Alapos történelmi kutatásokkal készítette elő a történetet, hogy a csataleírásoktól a helyszíneken át a ruhákig és a fegyverekig minden korhű és hiteles legyen – meséli Árvai Levente új történelmi fantasy regénye kapcsán. Az Útonjáró című, a Könyv Guru Kiadónál megjelent kötet szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy miért érdekes a halhatatlan vámpírok karaktere, miként simul bele a mágia és a tündérmesék világa a történelmi valóságba, és hogyan kapcsolódik ez a regénye a látszólag teljesen más univerzumban játszódó előző könyvéhez.
Amikor egy éve, az első könyvének megjelenése kapcsán beszélgettünk, úgy tűnt, annak a regénynek a folytatásán dolgozik, aztán mégis másképp alakult. Hogyan jött elő ez a történet, Békássy Márton, a szabadságharc egykori honvédjának a sztorija? És miért volt fontos ez a szabadságharcos vonal?
Nem mondanám, hogy másképp alakult, hiszen ezek a történetek hosszabb távon egymásba fognak kapcsolódni és tágítják, színesítik az általam teremtett urban fantasy világot. Szerettem volna adni a magyar olvasóknak egy különleges hőst, aki képviseli azokat a jellemvonásokat, amelyek nekünk, magyaroknak fontos jelentéssel bírnak. Ez a könyv a magyar népi folklór elemeit jeleníti meg, és egyben egy főhajtás, tiszteletadás a magyar ’48-as szabadságharc önfeláldozó hősei felé.
Az Útonjáró történetében vámpírokkal kell a hősnek megküzdenie. Miben több ez a regény a „klasszikus” vérszívós történeteknél? Könnyebb vagy nehezebb volt egy olyan fantasyt írni, ami egy jól ismert toposzt dolgoz fel másképp?
Igazából egyetlen vámpírral kell megküzdenie a főszereplőnek, rengeteg egyéb természetfeletti teremtmény és akadály mellett, amelyek mind megmutatják Békássy mentalitását, törhetetlen akaraterejét. Egyáltalán nem szorítanám be az említett „klasszikus” vérszívós történet kategóriájába, hiszen aki olvasta, vagy olvasni fogja, az megláthatja, hogy ennél jóval többről szól a történet. Az Útonjáró már régóta formálódott a fejemben, tudatosan terveztem meg a cselekményét és így a történetvezetést, ezáltal könnyebben ment az írás is.
Mi az a vámpíros történetekben, ami a borzongatáson túl érdekes lehet az olvasónak? Van valami tanulság vagy metaforikus jelentés, amit kihámozhatunk ezekből a regényekből?
Az Útonjáró nem tipikus vámpíros történet, hanem annál jóval több. Egy elismerés a magyar néprajzkutatók, folkloristák munkája, és a magyar szabadságharc kevésbé ismert hősei felé. Számukra is emléket kíván állítani a regény, ezért nem feltétlenül a vámpír figurája a legfontosabb benne. Tanulság mindig van az olyan történetekben, ahol egy szereplő teszem azt két-három emberöltőnyi élettapasztalattal vizsgál meg egy élethelyzetet. Véleményem szerint talán a vámpírtörténetekben ez a halhatatlan karakterek tapasztalati többlete lehet a leginkább borzongató és csalogató.
Ezúttal hogyan alkotta meg a sztori főbb karaktereit? Honnan inspirálódott a szereplők tekintetében?
A karaktereket igyekeztem előre kitalálni, ismét sokat merítettem a saját életemben felbukkanó személyek, főleg a kevésbé szimpatikus, esetenként visszataszító figurák stílusjegyeit vettem kölcsön. Ezúton remélem, hogy amikor elolvassák a történetet, magukra fognak ismerni benne. Ugyanakkor voltak olyan karakterek is, akiket az adott fejezet cselekménye hívott életre és velük csak még élénkebbé és lüktetőbbé vált a regényem.
A szabadságharc leírt csatái mennyire épülnek valós történelmi alapokra? A fantáziáját használta inkább, vagy utánaolvasott az egykori eseményeknek?
A szakmám eredetileg kutató történész, így elmondható, hogy utánaolvastam az eseményeknek, valamint terepbejárással készültem fel az előttem álló munkára. A csatáktól elkezdve, a ruhákon és helyszíneken át egészen a fegyverekig minden korhű és hiteles. A fantáziámmal legfeljebb színesebbé tettem a történetet, valamint összekötöttem a cselekménynek teret adó helyszíneket.
Az előző regénye, az Istenek, szörnyek, csodák nyomában jártam című kötet műfaja egy urban fantasy volt. Az Útonjárónak mi a zsánere? És ennek mik a jellegzetességei?
Az Útonjáró egy történelmi fantasy történet, amely valós történelmi kort, eseményeket és személyeket ötvöz varázslattal, mitikus lényekkel és képzeletbeli elemekkel. A regény izgalmas időutazást kínál, ahol a múlt hiteles díszletei között elevenedik meg a mágia. A történetek jól kutatható történelmi környezetben játszódnak. A mágia, a tündérmesék és a mitológia világa szinte észrevétlenül, a maga természetességével simul bele a valóságba.
Milyen visszajelzéseket kapott egyébként az első regényére? Volt valami, amit tanulságként le tudott szűrni ezekből, akár olyasmi, amin későbbi írásaiban változtatni tud?
Az Istenek, szörnyek, csodák nyomában jártam című első regényem nagyon pozitív kritikákat kapott, ezeket több helyről sikerült begyűjtenem, példának okáért az online térből moly.hu, de tartok rendhagyó irodalomórákat diákoknak, valamint sorra szerepelek író-olvasó találkozókon is, mint meghívott vendég, itt is mindig nyitottan állok az olvasók véleményéhez. Abszolút nem zárkózom el a tisztelt olvasók véleményétől, hiszen én is abból tudok tanulni, de a szőrszálhasogatást nem szeretem, ezekből is kaptam néhányat az elmúlt egy évben. Ezt a 2-3 embert leszámítva, igazából szinte csak dicséretet kaptam, sokaknak tetszett a könyv szarkasztikus humora, a különféle kultúrák egy és ugyanazon térben való felvonultatása és a regény pörgős, feszes, eseménydús cselekménye.
Milyen kihívást jelentett egy viszonylag ismert történelmi közegbe helyezni a fantasyregény szereplőit? Mennyire jelentett könnyebbséget, hogy nem kellett teljesen új világot teremtenie?
Nem igazán volt különbség, hiszen itt is fel kellett építenem Az Útonjáró saját világát, ami a történelmi fantasy műfajnak is az egyik alapkövetelménye.
Mennyivel volt könnyebb egy második regényt írnia? Mi az, amit az első kötet alapján tanult meg, és milyen hibákat sikerült így elkerülnie?
A második regényem felépítésénél jóval tudatosabb voltam, már ami a tervezést illeti, mint az elsőnél. Már az elején tudtam honnan hová szeretném kifuttatni a cselekményt. Ennek a történetnek az írása során egy pillanatra sem akadtam meg, folyamatosan haladtam az írással mivel rengeteg ötletem volt, mégsem estem abba a hibába, hogy túl sok dolgot akartam volna beleszuszakolni a regénybe, így a cselekmény folyamatos, követhető és így könnyebben átélhető.
Mi volt, ami ezúttal nehézséget okozott az írás során? És hogy oldotta meg?
A történet első változata nagyon naturalista és brutális ábrázolásmóddal dolgozott, ami megterhelte volna az érzékenyebb lelkületű olvasóimat, így finomítottam rajta. Az utómunkálatokat követően elmondható, hogy megmaradt a regény keménysége, mégis mindenki számára élvezhető lett.
A folytatás ennek a történetnek a végén is meg lett előlegezve. Készül rá? Vagy mást, egy új történetet forgat a fejében?
Bármilyen hihetetlenül hangzik, Az Útonjáró és az Istenek, szörnyek, csodák nyomában jártam című regényeim egy és ugyanazon világ részei. Az írás során nagyon fontos, hogy a regényeim önállóan is megállják a helyüket, tehát aki bármelyiket leveszi a polcról, az minden esetben egy kerek, önmagában is értelmezhető történetet fog olvasni, azonban a hűséges olvasóim minden kötettel több információt szerezhetnek a mítoszőr univerzumról. A folytatásokról sem érdemes lemaradni. A történetek összefonása már folyamatban van és terveim szerint igazán grandiózus lesz
