Általános iskolás kora óta dédelgeti magában első könyvének tervét Koplányi Rebeka, évek óta különféle változatokban javítgatta, míg végre elkészült Adair és társai izgalmas fantasy történetével, a Nem vagyok én katona című regény. A Könyv Guru Kiadó gondozásában napvilágot látott mű szerzője elárulja, mit üzen a története a bosszúvágy és a harag cipelésének terhéről, miért érdekes szereplők egy író számára a vámpírok, és mit ne tegyen semmiképpen egy elsőkönyves szerző.
Szövevényes fantasy vámpírtörténetet írt első kiadott regényeként. Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írjon?
Őszintén szólva már magam sem emlékszem, hogy mikor pattant ki az agyamból az ötlet, hogy könyvet szeretnék írni. Eleinte mindig csak a képzeletem által kreált szösszeneteket írtam le, akár papírra, akár egy dokumentumba. Aztán valahogy már tudatosan formázgattam a történetet, arra készülve, hogy könyvet faragok belőle. Az biztos, hogy a gimnáziumi éveim alatt már fantáziálgattam arról, hogy a saját kezembe foghassam a könyvet, amit én írtam. Erre most itt vagyok 21 évesen, és megtörtént. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz az örömtől.
És miért pont a fantasy műfajra esett a választása? Egyébként is szereti olvasni ezt a zsánert? Ha igen, mik a kedvencei?
Mióta az eszemet tudom rajongok a különös és varázslatos történetekért. Sosem gondolkodtam azon, hogy más műfajnak kezdjek neki. Még a gimnázium utolsó évében az egyik osztálytársam meggyőzött, hogy induljak a megyei diákíró pályázaton, ahol azonban csak novellát vagy verset lehetett beadni. Műfaji megkötés ugyan nem volt, de nem tudtam elképzelni, hogy egy fantasy történet maximum 10 oldalas terjedelemben megálljon, ezért mindent vagy semmit alapon egy teljesen hétköznapi témáról írtam. A bronzoklevél, amit elértem vele, jó visszajelzés volt arra, hogy igenis van remény számomra a könyvírás útján, csak talán egy kicsit testhezállóbb témával kell próbálkoznom. Ettől függetlenül nem zárkózom el a későbbiekben attól, hogy megpróbáljak más műfajú történeteket írni. Kifejezetten kedvelek fantasyt is olvasni, azonban egyéb műfajokba is belekóstoltam már olvasás terén. A kedvenceim gyakran váltakoznak, sokszor az éppen legfrissebben olvasott regény. Jelenleg Olivie Blake The Atlas Six című könyve áll a legközelebb a szívemhez.
A regénye főhőse Adair, a családját lemészárló vámpírt kutató Nap Gárda-tag. Hogyan született meg ez a figura? Használt előképeket, elemeket használt a való életből hozzá, vagy teljesen a fantázia szülte a főszereplőt?
Adair karaktere teljességgel a fantáziám szüleménye. A megalkotásakor egy olyan szereplőt szerettem volna készíteni, aki bosszútól fűtve bármire képes és hajlandó elmenni a végletekig. Ezt nem feltétlenül pozitív jellemzőnek gondoltam, ez csak a kiinduló pont volt Adair esetében. Kapott maga mellé egy mentort és barátokat, akik aztán az útja során ráébresztik arra, hogy nem a bosszú a legfontosabb az életében. Ez a ráeszmélés Adair jellemének fejlődési útja. Mindenképpen igyekeztem egy szimpatikus szereplőt faragni belőle, hogy az olvasók szeretettel kísérjék végig őt a történeten.
Meséljen kicsit arról is, hogyan építette fel Marpo Királyságot, III. Holden birodalmát, az emberek és a vámpírok világát? Mennyire tervezett előre tudatosan, és mi az, ami menet közben alakult?
Bevallom, a legtöbb dolog nem volt tudatosan előre megtervezve. Sokszor a történet magát írta meg. Értem ez alatt azt, hogy leültem és elkezdtem gépelni, de a mondat első szavánál még számomra sem volt világos, hogy a pont előtt mi lesz. Marpo Királyság alapköve egy olyan birodalom volt, ahol az emberek szeretnek élni, mégsem tudnak teljesen boldogok lenni. Szerettem volna egy olyan uralkodót, aki tényleg próbál a népéért tenni és hajlandó ezért elkölteni a felhalmozható aranyat. Kissé ellentmondásosan hangozhat, hogy szerettem volna boldogságot adni az embereknek, miközben az életükre törő fenevadakat teremtettem köréjük. Így egyértelmű volt, hogy a történetben megjelenik majd a veszteség és a gyász mint alappillér. Amelyek tökéletes alapot biztosítottak a bosszúvágyó főszereplőnek.
Mi volt a nehezebb: az elképzelt világ megteremtése, vagy a cselekményvázlat kialakítása? Mit csinálna másképp egy új regény írásakor?
Az elképzelt világot az átadni kívánt hangulat alapján teremtettem meg. Nem volt könnyű egyszerre praktikus és érthető világot írni, hiszen elsőre nem jutottak eszembe olyan gyakorlati dolgok, amik aztán a történet írása közben felmerültek. Ilyen volt például Li és Hiei város közötti távolság, melyet először olyan távoliként képzeltem el, hogy talán egy hónap alatt sem jutottak volna az egyik városból a másikba lóháton. Persze aztán a történetszál miatt ezen változtatni kellett. Nem szerettem volna túl bonyolult világot teremteni, kacifántos térképpel és különleges szabályokkal, emiatt igyekeztem a legfontosabb tudnivalókat már az első fejezetben összeszedni, hogy az olvasóknak ne félúton kelljen rádöbbenniük arra, hogy bizonyos dolgok miért nem ártottak a vámpíroknak, vagy éppen miért igen. Talán mégis a cselekményvázlatot vélem nehezebben kialakítottnak, hiszen az én fejemben hiába álltak már össze az okok és a végkifejlet, valahogy az olvasókat is el kellett odáig vezetni, anélkül, hogy elvesszenek az úton.
Amit biztosan másképp csinálnék, az a világ megteremtése kapcsán egy akár csak felfirkált térkép magamnak, hogy jobban átláthassam az útvonalakat. Illetve igyekeznék nem túl tömören rögtön sokkolni az olvasót a képzelt világ szabályaival.
Miért érdekesek egy regényíró számára a vámpírok? És miért teremtett fél- vagy hibrid vámpírokat is?
A vámpírok gyakran jelennek meg a természetfeletti vagy fantasy történetekben. Szerintem éppen azért, mert mindenki számára hasonló kép ugrik be róluk. Minden történetben vannak sajátosságaik, de amikor az ember meghallja, hogy „vámpír”, egy vérszívó szörnyetegre gondol. Ez megalapozza a hangulatot, aztán onnantól válik különlegessé, hogy a szerző a saját képzelete alapján formálja meg ezeket a lényeket. Az én történeteim vámpírjai javarészt hozzák a már jól ismert szörnyeteget, mégis van benne egy kis egyediség a fél- vagy hibrid vámpírok miatt. Jómagam azért is kreáltam ezeket a kicsit szokatlan vámpírfajtákat, hogy a már általános, talán elcsépelt figurákat feldobjam és érdekessé tegyem.
Adair és a barátai, harcostársai sokféle élethelyzetet élnek meg, megtapasztalják a bizalom, az árulás, a gyász és a megbocsátás nehézségeit, értékeit. Mik azok a főbb tanulságok, amiket megfogalmazott a regényben? Miből épülhetnek az olvasók – a történet izgalmain túl?
Amit mindenképpen szerettem volna átadni az olvasóknak, az a bosszúvágy és a harag terhének cipelése. Az emberek többsége hajlamos lenne egy életen át való haragtartásra, még akkor is, ha a barátaikról, családtagjaikról van szó. Szerettem volna megmutatni, hogy a rossz tetteket elfelejteni ugyan nem lehet, de megbocsájtani lehet. A bizalom törékenységét és azt, hogy egy árulás mekkora dilemmával jár, nemcsak mindkét fél, de a külső szemlélők számára is. A gyász, a szeretteink elvesztése mint kezdő motívum jelenik meg, majd az egész történet során végig kíséri Adairt, így az olvasót is. Ez egy nehéz súly, amit sajnos mindenki átél előbb vagy utóbb, így vagy úgy. A történet szereplői sok esetben a megtorláshoz mint eszközhöz nyúlnak, helyesen vagy éppen helytelenül. Szerettem volna hangsúlyt fektetni arra is, hogy nem minden az, aminek látszik, hogy ne ítélkezzünk első ránézésre, hanem ismerjük meg jobban a hátteret és csak utána döntsünk.
Milyen esélyei vannak manapság egy elsőkönyves fantasyszerzőnek, hogy meghódítsa az olvasóközönséget? Milyen eszközökkel lehet bővíteni az olvasótábort? És mi az, amit Ön tesz a kiadás után, hogy minél többen ismerhessék meg Adair és társai történetét?
Őszintén szólva rengeteg remek könyv van már manapság, nemcsak fantasy, de más műfajok is, ezért elsőkönyvesként nehéz felhívni magamra a figyelmet. A kiadó hatalmas segítséget nyújt azzal, hogy megjelenést biztosítottak számomra például a könyvhéten, de a közösségi médiában is posztolnak a könyvemről. Jómagam is igyekszem a közösségi médián keresztül elérni a közönséget, főként Instagramon (krebeka_iro). Illetve két könyves influencerrel is sikerült beszélnem, akik elolvasták és véleményezték a könyvemet a saját oldalukon. Elsőkönyvesként valószínűleg nehezebb elérni az embereket, így igyekszem nem csüggedni, ha nem azonnal érek el több százakat. Bevallom sok író oldalait böngésztem át, hogy ők milyen módon tartják a kapcsolatot az olvasóikkal és hogyan hirdetik a saját könyveiket. Ez alapján igyekszem én is haladni.
Mennyi időt vett igénybe a közel 500 oldalas könyv megírása? Voltak közben nem várt nehézségei? Ha igen, hogyan oldotta meg őket?
Konkrét időmennyiséget nehéz lenne mondani. A történet még általános iskolás koromban fogant meg az agyamban, azóta pedig rengeteget ült a sarokban, porosodva várva, hogy valami legyen belőle. Nem egyszer esett át változtatásokon. A jelenlegi formáját februárban érte el, amikor az előző nyáron félig megírt könyvet átnéztem és aztán be is fejeztem. Nem mondanám, hogy nehézségek akadtak, hiszen maga az írás egy élmény számomra. A kihagyások, az akár írói blokknak nevezett esetek pedig részét képezik az írásnak. Azt gondolom, hogy pont azért sikerült szinte egy ültő helyemben befejezni a történet második felét, mert előtte pár hónapig egyáltalán nem is nyúltam hozzá. Most biztosan felmerül a kérdés, hogy nem bosszantott-e, hogy félkészen várt a történet. Valójában nem. Szeretetből írok és nem kényszerből, a történeteim pedig megvárnak, ebben biztos vagyok.
Mik azok a legfontosabb tanulságok, amiket önmaga számára leszűrt az írás és kiadás folyamata végeztével? Miben fejlődött, miben kell változtatnia, ha írna egy újabb regényt?
Talán a legfontosabb, hogy nem szabad elhamarkodott döntéseket hozni. Nem titkolom, hogy több kiadót is felkerestem és több szerződést is átolvastam, mire megtaláltam azt, amelyik a legkorrektebb volt. Szerencsére elutasítás nem ért egyik oldalról sem, de biztos vagyok benne, hogy akkor sem adtam volna fel. Valószínűleg kissé átdolgoztam volna a történetet, de újra próbálkoztam volna később. Azonban erre nem került sor, ami boldogsággal töltött el, talán kissé túlságosan is és majdnem egy igen kedvezőtlen szerződésbe ugrottam. Szerencsére a családom és barátaim támogatásával sikerült észhez térnem és türelmesen keresgéltem tovább a kiadók között, mígnem megtaláltam a megfelelőt.
Az írás kapcsán pedig folyamatos fejlődésre van szükségem. A visszajelzésekből igyekszem táplálkozni és megtanulni azt, hol kell szünetet tartani vagy éppen jobban kifejteni gondolatokat, hogy az olvasás élményéből a legtöbbet hozhassam ki.
És készül újabb regény? Esetleg folytatja Adair sztoriját? Vagy egy másik történetbe kezd?
Az évek során rengeteg történetbe kezdtem bele. Mondhatnám, hogy a szereplők sorban állnak és várják, hogy tovább szőjem a kalandos útjukat. Azonban csakúgy, ahogy Adair is ígéretet tett a leégett háznak, úgy én is ígéretet tettem ennek a történetnek, hogy ez lesz az első, amelyet megmutatnék másoknak is. Adair történetét befejezettnek tekintem, sok más karakter rejtőzik még a vázlataim között, akik szintén megérdemelnék, hogy történetük napvilágot lásson. Így a kérdésre, hogy belekezdek-e egy másik történetbe, csak azt tudom felelni: már meg is tettem.
