Amikor egy kezdő író regénysorozat tervezésébe fog, általában nem gondol bele, milyen szerkezetű sorozatot írjon. Pedig kétféle létezik:
az önálló és a folytatásos.
Az önálló történetekből álló sorozat könyvei tulajdonképpen bármilyen sorrendben olvashatóak. Példaként gondolhatunk a legtöbb krimisorozatra, például Agatha Christie könyveire. Poirot-nak van első és utolsó esete, és a köztes könyvekben időnként hangzik el utalás korábbi történetekre, de az olvasó semennyit nem veszít az olvasási élményből, ha nem az ajánlott sorrendben fogyasztja a sorozatot.
A folytatásos sorozat olvasása viszont erősen a megadott sorrendben ajánlott. Gondoljunk a Harry Potter kötetekre. Én például véletlen a második kötettel kezdtem ennek a sorozatnak az olvasását, és tökéletesen értettem a sztorit (csak az első kötet kézbe vételekor döbbentem rá, hogy rossz sorrendben olvastam). Mégis, az ilyen típusú történetet kifejezetten adott sorrendben érdemes olvasni, mert feszes benne nemcsak az időbeliség, hanem az ok-okozati viszonyok is.
Ki írjon önálló sorozatot?
Az ún. epizodikus dramaturgiájú önálló sorozatok (ilyen még például Simenon Maigret-sorozata, Leslie L. Lawrence bármely sorozata vagy Lee Child Jack Reacher-könyvei) alapelve, hogy a kötetek önmagukban is megállják a helyüket. A főhős és a világ állandó, a könyv dramaturgiai konfliktusa az első fejezettel felvetődik és az utolsóval megoldódik.
Azok az írók gondolkodjanak efféle sorozatban, akik szeretnek fókuszáltan írni, egy-egy specifikus rejtélyre vagy problémára koncentrálva, és nem akarnak éveken átívelő, bonyolult cselekményt szőni és komplex világot, rengeteg szereplőt első kiindulásra elképzelni. Elsőkönyves íróknak kifejezetten ajánlom, hogy sorozatukat inkább ilyen típusúra tervezzék – mert sajnos előfordul, hogy a kezdeti lendület elvész, és ennek az olvasók bizony nem örülnek!
Jó döntési pont még a műfaj. Ez a fajta sorozat megszokott ugyanis nemcsak krimiben és thrillerben, hanem bármely egyéb rejtélyes műfajban (pl. cosy fantasy), sőt, romantikában is (ahol részenként új pár talál egymásra, például egy baráti közösség tagjainak, vagy az összes lánytestvérnek a párra találását meséli el az újabb és újabb kötet, ld. Marian Keyestől a Walsh család).
Gondoljunk az olvasóközönségre is. Ha inkább olyan olvasóknak írunk, akik a biztonságot és a megszokást keresik, nem igényük a fárasztó, komplex világ, a rengeteg szövevény, a kötetek közti összefonódás, akkor az önálló sorozatot válasszuk. Ezzel olyan olvasókat szólítunk meg, akik nem dolgozni akarnak az olvasással, hanem kikapcsolódni; akik bármelyik ponton elkezdhetik a sorozatot, nem kell a legelső résszel kezdeniük.
A pénzügyekkel is tervezzünk: kisebb a kockázat, nagyobb a nyereség, mint folytatásos sorozat esetében. Ha egy önálló sorozat kötete bejön az olvasóknak, akkor szívesen megveszik a többit. (Ha nem tetszik nekik, bármikor leállhatunk az írással. A legjobban fogyó köteteket újranyomjuk, a kevésbé jól fogyóakat nem.) Mivel a részek sorrendje rugalmas, a marketing könnyebb: az új kötet megjelenése mindig eladja a korábbiakat.
Ki írjon folytatásos sorozatot?
A folytatásos sorozatok (mint George R. R. Martintól a Trónok harca, vagy A gyűrűk ura trilógia) egyetlen monumentális történetet mesélnek el darabokban. Bár minden kötetnek van valamennyi saját belső íve, a valódi tét, a fő konfliktus és a karakterfejlődés részeken át bomlik ki, az olvasó fokozatosan tud meg egyre többet, fontosabb a sorozat íve, mint az egyes részeké.
Sok kezdő író képzel el kifejezetten komplex világot (különösen fantasy vagy scifi műfajban), amelyet sok szereplő népesít be. Ennek a történetét általában nem egy kötetben képzelik el, hanem három vagy több folytatásos műben.
Azok az írók gondolkodjanak efféle sorozatban, akik kifejezetten tervező alkatúak, és élvezik a kis részletek összefűzését valami egészen monumentálissá. Akik nagyon jók információadagolásban, világépítésben, szereplők háttértörténetének kitalálásában, pontosan ismerik a műfaji kliséket és ezért képesek ezeken túllépni.
Kitartó írók kezdjenek csak bele, akik egyrészt nem hagyják cserben az olvasóikat az első vagy második kötet után, másrészt a tervezésben is kitartóak. Ugyanis az apró nyomokat el kell már rejteni az első részben akkor is, ha ezeknek csak az ötödikben lesz jelentősége. A folytatásos sorozat írása szigorú fegyelmet és hosszú tervezést igényel!
A műfajokat tekintve nemcsak a fantasztikus műveknek áll jól ez a sorozat, hanem a történelmi regényeknek is (ami lehet kaland-, vagy romantikus regény is, például A Kárpátok farkasai Cseke Lajostól vagy Bakóczy Sára Andrássy-duológiája), valamint családregény esetében is jó döntés (pl. Émile Zola sorozata, a Rougon-Macquart család).
A folytatásos regények olvasóközönsége az elkötelezettséget előnyben részesítő olvasók, akik jobban örülnek, ha nem kell új történetet felfedezni, hanem egy ismert világba reppenhetnek vissza. A kötetek közötti várakozás közösséget épít, amit marketinggel nagyon jól ki lehet használni. Hátrány viszont, hogy a következő és következő köteteket egyre kevesebben vásárolják meg: ha valaki elveszíti az érdeklődését a harmadik résznél, nem fogja megvenni a negyediket. (Az önálló sorozatoknál ez nincs így, ott a piaci ízlést jobban eltaláló kötetek mindig jobban teljesítenek, mint a többiek, a frissességükre való tekintet nélkül.)
A pénzügyekkel ilyen esetben úgy tervezzünk, hogy ha az első kötet nagyot üt, akkor az elköteleződés sokkal nagyobb, a kíváncsi olvasók megveszik az összes kötetet egymás után (míg önálló sorozatnál a dramaturgia össze nem fonódása miatt nem muszáj minden kötetet olvasni a megértéshez). Az ilyen típusú sorozatra jobban igaz, hogy a hozzá kapcsolódó egyéb áru (angolul ún. merch) jobban érdekli az olvasóközönséget, mint az önálló sorozat esetén.
Melyikkel kezdjünk íróként?
A döntést a saját munkamódszerünk és zsánerünk ismeretében hozzuk meg. Kezdő író előbb teljesen önálló kötetet rakjon le az asztalra: ha egy 50-70 ezer szavas regényben már bizonyítottuk magunknak, hogy eljutunk a történet közepéhez és végéhez, akkor van annyi gyakorlatunk, hogy belevágjunk sorozatba is (vagy az első regényünket a sorozat egy darabjává avanzsáljuk).
Ha a folytatásos sorozatot választjuk, az első kötetet ez esetben is úgy írjuk meg, hogy az önmagában is kerek és kielégítő legyen (hátha nem lesz folytatás), de hagyjon nyitva kapukat. Ez komoly technikai bravúr. Az egyik legjobban sikerült trilógiakezdő kötet Kerstin Gier Silber-trilógiájának első része: olyan pompás a zárás, hogy akinek nem tetszik ez a világ, attól még kerek történetet kap. Ha önálló sorozatban gondolkodunk, a legfontosabb dolgunk a megfelelő főhős kialakítása, a hangulat eltalálása: ezzel fogunk ugyanis márkát építeni.
A komplex ötletünk inkább erős cselekményre épül (folytatásos sorozat), vagy erős főhősre (önálló sorozat)?
A főszereplő rengeteget fejlődik, fel kell nőnie a feladathoz (folytatásos sorozat), vagy a jellemét, képességeit tesszük újra és újra próbára (önálló sorozat)?
A sorozatírás mindkét esetben jó üzleti és szakmai döntés; a kiadó is szereti, ha egy írójára hosszabb távon, több könyvvel számíthat. Azonban előbb tegyünk le egy regényt az asztalra, hogy a kiadó (vagy magánkiadás esetén az olvasó, a publikum) lássa, hogy képesek vagyunk a dramaturgiai ív lezárására!
