Sokan hiszik azt, hogy a könyvírás ott fejeződik be, ahol az utolsó betűt (vagy írásjelet) leütötték – és onnan már csak várni kell, hogy megjelenjen a kötet. Nagyobbat nem is tévedhetnének, hiszen az írás csak az első „forduló”, a második, a kiadás folyamata csak ott kezdődik (vagy még korábban). De mik azok a tévhitek és csapdák, amiknek nem szabad bedőlni a könyvkiadás kapcsán? Hogyan készülhetünk erre a folyamatra úgy, hogy ne kedvetlenedjünk el, és minél hamarabb sikeresen találjunk a könyvünkhöz (és hozzánk) passzoló kiadót? Vizsgáljuk meg a leggyakoribb tévhiteket, és azt is, miként kerülhetjük el ezeket!
Még nincs kész a kézirat, de már kiadót keresünk
Ez talán a leggyakoribb hiba. Sokan gondolják azt, hogy ha van egy jó ötletük, egy részletes vázlatuk, esetleg néhány elkészült fejezet, akkor máris érdemes egy kiadónak felajánlani a szöveget. Ismeretlen szerző esetén azonban ezzel aligha lehet célt érni, a kiadók nem fognak komolyan foglalkozni egy ilyen „szöveg- vagy ötletkezdeménnyel”. A kiadó egy ilyen helyzetben ugyanis nem az ötletet vásárolja meg, hanem arra kíváncsi, hogy a szerző képes-e végigvinni egy egész regényt azonos minőségben, le tudja-e zárni a történetet, fenn tudja-e tartani az olvasó érdeklődését az utolsó oldalig. Tehát, először mindig fejezzük be a regényt, és csak utána keressünk kiadót!
Nem a megfelelő kiadónak küldjük el a kéziratot
Szintén rendszeresen előfordul a kezdő írók esetében, hogy végigböngészik a netet a lehetséges kiadók után, majd a kéziratot gyorsan elküldik mindegyiküknek (vagy a többségnek). Pedig érdemes lenne kicsit alaposabban is tájékozódni, hiszen nem minden kiadó „mindenevő”, sőt, sokan specializálódtak néhány műfajra. Ha tehát fantasy regényt írtunk, ne házaljunk olyan kiadónál, amelyik főleg szépirodalomban vagy történelmi ismeretterjesztő könyvekben „utazik”. Vagy fordítva. Mindenekelőtt tájékozódjunk, hogy a felkeresni kívánt kiadó milyen könyveket ad ki, kik a bejáratott szerzői, milyen műfajokban aktív, és hogy egyáltalán fogad-e beküldött kéziratokat (vagy egyből a papírkosárba kerülnek a kéretlen szövegek). Igen, ez így sokkal időigényesebb, mint egy címlistára elküldeni a regényt, de higgyük el, sok elutasítás abból fakad, hogy egyszerűen a mű nem illeszkedik a kiadó profiljába. Érdemes megkímélni magunkat a felesleges elutasításoktól (vagy a válasz nélkül maradó levelektől).
Nem olvassuk el a beküldési útmutatót
Meglepődnénk, ha tudnánk, hány kézirat bukott el ezen az egyszerűen megugorható feltételen. Ha előzetesen tájékozódunk a megcélzott kiadóról, akkor általában megtalálhatjuk azokat a szempontokat, amelyek alapján tudjuk, hogy mit vár a szerkesztő tőlünk. Többnyire megadják a kézirat elvárt formátumát, hogy milyen „kísérőket” kérnek mellé (szinopszis, bemutatkozás, kísérőlevél), esetleg azt is, hogy milyen hosszúságú részletet kérnek a műből. Ha például tízoldalas mintát kérnek, akkor rossz benyomást kelt, ha elküldjük az 500 oldalas teljes szöveget, mert a kiadó képviselője úgy érezheti, raboljuk az idejét, nem akarunk együttműködni vele.
Elküldjük az első változatot
Nagy öröm, ha elkészült a kézirat? Nagy, bizony! De ez még nem jelenti azt, hogy készen is áll arra, hogy más is olvassa. Az első változat általában még nem kész szöveg, számos simításra van még szüksége. Ezért, ha elkészültünk vele, tartsunk be néhány szabályt. Olvassuk el többször is! Olvastassuk el másokkal is (barátokkal, bétaolvasókkal)! Javítsuk ki, amit észreveszünk: szerkezeti hibákat, logikátlanságokat, helyesírási hibákat! Csiszolgassuk a szöveget, akár húzzuk ki belőle a felesleges, redundáns részeket! A tapasztalat szerint egy második vagy harmadik szövegváltozat már sokkal érettebb, ezért nagyobb sikerre is számíthat.
Ne vegyük a kritikát személyes támadásnak
Az írók érzékeny típusok, kíváncsiak mások véleményére a szövegükkel kapcsolatban, de azért szívükre veszik, ha nagyon kritizálják őket. Jó, ha előre számítunk arra, hogy a kiadók többsége nem küld részletes véleményt a kéziratról (általában nem is válaszol), de ha mégis, akkor többféle kritikus megjegyzés is lehet a válaszukban. Ezeket semmiképpen sem szabad „mellre szívni”, inkább örülni kellene neki, hiszen ennél őszintébb véleményt ritkán fogunk kapni. Sokkal jobban járunk az ilyesmivel, mintha azonnal elfogadnák a szövegünket, kérdés nélkül. Ha netán mégis rosszul esne, amit olvasunk a véleményben, egyrészt mindenképpen válasszuk le a személyünkről, hiszen a legritkább esetben kritizálnak minket személyesen, másrészt olvassuk el többször figyelmesen, hátha tudunk belőle tanulni. Könnyen lehet, hogy még jobb is lesz a szövegünk, mint ha csak magunk csiszolgattuk volna.
Rosszul értelmezzük az elutasítást
A kiadók évente sok száz vagy akár ezer kéziratot is kapnak, ezek között gyorsan kell szelektálniuk, ezért fordulhat könnyen elő, hogy nincs idejük megmagyarázni az elutasítást. Mi pedig hajlamosak vagyunk nagyon a szívünkre venni ezt, és elkönyveljük rossznak a kéziratunkat. Holott az elutasítás okai között sok más szempont is lehet. Például piaci megfontolás, műfaji telítettség, költségvetési korlátok, időhiány stb. Magyarán nem minden elutasítás jelenti azt, hogy a könyv rossz. Erről sokat tudnának egyébként mesélni olyan híres írók, mint a Harry Potter sorozatot jegyző J. K. Rowling, akinek tucatnyi kiadó dobta vissza az első regényét.
Nem ismerjük a piac működését
Kevésbé látványos, de nagyon fontos hiba. Sokan képzeljük ugyanis kezdő íróként úgy, hogy egy kiadó a regény irodalmi értéke alapján választja ki a szöveget, holott legalább ennyire fontosak számára (ha nem fontosabb) a gazdasági, piaci szempontok. Tehát a kérdés nem (csak) az, hogy érdekes vagy eredeti-e a könyv, hanem az is, hogy számíthat-e számottevő olvasóközönségre, lehet-e megfelelően pozicionálni a piacon, milyen versenytársai vannak a boltokban, mennyire eladható, esetleg lehet-e valamilyen támogatásért pályázni a kiadásához (általában nem). Vagyis nagyon hasznos, ha íróként szánunk egy kis időt a helyi könyvpiac megértésére, megismerésére, mert így keserű csalódásoktól kímélhetjük meg magunkat.
Azt hisszük, a kiadó majd mindenről gondoskodik (helyettünk)
Régebben könnyen megengedhette magának egy író, hogy „passzívan” csak megírja a könyvét, a többit pedig a kiadóra bízza. Manapság sokat változott a helyzet, és a kiadó azt is mérlegeli, hogy az adott szerző mennyire van jelen (szerzőként) a közösségi médiában, van-e érdemi olvasóközönsége (a családján és szűk baráti körén túl), képes-e kommunikálni ezzel a közösséggel, vállal-e könyvbemutatókat és rendezvényeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy aki nem fekete öves influenszer, az ne is adjon ki könyvet, de azt igen, hogy a kiadók általában olyan szerzőket keresnek, akik aktív partnerek a könyv népszerűsítésében is. És hát lássuk be: ez közös érdek.
Türelmetlenek vagyunk
A kiadókeresés korántsem hetek kérdése ma Magyarországon. Jobb, ha felkészülünk arra, hogy egy válasz akár 3-6 hónapot is igénybe vehet (a kiadói szerkesztők is sokszor nagyon leterheltek). Ha pedig több kiadót is felkeresünk, még ha többé-kevésbé egyszerre is, máris fél években kell mérni a pozitív válasz megszületését. Arról nem is beszélve, hogy a válasz kritika formájában érkezik meg, és a szöveget még át kell dolgozni (legalább egyszer), és utána még jöhet egy kiadói „forduló”, amikor egy szerkesztő dolgozik a könyvünkön. Szóval ne legyünk türelmetlenek, a legritkább esetben lesz nagyon gyors a kiadás folyamata, ezért a szorgalom és tehetség mellé nagy kitartásra is szükségünk lesz, ha nyomtatásban akarjuk látni a regényünket.
Ne fogadjuk el az első fizetős ajánlatot
Nézzünk szembe a realitásokkal: Magyarországon egy ismeretlen, elsőkönyves író ritkán reménykedhet jobbnál jobb kiadói ajánlatokban, inkább a fizetős szolgáltatásokban reménykedhet. Ezzel nincs is feltétlenül nagy gond, hiszen nem kell vagyonokat fordítani arra, hogy lehetőséget kapjunk betörni a piacra, de azért arra figyeljünk, hogy az első elutasítások vagy nem megfelelő ajánlatok után ne „ugorjunk rá” az első fizetős ajánlatra. Érdemes ezeket is megversenyeztetni, hiszen végül is ebben a szituációban már mi vagyunk a fizetős kuncsaftok, és nagyon is számít az, hogy mit kapunk a pénzünkért. Csak egy „szimpla” nyomtatást, vagy kiadói szolgáltatást is, terjesztéssel, szerzői marketinggel, médiamegjelenéssel, könyvbemutatóval. Kis különbség az árban nagy szolgáltatásbeli különbségeket takarhat, és egyben nagyon más közönséghez juthat így el a könyvünk. Lásd az előző tippet: ezen a téren se türelmetlenkedjünk, hanem fontoljuk meg az összes lehetséges opciót.
