegesen tárgyalta?
Ez nem volt bennem ennyire tudatos. Megtehettem volna. Egyik oldalról a végtelen lehetőleg minden aspektusára ki akartam térni, a másik oldalról a legnagyobb kihívásnak azt éreztem, hogy a természettudományos megközelítést valahogy megfoghatóvá, közérthetővé tegyem. Remélem, sikerült.
Élete során számos tudományos munkát, cikket és tanulmányt írt, majd az utóbbi években tudományos ismeretterjesztő könyveket készít, a Végtelen megszelídítése immár a negyedik ilyen kötete. Könnyebb vagy nehezebb ismeretterjesztő könyveket írni, mint szigorúan tudományosakat? És milyen tanácsot tud adni azoknak, akik hasonló műfajban akarnak könyvet írni: mire figyeljenek, milyen hibákat ne kövessenek el?
Sok szempontból nehezebb ismeretterjesztőt írni. A mögöttes tudományos tartalmat éppolyan precizitással kell, vagy kellene tudni, mint egy szakmunkánál, másrészt a cél az, hogy a témától messze álló, nem szakemberek is értsék. Egy matematikai levezetést sokkal könnyebb szabatosan elmondani, mint beszélni róla abszolút kívülállóknak úgy, hogy meg is értsék. Ha mégsem értik, az nem az ő hibájuk, hanem azé, aki előadta. Milyen tanácsot, tanácsokat adnék? Magamnak is adok: mindig megfogalmazok magamnak irányelveket, amelyeket igyekszem betartani. Például: legyen egy világos gondolati ív az anyagban; mindig egyszerűen, érthetően fogalmazzak; legyenek benne merész asszociációk. És egy sor hasonló.
Azt javaslom annak, aki leül írni, hogy előtte alaposan gondolja át mit akar megértetni, és gondolja át az írandó mű teljes szerkezetét, vázát. Csak utána kezdje ezt a vázat feltölteni.
Van esetleg eddigi három kötete után olyan olvasói visszajelzése, ami akár pozitívan megerősíti a fáradozásait, akár fejlődésre ösztökéli? És mi a tapasztalata: laikusok olvassák inkább a könyveit, vagy olyanok, akiknek van érzékük a matematikához, tudományokhoz, a tudományos absztrakcióhoz?
Vannak visszajelzések, de nem sok. Ami volt, az pozitív volt. A relatív kis számon nem csodálkozom, és nem veszi el a kedvem. Ennek oka a következő. Ha bemegyek egy nagy könyvesboltba, akkor szinte elszédülök a gigantikus választéktól, a rengeteg ismert nagy névtől. Ha ez így van, akkor naivitás azt várni, hogy tömegek vegyék a könyvemet, egy ismeretlen szerző könyvét. Ráadásul nem szépirodalom, sokkal inkább egy rétegnek szól. Ha egy nagyon szűk csoport olvassa, akkor már örülök.
Az előző könyvei több száz oldalas munkák voltak, és az olvasó azt hihetné, hogy a végtelenről végtelen hosszan lehet írni, ez a kötet mégis „csak” 128 oldalas. Mi az oka, hogy ilyen tömören össze tudta (vagy akarta) foglalni ezt az első látásra bonyolult témát?
Köszönöm a kérdésben rejlő dicséretet, vagyis azt, hogy sikerült tömören összefoglalni a mondandómat. Utólag úgy látom – ahogy már említettem –, kár volt ennyire szűkre venni a könyvet. Ha még egyszer megírnám, tágabbra venném. Anyagom volt hozzá bőven.
Szakított az ismeretterjesztő köteteinél már megszokott, nonfiguratív, fraktálszerű borítóképekkel, és ezúttal egy konkrét metszetet tett a címoldalra. Miért annyira fontos ez a kép, hogy ilyen formában kiemelte?
Megragadott ez a kép. Több okból is. Az egyik az, hogy gyerekként apám könyvtárában találtam egy könyvet, amiben ez az ábra benne volt. Akkor különösen érdekesnek találtam. Egész életemben megfeledkeztem róla. A jelen könyvem írása közben véletlenül bukkantam újra rá. Ma is roppantul tetszik. Az egész ódon rajzot valami sejtelmes történet veszi körül, hiszen az alkotója sem ismert. Nagyszerűen, tömören kifejezi azt az emberi kíváncsiságot, amit a könyvben is érzékeltetni akartam.
Már előző interjújában elővételezte ötödik könyvét, amely a színekről fog szólni. Hogy áll ezzel, mikorra várható? És már tervben van esetleg egy hatodik is?
A színekről szóló könyvet gőzerővel írom. Talán most még jobban elbűvöl a téma, mint az előző négynél. Újra és újra meglepődöm, mennyire széles területen jönnek elő a színek, mennyire átszövi az életünket, milyen nehéz és mély tudománya van, és milyen sok más tudományos területet kell bevonni a színek tudományába: fizika, kémia, biológia, fiziológia, pszichológia, társadalomtudományok… De messze nem csak tudományos oldala van. Ott van például a képzőművészet, a hétköznapi életünk színei, de ott a szivárvány is. Hihetetlen, nem? Nem tudom, mikor sikerül befejezni. Hogy hatodik is tervben van-e? Van egy „írás-bakancslistám”. Majd meglátjuk…
