Különös időszak a nyár egy író számára. Na nem azért, mert olyan sok lenne a szabadidő. Sokaknak ilyenkor a családdal, utazásokkal, a gyerekekkel, a munkahelyi feladatok előre ledolgozásával, a hőséggel kell megküzdeniük – magyarán sokszor teljesen szétesett hétköznapok jellemzik a nyári hónapokat. És mégis: higgyük el, hogy bár nem mindig könnyű „túlélni” ezt az időszakot, egy író számára valóságos aranybánya lehet. A kezdők két hibát követhetnek ilyenkor el: vagy teljesen szétesnek, elengedik az írást, és azzal biztatják magukat, hogy „majd szeptemberben mindent folytatok ugyanúgy”, mások pedig görcsösen ragaszkodnak az év közbeni rutinhoz, figyelmen kívül hagyva, hogy szinte minden körülmény megváltozott. Pedig, hagyni kéne magunkat kicsit sodortatni az eseményekkel, jobban figyelni kifelé, olykor meg befelé, és nem a regényünket kellene minden áron továbbírni, hanem úgy töltekezni, hogy az őszi időszakban érettebben folytathassuk a szisztematikus munkát. Nézzünk akkor néhány gyakorlatot arra, hogy használhatjuk ki kreatívan a nyári heteket, hogy a káosztól ne szétessünk, hanem inkább bátorságot merítsünk belőle.
Tartsuk nyitva a szemünket
Igen, közhelyes tanács, hogy egy író figyelje meg a környezetét, de tegyük a szívünkre a kezünket: mennyire vagyunk ebben következetesek? A nyár tökéletes lehetőség arra, hogy ebben is fejlődjünk, és tudatosan figyeljük meg, mi zajlik a környezetünkben, ha lehet, egy füzettel a közelünkben, amibe azonnal le is jegyzetelhetjük a látott „nyersanyagot”. Például: Egy idegen család dinamikája a strandon / Egy öregember mozdulatai a buszmegállóban. / Egy gyerek, aki fél bemenni a vízbe. / Egy pár veszekedése egy étteremben. Haladók arra is ügyelhetnek, hogy ne csak rögzítsék ezeket a jeleneteket, hanem kicsit el is gondolkozzanak rajtuk. Mondjuk úgy, hogy kommentben mellé írják: Mit akarhatott az apa? / Milyen terhek nyomhatják a vállát? / Mi történhetett vele előtte? / Hogyan folytatódik számukra ez az este? Ha így csináljuk, az már nem megfigyelés lesz, hanem egyfajta karakterépítés. Ha résen leszünk, észrevesszük, hogy a nyár tele van emberi mikrotörténetekkel.
Írjunk a helyszínen
Milyen jó, hogy az íróknak van fantáziájuk, mert így a négy fal között is képesek elképzelni a tengerpartot vagy egy vasútállomás miliőjét. Csakhogy nyáron arra is van (lenne) időnk, hogy valóban el is menjünk különféle helyszínekre, és ott gyűjtsünk „életszagú” tapasztalatokat. Ha nem is tudunk feltétlenül a világ másik végére elmenni, azért kiszakadhatunk a lakásból (ha épp nincs 40 fok, bár akkor is érdemes rövid időre), és leülhetünk egy vasútállomáson, egy parkban, egy folyóparton, egy kávézóban, egy hegytetőn stb., megfigyelve, hogy mi történik, mik bukkannak fel. És ha meglátunk valami érdekeset, próbáljuk rögtön beépíteni abba a jelenetbe, amit erről írunk. Mondjuk egy rikító színes sálat, egy meghökkentő mondatfoszlányt… Ez a gyakorlat nagyon erőteljesen fejleszti a spontaneitást és a valóságérzékelést.
Csapjuk fel a motorháztetőt
Mivel úgysem lesz időnk arra, hogy a szokásos rutinunkat folytassuk, próbáljunk kicsit lelassulni, és nézzük új szemmel a készülő szövegünket. Vegyük elő újra a kéziratot (akár hol is tartunk vele), és friss szemmel, más kérdésekkel kezdjük boncolgatni. Ne újraírjuk, hanem „diagnosztizáljuk”, mintha önmagunk szerkesztői lennénk. Tegyünk fel például olyan kérdéseket, mint hogy: Hol lassul le? / Hol nem mond igazat (vagy hol viselkedik természetellenesen) a karakter? / Hol „kényelmesedik el” a konfliktus? / Hol mondunk el olyasmit, amit inkább láttatni kellene? Ha már ezeket sikerült megválaszolni, akkor lehetünk még kegyetlenebbek magunkkal, és megpróbálhatjuk egy ellenséges kritikus szemével olvasni a szövegünket. És minden fejezetnél rákérdezhetünk: Miért nem hagyom itt abba az olvasást? Egyik sem könnyű feladat, de ezek alapján nagyon sokat fejlődhet majd a kézirat.
Interjú a vámpírral – és a szereplőinkkel
Ez lehet, hogy kicsit meredeken hangzik, de mi lenne, ha interjúkat készítenénk a regényünk szereplőivel. Persze csak a főbb karakterekkel. És ne is a történetről kérdezzük őket, hanem saját magukról, az életükről, az érzéseikről. Például, hogy: Mi volt élete legmegalázóbb élménye? / Kit irigyel? / Mit szégyell? / Mikor hazudott utoljára? / Mik a legtitkosabb vágyai, amikről senkinek sem beszélne? stb. Az erős karakterek nem a cselekményből születnek, hanem ha az író úgy ismeri őket, mint saját magát. Próbáljuk megtudni a legbensőbb titkaikat, és utána egészen más szemmel fogunk írni róluk!
Írjunk csapnivaló történeteket
Na nem azért, mert nyáron úgysem vagyunk jó formában, hanem tényleg, direkt írjunk rosszul. Például írjunk egy szándékosan túlzó, melodramatikus, klisés jelenetet. Túl sok könnyel, túl sok vérrel, túl sok romantikával. Aztán másnap, friss szemmel javítsuk ki. Mindenki a saját hibáiból tanul a legkönnyebben, és hát itt lesz bőven hibánk. Ráadásul ez a gyakorlat napnál világosabban megmutatja majd, hogy milyen a saját, természetes hangunk, hogy hol szoktunk elcsúszni a stílusban, hogy hol vagyunk túl visszafogottak stb. Tipikus hiba írók körében, hogy túlságosan kontrolláltan dolgoznak, már akkor is szerkesztik magukat, amikor még le sem írták a mondatot. Ez a gyakorlat segíthet abban, hogy felszabaduljunk, levetkőzzük a korlátainkat.
Hagyjuk magunkat pihenni – de tényleg
A semmittevés csúf dolog, legalábbis társadalmilag sokszor elítéljük, pedig réges rég kimutatták, hogy az agynak is nagy szüksége van a pihenésre. A semmittevés nem lustaság. Az agyunk ilyenkor dolgozza fel az élményeket, és ilyenkor születhetnek váratlan ötletek, szokatlan képzettársítások. Sétáljunk, ússzunk, vonatozzunk, nézelődjünk – szigorúan telefon nélkül. Sok írónak a legnagyobb problémája, hogy nem „unatkozik” eleget. Mert ezek a pillanatok igenis szükségesek a kreativitás újbóli fellobbanásához. Az unalom az egyik legjobb kreatív katalizátor. Sok nagy ötlet nem írás közben jön, hanem ilyenkor, a látszólagos semmittevés óráiban. Ne féljünk ettől!
Tervezzük meg az újraindulást
Végül, de nem utolsósorban, gondoljuk azt is végig, hogy milyen formában fogjuk majd a munkát ősszel újrakezdeni. Adjunk magunknak valami fogódzót, amire készülhetünk, amit a nyáron, ha nem is teljesen a szokásos munkamenetet végezzük, de mégis csak előrehaladunk. Például legyen szeptemberre egy új jelenetünk, egy kijavított első fejezet, egy mélyebb karakter, egy jegyzetfüzet, tele nyersanyaggal stb. Ha erre is gondolunk még nyár elején, akkor ősszel nem nulláról fogunk indulni, hanem lendületből folytatjuk a munkát. Ehhez azt is tudatosítani kell, hogy a nyár nem feltétlenül a nagy regényírás ideje, hanem az az időszak, amikor az író elmélyülhet, gyakorolhat, felszabadulhat, bátorságot meríthet. Merítsünk mi is bátorságot a sokszor kaotikusnak tűnő nyári hetek lehetőségeiből!
Borítókép: Ethan Robertson / Unsplash.com
